Full download ebook at ebooksecure.

com

(eBook PDF) A First Course in Probability 9th

Edition

https://ebooksecure.com/product/ebook-pdf-a-first-
course-in-probability-9th-edition/

Download more ebook from https://ebooksecure.com

More products digital (pdf, epub, mobi) instant
download maybe you interests ...

(eBook PDF) A First Course in Probability 10th Edition

http://ebooksecure.com/product/ebook-pdf-a-first-course-in-
probability-10th-edition/

(eBook PDF) A First Course in Probability, Global

Edition 10th Edition

http://ebooksecure.com/product/ebook-pdf-a-first-course-in-
probability-global-edition-10th-edition/

(eBook PDF) A First Course in Coding Theory

http://ebooksecure.com/product/ebook-pdf-a-first-course-in-
coding-theory/

(eBook PDF) First Course in Statistics A 11th Edition

http://ebooksecure.com/product/ebook-pdf-first-course-in-
statistics-a-11th-edition/
(eBook PDF) A First Course in Abstract Algebra 7th
Edition

http://ebooksecure.com/product/ebook-pdf-a-first-course-in-
abstract-algebra-7th-edition/

(eBook PDF) A First Course in Abstract Algebra 8th

Edition

http://ebooksecure.com/product/ebook-pdf-a-first-course-in-
abstract-algebra-8th-edition/

(eBook PDF) A First Course in Mathematical Modeling 4th

Edition

http://ebooksecure.com/product/ebook-pdf-a-first-course-in-
mathematical-modeling-4th-edition/

(eBook PDF) Business Statistics A First Course First

Canadian Edition

http://ebooksecure.com/product/ebook-pdf-business-statistics-a-
first-course-first-canadian-edition/

(eBook PDF) A First Course in Systems Biology, Second

Edition 2nd Edition

http://ebooksecure.com/product/ebook-pdf-a-first-course-in-
systems-biology-second-edition-2nd-edition/
Contents

Preface ix Theoretical Exercises 106

Self-Test Problems and Exercises 109
1 Combinatorial Analysis 1

1.1 Introduction 1 4 Random Variables 112

1.2 The Basic Principle of Counting 2 4.1 Random Variables 112
1.3 Permutations 3 4.2 Discrete Random Variables 116
1.4 Combinations 5 4.3 Expected Value 119
1.5 Multinomial Coefficients 9 4.4 Expectation of a Function of a Random
1.6 The Number of Integer Solutions of Variable 121
Equations 12 4.5 Variance 125
Summary 15 4.6 The Bernoulli and Binomial Random
Problems 15 Variables 127
Theoretical Exercises 17 4.7 The Poisson Random Variable 135
Self-Test Problems and Exercises 19 4.8 Other Discrete Probability Distributions 147

2 Axioms of Probability 21
4.9 Expected Value of Sums of Random
Variables 155
2.1 Introduction 21 4.10 Properties of the Cumulative Distribution
Function 159
2.2 Sample Space and Events 21
Summary 162
2.3 Axioms of Probability 25
Problems 163
2.4 Some Simple Propositions 28
Theoretical Exercises 169
2.5 Sample Spaces Having Equally Likely
Outcomes 32 Self-Test Problems and Exercises 173
2.6 Probability as a Continuous Set Function 42
2.7 Probability as a Measure of Belief 46 5 Continuous Random
Summary 47 Variables 176
Problems 48
5.1 Introduction 176
Theoretical Exercises 52
5.2 Expectation and Variance of Continuous
Self-Test Problems and Exercises 54 Random Variables 179

3 Conditional Probability
5.3
5.4
The Uniform Random Variable 184
Normal Random Variables 187
and Independence 56
5.5 Exponential Random Variables 197
3.1 Introduction 56 5.6 Other Continuous Distributions 203
3.2 Conditional Probabilities 56 5.7 The Distribution of a Function
3.3 Bayes’s Formula 62 of a Random Variable 208
3.4 Independent Events 75 Summary 210
3.5 P(·|F ) Is a Probability 89 Problems 212
Summary 97 Theoretical Exercises 214
Problems 97 Self-Test Problems and Exercises 217

vii
viii Contents

8.3 The Central Limit Theorem 370

6 Jointly Distributed Random 8.4 The Strong Law of Large Numbers 378
Variables 220 8.5 Other Inequalities 382
6.1 Joint Distribution Functions 220 8.6 Bounding the Error Probability When
6.2 Independent Random Variables 228 Approximating a Sum of Independent
Bernoulli Random Variables by a Poisson
6.3 Sums of Independent Random
Random Variable 388
Variables 239
Summary 390
6.4 Conditional Distributions: Discrete
Case 248 Problems 390
6.5 Conditional Distributions: Continuous Theoretical Exercises 392
Case 250 Self-Test Problems and Exercises 393
6.6
6.7
Order Statistics 256
Joint Probability Distribution of Functions
9 Additional Topics
of Random Variables 260 in Probability 395
6.8 Exchangeable Random Variables 267 9.1 The Poisson Process 395
Summary 270 9.2 Markov Chains 397
Problems 271 9.3 Surprise, Uncertainty, and Entropy 402
Theoretical Exercises 275 9.4 Coding Theory and Entropy 405
Self-Test Problems and Exercises 277 Summary 411
Problems and Theoretical Exercises 412
7 Properties of Expectation 280 Self-Test Problems and Exercises 413

7.1
7.2
Introduction 280
Expectation of Sums of Random
10 Simulation 415

Variables 281 10.1 Introduction 415

7.3 Moments of the Number of Events that 10.2 General Techniques for Simulating
Occur 298 Continuous Random Variables 417
7.4 Covariance, Variance of Sums, and 10.3 Simulating from Discrete Distributions 424
Correlations 304 10.4 Variance Reduction Techniques 426
7.5 Conditional Expectation 313 Summary 430
7.6 Conditional Expectation and Problems 430
Prediction 330
Self-Test Problems and Exercises 431
7.7 Moment Generating Functions 334
7.8 Additional Properties of Normal Random Answers to Selected Problems 433
Variables 345
7.9 General Definition of Expectation 349
Solutions to Self-Test Problems
Summary 351
and Exercises 435
Problems 352
Theoretical Exercises 359
Index 465
Self-Test Problems and Exercises 363

Common Discrete Distributions inside

8 Limit Theorems 367 front cover
8.1 Introduction 367
Common Continuous Distributions inside
8.2 Chebyshev’s Inequality and the Weak
back cover
Law of Large Numbers 367
Preface

“We see that the theory of probability is at bottom only common sense reduced
to calculation; it makes us appreciate with exactitude what reasonable minds feel
by a sort of instinct, often without being able to account for it. . . . It is remark-
able that this science, which originated in the consideration of games of chance,
should have become the most important object of human knowledge. . . . The most
important questions of life are, for the most part, really only problems of proba-
bility.” So said the famous French mathematician and astronomer (the “Newton of
France”) Pierre-Simon, Marquis de Laplace. Although many people believe that the
famous marquis, who was also one of the great contributors to the development of
probability, might have exaggerated somewhat, it is nevertheless true that proba-
bility theory has become a tool of fundamental importance to nearly all scientists,
engineers, medical practitioners, jurists, and industrialists. In fact, the enlightened
individual had learned to ask not “Is it so?” but rather “What is the probability that
it is so?”

General Approach and Mathematical Level

This book is intended as an elementary introduction to the theory of probability
for students in mathematics, statistics, engineering, and the sciences (including com-
puter science, biology, the social sciences, and management science) who possess the
prerequisite knowledge of elementary calculus. It attempts to present not only the
mathematics of probability theory, but also, through numerous examples, the many
diverse possible applications of this subject.

Content and Course Planning

Chapter 1 presents the basic principles of combinatorial analysis, which are most
useful in computing probabilities.
Chapter 2 handles the axioms of probability theory and shows how they can be
applied to compute various probabilities of interest.
Chapter 3 deals with the extremely important subjects of conditional probability
and independence of events. By a series of examples, we illustrate how conditional
probabilities come into play not only when some partial information is available,
but also as a tool to enable us to compute probabilities more easily, even when
no partial information is present. This extremely important technique of obtaining
probabilities by “conditioning” reappears in Chapter 7, where we use it to obtain
expectations.
The concept of random variables is introduced in Chapters 4, 5, and 6. Discrete
random variables are dealt with in Chapter 4, continuous random variables in
Chapter 5, and jointly distributed random variables in Chapter 6. The important
concepts of the expected value and the variance of a random variable are intro-
duced in Chapters 4 and 5, and these quantities are then determined for many of the
common types of random variables.

ix
x Preface

Additional properties of the expected value are considered in Chapter 7. Many

examples illustrating the usefulness of the result that the expected value of a sum
of random variables is equal to the sum of their expected values are presented.
Sections on conditional expectation, including its use in prediction, and on moment-
generating functions are contained in this chapter. In addition, the final section
introduces the multivariate normal distribution and presents a simple proof con-
cerning the joint distribution of the sample mean and sample variance of a sample
from a normal distribution.
Chapter 8 presents the major theoretical results of probability theory. In par-
ticular, we prove the strong law of large numbers and the central limit theorem.
Our proof of the strong law is a relatively simple one that assumes that the random
variables have a finite fourth moment, and our proof of the central limit theorem
assumes Levy’s continuity theorem. This chapter also presents such probability
inequalities as Markov’s inequality, Chebyshev’s inequality, and Chernoff bounds.
The final section of Chapter 8 gives a bound on the error involved when a probability
concerning a sum of independent Bernoulli random variables is approximated by the
corresponding probability of a Poisson random variable having the same expected
value.
Chapter 9 presents some additional topics, such as Markov chains, the Poisson
process, and an introduction to information and coding theory, and Chapter 10 con-
siders simulation.
As in the previous edition, three sets of exercises are given at the end of each
chapter. They are designated as Problems, Theoretical Exercises, and Self-Test Prob-
lems and Exercises. This last set of exercises, for which complete solutions appear in
Solutions to Self-Test Problems and Exercises, is designed to help students test their
comprehension and study for exams.

Changes for the Ninth Edition

The ninth edition continues the evolution and fine tuning of the text. Aside from a
multitude of small changes made to increase the clarity of the text, the new edition
includes many new and updated problems, exercises, and text material chosen both
for inherent interest and for their use in building student intuition about probability.
Illustrative of these goals are Examples 3h and 4k of Chapter 3, which deal with
estimating the fraction of twin pairs that are identical and with analyzing serve and
rally games.

Acknowledgments
I would like to thank the following people who have graciously taken the time to
contact me with comments for improving the text: Amir Ardestani, Polytechnic
University of Teheran; Joe Blitzstein, Harvard University; Peter Nuesch, Univer-
sity of Lausaunne; Joseph Mitchell, SUNY, Stony Brook; Alan Chambless, actuary;
Robert Kriner; Israel David, Ben-Gurion University; T. Lim, George Mason Univer-
sity; Wei Chen, Rutgers; D. Monrad, University of Illinois; W. Rosenberger, George
Mason University; E. Ionides, University of Michigan; J. Corvino, Lafayette College;
T. Seppalainen, University of Wisconsin; Jack Goldberg; University of Michigan;
Sunil Dhar, New Jersey Institute of Technology; Vladislav Kargin, Stanford Univer-
sity; Marlene Miller; Ahmad Parsian; and Fritz Scholz, University of Washington.
I would also like to especially thank the reviewers of the ninth edition: Richard
Laugesen, University of Illinois; Stacey Hancock, Clark University; Stefan Heinz,
University of Wyoming; and Brian Thelen, University of Michigan. I would like to
 Preface xi

thank the accuracy checkers, Keith Friedman (University of Texas at Austin) and
Stacey Hancock (Clark University), for their careful review.
Finally, I would like to thank the following reviewers for their many helpful
comments. Reviewers of the ninth edition are marked with an asterisk.

K. B. Athreya, Iowa State University

Edward Ionides, University of Michigan
Richard Bass, University of Connecticut
Anastasia Ivanova, University of North
Robert Bauer, University of Illinois at
Carolina
Urbana-Champaign
Hamid Jafarkhani, University of California,
Phillip Beckwith, Michigan Tech
Irvine
Arthur Benjamin, Harvey Mudd College
Chuanshu Ji, University of North Carolina,
Geoffrey Berresford, Long Island University
Chapel Hill
Baidurya Bhattacharya, University of Delaware
Robert Keener, University of Michigan
Howard Bird, St. Cloud State University
*Richard Laugesen, University of Illinois
Shahar Boneh, Metropolitan State College of
Fred Leysieffer, Florida State University
Denver
Thomas Liggett, University of California, Los
Jean Cadet, State University of New York at Stony
Angeles
Brook
Helmut Mayer, University of Georgia
Steven Chiappari, Santa Clara University
Bill McCormick, University of Georgia
Nicolas Christou, University of California, Los
Ian McKeague, Florida State University
Angeles
R. Miller, Stanford University
James Clay, University of Arizona at Tucson
Ditlev Monrad, University of Illinois
Francis Conlan, University of Santa Clara
Robb J. Muirhead, University of Michigan
Justin Corvino, Lafayette College
Joe Naus, Rutgers University
Jay DeVore, California Polytechnic University,
Nhu Nguyen, New Mexico State University
San Luis Obispo
Ellen O’Brien, George Mason University
Scott Emerson, University of Washington
N. U. Prabhu, Cornell University
Thomas R. Fischer, Texas A & M University
Kathryn Prewitt, Arizona State University
Anant Godbole, Michigan Technical
Jim Propp, University of Wisconsin
University
William F. Rosenberger, George Mason University
Zakkula Govindarajulu, University of Kentucky
Myra Samuels, Purdue University
Richard Groeneveld, Iowa State University
I. R. Savage, Yale University
*Stacey Hancock, Clark University
Art Schwartz, University of Michigan at Ann Arbor
Mike Hardy, Massachusetts Institute of
Therese Shelton, Southwestern University
Technology
Malcolm Sherman, State University of New York at
Bernard Harris, University of Wisconsin
Albany
Larry Harris, University of Kentucky
Murad Taqqu, Boston University
David Heath, Cornell University
*Brian Thelen, University of Michigan
*Stefan Heinz, University of Wyoming
Eli Upfal, Brown University
Stephen Herschkorn, Rutgers University
Ed Wheeler, University of Tennessee
Julia L. Higle, University of Arizona
Allen Webster, Bradley University
Mark Huber, Duke University
S. R.
smross@usc.edu
This page intentionally left blank
 Chapter
Combinatorial Analysis

Contents
1
1.1 Introduction 1.5 Multinomial Coefficients
1.2 The Basic Principle of Counting 1.6 The Number of Integer Solutions of
1.3 Permutations Equations
1.4 Combinations

1.1 Introduction
Here is a typical problem of interest involving probability: A communication system
is to consist of n seemingly identical antennas that are to be lined up in a linear order.
The resulting system will then be able to receive all incoming signals—and will be
called functional—as long as no two consecutive antennas are defective. If it turns
out that exactly m of the n antennas are defective, what is the probability that the
resulting system will be functional? For instance, in the special case where n = 4 and
m = 2, there are 6 possible system configurations, namely,

0 1 1 0
0 1 0 1
1 0 1 0
0 0 1 1
1 0 0 1
1 1 0 0

where 1 means that the antenna is working and 0 that it is defective. Because the
resulting system will be functional in the first 3 arrangements and not functional in
the remaining 3, it seems reasonable to take 36 = 12 as the desired probability. In
the case of general n and m, we could compute the probability that the system is
functional in a similar fashion. That is, we could count the number of configurations
that result in the system’s being functional and then divide by the total number of all
possible configurations.
From the preceding discussion, we see that it would be useful to have an effec-
tive method for counting the number of ways that things can occur. In fact, many
problems in probability theory can be solved simply by counting the number of dif-
ferent ways that a certain event can occur. The mathematical theory of counting is
formally known as combinatorial analysis.

1
2 Chapter 1 Combinatorial Analysis

1.2 The Basic Principle of Counting

The basic principle of counting will be fundamental to all our work. Loosely put, it
states that if one experiment can result in any of m possible outcomes and if another
experiment can result in any of n possible outcomes, then there are mn possible
outcomes of the two experiments.

The basic principle of counting

Suppose that two experiments are to be performed. Then if experiment 1 can
result in any one of m possible outcomes and if, for each outcome of experiment
1, there are n possible outcomes of experiment 2, then together there are mn
possible outcomes of the two experiments.

Proof of the Basic Principle: The basic principle may be proven by enumerating
all the possible outcomes of the two experiments; that is,
(1, 1), (1, 2), . . . , (1, n)
(2, 1), (2, 2), . . . , (2, n)

#
#
#
(m, 1), (m, 2), . . . , (m, n)
where we say that the outcome is (i, j) if experiment 1 results in its ith possible
outcome and experiment 2 then results in its jth possible outcome. Hence, the set of
possible outcomes consists of m rows, each containing n elements. This proves the
result.

Example A small community consists of 10 women, each of whom has 3 children. If one
2a woman and one of her children are to be chosen as mother and child of the year,
how many different choices are possible?
Solution By regarding the choice of the woman as the outcome of the first experi-
ment and the subsequent choice of one of her children as the outcome of the second
experiment, we see from the basic principle that there are 10 * 3 = 30 possible
choices. .
When there are more than two experiments to be performed, the basic principle
can be generalized.

The generalized basic principle of counting

If r experiments that are to be performed are such that the first one may result
in any of n1 possible outcomes; and if, for each of these n1 possible outcomes,
there are n2 possible outcomes of the second experiment; and if, for each of the
possible outcomes of the first two experiments, there are n3 possible outcomes
of the third experiment; and if . . . , then there is a total of n1 · n2 · · · nr possible
outcomes of the r experiments.

Example A college planning committee consists of 3 freshmen, 4 sophomores, 5 juniors, and

2b 2 seniors. A subcommittee of 4, consisting of 1 person from each class, is to be cho-
sen. How many different subcommittees are possible?
 A First Course in Probability 3

Solution We may regard the choice of a subcommittee as the combined outcome of

the four separate experiments of choosing a single representative from each of the
classes. It then follows from the generalized version of the basic principle that there
are 3 * 4 * 5 * 2 = 120 possible subcommittees. .

Example How many different 7-place license plates are possible if the first 3 places are to be
2c occupied by letters and the final 4 by numbers?
Solution By the generalized version of the basic principle, the answer is 26 · 26 ·
26 · 10 · 10 · 10 · 10 = 175,760,000. .

Example How many functions defined on n points are possible if each functional value is
2d either 0 or 1?
Solution Let the points be 1, 2, . . . , n. Since f (i) must be either 0 or 1 for each
i = 1, 2, . . . , n, it follows that there are 2n possible functions. .

Example In Example 2c, how many license plates would be possible if repetition among letters
2e or numbers were prohibited?
Solution In this case, there would be 26 · 25 · 24 · 10 · 9 · 8 · 7 = 78,624,000
possible license plates. .

1.3 Permutations
How many different ordered arrangements of the letters a, b, and c are possible?
By direct enumeration we see that there are 6, namely, abc, acb, bac, bca, cab,
and cba. Each arrangement is known as a permutation. Thus, there are 6 possible
permutations of a set of 3 objects. This result could also have been obtained
from the basic principle, since the first object in the permutation can be any of
the 3, the second object in the permutation can then be chosen from any of the
remaining 2, and the third object in the permutation is then the remaining 1.
Thus, there are 3 · 2 · 1 = 6 possible permutations.

Suppose now that we have n objects. Reasoning similar to that we have just used
for the 3 letters then shows that there are

n(n − 1)(n − 2) · · · 3 · 2 · 1 = n!

different permutations of the n objects.

Whereas n! (read as “n factorial”) is defined to equal 1 · 2 · · · n when n is a

positive integer, it is convenient to define 0! to equal 1.

Example How many different batting orders are possible for a baseball team consisting of 9
3a players?
Solution There are 9! = 362,880 possible batting orders. .

Example A class in probability theory consists of 6 men and 4 women. An examination is

3b given, and the students are ranked according to their performance. Assume that no
two students obtain the same score.
(a) How many different rankings are possible?
4 Chapter 1 Combinatorial Analysis

(b) If the men are ranked just among themselves and the women just among them-
selves, how many different rankings are possible?

Solution (a) Because each ranking corresponds to a particular ordered arrangement

of the 10 people, the answer to this part is 10! = 3,628,800.
(b) Since there are 6! possible rankings of the men among themselves and 4!
possible rankings of the women among themselves, it follows from the basic principle
that there are (6!)(4!) = (720)(24) = 17,280 possible rankings in this case. .

Example Ms. Jones has 10 books that she is going to put on her bookshelf. Of these, 4 are math-
3c ematics books, 3 are chemistry books, 2 are history books, and 1 is a language book.
Ms. Jones wants to arrange her books so that all the books dealing with the same
subject are together on the shelf. How many different arrangements are possible?
Solution There are 4! 3! 2! 1! arrangements such that the mathematics books are
first in line, then the chemistry books, then the history books, and then the language
book. Similarly, for each possible ordering of the subjects, there are 4! 3! 2! 1! pos-
sible arrangements. Hence, as there are 4! possible orderings of the subjects, the
desired answer is 4! 4! 3! 2! 1! = 6912. .

We shall now determine the number of permutations of a set of n objects when

certain of the objects are indistinguishable from one another. To set this situation
straight in our minds, consider the following example.

Example How many different letter arrangements can be formed from the letters PEPPER?
3d
Solution We first note that there are 6! permutations of the letters P1 E1 P2 P3 E2 R
when the 3P’s and the 2E’s are distinguished from one another. However, consider
any one of these permutations—for instance, P1 P2 E1 P3 E2 R. If we now permute the
P’s among themselves and the E’s among themselves, then the resultant arrange-
ment would still be of the form PPEPER. That is, all 3! 2! permutations

P1 P2 E1 P3 E2 R P1 P2 E2 P3 E1 R
P1 P3 E1 P2 E2 R P1 P3 E2 P2 E1 R
P2 P1 E1 P3 E2 R P2 P1 E2 P3 E1 R
P2 P3 E1 P1 E2 R P2 P3 E2 P1 E1 R
P3 P1 E1 P2 E2 R P3 P1 E2 P2 E1 R
P3 P2 E1 P1 E2 R P3 P2 E2 P1 E1 R

are of the form PPEPER. Hence, there are 6!/(3! 2!) = 60 possible letter arrange-
ments of the letters PEPPER. .

In general, the same reasoning as that used in Example 3d shows that there are
n!
n1 ! n2 ! · · · nr !
different permutations of n objects, of which n1 are alike, n2 are alike, . . . , nr are
alike.

Example A chess tournament has 10 competitors, of which 4 are Russian, 3 are from the
3e United States, 2 are from Great Britain, and 1 is from Brazil. If the tournament
result lists just the nationalities of the players in the order in which they placed, how
many outcomes are possible?
 A First Course in Probability 5

Solution There are

10!
= 12,600
4! 3! 2! 1!
possible outcomes. .

Example How many different signals, each consisting of 9 flags hung in a line, can be made
3f from a set of 4 white flags, 3 red flags, and 2 blue flags if all flags of the same color
are identical?
Solution There are
9!
= 1260
4! 3! 2!
different signals. .

1.4 Combinations
We are often interested in determining the number of different groups of r objects
that could be formed from a total of n objects. For instance, how many different
groups of 3 could be selected from the 5 items A, B, C, D, and E? To answer this
question, reason as follows: Since there are 5 ways to select the initial item, 4 ways to
then select the next item, and 3 ways to select the final item, there are thus 5 · 4 · 3
ways of selecting the group of 3 when the order in which the items are selected is
relevant. However, since every group of 3—say, the group consisting of items A, B,
and C—will be counted 6 times (that is, all of the permutations ABC, ACB, BAC,
BCA, CAB, and CBA will be counted when the order of selection is relevant), it
follows that the total number of groups that can be formed is
5 · 4 · 3
= 10
3 · 2 · 1
In general, as n(n − 1) · · · (n − r + 1) represents the number of different ways that
a group of r items could be selected from n items when the order of selection is
relevant, and as each group of r items will be counted r! times in this count, it follows
that the number of different groups of r items that could be formed from a set of n
items is
n(n − 1) · · · (n − r + 1) n!
=
r! (n − r)! r!

Notation and terminology

 
n
We define , for r … n, by
r
 
n n!
=
r (n − r)! r!
 
n
and say that (read as “n choose r”) represents the number of possible
r
combinations of n objects taken r at a time.†

     
† By convention, 0! is defined to be 1. Thus, n n n
= = 1. We also take to be equal to 0 when
0 n i
either i < 0 or i > n.
6 Chapter 1 Combinatorial Analysis

 
n
Thus, represents the number of different groups of size r that could be
r
selected from a setof nobjects when the order of selection is not considered relevant.
n
Equivalently, is the number of subsets of size r that can be chosen from
r
   
n n n!
a set of size n. Using that 0! = 1, note that = = = 1, which is
n 0 0!n!
consistent with the preceding interpretation because in a set of size n there is exactly
1 subset of size n (namely, the entire set), and exactly
  one subset of size 0 (namely
n
the empty set). A useful convention is to define equal to 0 when either r > n
r
or r < 0.

Example A committee of 3 is to be formed from a group of 20 people. How many different

4a committees are possible?
 
20 20 · 19 · 18
Solution There are = = 1140 possible committees. .
3 3 · 2 · 1

Example From a group of 5 women and 7 men, how many different committees consisting of
4b 2 women and 3 men can be formed? What if 2 of the men are feuding and refuse to
serve on the committee together?
   
5 7
Solution As there are possible groups of 2 women, and possible
2 3
   
5 7
groups of 3 men, it follows from the basic principle that there are =
2 3
 
5 · 4 7 · 6 · 5
= 350 possible committees consisting of 2 women and 3 men.
2 · 1 3 · 2 · 1
  Now
 suppose
 that 2 of 
the men refuse to serve together. Because a total of
2 5 7
= 5 out of the = 35 possible groups of 3 men contain both of
2 1 3
the feuding men, it follows that there are 35 − 5= 30 groups that do not contain
5
both of the feuding men. Because there are still = 10 ways to choose the 2
2
women, there are 30 · 10 = 300 possible committees in this case. .

Example Consider a set of n antennas of which m are defective and n − m are functional
4c and assume that all of the defectives and all of the functionals are considered indis-
tinguishable. How many linear orderings are there in which no two defectives are
consecutive?
Solution Imagine that the n − m functional antennas are lined up among them-
selves. Now, if no two defectives are to be consecutive, then the spaces between the
functional antennas must each contain at most one defective antenna. That is, in the
n − m + 1 possible positions—represented in Figure 1.1 by carets—between the
n − m functional antennas,we must selectm of these in which to put the defective
n − m + 1
antennas. Hence, there are possible orderings in which there is at
m
least one functional antenna between any two defective ones. .
 A First Course in Probability 7

^1^1^1...^1^1^

1 ⫽ functional

^ ⫽ place for at most one defective

Figure 1.1 No consecutive defectives.

A useful combinatorial identity is

     
n n − 1 n − 1
= + 1 … r … n (4.1)
r r − 1 r

Equation (4.1) may be proved analytically or by the following combinatorial argu-

ment: Consider a group of n objects, and fix  attentionon some particular one of
n − 1
these objects—call it object 1. Now, there are groups of size r that con-
r − 1
tain object 1 (since each such group
 is formed
 by selecting r − 1 from the remaining
n − 1
n − 1 objects). Also, there are groups of size r that do not contain object
r
 
n
1. As there is a total of groups of size r, Equation (4.1) follows.
r
 
n
The values are often referred to as binomial coefficients because of their
r
prominence in the binomial theorem.

The binomial theorem

 

n
n
(x + y)n = xk yn−k (4.2)
k
k=0

We shall present two proofs of the binomial theorem. The first is a proof by
mathematical induction, and the second is a proof based on combinatorial consider-
ations.

Proof of the Binomial Theorem by Induction: When n = 1, Equation (4.2) reduces to

   
1 1
x + y= x0 y1 + x1 y0 = y + x
0 1

Assume Equation (4.2) for n − 1. Now,

(x + y)n = (x + y)(x + y)n−1

 

n−1
n − 1
= (x + y) xk yn−1−k
k
k=0
   
 n − 1
n−1 
n−1
n − 1
k+1 n−1−k
= x y + xk yn−k
k k
k=0 k=0
8 Chapter 1 Combinatorial Analysis

Letting i = k + 1 in the first sum and i = k in the second sum, we find that
   
n
n − 1 
n−1
n − 1
n i n−i
(x + y) = xy + xi yn−i
i − 1 i
i=1 i=0
⎡   ⎤

n−1
n − 1 n − 1
= xn + ⎣ + ⎦ xi yn−i + yn
i − 1 i
i=1
 

n−1
n
n
=x + xi yn−i + yn
i
i=1
 

n
n
= xi yn−i
i
i=0

where the next-to-last equality follows by Equation (4.1). By induction, the theorem
is now proved.

Combinatorial Proof of the Binomial Theorem: Consider the product

(x1 + y1 )(x2 + y2 ) · · · (xn + yn )

Its expansion consists of the sum of 2n terms, each term being the product of n fac-
tors. Furthermore, each of the 2n terms in the sum will contain as a factor either xi
or yi for each i = 1, 2, . . . , n. For example,

(x1 + y1 )(x2 + y2 ) = x1 x2 + x1 y2 + y1 x2 + y1 y2

Now, how many of the 2n terms in the sum will have k of the xi ’s and (n − k) of
the yi ’s as factors? As each term consisting of k of the xi ’s and (n − k) of the yi ’s
corresponds
  to a choice of a group of k from the n values x1 , x2 , . . . , xn , there are
n
such terms. Thus, letting xi = x, yi = y, i = 1, . . . , n, we see that
k
 
n
n
n
(x + y) = xk yn−k
k
k=0

Example Expand (x + y)3 .

4d
Solution
       
3 3 0 3 3 1 2 3 2 1 3
(x + y) = x y + x y + x y + x3 y0
0 1 2 3
= y3 + 3xy2 + 3x2 y + x3 .

Example How many subsets are there of a set consisting of n elements?

4e  
n
Solution Since there are subsets of size k, the desired answer is
k
 

n
n
= (1 + 1)n = 2n
k
k=0
Another random document with
no related content on Scribd:
kereskedése, gyakorlata, vagy alkalmazása megköveteli, hogy abban
a városban, vagy városrészben lakjanak. A legszemlélhetőbb példát
erre az a boltos nyujtja, aki a környékbeli vevőkből él. A földesúr a
bolthelyiség bérleti szerződésének megújításakor egész világosan oly
magasra emelheti a bérét, hogy elveheti tőle egészben vagy
nagyrészben azt a nyereséget, amelyet bérlője ügyességével és
szorgalmával, vagy a lakosság növekvő száma és a szomszédos
népesség emelkedő szükségletei folytán keres.
De bár a földmonopóliumnak léteznek ilyen szélső esetei, azok
mégis csak a kivételt képezik és nem a szabályt. A földesúri hatalom
ritkán nem minősül. Ritka eset, hogy a valamely czélra alkalmas föld
kinálata teljesen korlátozott lenne és különben is az egész
hozzáférhető mennyiség rendszerint nem egyetlen emberé. Ámbár a
devonshirei herczegé lehet egész Eastbourne fürdőhely, mégsem
emelheti telkei bérét egy bizonyos magasságon felül, mert ha ezt
tenné, sok lakója határozná el, hogy Bournemouth fürdőhelyen, vagy
másutt telepszik meg és őket követnék a kereskedők és iparosok. A
személyek, az árúk és a tüzelőanyag szállításának olcsóbbodásával
az iparos kevésbbé van egy bizonyos helyhez kötve, mint
annakelőtte és a mozgékonyság nagyobb lehetősége képessé teszi
őt arra, hogy gyárának földet találjon. Maga az a tény, hogy kevés
számú ember tulajdonában vannak valamely város legjobb telkei,
még nem biztosítja részükre a monopólium hatalmát. A legtöbb
olyan ember, aki üzlethelyiséget, vagy lakóházat keres, nincs egy
bizonyos területhez kötve, hanem különböző telektulajdonosok üres
telkei, vagy házai között választhat. Annak daczára, hogy London
még mindig rohamosan nő és egész területe magántulajdonban van,
ez a két tény mégsem akadályozhatta meg sok szomszédos lakótelep
lakásbéreinek a közelmultban végbement nagy esését. Valamely
nyomdatulajdonos czég, amely vidéken kiván nyomdaműhelyt
felállítani, a mezőgazdasági czélra alkalmas föld áránál csekély
összeggel magasabban vásárolhat, vagy bérelhet telket. Ezt azért
teheti meg, mert minden olyan földtulajdonos, aki ily föltételek
mellett visszautasítaná a nyomdász ajánlatát, jól tudná, hogy a czég
máshova fordulhat és találhat alkalmas telket. Az a tény tehát, hogy
egy város vagy ország egész földterületét aránylag kevés egyén birja
tulajdonul, nem teszi őket képessé arra, hogy a földjáradékot annyira
emeljék, hogy az az egész ipari fölösleget föleméssze.
A földjáradék léte és összege nem a föld egyedárúsági
helyzetétől, hanem ritkaságától függ. Mindenfajta üzemhez lényeges
kellék valamekkora földterület. A bérlő, a bányatársaság, a sörfőzde,
a szövőgyár, az árúház, a füszeres, az ügyvéd kénytelen valamekkora
földterület használatát megvásárolni. Igy a földbér minden üzemben
ott szerepel mint kiadás. Mindenkinek szüksége van továbbá egy
darabka földre lakása czéljára, és így kénytelen jövedelme egy részét
lakásbérre elfizetni. Már most világosan meg kell értenünk, hogy
amit ezekben az esetekben megvásárolnak és megfizetnek a föld
bére alakjában az nem egyéb, mint a földnek egy bizonyos faja vagy
használata. Amire szükségük van, az vagy megművelhető föld,
legelő, kereskedelmi kertészetre alkalmas föld, külvárosi telek, vagy
lakóház, bolt, árúház, vagy iroda czéljára szükséges telek a város
belsejében. Már most, bár minden fajtájú üzemnek szüksége van
valamekkora földterületre, egészen világos, hogy a föld egyik
üzemben sokkal jelentékenyebb szerepet játszik mint a másikban. A
mezőgazdaságban és a bányászatban döntő jelentőségű tényező: a
szabadfoglalkozásokban és a nagykereskedői-, vagy pénzüzem
némely ágaiban aránylag csekélyebb a szerepe. Már most azok az
üzemek, amelyeknek nagyon kevés földre van szükségük és
amelyekre nézve nem elsőrangú jelentőségű kérdés, hogy hol fekszik
éppen az a telek, szemmelláthatólag kedvező föltételek mellett
vásárolhatják meg a föld használatát. Mert föld iránt való keresletük
csekély és a czéljaikra alkalmas telkekben való kinálat nagy. Erős
hadállásból köthetik tehát meg a földtulajdonossal szerződésüket,
mert kényszeríthetik őket arra, hogy versenyezzenek egymással és
ezáltal a bérösszegét lenyomják. A másik oldalon, azok az üzemek,
amelyeknek sok földre van szükségük, vagy amelyek egy különleges
minőségű és fekvésű földterületet követelnek, drágán kénytelenek
érte megfizetni, mert a szükségletüket képező földnem után való
keresletük nagy a hozzáférhető kinálathoz arányítva. Irországban a
földbíróságok ideje előtt a farmok bérei türhetetlen magasságig
emelkedtek, mert az ország növekvő népessége kénytelen volt
születési helye szomszédságában megélhetést keresni és az eléggé
termékeny föld meghatározott mennyiségéért egymás ellen
versenyezni. A bányatársaságoknak rendszerint alkut kell kötniök a
szenet vagy vasat tartalmazó igen korlátozott kinálatú föld
tulajdonosával, vagy csekély számú egymással versenyző
tulajdonossal, mert eredményes működésükhöz nagy területre van
szükségük. Már láttuk, hogy miért képes a gyáros, nem lévén egy
meghatározott ponthoz kötve, új gyára czéljaira olcsó telket találni,
míg a helységbeli boltost szerződése megújításakor minden esetben
kiuzsorázhatják.
Az egyes különböző esetekben a különbség a föld ritkaságának
nyomásából ered. Az a tény, hogy a föld mennyisége Angliában
korlátozva van és az a további tény, hogy minden egyes város
központjától alkalmas távolságra fekvő földterület mennyisége még
inkább korlátozva van, megfosztja a földesurakat attól a hatalomtól,
hogy annyit kérjenek a föld használatáért a legtöbb czélra, amennyit
tetszik. Ámbár bizonyos helyeken bizonyos czélra szolgáló föld
ritkaságából előálló nyomás (pl. a Bond Street-en üzletek czéljára, a
cityben pénzintézetek helyiségei czéljára, némely város vagy falu
határában kertek czéljára) a földesúrnak óriási gazdasági hatalmat
nyujthat, mégis a legtöbb üzleti czélra vagy lakások czéljaira egész
elfogadható áron lehet telket találni, minthogy az alkalmas föld
valóságos kínálata, bár korlátozott, aránylag mégis nagy a
kereslethez képest. Az a tény, hogy valamely rendkivül nagy
nyereségre dolgozó biztosító-társaságnak új fióküzlete részére
telekre van szüksége, nem teszi a telektulajdonost képessé arra,
hogy magasabb árat követeljen, mint amekkorát egy közönséges
boltostól vagy más üzletembertől követelhetne ugyanazért a telekért.
Mert ha mi különös előny sem fűződik az illető telekhez, a
biztosítótársaság nagy mennyiségű egymással versenyző földterület
kinálatából választhat és csak a napi vásári árat kell megfizetnie.
A föld használatának bérét tehát közvetlenül nem a föld
használhatósága, hanem ritkasága szabja meg és ez a ritkaság a
hely és a czél különbözősége szerint tér el egymástól. Lehet egy
bizonyos földterület nagyon használható és még sem nyujt
járadékot. Ilyen az eset egy ujonnan felfedezett földterületnél, amely
bővében van a termékeny és hozzáférhető földnek, de csekély a
népessége. Ily helyütt csak kérni kell jó földet vagy holdankint
valami egészen csekély összeget fizetni. Természetes tevékenysége
nem teszi képessé a tulajdonosra nézve, hogy névleges árnál vagy
bérnél többhöz juthasson, mindaddig, amíg bőven van még olyan
föld, amely nem áll művelés alatt. Csak akkor, amidőn a
mezőgazdasággal foglalkozó népesség a kövér földön már sűrűn
kezd élni, úgy hogy a földnek ez a fajtája már nem marad üresen,
nyújt a föld jó árat vagy járadékot. Ha egy termékeny völgyben,
mely több ember tulajdona volt, húsz farmer részére volt hely és
mindegyikük előnyös helyet birhatott, ha csak 19 telepes volna, a
bér éppen csak névleges lenne, mert a földkinálat felülmúlná a
keresletet és azáltal, hogy mindegyik telepes versenyre hivhatná a
tulajdonosokat egymással, lenyomhatná a bért. De mihelyt 21 olyan
telepes lenne, aki farmot keres, mindnyájuk bérleti összege
holdankint tekintélyes összegre emelkednék. Amíg 19 telepes volt,
bővében volt a föld, de kevés volt a munka; 21 telepes mellett
bővében van a munka és ritka a föld. A föld ritkaságának a
megjelenésével érkezik meg a föld jó ára, vagy bére. Ha növekszik a
ritkaság, fölmegy az eladó vagy bérbeadó föld ára. A termékenység,
a természet hozzájárulása a mezőgazdaság produktiv
tevékenységéhez ugyanaz marad, a bér emelkedése teljesen az
intenzivebb ritkaság következménye, azaz annak a ténynek a
következménye, hogy a több egyénnek van a föld használatára
szüksége.
Már most, legalább czivilizált országokban, a földet többféle
czélra lehet használni. Még mint mezőgazdasági czélra szolgáló
földet használhatjuk legelőnek vagy szántóföldnek vagy talán
gyümölcstermesztésre. Ha városhoz fekszik közel, más használata is
lehetséges, például kerti czélra, vagy külvárosi háztelkek czéljára. Ha
tehát a földnek e különféle használatát abban a sorrendben vesszük
szemügyre, amint azt itt megemlítettük, legelő, szántóföld,
gyümölcsös, kert, külvárosi telek, világos, hogy ez a sorrend egy
emelkedő bérlépcsőt mutat. Egy hektárnyi olyan föld, amely
mindezekre a czélokra használható, általában a legalacsonyabb bért
mint legelő hozná be, a legmagasabbat, mint külvárosi telek; a többi
czélokra fordított használata ekkép szélső bérösszeg között
különböző béreket hozna. Már most miért legalacsonyabb
hektáronként a legelő bére és miért a legmagasabb a telek bére?
Nem azért, mert a ház vagy kert czéljára szolgáló föld használata a
maga belső értékét tekintve magasabb, mint az állattenyésztésre
szolgáló használata. A béreknek ez a változó fokozata nem a
használhatóság alapján határozódik, hanem a ritkaság változó
fokozata szerint, amelyet jelentenek és kifejeznek. Egy hektárnyi
külvárosi telek azért nyújt magas bért, mert a város mellett
megszerezhető hektárak száma szigorúan korlátozva van és a
külvárosi népesség növekszik. Itt tehát a kinálatban van a ritkaság.
Egy hold legelő csak kis járadékot hoz, mert rendszerint elegendő
mennyiségben áll rendelkezésre föld erre a czélra. Ha valamilyen
módszerrel mérsékelni tudjuk a környékbeli föld ritkaságát,
olyformán, hogy olcsó és gyors forgalmat létesítünk, mely nem
túlnagy távolságban nagy mennyiségét nyitja meg az épp oly jó,
lakásra alkalmas területnek, a közeli környékbeli fekvőségek értéke
hanyatlani fog. Tiltsuk meg külföldi szarvasmarha behozatalát és az
angol legelőföldek járadéka egyszerre emelkedni fog, annálfogva,
hogy ritkasági értékhez jutottak. Igy tehát, bár a föld által nyujtott
haszon, vagy szolgáltatás az, amit a járadékkal megvásárlunk, mégis
a különböző fajta föld ritkasága az, ami megszabja a járadék
magasságát.
A szaporodó népesség fokozódó szükségletei valamely országban
ilyenformán a föld különböző hasznainak különböző árait és
járadékait teszik lehetővé, tekintetbe véve persze a készleteknek
mindezen különböző szükségletek kielégítéséhez mért arányát.
Ilyenformán, ha a földet a maga egészében vesszük, egy átlag-hold
legelő mondjuk 10 shillinget hoz, egy hold búzaföld 20 shillinget, egy
hold komlóföld 30 shillinget, míg agyagföld, veteményes kertek,
környékbeli telkek rendszerint átlag-holdanként magasabb árakon
fognak kelni. Ezek az árak úgy tekinthetők, mint különböző czélokra
szolgáló telkek használatáért fizetett piaczi árak. Persze ezeknek a
piaczi áraknak változatos tömegével találkozunk az ország különböző
részeiben. Igy például minden környéknek meglesz a maga kialakult
ára, amelyen jó, építésre alkalmas telket az illető időpontban
vásárolni lehet.
Ezek a helyi, vagy más természetü különbségek mindannyian a
ritkaság különböző fokának kérdései, azon nyomás szerint, melyet a
népességnek a rendelkezésre álló földdel szemben mutatkozó
szükséglete gyakorol. Általában minthogy a föld valamely határozott
használhatóságának, veteményes kert, vagy építés czéljaira való
alkalmasságának árát ilyen tényezők szabják meg, a tényleg birtokba
vehető föld különböző holdjai természetszerüleg magasabb vagy
alacsonyabb járadékot hajtanak azon összeg magasságához képest,
amelyet használhatóságuk képvisel.
Ha pl. a ritkaság 20 shillingnyi értéket ad holdanként a
közönséges búzaföldnek, akkor az a búzaföld, mely a közönségesnél
jobb, természetesen aránylagosan magasabb járadékot hajt,
rosszabb búzaföld aránylagosan alacsonyabbat. És ugyanez lesz az
eset minden más rendeltetésü föld járadékánál is. Amit a járadék
megvásárol és megfizet, az nem más, mint a földnek ugyanolyfokú
használhatósága; akár búzatermő, gyümölcstermő földről, avagy
fekvőségről legyen is szó. Ha az egyik hold ezen használhatóságnak
nagyobb összegét adja, mint egy másik, akkor természetesen annak
járadéka is magasabb lesz, épp úgy, mint ahogy az ügyes munkás
darabbérből eredő hetibérei magasabbak az ügyetlenénél.
A közgazdaságtan sok megtévesztést tett lehetővé azáltal, hogy
«járadéktörvénnyé» próbálta emelni azon magától értetődő
tényeket, hogy a termékenyebb hold föld magasabb járadékot hoz,
mint a kevésbbé termékeny és hogy ha a legkevésbbé termelőképes
hold semmiféle vagy csak névleges járadékot hoz, akkor az a hold,
amely 10 vagy 20 százalékkal termelőképesebb, ennek a magasabb
termelékenységnek egészét járadékban fogja kifejezésre juttatni.
 A tény az, hogy egyáltalán nincs járadéktörvény, hanem csupán
bizonyos számtani igazságnak alkalmazása a földárakra, mely
igazságok aztán minden tárgy elárusításánál egyaránt érvényben
vannak. Azért vásárolunk használati tárgyakat, mert valami
hasznosat tartalmaznak, olyasvalamit, amire szükségünk van és
minél többet tartalmaznak abból, aminek a kedvéért vásároljuk őket,
annál többet fizetünk értük. Ha egy hold búzaföld kétszer oly
alkalmas a búzatermelésre, mint egy másik, kétszer annyit fogunk
érte fizetni; ha tizszer oly jó, tizszer annyit. 4)
A búzaföldnél, az amit vásárolunk, nem más, mint a földnek az a
tulajdonsága, hogy bizonyos mennyiségü búza létrehozására képes,
amely értékben meghaladja a termelés költségeit. Ha ez a «többlet»
csupán névleges érték, akkor az ár vagy járadék, mely nekünk jut,
szintén csak névleges lesz: ha a fölösleg nagy, a járadék is ennek
megfelelőleg nagy lesz. Ha pedig a föld művelésére szükséges
munka és tőke «önköltségen» szerezhető meg, akkor a föld
használatának ára, a járadék egyforma nagy lesz az egész többlettel.
Egyszerüen kifejezve annyit jelent ez, hogy ahol munka és tőke
nagy mennyiségben van, a föld pedig kevés, a termék egésze, amely
ezen utóbbi tényezők együttműködése után jár, a földesúr kezébe
kerül. Más szóval a járadék, azaz a föld ritkasági ára csak
következménye annak, amit «a természet takarékosságának»
neveztek, vagyis annak a ténynek, hogy sok helyen és sok ipari czél
számára csak korlátozott mértékben van termékeny és megfelelő
földmennyiség.
Az «improduktiv fölösleg» jelentékeny része járadék formájában
a földbirtokoshoz kerül, – éppen ennek a ritkaságnak
eredményeként. De az a hit, hogy a fölösleg ezen eleme mindig és
mindenütt jelentkezik, mivel a természet abszolút határt szab a föld
mennyiségének, nem indokolható.
A földhasználat készlete nem szabható meg. Az a puszta tény,
hogy a földfelülethez semmit sem lehet hozzá tenni és hogy a
tengertől nem lehet jelentékeny mennyiségü szárazföldet elvonni,
nem jelent semmit. Mert ami bennünket érdekel, az azon
használható földek mennyisége, melyek gazdasági czélokra
fordíthatók. Az erre a czélra szolgáló földkészlet pedig korántsem
megszabott. Igy például Anglia, földkészlete tekintetében nincsen
csupán saját kisszámú holdjaira utalva. Ipari élete és tápláléka
czéljaira az egész világra számíthat. A világ pedig – legalább is
termékeny földterületek tekintetében – mindinkább terjeszkedik.
Minden új vasút Nyugat-Kanadában, minden csatornázási
tökéletesítés Egyiptomban vagy Ausztráliában, új földterületeket
jelent Nagybritannia és az egész világ gazdasági készlete
szempontjából. Ezenfelül a földmívelés technikájában meghonosított
minden javítás, amint az mind nagyobb mértékben tért hódít az
egész czivilizált világban, bár mitsem ad a művelhető földek
területéhez, lényegesen növeli a termelőerő mennyiségét, ami épp
annyit jelent, mint a föld mennyiségének szaporítása. A modern
természettudomány a földmívelésre való alkalmazásában világosan
mutatja, mily óriási módon lehet a föld termelőképességét növelni, a
munka egyidejü aránylagos fokozása nélkül. Ez pedig egyenlő értékü
új, termékeny földterületek megnyitásával. A föld belső értékeit
tekintve, a bányák felfedezésének és kiaknázásának tökéletesített
módszerei, melyek lehetővé teszik szénnek és fémeknek szerzését és
napvilágra juttatását, rendkivüli módon szaporítják a
rendelkezésünkre álló készleteket. Ha pedig a földnek
termékenységétől és kincseitől felszinének építés és más
foglalkozások útján történő hasznosítása felé fordulunk, nem kell azt
hinnünk, hogy az az értékemelkedés, mely a fokozódó
telekértékemelkedésben jut kifejezésre, határtalan és szükségszerü.
Az olcsóbb, gyorsabb és kényelmesebb forgalmi viszonyok óriási
módon növelik az ily czélokra hasznosítható föld mennyiségét és így
csökkentik ritkasági értékét. Az a hatás, melyet az olcsó villamos
vasuti és motorszolgálat hivatva van a városi telekárak olcsóbbá
tétele tekintetében létrehozni, igen jelentékeny.
Ha a népesség szaporodása lépést tartana ezekkel a
tökéletesítésekkel, avagy ha a népesség, bár lassúbb tempóban
szaporodva, az életformákat fejlesztené, a fogyasztást növelné és így
nagyobb követelményeket támasztana a földdel szemben,
nagyobbmérvü táplálék, lakás- és egyéb anyagi szükségleteinek
fokozódása által, a föld ritkasága kétségtelenül arra képesítené a
földbirtokosokat, hogy a járadékban a fölöslegnek egy nagyobb
arányát biztosítsák maguknak. Eddig azonban, legalább is a czivilizált
világban éppen az ellenkező tendenczia érvényesül: elenyészően
csekély népességszaporulat, karöltve a rendelkezésre álló föld
fokozódó mennyiségével. Nagybritanniában, jóllehet a városi élet
fejlődése a környékbeli fekvőségeknek nagy értékemelkedéséhez
vezetett, a földnek a vagyonfölöslegben való teljes részesedése
mondhatni fokozatosan csökkent az utolsó évszázad folyamán;
persze nem abszolut módon, csak viszonylag. Ámbár pontos
számbeli megállapítások lehetetlenek, nagy mértékben valószinü,
hogy Nagybritannia nemzeti jövedelme jelentékenyen nagyobb
arányokban növekedett, mint a járadékok összessége.
Ha a föld ritkasága járadékot létesít, valamely másik termelési
tényező ritkasága: a tőkéé, a munkáé, vagy valamely jártasságé,
hasonló eredménnyel jár. Csak egy különbség van. Tekintve, hogy a
földbirtokos semmiféle olyan áldozatot nem hoz, amely
ellenszolgáltatást igényelne, a járadék egésze ritkasági érték.
Azonban, mint láttuk, a munka, az üzleti képesség és a tőke oly
befektetések, melyek a terméktől elvárják fentartásuk és növekvésük
költségeinek megtérítését is. Csak az, amit mindezeken felül szerez,
felel meg a járadéknak. Ámde, ha ezen többi tényező bármelyik
tulajdonosa abba a helyzetbe juthatna, amelyet a földbirtokosok
foglalnak el, amikor járadékot húznak, vagyis, ha ezek is képesek
arra, hogy tényezőjüket ritkává tegyék, hasonló fölöslegre tehetnek
szert.
Annálfogva, hogy a tőkések rendszerint versenyeznek egymással,
gyakori az a föltevés, hogy az a kamat, melyet ők nyernek, nem
tartalmazhat fölösleget, vagy ritkasági értéket. Közismertek azok a
leírások, melyek arról szólnak, miképp folynak a megtakarítások a
beruházások különböző csatornáin keresztül az ipari szervezetbe és
hogy töltik meg szabad áramlásuknál fogva az összes utakat a tőke
felhasználásának lehetőségével, olyannyira, hogy végül minden
kamat egy bizonyos alacsony átlagra kényszerül, melynek minimuma
éppen elegendő arra, hogy a megtakarításokat eszközlő közönséget
a megtakarítás tényére rábirják. Ezekben a leirásokban azonban két
olyan feltevés van, mely számos tőkefelhasználási lehetőség
szempontjából hibás. Az első feltevés az, hogy minden tőke
szabadon folyhatik minden vállalatba, keresve a legbusásabb
beruházást. A másik az, hogy az ipar egyetlen ágában sem válhatik a
tőke oly ritkává, mint válhatik a föld és munka. Az első feltevés hibás
voltát minden üzletember megerősítheti. A nagy mértékben
jövedelmező iparágak minden országban körülsánczolhatók kivülről
jövő benyomulók ellen, úgy hogy csak az itt alkalmazott
kedvezményes tőke érheti el magas osztalékait. Ha ilyen üzletek
czéljaira, vagy pedig azok kiterjesztése érdekében több tőke
szükséges, csak már benlévő részvényesek vagy más előnyben
részesített személyek képesek az invesztálás alkalmával élni: ha
pedig a nagyközönségtől kell a tőkét beszerezni, azt a piaczi áron
veszik, kölcsönzik és azok, akik a kölcsönt adják, nem osztoznak a
társaság nagy jövedelmeiben. Jól elhelyezkedett tőkések nem
bocsátanak külső embereket a tűzhöz, vagyis nem részeltetik őket
abban a magas nyereségben, melyet tőkéjük «megkeresni»
segíthetne nekik.
A modern gazdasági élet minden fejlődött ágában vannak egyes
üzemek, amelyek tőkéjüknek magas jutalmát nyerik el: néha
egyesülés útján vagy üzleti szervezkedés által egész iparágak is ilyen
helyzetbe juthatnak. A közönséges tőkebefektető vagy nem képes
megtakarított pénzét ily iparágakba fektetni, vagy már meglevő
részvényeket kell oly feltételek mellett vásárolnia, amelyek csak
minimális nyereséget nyujtanak számára, bár az eladó a jövendő
anticzipált nagy nyereségeit is betudja az árba. A nagy gyárakban, a
hasznothajtó bányavidékeken, egyes szárazföldi vagy tengeri
szállítási üzleti ágakban, a félig közszolgálatnak tekinthető
üzemekben, némely szétosztó ipari- vagy kereskedelmi üzletágban, a
banküzletben, a biztosítási- és pénzüzletben jól elhelyezett tőkék
nagy tömegei találhatók, amelyek eredeti, vagy mostani
tulajdonosaiknak a szabad versenybeli kamatlábnál sokkal magasabb
kamatot hoznak. Későbbi vizsgálataink meg fognak ismertetni
bennünket azon előnyök természetével, amelyeket az ily tőkék
élveznek. E helyütt elegendő, ha arról a fontos tényről
megemlékezünk, hogy léteznek. A tőke minden tulajdonosa között
nincs meg a versenynek az a tökéletes szabadsága, amely minden
kamatot lehozna egy közös minimum szinvonalára. Nagy tömegü
tőkék emelkedtek fel a kamatláb különböző magasabb vonalaiig.
Még azt sem állíthatjuk e magasabb jövedelmekről, hogy szerencsés
viszonyok vagy ipari fellendülések idejében találhatók csak fel. Noha
minden osztalék hullámzásnak van alávetve, ezek az erős, védett
üzemek kevésbbé szenvednek ily hullámzástól, mint a többiek és
normális, átlagos jövedelmük hosszú időn át bizonyítja azt, hogy
megvan az a hatalmuk, hogy «fölösleget» jövedelmezzenek.
A modern üzleti világ egyszerü tényei azt mutatják, hogy a tőke
éppúgy képes az improduktiv feleslegből részt nyerni, mint a föld.
Ugyanazon az úton is nyeri el, azaz a ritkaság által. Ámde míg a föld
természetes ritkaság útján jut fölösleghez, addig a tőke ezt úgy éri
el, hogy ritkává teszi magát, azaz mesterségesen visszatartja a
szabad tőke beözönlését a gazdasági élet bizonyos csatornáiba. Ezek
a visszatartó, korlátozó intézkedések, akár a nyersanyagok vagy
természeti erő, vagy fekvés előnyeinek a biztosításában állanak, akár
vámvédelemben, vagy állami segélyezésben, akár üzleti
megegyezésben, vagy egyesülésben (pl. kartellek vagy trösztök)
nyilatkoznak, mind akadályát jelentik a tőke valamely üzembe
szabadon való belépésének, mely üzem így a korlátolt kinálatért
ritkasági kamatlábat biztosíthat. Gondolja-e valaki például, hogy ha
bármely társulat nyithatna Angliában olyan banküzletet, mely
valóban egyenlő föltételek mellett versenyezhetne a már meglevő
bankokkal, a befizetett tőke jövedelme ebben az üzletágban
ugyanannyi volna, mint ma? Ha a tőkét kedvező helyzetbe hozzuk,
úgy, hogy a szabad versenytől el legyen zárva, a fölösleget épp úgy
táplálja és felnöveszti, mint a föld. Az a tény, hogy az egész járadék
«improduktiv fölösleg», míg a kamatnak egyrésze megszolgált
jövedelmet képez, ne térítsen el bennünket annak a fölismerésétől,
hogy a fölösleg e két faja azonos. Mindkettejük meg nem szolgált
jövedelmet jelent, amely csak azért áll elő, mert a föld
természetesen létrejövő, vagy a tőke mesterségesen előidézett
ritkasága e ritka tényezők tulajdonosát abba a helyzetbe juttatja,
hogy azt az egész termék-fölösleget magának tartsa meg, amely
nagyobb számmal található (tehát nem ritka) tényezők puszta,
termelési költségeinek levonása után megmarad.
Ha a «járadék» kifejezést alkalmazzuk a termelési tényezők
ritkasága fejében történő fizetések minden alakjára, akkor ez a
kamat-fölösleg szintén járadékot képez. De ugyanez az a jutalom is,
amelyet néha az üzleti ügyesség, vagy a munka a maga
képességeihez mért munkabéren felül magának biztosítani tud. Nem
ismeretlenek az olyan esetek, midőn egyes munkáscsoportok a
ritkaság előnyét élvezik a termelés többi tényezőjéhez képest és
ezáltal képessé válnak a munka napi keresletét felülmuló munkabér-
járadék elérésére. Ily esetek új országokban fordulnak elő, ahol
bővében a termékeny szüz talaj és ahova a tőke könnyebben
özönlik, mint a munkáskéz. Jól szervezett iparágakban a
szakszervezetek némelykor képesek voltak egy időre ilyen ritkasági
béreket elérni olyan városokban, amelyekben a tőke bővében volt.
Ám ezeket az eseteket kivételeseknek kell tekintenünk, mihelyt a
munkapiacz viszonyainak teljesebb elemzése áll előttünk. Csak az
emberi termelő erő magasabb alakjai, amelyeket az «ügyesség»
elnevezéssel jelöltünk meg, képesek rendes körülmények között ily
ritkasági fizetéseket elérni. A földjáradékhoz és a tőkejáradékhoz
hozzákapcsolhatjuk még ezt az «üzleti ügyesség járadékát» is. Már
most sokan, akik megengedik, hogy a földjáradék meg nem szolgált
jövedelmet képez és akik elismerik, hogy a tőke gyakran túlmagas
osztalékban részesül, hajlandók azon a nézeten fennakadni, hogy az
üzleti ügyesség jutalmának bármely része is helyesen volna ez alá a
megjelölés alá vonható. Ez részben annak a ténynek a
következménye, hogy míg a földbirtokos és a tőkés földje és tőkéje
hozadékából tétlenül élhet, a legügyesebb ember is gyakran
állandóan fárad személyesen és fogyasztja termelő erejét. Nemcsak
az róla az általános hiedelem, hogy rosszul van fizetve, hanem az is,
hogy káros üzleti politika a fizetésének a szűkre szabása. A feltalálók,
szervezők, felügyelők, tisztviselők, ügyvédek, orvosok, művészek,
mindenfajta tanult gépkezelők és szerelők személyes képességét és
ügyességét oly fizetésben kell részesíteni, hogy legjobb
munkaképességük kifejtésére ösztönözzük őket, mert mennél
magasabbrendű a használhatóságuk minősége, annál nagyobb kár,
ha elmulasztjuk azt legjobb alakjában értékesíteni. Minthogy az ilyen
munka természete, amely lényegében értelmiségi, erkölcsi és
művészi elemekből áll, kizárja azt, hogy reá azt a szokásos darab- és
időmértéket alkalmazzuk, amely a legtöbb kézimunkás fizetésének
megállapításánál szerepet játszik, mindenki úgy érzi, hogy bő
jutalomban tanácsos a képességét és ügyességét részesíteni, ha
helyesen kivánunk eljárni. Ahol az üzleti ügyesség olcsó
megvásárlására tettek kisérletet, mint ahogy az néha a szövetkezeti
mozgalomban, vagy a városi igazgatás terén előfordult, ezt a
közgazdasági leczkét borzasztó következmények árán kellett
megtanulniuk.
Ám annak a nehézségnek, mely azon fizetés magassága
megállapításánál felmerül, mely a gazdasági képességek és
ügyesség különböző fajainak az ösztönzésére és megtartására
elégséges, nem szabad bennünket arra a következtetésre vezetnie,
hogy az ügyesség minden pénzt megér, amit csak el tud érni, abban
az értelemben, hogy nem működnék olyan jól, ha alacsonyabb
fizetésben részesülne. Jelenleg Angliában az elismert elsőrangú
orvosok között a nehéz műtét díját kb. 100 font sterlingre tehetjük.
Egy privát beteg nem kaphatja ezt meg olcsóbban és ha van rá
pénze, megéri neki, hogy e díjat meg is fizesse. Egy bizonyos
értelemben tehát úgy látszik, hogy ez az a dijazás, amely a tudás és
ügyesség e fajának előhivására nélkülözhetetlen. Ám nagyon
könnyen meglehet, hogy Németországban ugyanaz a műtét
ugyanazzal a tudással és ügyességgel végezve csak 40 fontba kerül,
Svájczban pedig csak 20 fontba. Miért ennyivel olcsóbb ez más
országban? Két okból. Először, mert a magasabb- és a szakoktatás
szélesebbkörü lehetősége Németországban és Svájczban a
természetes tehetségeket nagyobb arányban hozza felszinre. Ezen az
úton az elsőrangú sebészi tehetségek kinálata növekednék. A másik
oldalon azoknak a gazdag családoknak a számaránya, amelyek 100
fontot fizethetnének, kisebb Németországban és Svájczban, úgy
hogy a műtétek után való tényleges kereslet ilyen árban kisebb
volna, mint Angliában. Igy a nagyobb kinálat és a kisebb kereslet
mellett ennek a díjnak esnie kell. Amíg tehát Angliában 100 fontot
kell jelenleg ezért a műtétért fizetnem, a szélesebb körre terjedő és
jobb közoktatás több elsőrendü sebészt vetne felszinre és ugyanezt
az ügyességet mondjuk 20 fontért vásárolhatnám meg. Bár tehát
első pillanatra úgy látszhatik, mintha 100 font volna az a dijazás,
amely feltétlenül szükséges és méltányos is a természetes ügyesség
valamely neméért, mégis nyilvánvaló, hogy ebből 80 font egyszerüen
ritkasági járadék, amely a ritkaság fokának megfelelően emelkedik,
vagy esik.
Vagy vegyük például valamely nagy angol város magasabbrangú
tisztviselőit. Helytelen politikának szokták azt tartani, hogy az ily
egyének 1000–1500 font sterlingnél (24,000–36,000 K-nál)
alacsonyabb javadalmazásban részesüljenek képességeikért. Ámde
Németországban, vagy Francziaországban legalább is épp oly
megfelelő egyének mintegy félannyi fizetést húznak az ily
állásokban. Ennek a jelenségnek a magyarázata kézenfekvő: egyfelől
a tanulási alkalmak nagyobb egyenlősége, másfelől kevesebb
alkalom arra, hogy megfelelő képességü emberek más olyan
pályákra lépjenek, amelyeken nagy jövedelem-fölöslegeket gyakran
lehet szerezni; ez a két körülmény e közhivatali állásokra nagyobb
számban viszi oda a kellő képesítésü pályázókat. Fel szokták néha
hozni azt az érvet is, hogy szükség van néhány magas fizetésü
állásra csalétekül, hogy így a köz- vagy magánhivatalnoki pályákra,
melyeken annyi az üres állás, a megfelelő képességü egyének kellő
mennyiségben való jelentkezése biztosítva legyen. De akár hivatali
fizetésekről, akár üzleti haszonról, akár szabad foglalkozások
díjazásáról beszélünk, ez a szerencsejátékszerü csalogatása a
munkaerőnek igen helytelen gazdálkodás. A küzdő orvosok és
mérnökök alacsony, sőt gyakran éhbérszerü díjai gazdaságilag
semmiképpen sem védik meg annak a nézetnek a helyességét, hogy
e pályák élén néhány, igen kis számú egyén rendkivül nagy
jövedelemmel rendelkezik. Semmiképp sem igazolható, hogy
bármekkora is a jövedelmük a jelen viszonyok között, ez a jövedelem
személyes szolgálatuk igazságos és állandó mértéke szerint alakult.
Sőt valóban teljesen nyilvánvaló, hogy a mint a kedvező helyzetben
levő vagy vámvédelemben részesülő tőkések bizonyos csoportjai
igen nagy kamatjövedelmet élvezhetnek, úgy a szabad foglalkozású
hivatalnok és üzleti pályán levő egyes ügyes emberek vagy
csoportok túlmagas fizetést, díjazást, vagy hasznot húzhatnak. Ezek
a fizetések ugyanolyan természetüek, mint a földjáradék; mind nem
egyebek, mint a termelés egy olyan tényezője részére folyósított
ritkasági fizetések, amely tényező természettől fogva, vagy
mesterséges módon nem nyujtja a kellő kinálatot.
Ily magyarázat mellett világos, hogy a termékek azon fölöslege,
mely a fejlődési költségek alakjában nem oszlik meg, a különböző
termelési tényezők tulajdonosai között oszlik szét e tulajdonosok
nyomása arányában. A termelés rendszerének különböző részeiben
aztán mindig más csatornába folyik az improduktiv fölösleg. Egyik
országban és egyik iparágban a föld a leghatalmasabb és
legkeresettebb és a fölösleg legnagyobb része a földbérben megy el;
a másik országban és másik iparágban a tőke és a személyes
képesség és ügyesség kevés és a föld van aránylag bővében és így
itt a kamat s a fizetés és haszon alakjában fizetik el a legtöbb
fölösleget.
A fölösleg megoszlásáról szóló ez általános következtetésünket a
józan ész és a köztudat is megerősíti minden olyan országban,
amelyben a nemzeti vagyon növekvőben van. Annak a
megfigyelésnek például, hogy olyan országban, mint amilyen
Nagybritannia, a földesurak azok a főörökösök, akik a földjáradék
alakjában minden vagyonfölösleget a magukévá tesznek, ellentmond
a tények egyszerü tanusága. Még a «gazdasági járadék» legtágabb
értelmezése mellett sem becsülhetjük e jövedelem-fölösleget a
nemzeti jövedelem kb. 15 százalékánál többre, a valóságot jobban
megközelítő számítás szerint pedig csak 10 százalékot szabad
felvennünk. Kétségtelen, hogy igen sok vagyonos család él
fényüzésben és semmittevés közt más jövedelemből, mint amit a
földjáradék nyujt. Sőt valóban nagy okunk van azt hinni, hogy a brit
nemzeti jövedelemnek az a része, mely osztalékokból és üzleti
haszonból ered, az elmult század folyamán sokkal gyorsabban
növekedett, mint a földjáradék. És bár ez osztalékokból és haszonból
sokat számíthatunk be, ha helyesen kivánunk eljárni, a modern ipari
és kereskedelmi életben a növekvő tőke és szervező erő fentartási és
fejlődési költségeire, nem lehet kérdéses, hogy e jövedelem
nagyrésze meg nem szolgált, vagy «ritkasági» kereset, amely nem
jár élvezői részéről mi megfelelő erőfeszítéssel, vagy áldozattal sem.
Manap a legtöbb haladott ipari és kereskedelmi életnek örvendő
országban a leggazdagabb emberek vagyonuk legfőbb részét nem a
földből szerzik, hanem abból, hogy az ipar, a közlekedés, a pénzüzlet
és a piaczok felett való uralkodás egyéb eszközeit a kezükben
tartják.
 FÜGGELÉK.

Az improduktiv többlettel járó

társadalomgazdasági pazarlás.

Az a jelentős szerep, melyet fejtegetéseink során az improduktiv

fölöslegnek juttattunk, szükségessé teszi, hogy ehelyütt eloszlassunk
egy félreértést, mely felmerülhet annak a megállapítása
tekintetében, minő helyet foglal az el az improduktiv fölösleg
iparban. Ámbár e járadékok, a túlmagas kamat és a többi elemek,
melyek ebben a fölöslegben benfoglaltatnak, semmiféle hasznos
szolgálatot nem végeznek abban a tekintetben, hogy azok élvezőit
ipari tevékenységre sarkalják, mégis úgylátszik, hogy az iparra
gyakorolt általános hatásuk üdvös. Az a fényüzésre fordított kiadás,
melyet lehetővé tesznek, az iparágak nagy részét birja
tevékenységre, az a rész pedig, amelyet nem költenek el, hanem
megtakarítanak, hozzájárul a nemzeti tőke növeléséhez. Ennélfogva,
bár ez a fölösleg nem produktiv oly értelemben, hogy fentartaná
vagy felkeltené azoknak a termelő energiáját, akik munkanélküli
jövedelemként nyerik azt el, mégis produktivnak tarthatjuk további
felhasználhatóságánál fogva, akár elköltik, akár megtakarítják. Ámde
közelebbről vizsgálva a dolgot, ez a feltevés megdől. Ha ugyanis
szemügyre vesszük azt a részt, amelyet fényüzésre költenek, azt
látjuk, hogy az semmit sem juttat az ipari élet egészének. Ha
improduktiv fölösleg helyett valamely egyenletesebb szétosztási
művelet által nem a járadék vagy nagymérvü haszon elnyerőjének,
hanem mint az eredményes munka bére a munkás számára jutna,
épp oly mértékben kereslet tárgyát tevő árúkra használódott volna
fel. Ezek az árúk, ahelyett, hogy a gazdagok fényüző czéljait
szolgálnák, munkáscsaládok életének kényelmesebbé tételére
volnának fordíthatók. Ahelyett, hogy a fényüzési czikkeket
szolgáltató iparágak számára szükséges munkaalkalmat
szaporítanák, a növekvő munkaalkalom ugyanekkora mennyiségének
azokban az iparágakban való felhasználását segítenék elő, amelyek a
munkásosztály kényelmi czikkeit termelik. Ámde a fényüzési czikkek
fogyasztása mitsem juttat a termelési rendszer munkaképességének,
míg a munkásosztályra fordított kiadások a munkaerőnek
nagyobbmérvü hatékonyságát eredményeznék. Ennyit az
improduktiv fölösleg fényüzésre fordított részéről.
Ugy látszik, mintha az a rész, amelyet megtakarítanak, minden
körülmények között hasznos volna az ipari életre nézve. Az
improduktiv fölösleg, megtakarítva és a tőke új formáivá alakítva át –
mondhatná valaki – épp oly üdvös, mint a magasabb munkabér,
mely arra szolgál, hogy a munkáscsaládok termelőképességét
növelje. Több tőke épp oly hasznos, mint több munkaerő.
Nem lehet azonban eleve elfogadni azt, hogy az a fölösleg,
amelyet megtakarítanak, hogy aztán nagyobb tőkébe olvasszák be,
szükségképpen oly mértékben használható fel gazdaságilag, mintha
az a jövedelem, amelyből ez a fölösleg származott, a munkabér
emelésére, vagy a munka hatékonyságára fordíttatott volna.
Felismertük ugyanis azt, hogy a gazdasági fejlődés a termelés
különböző tényezőinek helyes arányban való növekedésétől függ. Ha
tehát valami oly irányzat volna kimutatható, mely szerint az új tőkék
szaporulata gyorsabb tempóban történik, mint a munka
hatékonyságának fokozása, ily tendenczia kártékony volna
társadalmi szempontból nézve. Az improduktiv fölöslegek nagy
tömegeinek «megtakarítása» azonban szakasztott ilyen pazarlást
jelent. Mert ha a gazdasági élet tőke-épületén nagyszabású
toldásokat végzünk, a munka termelékenysége pedig nem
növekedett ezzel aránylagosan, két káros hatást eredményez.
Elsősorban is felborítja a termelési tényezőknek egymáshoz való
viszonyát, annálfogva, hogy a munka mögötte marad a tőkének,
mint termelési erőforrásnak. Másodszor a termelést túlviszi azon a
fokon, amely szükséges ahhoz, hogy a fogyasztókat árúkkal lássuk
el. Ennek következményeképpen időközi zavarokat eredményez a
piaczokon, amelyek üzleti depressziókban jutnak kifejezésre.
Elkerülhetetlen eredménye ez annak a szétosztásnak, amely
improduktiv fölösleget létesít oly jövedelemből, amely szükséges
volna a bérmunkások munkaképességének fokozására. Mert a
bérmunkások növekvő fogyasztása, tekintve, hogy ők képviselik a
fogyasztók óriási többségét, szükséges avégből, hogy a gazdasági
rendből az elfogyasztható árúk mindinkább növekvő tömegei
kivihetők legyenek. Ez annyit jelent, hogy a termelési fölöslegből egy
fejlődő társadalomban a jövedelemnek csak korlátolt mennyisége
fordítható eredményes tőkésítésre, miután a többletre szükség van a
fogyasztás általános mérvének emelésére, hogy ezáltal ez az új tőke
és az új munkaerő teljes felhasználhatósága biztosítható legyen. A
legjelentősebb pazarlás az improduktiv fölöslegek felhalmozásánál
abban áll, hogy az új tőkének túlzott mennyiségét hívja életre, a
különböző fajtájú gyártelepek oly gyors növekvését hozza magával,
hogy egy további kisérlet az ipari szervezet működtetésére,
csakhamar túltermelést hoz magával, melyet az árak hanyatlása és
az ipari folyamatok hirtelen megállása követ. Ez az állapot pedig
addig tart, amíg a többletet ledolgozták, az üzlet felfrissül és a
hiányos fogyasztás, túlzott megtakarítás, túltermelés és ezt követő
depresszió circulus viciosusa újra visszatér.
 VII. FEJEZET.

A munkabér.

A munkapiacz viszonyai annyira különböznek más termelő

erőkétől, hogy gyakran a munkabér tekintetében egész különleges
törvényeket hirdettek. Ez azonban teljesen indokolatlan. Mert mint
más erőkét, a munka árát is a termelési költség és a kereslet és
kinálat viszonyának mérlegelése határozza meg. (Kinálat alatt adott
időben folyó áron eladásra felajánlott mennyiséget vagy az árakat
értjük, amelyekért valamit piaczra hoznak. Kereslet alatt adott
időben folyó áron vásárolt mennyiséget vagy az árat, amelyet az
eladók megadni készek.) De noha nincs külön bértörvény a
munkapiacznak mégis különleges viszonyai vannak, amelyek külön
tárgyalásra szorulnak. A földtől és tőkétől eltérőleg a munka
birtokosától el nem választható. Ha termelő erőként alkalmazásba
jön, megkivántatik, hogy birtokosa a helyszinen legyen és rendesen
bizonyos kihatással van annak szabadságára és életére, amely
határokat bajos megfelelően a költségekre átszámítani. Az élet vagy
testi épség koczkáztatása, a szolgálatközben beálló baleset ritkán
szerepel a bérmegállapodásnál, míg a munka piszkosságának,
kellemetlenségének, megalázó jellegének ritkán van befolyása a
bérre. A bérmunkás, a földbirtokostól és tőkéstől eltérőleg ritkán
tartózkodhatik termelő ereje kinálatától bizonyos ideig, hogy annak
árát emelje. Mert rendszerint nincs miből élnie ez idő alatt.
Másodszor pedig nemcsak, hogy megsemmisülne a várakozás ideje
alatt munkája, de az avval járó nélkülözés és tétlenség folytán a
jövőre munkája termelékenységében is veszítene. A munkaadó, a
földbirtokos, a tőkés várhat, mert van miből élniök és bárha
tartózkodásuk bizonyos pillanatnyi veszteséggel jár, rendszerint be
tudják azt hozni azon feltételeken, melyeket földjük vagy tőkéjük
újból való alkalmazásáért követelhetnek, amelyek ideiglenes nem
alkalmazásuk folytán mit sem vesztenek termékenységükből.
Szóval a legtöbb munkás kénytelen folytonosan eladni munkáját
bármely áron. De a munkapiacz természetes jellege más hátránynyal
is jár az eladókra. Munkájuk különálló kis mennyiségek nagy
számából áll: míg a tőke rendesen nagy tömegben van egyesítve és
kevés munkaadó kezében. Sok munkaeladó van, de vevő kevés. Ez
nyilván előnyös a vevőkre, akik között így a verseny nem állandó és
szabad. Bárha a szervezkedés czélja ezen természetes hátrány
megfordítása, ez csak annyiban érhető el, hogy a munkások
szolidaritása teljesebb lesz, mint a munkaadó szervezkedés által
elérhető. A munkaadók azonban kisebb számban és jobban
értesültek lévén, rendesen jobban szervezkedhetnek, mint a
munkások, akik bérharcz esetén kevesebb tartalék felett
rendelkeznek. Továbbá, ahol a munkások sikeresebben
szervezkednek, az erős szervezkedés oly szigorú védekezést kiván
meg, hogy ezáltal akadályozva van más munkanemekben a munka
hasonló erős szervezkedése. Igy jutunk el a munkaképességnek fő
fogyatékosságához, amikor a termelési felesleget igényli. Mert mint
láttuk, annak felosztása az illető erők viszonylagos ritkaságától függ.
Már pedig a föld természet szerint korlátolt kiterjedésü, amin csak
részben és nehezen lehet segíteni. A tőkekinálat visszatartás folytán
ritkul meg. A képesség kinálata részben természettől fogva, részben
más tényeken lesz ritka. De a munkakinálat természetszerüleg
bőséges és nincs elég ereje, hogy a kinálatot megszorítsa.
Néhány helyi jelentőségü eset előfordult egyes amerikai városok
építő vagy szállító iparában vagy valamely új, gyér lakosságú
területen idénymunkálatoknál, mikor a munkások szervezkedésének
sikerült rövid időre ugyanazon ritkasági előnyöket elérni, amiket a
nagy városokban a telektulajdonosok, vagy minden jól szervezett
iparágban a munkaadók állandóan élveznek. De a munka terén
rendesen állandóan a legtöbb országban túlkinálat van oly
értelemben, hogy rendszerint nagyobb a kinálat, mint a kereslet. A
munka az egyetlen erő, amelynek kinálata általában folytonosan
meghaladja keresletét. Bárha a születési arány korlátozása, a
munkások szervezkedésének tökéletesbülése kétségtelenül
csökkentik a túlkinálatot, de meg nem szüntetik. És amíg csak
túlkinálat van, annak szükségképpeni következménye szabad
verseny mellett a bérek leszorítása azon alsó szinvonalra, melynél a
fentartási költségek alig nyernek fedezetet vagy azon kevéssel
magasabb szinvonalra, melyet a törvény, közvélemény, szokás,
emberiség előir. Mert amig 13 ember versenyez 12 munkáért,
mindegyikük igyekezik, hogy ne ő legyen éppen a kizárt és majdnem
oly teljesen le fogja nyomni a munka árát, mintha 13 helyett huszan
versenyeznének. A munkapiacznak a többiekétől eltérő jellegét
röviden abban foglalhatjuk össze, hogy a munka természetszerüleg
bőségesebb, mint a többi tényező és kevésbbé képes e bőség
hátrányain szervezkedés útján mesterségesen segíteni.
A bérügylet természetének világos megértése végett
részletesebben kell foglalkoznunk a munkásnak a munkakérdéshez
való viszonyával. A munka árának azon általános meghatározásával,
hogy az a «költség», feltettük, hogy az nem lehet kisebb, mint
amennyi elégséges, hogy a munkás rendes egészségét és erejét
fentartsa és egy családot eltartson, amely pótolja munkaerejét, ha
már többé nem képes dolgozni. Haladó, termelő társadalomban a
béreknek magasabbaknak kell lenniük, mint ez a pusztán
«törlesztési» fizetés, miután a termelés növekedésének megfelelő
munkaerőtöbblet keletkezésére és fentartására is kell ösztönöznie.
Ha minden család egyenlő nagy volna és egy bérmunkás tartaná
el egészen, ez alapon egy közérthető bérelmélet lenne felállítható.
De ezen feltételek egyike sem áll. A munkáscsaládok különböző
nagyságúak és a keresők száma is változó. Már most úgy a termelési
rend, mint az emberiség szempontjából a létfentartási bér a család
heti jövedelme. De az egyes bérszerződések feltételei egyáltalán
nem biztosítják a család fentartását. Mert itt bizonyos termelő
erőmennyiséget vásárolnak meg. Ugyanazon árat adják a munkaerő-
egységért, akár oly ember fejti ki, aki abból egy asszonyt és hat
gyermeket tart el, akár olyan, aki csak magát tartja el, vagy akinek
felesége és gyermekei is keresnek. Ha a bér az első esetben
elégséges, a másodikban felesleg van, a harmadik családnál még
nagyobb a felesleg. Ha pedig éppen csak az egy munkás eltartására
elégséges, akkor nyilvánvaló, hogy az, aki abból egész családot tart
el, képtelen saját maga és családja kellő eltartására.
Való, hogy az ügylet megkötésénél a munkás által fedezendő,
rendes, átlagos kiadásokra elégséges bér megállapítására
törekszenek. A legtöbb férfi munkás alkalmazásánál pl. a bérnek az
egy ember eltartására elégségesnél többnek kell lennie, különben
nős, családos emberek az illető iparágban nem dolgoznának és a
munkakinálat nem volna elégséges. Igy a legtöbb fém- és bányaipari
központban a férfiak bére ugyanazon képesség mellett magasabb,
mint a szövőiparos városokban, ahol a nők és gyermekek több és
jövedelmezőbb munkát találnak. Egy erőteljes fiatal lancashirei
munkás, amíg nőtlen, többet keres, mint amennyi szükségletei
fedezésére kell, ha azonban megnősül és gyermekei még kicsinyek,
bére nem lesz elégséges eltartásukra, míg később, ha munkaereje
nem csökken addig, míg gyermekei keresetképesek lesznek, ismét
elégséges lesz bére szükségletei fedezésére. Az a tény, hogy a
munka fentartása az átlagos családi keresettől függ, míg a
bérügyletnél csak az egyes munkás munkaereje jő figyelembe, a
bérkérdés Achilles sarka. Helyes gazdasági szempontból két okból is
fogyatékos az a bérügylet, melynél a munka darab vagy óraszám
szerint fizettetik. Mert az egyes munkás állandó fentartására nem
biztosít hetibért, míg sokkal kevésbbé biztosítja a család fentartását,
sem teljesen, sem meghatározott részben. Pedig a termelési rend
szempontjából ez utóbbi a lényeges.
Még ott is, ahol a családi viszonyoknak bizonyos közvetett
befolyása van a bérmegállapításra, csak a rendes családi viszonyok
vétetnek figyelembe. A bérrendszer nem lehet tekintettel rendkivüli
esetekre, amikor a család nagyobb, amikor a nő munkaképtelen, a
gyermekek betegek, vagy a kereső családfő halála vagy betegsége
folytán a család eltartásának gondja a nőre hárul.
E szempont a nők munkakérdésének különleges viszonyaira hívja
fel a figyelmet; a munkabérszerződés leghátrányosabb kihatásai épp
a nőket érik a legsúlyosabban. Mert az a tény, hogy a férfiak bére
azon határozatlan elven alapul, hogy a férfiú a család egyetlen vagy
főeltartója, a női munka árát lenyomja. Mindenkép nagyobb lenne a
legtöbb munkánál a férfiú bére, mivel nagyobb termelő erőt képes
kifejteni. De az a feltevés, hogy a férfiú másokat tart el, míg a nő
nem, a női bérek felett jobban emelte a férfiakét, mint különben
történt volna. A férfiak szokásos bére a nőkének kétszerese lett,
ahelyett hogy talán ⅓-al haladná meg.
Máskép kifejezve az a feltevés, hogy minden nőt részben egy
férfiú tart el. E feltevés oly nyomasztólag hat a bérekre, hogy ép
munkaképes nők bére a legtöbb tanult és tanulatlan munkánál a
létfentartási bér szinvonalán alul marad. Nem valami tanulatlan,
időszakos otthonmunkáról beszélünk itt, mint pl. a
gyufaskatyulyagyártásról, vagy a fehérneműkészítésről.
Magában véve a rendes női munkabér, mint a nő egyedüli
jövedelem forrása, rendszerint túlalacsony bér. Lancaster grófságon
kívül a rendes heti gyári munkásnőbér 10–12 shilling és ez nem
elégséges, hogy a nő teljes fentartását fedezze és hogy a rendes
szükségletekről gondoskodva legyen. Még sokkal
kegyetlenebbabérrendszer hatása azon nagy számban levő nőknél,
akik nemcsak magukat, de egy egész csalákot tartanak el bérükből,
mivel teljes hatásában szenvedik át azt a rendszert, amely az egyén
darabszám vagy heti béreit megszorítás nélkül a létfentartási alap alá
sülyesztheti. Bárha nincs rá itt helyünk, hogy a termelési rendszer
fogyatkozásai orvoslásának módját megbeszéljük, kiemelhetjük,
hogy magában az a törekvés, hogy akár törvénynyel, akár
szervezkedés következtében biztosítsanak egyenlő béreket egyenlő
munkáért a nőknek, a nők helyzetét és bérét nem igen emelné.
Először is nincs sok iparág, melyben a nők a férfiakéval azonos
munkát végeznének. Azután, ahol azonos vagy majdnem azonos
munkát végeznek, épp azért nyertek alkalmazást, mert kevesebb
bérrel beérik és ha a férfiakéval egyenlő bért követelnének,
munkájukat elvesztenék. Végül, ha a béreket társadalmi gazdasági
szempontból létfentartásnak vesszük, miután a legtöbb nő nem járul
annyival a család fentartásához, mint a férfi, nem annyira igazságos
és kivánatos, mint ahogy néha látszik, hogy a nőknek a férfiakéval
egyenlő munkája, egyenlő javadalmazásban részesüljön. A munkát
tisztán gazdasági jószágnak véve, méltányosnak látszik, hogy
ugyanazon ár fizettessék úgy a férfi, mint a női munkásnak. De a
munkáscsalád fentartási eszközének véve, fontosabb, hogy a család
főfentartója jól legyen fizetve, mint az, hogy ugyanúgy fizettessék,
aki a család fentartásához hozzájárul. Csak amennyiben a nőket
egyre növekvő gazdasági tevékenységük a család jövedelmének
keresésénél ép oly fontos tényezővé teszi, mint a férfit, kivánatos,
hogy ugyanúgy fizettessenek. A férfiak magasabb fizetésének e
feltételes megvédése azonban nem vonatkozik ama számos esetre,
amikor nem a férfi, hanem a nő tartja el egészben vagy főleg a
családot. E számos kivétellel külön kell foglalkozni és ha a versenyen
alapuló bérrendszer nem hoz megfelelő megoldást, a köznek kell
azokról gondoskodnia. Az a tény, hogy a nők ki vannak zárva számos
jól fizetett foglalkozásból és hogy a krónikus munkatúlkinálat a
részükre nyitva állókba kényszeríti őket és azt követeli, hogy a
férfiaknál és egymásnál olcsóbban vállaljanak munkát, amin nem
segít megfelelően az egyenlő munka egyenlő jutalmazásának elve és
hacsak a köz gondoskodása a munkanélküli nőkről nem képezi az
alapját a bérmunkások közötti egyöntetü eljárásnak, ez általános
egyenlőségi elv végrehajtása komolyan ronthatja a nő gazdasági
helyzetét.
Mindez eléggé megvilágítja, hogy míg a föld és tőke
használatának árubabocsátásánál a tényezők fentartásának mindíg
biztosítva kell lennie, a munka árúba bocsátásával az egyes munkás
vagy munkáscsalád létfentartása nincs mindig biztosítva. Ha
általában egyenként kötnék a munkaszerződéseket, a fent leírt
gazdasági erők korlátlanul érvényesülnének, s a bérmunkások
egészének sorsa még a jelenleginél is sokkal rosszabb lenne.
Azonban itt számításba veendők az ellenható erők is. Ezek
legfontosabbika a munkaadó jól felfogott érdeke. Sok iparágban nem
fizetné ki magát a munkaadónak, hogy a lehető legolcsóbb munkát
vegye meg. Mert bizonyos személyes tulajdonságok, melyek az
ügyességre, értelmességre, felelősségre befolyással vannak,
kiuzsorázott munkánál fenn nem foroghatnak. A munkások
jóakaratától is függ az üzem simább menete, ellenőrzés kevésbbé
lesz szükséges. Ezen nyilvánvaló tények felismerése eredményezte,
hogy azt a politikát, amelyet köz- és magántisztviselőkkel szemben
mindíg alkalmaztak, kiterjesztették sok esetben a magasabb rangú
bérmunkásokra. E politikát azóta a «magas bérek
gazdaságosságának» nevezik és azon az igazságon alapszik, hogy ha
jobban fizetik a munkást, jobb vagy több munkát végez. Mert
képessé lesz azon magasabb fizikai és szellemi szinvonal mellett,
melyet nagyobb keresete megenged, több munkaerőt fejteni ki, és
kész lesz erre, miután felismeri, hogy az üzem eredményességében
személyesen van érdekelve. Néha jutalmazás vagy
nyereségrészesedés formájában kapja ezt a bértöbbletet. De ez a
puszta megélhetés szinvonala felett mindíg felemeli a családi
keresetet és hatékonyabb munkára ösztökél.
Egyesek annyira jelentősnek tartják e politikát, hogy azt állítják,
ha minden munkaadóval meg lehetne értetni, hogy mennyire igaz
ez, magas bérek és rövid munkaidő lenne az általános szabály és a
tőke és munka között minden ellentét elsimulna. De e nézet
figyelmen kívül hagy sok mindent. Mert gyakran a kiuzsorázás sokkal
jövedelmezőbb eljárás, mint a magas bérek fizetése. A legtöbb
otthonmunkát foglalkoztató üzemnél és más kevéssé fejlett
iparágakban, amelyek nőket vagy gyermekeket foglalkoztatnak, nem
fizeti ki magát, csak az uzsorabérek fizetése. Sőt a gyári üzemnél és
számos hivatalban és kicsiben eladó üzleteknél nagy számban
alkalmaznak éhbér vagy létfentartási minimum mellett munkásokat,
akik megfelelő fokozottabb tevékenységet nem fejtenének ki
magasabb bérek mellett. Helytelen azt állítani, hogy a béruzsora a
haszonnyerés szempontjából nem jól felfogott politika. Amíg
munkanélküliek nagy számban vannak, akik mindíg készek a
kimerült, elhasznált munka pótlására, gyakran jó üzlet tanulatlan
munkáért a legalacsonyabb piaczi árat fizetni. Továbbá, ahol a jobb
munkaadók hajlandók lennének is magasabb bért fizetni, amely
visszatérülne később a nagyobb termelékenységben, kapzsibb vagy
rövidlátó konkurrensek gyakran meggátolják ennek a szándéknak a
megvalósulását.
Tehát amíg egyrészt kétségtelen, hogy e tényezőnek jelentős
szerepe volt a bérszinvonal és jólét emelésében a tanult munkánál,
nem lehet arra számítani, hogy általában a termelékenységet emelő
munkabért fogja biztosítani. Talán fő hatása a közvéleményre, a
szakszervezetekre és az ipari törvényhozásra való hatásban rejlett, s
így előmozdította a különböző főiparágak űzésével megkivánt
ügyességnek és értelmességnek nagyjában megfelelő különböző
jóléti fokozatok kialakulását és fenmaradását a munkásosztályon
belül.
Fontos, hogy e magasabb bérfokozatok és az azoktól függő
életmódok főokait és támaszait megismerjük. Bizonyos munkák
nehezebbek, kényelmetlenebbek, megalázóbbak, veszélyesebbek
másoknál és természetesnek tünhetnék fel, hogy e hátrányok
magasabb bérben nyerjenek kárpótlást; ez azonban ritkán fordul elő.
Mert hacsak e hátrányok nem olyanok, hogy határozottan kizárják az
átlagos munkások versenyét az alkalmaztatásért, nyilván nem emelik
a bér szinvonalát. A legtöbb nehéz, piszkos, visszataszító,
egészségtelen munkát a legcsekélyebb bérrel javadalmazzák, mivel a
kevéssé tanult átlagos képességű munkások túlkínálata akkora, hogy
a feltételek figyelembe vételét nem kivánhatják. Csak ha valami
szokatlan erős fizikum kivántatik meg, mint bizonyos kohászati
munkáknál, akkor van a munka nehézségének a bérre befolyása.
Veszély, vagy a munka megalázó jellege ritkán jön figyelembe, amíg
csak a kötéltánczos vagy a hóhér foglalkozásáig nem jutunk. Bárha
nehéz, kellemetlen, vagy piszkos munka ritkán részesül nagyobb
fizetésben, könnyű, kényelmes és kellemes munkaviszonyok,
különösen nőknél, a rendesnél lejebb nyomják a munkabért. Ez
magyarázza részben a közönséges irnokok és kereskedősegédek
kisebb fizetését. Az egyedüli elterjedtebb foglalkozás, melynél a
bérekre személyes tekintetnek nagyobb befolyása van, a cselédé, a
szolgálat, amelynél a szolgaiasság és a függetlenség elvesztése
aránylag magasabb bérekben nyer kárpótlást. Tanultságot,
értelmiséget, felelősséget megkövetelő foglalkozások általában
nagyobb bérben részesülnek. Bizonyos mértékig ez kétségtelenül a
már felhozott körülménynek tudható be, hogy t. i. bizonyos jólét és
biztosság kivántatik meg efajta munkák termelékenységéhez. De
sokkal fontosabb oka ennek e munkálatok végzéséhez alkalmas
munkások viszonylag csekélyebb száma. Amíg a
munkásosztályoknak kevéssé volt alkalma a gyermekeket
iskoláztatni, az irodai alkalmazottak aránylag magas bérben
részesültek; az ingyenes népoktatás leszállította a bérnivót, nem
mintha kevesebb képesség vagy tudás kivántatnék meg ma, hanem
aránylag több fiatal ember vagy leány nyerheti el a megfelelő
képesítést. Szóval képesség, értelem és más személyes
tulajdonságok épp úgy, mint bizonyos munkálatokkal járó határozott
hátrányok, csak kétféleképp emelhetik a bérnivót, vagy azáltal, mert
a kifejtendő szellemi és fizikai erő fentartása magasabb
létszinvonalat kiván meg, vagy a munkapiaczon a kellő képességgel
biró munkakeresők száma korlátoltabb.
A szervezkedés főczélja e két tendenczia előmozdítása. A tanúlt
munkások fokozatainál a jólét magasabb fokainak fentartásával és
rossz vagy szűklátkörü munkaadóknál vagy rossz üzleti viszonyoknál
munkaadó szervezetek bérlenyomó törekvéseinek ellenszegülve a
termelés fejlődéséhez megkivánt munkaviszonyok fentartásában
működtek közre. Az iparágba való belépés megakadályozásával, a
termelés és a gépek használatának korlátozásával a munka
viszonylagos ritkaságát czélozták, amely nélkül a kollektiv eljárás
hatálytalan volna. Ez eljárás részben rövidlátó és téves volt a
munkások közvetlen érdekeit tekintve, különösen az volt a munkát
megtakarító gépek alkalmazásának való ellenszegülés ott, aholt mint
a nyomdaiparban a termelés olcsóbbodása gyorsan úgy megnöveli a
keresletet, hogy az átlagos munkakeresletet az iparágban
megszaporítja. Amíg a munkamegtakarító gépek és más
megtakarítások végtére is a munkások átlagát véve emelnék a
béreket anélkül, hogy a munkakeresletet csökkentenék, a haszon
utáni verseny módszere a közvetlen érdekelt munkások egyes
csoportjaira pillanatnyilag tényleg káros; és bárha idők folyamán
kárpótlást nyernének is, létfentartási eszközük korlátozása
kényszeríti őket pillanatnyi érdekeik lehető legmesszebbmenő
védelmére. De nemcsak közvetlen csoportérdekeik szempontjából
védelmezhető a szervezett bérmunkások ellenállása gyors
rendszerváltozásokkal szemben, mert a gyors nagy változások,
amelyeket a haszonért való verseny késztet, távolabbi társadalmi és
termelési veszélyekkel is járnak. Amennyiben a szakszervezeti
ellenállás csak a menetét lassítja az ipari átalakulásoknak, nemcsak
saját érdekeit, de egyúttal a társadalmi érdeket is szolgálja. Az ipari
törvényhozás egyes iparágakban a munkaórákat és
munkafeltételeket különbözőképp állapítván meg, egyes iparágakban
a munkásszervezkedést hatékonyabbá teszi, mint másokban és így
közrehat a bérek különböző szinvonalának emelésére és
fentartására. Ha nem lettek volna gyári törvények, ha a törvény nem
oltalmazná a munkások életét vagy nem tenne különböztetést a
foglalkoztatásnál a kor és nem szempontjából, azok az okok,
amelyek a gépezet és eljárás azon tökéletesbedését előidézték,
amelyek a gyári munkások nagyobb képzettségét és józanságát
kivánják meg, sokkal gyengébben hatottak volna és az alkalmak,
melyeket a speczializált munkások magasabb csoportjai a
szervezkedésnél kihasználtak, elmaradtak volna.
Igy látjuk, mint távolította el a technikai viszonyok, törvényhozás
és szervezkedés közrehatása a munkások egy közös alacsony
nivótól, besorozván őket egy rangfokozatban emelkedő bér és jóléti
standard szerint. Egy modern kutató sem veheti a munkát egy
piacznak, amelyen egyetlen vastörvény vagy más egyszerü formula
uralkodik. Számosfajta munka van, mindegyiknek saját piacza és ára,
amint láttuk, hogy számos föld- és tőkepiacz van. Bárha a fiatal
kezdő munkás választhat foglalkozást, a legtöbb munkásra nézve a
választás igen meg van szorítva az iparág és hely tekintetében. Az
alsóbbrendü munkák, melyekhez kevés gyakorlat és tudás kell,
inkább cserélhetők fel, úgy hogy beszélhetünk a városokban «a
munkásokról», mintha egy piaczuk és áruk volna, amint lényegében
így is van. Ugyanaz áll a legtöbb női gyári munkásokról, a
legnagyobb képzettséget megkivánó munkáktól eltekintve. A legtöbb
ifjú női munkás oly gyorsan sajátítja el a megkivánt képességet,
hogy valójában csak egy piaczuk és egy áruk van. Minél magasabb a
képzettség vagy a munka minősége, az érett munkások annál kisebb
irányban képesek a kellő képzettséget megszerezni és versenyezni
és annál kevésbbé lehet az alkalmazott munkásoknak más munkával
foglalkozniok. Igy a férfimunkának határozott számu külön piaczai
vannak, melyek kifelé védve vannak befolyás ellen és így kevesebb
valószinüséggel feszélyezi őket az állandó munkakinálat feleslege. Ily
helyzetben levő s így értelmesebb és jobban fizetett munkások
hatékonyabban szervezkednek egyöntetü eljárás czéljaira, mint
mások. Igy nagyobb mértékben emelhetik béreiket, mint amennyire
azt pusztán nagyobb képzettségük igazolná. Amiért egy betűszedő
átlag kétszeresét keresi meg annak, mint amit egy fonó, szövő
munkás keres, nem lehet felvennünk, hogy kétszerte képzettebb
munkát végez. A bérnivót főleg az iparágban alkalmazható munka
bősége vagy szüksége határozza meg, nem a megkivánt képzettség
foka, illetve ez csak annyiban, amennyiben az előbbire befolyással
van. Amint a tőkénél, úgy a munkánál is a szervezkedés főczélja a
munka ritkaságának biztosítása annak megakadályozása mellett,
hogy a kivülről jövő munka könnyen eláraszsza a piaczot és az
iparágban a verseny szabadságát korlátozván.
Különböző iparágakban külön bérnivó előállása nem azt jelenti,
hogy azon iparágban az az irány, hogy minden munkás hetenkint
vagy évente ugyanannyi pénzt keressen. Amint a termelékenyebb
tőke, vagy munka nagyobb járadékot vagy kamatot nyer, mint a
kevésbbé termelékeny, úgy a gyorsabb, vagy jobb munkás is többet
keres naponta vagy hetenkint, nagyobb vagy kevésbbé hibás
munkájának megfelelően. Miután gyorsabb vagy jobb munkás,
gépével többet állít elő, gyakran jutalmat kap bérén felül, ami
pusztán egyenértéke darabszámú munkájának. A munkafeltételnek
megfelelően igen változik a különbözet az egyesek keresményénél.