Download the full version of the ebook at ebookname.

com

Cultural Citizenship Cosmopolitan Questions

Stevenson

https://ebookname.com/product/cultural-citizenship-
cosmopolitan-questions-stevenson/

OR CLICK BUTTON

DOWNLOAD EBOOK

Download more ebook instantly today at https://ebookname.com

Instant digital products (PDF, ePub, MOBI) available
Download now and explore formats that suit you...

Questions of Method in Cultural Studies 1st Edition Mimi

White

https://ebookname.com/product/questions-of-method-in-cultural-
studies-1st-edition-mimi-white/

ebookname.com

Contested Citizenship Immigration and Cultural Diversity

in Europe Social Movements Protest and Contention 1st
Edition Ruud Koopmans
https://ebookname.com/product/contested-citizenship-immigration-and-
cultural-diversity-in-europe-social-movements-protest-and-
contention-1st-edition-ruud-koopmans/
ebookname.com

Citizenship Through Secondary Geography Citizenship in

Secondary Schools 1st Edition David Lambert

https://ebookname.com/product/citizenship-through-secondary-geography-
citizenship-in-secondary-schools-1st-edition-david-lambert/

ebookname.com

Gotham Writers Workshop Fiction Gallery Exceptional Short

Stories Selected by New York s Acclaimed Creative Writing
School 2004 1st Edition Alex Steele
https://ebookname.com/product/gotham-writers-workshop-fiction-gallery-
exceptional-short-stories-selected-by-new-york-s-acclaimed-creative-
writing-school-2004-1st-edition-alex-steele/
ebookname.com
Cultural Studies 1st Edition Chris Rojek

https://ebookname.com/product/cultural-studies-1st-edition-chris-
rojek/

ebookname.com

Oesteoarthritis An Atlas of Investigation and Diagnosis

1st Edition Adrian Jones

https://ebookname.com/product/oesteoarthritis-an-atlas-of-
investigation-and-diagnosis-1st-edition-adrian-jones/

ebookname.com

A Performance Assessment of NASA s Heliophysics Program

National Research Council

https://ebookname.com/product/a-performance-assessment-of-nasa-s-
heliophysics-program-national-research-council/

ebookname.com

Morphology 2000 Selected papers from the 9th Morphology

Meeting Vienna 24 28 February 2000 1st Edition Sabrina
Bendjaballah
https://ebookname.com/product/morphology-2000-selected-papers-from-
the-9th-morphology-meeting-vienna-24-28-february-2000-1st-edition-
sabrina-bendjaballah/
ebookname.com

The Chemistry of the Morita Baylis Hillman Reaction 1st

Edition Min Shi

https://ebookname.com/product/the-chemistry-of-the-morita-baylis-
hillman-reaction-1st-edition-min-shi/

ebookname.com
The Fortunes of Francis Barber The True Story of the
Jamaican Slave Who Became Samuel Johnson s Heir 1st
Edition Michael Bundock
https://ebookname.com/product/the-fortunes-of-francis-barber-the-true-
story-of-the-jamaican-slave-who-became-samuel-johnson-s-heir-1st-
edition-michael-bundock/
ebookname.com
Cultural citizenship 13/8/03 9:03 AM Page 1

I S S U E S in CULTURAL and MEDIA STUDIES I S S U E S in CULTURAL and MEDIA STUDIES

Stevenson
S E R I E S E D I T O R : S T U A R T A L L A N

Nick Stevenson
Cultural Citizenship
Cosmopolitan Questions

• Why has ‘culture’ become central to political debates?

• How might we rethink questions of citizenship in an information age?
• What is cosmopolitanism and will it become the key ideal of the future?
This readable and accessible guide links questions of identity, individualization,
multiculturalism, and mediation to a politics of culture.The book draws from debates
in political theory, cultural studies and sociology, and focuses on issues such as:
• The reshaping of citizenship by globalization
• New social movements
• The decline of the nation-state
• The impact of popular culture

Stevenson argues that questions of cosmopolitanism are increasingly likely to emerge

within these contexts.Whether we are discussing the destruction of the environment,
issues of cultural policy, the city, or consumer culture, these questions can all be linked
to cosmopolitan dimensions. Issues of rights, obligations and cultural respect are now

Cultural Citizenship
all central to the way in which we conceive our common world.This original book

Cultural Citizenship
asks us to rethink the kinds of politics and personhood that are suitable for an
information age.

Nick Stevenson is Senior Lecturer in the School of Sociology and Social Policy,
University of Nottingham. He is author of Culture, Ideology and Socialism (1995), The
Transformation of the Media (1999), Culture and Citizenship (2001), Making Sense of Men’s
Magazines (with Peter Jackson and Kate Brooks, 2001) and Understanding Media
Cultures (2002). Cosmopolitan Questions
Cover illustration: Charlotte Combe
Cover design: Barker/Hilsdon

www.openup.co.uk
CULTURAL CITIZENSHIP
 I S S U E S in CULTURAL and MEDIA STUDIES

Series editor: Stuart Allen

Published titles:
Media, Risk and Science
Stuart Allan
News Culture
Stuart Allan
Television, Globalization and Cultural Identities
Chris Barker
Cultures of Popular Music
Andy Bennett
Masculinities and Culture
John Beynon
Cinema and Cultural Modernity
Gill Branston
Violence and the Media
Cynthia Carter and C. Kay Waver
Ethnic Minorities and the Media
Edited by Simon Cottle
Moral Panics and the Media
Chas Critcher
Modernity and Postmodern Culture
Jim McGuigan
Sport, Culture and the Media
David Rowe
Cities and Urban Cultures
Deborah Stevenson
Cultural Citizenship
Nick Stevenson
Compassion, Morality and the Media
Keith Tester
CULTURAL CITIZENSHIP
Cosmopolitan Questions

N i c k S t e v e n s o n

OPEN UNIVERSITY PRESS

Open University Press
McGraw-Hill Education
McGraw-Hill House
Shoppenhangers Road
Maidenhead
Berkshire
England
SL6 2QL
email: enquiries@openup.co.uk
world wide web: www.openup.co.uk

First published 2003

Copyright © Nick Stevenson 2003
All rights reserved. Except for the quotation of short passages for the purpose of
criticism and review, no part of this publication may be reproduced, stored in a
retrieval system, or transmitted, in any form or by any means, electronic,
mechanical, photocopying, recording or otherwise, without the prior written
permission of the publisher or a licence from the Copyright Licensing Agency
Limited. Details of such licences (for reprographic reproduction) may be
obtained from the Copyright Licensing Agency Ltd of 90 Tottenham Court Road,
London, W1T 4LP.
A catalogue record of this book is available from the British Library
ISBN 0 335 20878 9 (pb) 0 335 20879 7 (hb)
Library of Congress Cataloging-in-Publication Data
CIP data applied for
Typeset by RefineCatch Limited, Bungay, Suffolk
Printed in the UK by Bell & Bain Ltd, Glasgow
For Raymond Williams
[The] belief that human beings can live in radically different ways, by
radically different values, in radically different kinds of social order. It
is always the pressure not to believe this, by what is in the end a
parachialism in time.
Raymond Williams
 CONTENTS

SERIES EDITOR’S FOREWORD xi

ACKNOWLEDGEMENTS xiii

INTRODUCTION 1

1 | CULTURAL CITIZENSHIP 4
T. H. Marshall and Raymond Williams: a cultural citizenship? 6
Cultural citizenship in the information age 10
The culturation of citizenship 16
Civil society, culture and public space 18
Identity, difference and cultural politics 25
The challenge of individualization 30
Conclusion 33
Notes 34
Further reading 34

2 | COSMOPOLITAN AND MULTICULTURAL CITIZENSHIP: WORLD, NATION, CITY AND SELF 35

Disarmament and European cosmopolitanism 36
The new political cosmopolitans 38
National citizenship: liberalism and multiculturalism 44
Multicultural citizenship: Iris Marion Young, Will Kymlicka and
Bhikhu Parekh 47
Cosmopolitanism and multiculturalism 54
viii | CULTUR AL CITIZENSHIP

The city as a contested space 57

Cosmopolitan cultures and cosmopolitan selves 60
Conclusion 66
Notes 66
Further reading 67

3 | ECOLOGICAL AND CULTURAL CITIZENSHIP: ACROSS THE NATURE/CULTURE DIVIDE 68

Culture and nature 71
Cosmopolitan and ecological citizenship 73
Modernity, progress and consumption 75
Risk, science and democracy 79
Cinematic representations of risk: Safe 83
Cyborg relations: humans, animals and technology 87
Vulnerability, voice and community 93
Conclusion 94
Note 95
Further reading 95

4 | MEDIA, CULTURAL CITIZENSHIP AND THE PUBLIC SPHERE 96

Media, citizenship and cultural power 99
Cultural citizenship in a global mediated culture 103
Human rights, social movements and global media 105
Technocultures, media and community 108
Speed and communication 111
Moral indifference and cosmopolitanism 116
Media, popular culture and the deconstruction of public and private 121
Conclusion 124
Note 125
Further reading 125

5 | CONSUMERISM, CULTURAL POLICY AND CITIZENSHIP 126

Consumer culture and the death of citizenship 127
Consumer culture as citizenship 133
Questions of cultural capital 136
Cultural policy and questions of governance 140
A ‘common’ cultural citizenship 145
Conclusion 149
Further reading 150

6 | CULTURAL CITIZENSHIP: A SHORT AGENDA FOR THE FUTURE 151

 CONTENTS | ix

GLOSSARY 155

BIBLIOGRAPHY 158

INDEX 173
 SERIES EDITOR’S FOREWORD

‘Citizenship,’ in the words of Martha Gellhorn, one of the last century’s greatest
war correspondents, ‘is a tough occupation.’ She believed that as citizens we are
obliged to make our own informed opinion, and to stand by it. ‘The evils of the
time change,’ she observed, ‘but are never in short supply and would go unchal-
lenged unless there were conscientious people to say: not if I can help it.’ Dissent,
based on morality and reason, is at the heart of what it means to be a citizen, in
her view. And while the challenge of citizenship may be getting more difficult all
of the time, there is nevertheless always room for optimism. ‘There has to be a
better way to run the world,’ she insisted, ‘and we better see that we get it.’
Precisely what is meant by the word ‘citizenship’, especially with regard
to certain avowed rights, obligations or responsibilities associated with it, is
historically-specific and will vary dramatically from one national context to the
next. In any given society this process of definition is never secured once and for
all, of course, but rather is subject to the contradictions of power, especially as
they are experienced, negotiated and resisted as part of everyday life. It is by
exploring a range of pressing questions at this level, the very materiality of our
lived engagement with citizenship, that Nick Stevenson’s Cultural Citizenship
seeks to intervene in current debates. ‘Cultural citzenship’, he argues, is a newly
emerging interdisciplinary concept that is concerned with issues of recognition
and respect, of responsibility and pleasure, and with visibility and marginality.
It encompasses politics with a capital and a small ‘p’, such that viewing a soap
opera can be regarded as being just as political as voting in an election. At the
same time, Stevenson contends, the concept of cultural citizenship is also con-
cerned to search for a new ethics that can help guide us through these turbulent
and contested times.
xii | CULTUR AL CITIZENSHIP

Cultural Citizenship brings together perspectives from political theory, social

theory and cultural studies. The book’s distinctiveness lies in its commitment to
providing a critical examination of culture and citizenship that cuts across these
disciplinary boundaries. In the case of multiculturalism, for example, Stevenson
argues that it has been political theorists who have sought to investigate the
normative significance of living in an increasingly pluralistic society. How does
the polity in modern societies respond to a diversity of claims for recognition,
from the physically-challenged to different ethnic minorities? Still, he suggests,
it has been social theory that has perhaps most clearly sought to explain how
these claims are linked to globalisation, new communication technologies, and
the displacement of peoples from their host nation. Moreover, social theorists
are more likely to be concerned with how the citizenship claims which emerge in
this context are the result of ideological struggle, demands by social movements
and questions of power and influence. Turning to cultural studies, Stevenson
points out that important work has been undertaken to recover the subjugated
knowledges of the displaced and marginalised. In this respect, then, multi-
culturalism goes beyond the struggle for political rights, entailing new forms
of recognition for a wide range of cultural practices. Cultural Citizenship, in
its critical assessment of the connections that can be discerned across these
three areas of enquiry, invites new ways of thinking about citizenship for a
new century.
The Issues in Cultural and Media Studies series aims to facilitate a diverse
range of critical investigations into pressing questions considered to be central
to current thinking and research. In light of the remarkable speed at which the
conceptual agendas of cultural and media studies are changing, the authors are
committed to contributing to what is an ongoing process of re-evaluation and
critique. Each of the books is intended to provide a lively, innovative and com-
prehensive introduction to a specific topical issue from a fresh perspective. The
reader is offered a thorough grounding in the most salient debates indicative of
the book’s subject, as well as important insights into how new modes of
enquiry may be established for future explorations. Taken as a whole, then, the
series is designed to cover the core components of cultural and media studies
courses in an imaginatively distinctive and engaging manner.

Stuart Allan
 ACKNOWLEDGEMENTS

I would like to thank Stuart Allan and Justin Vaughan for their help and con-
siderable patience while they have been waiting for me to finish this book. I
would also like to thank Maurice Roche, Kate Nash, Bryan Turner, Ruth Lister
and Gerard Delanty for writing such good books on citizenship and for suggest-
ing that it might be a topic that interested me. This work has been the product
of the devising of a new course for the students at the School of Sociology and
Social Policy on citizenship, and I should like to thank Julia O’Connell Davison
(with whom I teach the course) for making it a pleasure rather than a chore.
This book would also have been very different if it had not been for the
comments and conversations of Michael Kenny, Anthony Elliott, Steven
Yearley, Joke Hermes, Nigel Clark, Jagdish Patel, Anthony Giddens, Paul
Ransome, Claire Annesley, David Hesmondhaugh, Peter Jackson, Robert
Unwin and David Moore. If they look closely enough I’m sure they will be able
to detect their presence in the text. I should also like to thank the Sheffield
Political Theory Reading Group (which included Michael Kenny, Andrew
Gamble and Mathew Festenstein among others) for the wine and for listening
to an amateur political theorist. I should also like to thank the recently formed
Sociology of Culture Reading Group at Nottingham (run by Alan Aldridge) for
providing a stimulating place to exchange ideas.
Finally, the biggest thank you of all must go to Lucy James, who has read the
text in its entirety (more than once) and has made many valuable suggestions
and corrections. Both Lucy and our daughter Eve Anna James have served to
remind me that questions of citizenship are never far from the more intimate
details of our daily lives. Whether sorting the rubbish, watching television or
changing a nappy, we are never outside of political concerns.
 INTRODUCTION

This book has been written at a time when there has been a considerable revival
of interest in the academic study of citizenship. There have been intense debates
as to whether citizenship is in decline or whether it is in the process of being
renewed in a new form appropriate for a global age. The study of citizenship
has also been redefined by new questions arising from the growing significance
of the media and popular culture, new social movements, feminism, globaliza-
tion, the erosion of the environment and multiculturalism. Citizenship can no
longer be exclusively defined by questions of class, but needs to be broadened to
take on additional areas of study and concern. My contribution to this ongoing
debate is to suggest ways in which ‘cultural’ questions might be linked to these
dimensions. Whether we define citizenship through questions of rights, notions
of obligation and duty, membership of overlapping communities or normaliza-
tion, questions of culture are not far away. I show that the reasons for this are
largely due to the fact that we can now be said to live in an informational and
technological society unlike any other. Most of the assumptions and examples
contained within this book come from the overdeveloped societies of North
America and Europe. This work is not a view from nowhere but is located in
questioning what kinds of citizenship are now appropriate for these societies,
given a certain level of social, economic and, indeed, cultural development.
More personally, the book evokes a time when I discovered through punk music
that culture, difference and justice were linked in ways I had not previously
appreciated. The argument offered here seeks to demonstrate the ways in which
politics and culture are becoming increasingly interconnected within modern
societies.
This book can also be read as an interdisciplinary guide to a range of
2 | CULTUR AL CITIZENSHIP

concerns that have been raised by sociology, political theory and cultural
studies. The work is a genuine hybrid. No doubt individual sociologists,
political theorists and practitioners and theorists within cultural studies will
find much to agree and disagree with in this respect. However, the book’s
success or failure will be determined by the extent to which I manage to per-
suade others of the importance of moving beyond their own disciplines in the
study of citizenship. There is much to be learned from interdisciplinary studies
within these and other areas. That this case still needs to be made highlights
the unnecessary conservatism that remains at the heart of many academic
debates.
In the first chapter I feel my way into some of the debates that have sought to
link the study of citizenship and culture. The backdrop to the book, as I have
mentioned, is the transformation to a new information-based society, and
the continued relevance of questions of citizenship. Here I argue that ideas
and perspectives from liberal and republican traditions of citizenship remain
relevant. In particular, I demonstrate that a critical notion of civil society is
central for cultural understandings of citizenship. From here, I also consider
processes of normalization, globalization and individualization, before seeking
to criticize communitarian understandings of citizenship. The aim of this first
chapter is to promote the idea that cultural citizenship refers to the possibility
of communication and dialogue within a cultural society. This is the dominant
theme of the book, and recurs throughout the main chapters.
Chapter 2 develops a cosmopolitan understanding of citizenship at different
levels that links global conceptions of citizenship with the development of
the self, multiculturalism and the need for city-based citizenship. The idea of
cosmopolitanism, which is perhaps the second main theme of the book, con-
cerns the need to develop new democratic institutions that stretch beyond the
borders of the nation, and to deconstruct the boundaries and oppositions that
prevent the politicization of everyday life.
A concern with boundaries can also be found in Chapter 3, which begins by
reconsidering the assumed oppositions between culture and nature. Ecological
citizenship requires both new forms of public space and the political reconnec-
tion of questions of culture and nature if it is to raise many of the questions
modern societies are currently seeking to avoid. Here I seek to argue for an
ecological citizenship that has moved beyond individualized escape attempts
and communalism to connect responsibility and pleasure in interesting ways.
Chapter 4, on mediated citizenship, similarly argues that ideas of nation-
hood have overly dominated our thinking. The rise of transnational media
organizations, the mediated struggle for human rights, speed cultures, the
Internet, gendered ideas of popular culture and compassion fatigue are just
some of the reasons why we might readjust our assumptions in this regard. In
 INTRODUC TION | 3

this respect, the mediated dimensions of citizenship should now be considered

central to the struggles for justice and recognition within a global arena.
Chapter 5 looks more closely at the impact of consumerism, consumption
and cultural policy, before linking these concerns to those of citizenship. Here
the dominant theme is the recovery of a common cultural citizenship that might
be adequate for modern cosmopolitan societies. In this respect, I continue to
find many of the ideas of Raymond Williams relevant to my study. It is, then,
perhaps fitting that this book is dedicated to his ‘living’ memory.
I hope that this book will persuade those who are not familiar with the
concept of citizenship of its continued relevance in the modern world. Here
I have in mind some of my more sceptical students and academic critics. For
others who are familiar with the citizenship literature, I hope to suggest that
there is much to be learnt by studying its practice and conception through more
cultural frameworks.
1 CULTURAL CITIZENSHIP

Recent debates within cultural studies and citizenship studies might suggest
that culture and citizenship have little in common. The term ‘culture’ is usually
associated with a mix of public and private institutions, including museums,
libraries, schools, cinemas and the media, while more specifically being
connected with the dialogic production of meaning and aesthetics through
a variety of practices. Citizenship, on the other hand, is more often thought
to be about membership, belonging, rights and obligations. In institutional
terms the terrain of citizenship is usually marked out by abstract legal
definitions as to who is to be included and excluded from the political com-
munity. Yet whether we are talking about the risk society, network capitalism
or the concerns of social movements, ideas of symbolic challenge and exclusion
remain central.
The power to name, construct meaning and exert control over the flow of
information within contemporary societies is one of today’s central structural
divisions. Power is not solely based upon material dimensions, but also involves
the capacity to throw into question established codes and to rework frameworks
of common understanding. This means that the locus of cultural citizenship
will have to occupy positions both inside and outside the formal structures
of administrative power. To talk of cultural citizenship means that we take
questions of rights and responsibilities far beyond the technocratic agendas
of mainstream politics and media. That is to say, we seek to form an appreci-
ation of the ways in which ‘ordinary’ understandings become constructed, of
issues of interpretative conflict and semiotic plurality more generally. In other
words, how do questions of entitlement and duty relate to the diversity of
culture evident within everyday life, and what is the relationship between an
 CULTURAL CITIZENSHIP | 5

increasingly ‘symbolic’ society and the practice of politics? What modes of

exclusion become apparent within an information society?
These concerns point to an age where our definitions of citizenship and
society more generally are being transformed. Which community we owe
our loyalties to, what foods are safe to eat, how important is the nation as
opposed to more global concerns and how I might decide upon my sexuality all
increasingly involve cultural questions. How we address these issues will depend
upon shifting discourses and narratives that have become available to us in a
variety of social contexts. As Castells (1997: 359) puts it, the ‘sites of this power
are people’s minds’. Indeed, one of the central issues the book will seek to
address is how we might provide fertile ground for what I shall call the cosmo-
politan imagination. Many in the social sciences have neglected the idea of the
imagination. Castoriadis (1997) has argued that all societies are dependent
upon the creation of webs of meaning that are carried by society’s institutions
and individuals. Society, then, is always a self-creation that depends upon
norms, values and languages that help to give diverse societies a sense of unity.
The ‘imaginary’ is a social and historical creation, and serves to remind us that
society must always create symbolic forms beyond the purely functional.
Cosmopolitanism is a way of viewing the world that among other things
dispenses with national exclusivity, dichotomous forms of gendered and racial
thinking and rigid separations between culture and nature. Such a sensibility
would be open to the new spaces of political and ethical engagement that
seeks to appreciate the ways in which humanity is mixed into intercultural ways
of life. Arguably, cosmopolitan thinking is concerned with the transgression
of boundaries and markers, and the development of an inclusive cultural
democracy and citizenship. Yet cosmopolitanism is not only concerned with
intermixing and the ethical relations between the self and the other, but
seeks an institutional and political grounding in the context of shared global
problems. A concern for cosmopolitan dimensions will inevitably seek to
develop an understanding of the discourses, codes and narratives that make
such political understandings a possibility. As Lawrence Grossberg (1992: 64)
has argued, ‘no democratic political struggle can be effectively organized with-
out the power of the popular’. However, before moving on to such questions
it is important to try to understand how issues of culture and citizenship
became caught up with each other. Here I will argue that we need to consider
the development of questions of cultural citizenship within the contours of a
shared information society. The emergence of such a society requires not only
that we rethink our notions of culture and citizenship, but also that we seek to
develop a new understanding of contemporary social transformations.
6 | CULTUR AL CITIZENSHIP

T. H. Marshall and Raymond Williams: a cultural citizenship?

The idea of citizenship evokes a political tradition that is concerned to debate

the involvement of individuals in shaping the laws and decisions of society. It
has, however, only been in modern times that this has come to include people
outside of a narrow class of educated property owners. While ‘citizenship’
has come to mean something different in, say, Iran, Chile and Britain, here
I want to concentrate upon the meanings that have become connected to the
term in North America and Europe. More recently, it has been the under-
standings that have become connected to the late T. H. Marshall’s (1992) book
Citizenship and Social Class that have had the greatest impact on ongoing
debates.
T. H. Marshall (1992), as is well known, was concerned with the historical
development of civil, political and social rights in the British national con-
text. Marshall drew attention to the contradiction between the formations of
capitalism and class, and the principle of equality enshrined within the granting
of basic rights. Such a view of citizenship was hardly surprising given that
Marshall was writing in the 1940s and 1950s, when identity and social conflicts
were dominated by class. The setting up of the welfare state, the possibility of
full male employment, the nuclear family, the dominance of the nation-state
and the separation between an elite literary culture and a popular mass culture
all inform his dimensions of citizenship. Marshall perceived that the principle
of civil and political rights had been granted in the eighteenth and nineteenth
centuries, whereas the twentieth century had seen the acceptance of the idea of
social rights.
As many of Marshall’s critics have pointed out, however, questions of civil
and political rights are far from settled, and social rights were threatened once
the post-war compromise between capital and labour came under attack (Roche
1994). Further, Turner (1994) argues that the postmodernization of culture and
the globalization of politics have rendered much of the literature in respect
of citizenship inadequate. The attack on traditional divisions between high
and low culture poses serious questions in terms of the common or national
cultures that might be transmitted by public institutions. The diversification
and fragmentation of public tastes and lifestyles have undermined a previously
assumed ‘cultural’ consensus. Further, the development of transnational
spheres of governance, instantaneous news and global networks among new
social movements has questioned the assumed connection between citizenship
and the nation-state. These processes undermine, or at least call into question,
the correspondence that citizenship has traditionally drawn between belonging
and the nation-state. Marshall’s analysis – while still influential – fails to locate
the state within a complex web of international flows and relations, while
 CULTURAL CITIZENSHIP | 7

assuming that the ‘political’ works within stable national cultures. The context
of increasing cultural diversity and globalization brings to the fore questions of
cultural, as well as civil, political and social, rights.
More recently, Jan Pakulski (1997) has argued that ‘cultural’ citizenship
should be viewed in terms of satisfying demands for full inclusion into the
social community. Such claims should be seen in the context of the waning of
the welfare state and class identities, and the formation of new social and
cultural movements focusing on the rights of groups from children to the
disabled. Cultural rights, in this sense, herald ‘a new breed of claims for
unhindered representation, recognition without marginalisation, acceptance
and integration without normalising distortion’ (Pakulski 1997: 80). These
rights go beyond rights for welfare protection, political representation or
civil justice, and focus on the right to propagate a cultural identity or lifestyle.
These claims, however, are likely to be as problematic as the implementation
of social rights. Pakulski suggests that there is already a perceived backlash
against ‘politically correct’ programmes and unease about bureaucratic
attempts to regulate the cultural sphere. These questions aside, Pakulski
(1997) argues that any attempt to rethink models of citizenship would have to
problematize questions of culture in ways that are not evident in Marshall’s
initial formulation of citizenship (see also Turner 1994).
However, while criticisms of Marshall’s neglect of culture are well repre-
sented within the citizenship literature, there have been other attempts to link
cultural and political questions more systematically to an analysis of modern
society. While we might point here to the early Frankfurt School and others,
I think Raymond Williams outlined a more germane level of enquiry.
In this context, Williams provides an interesting contrast with Marshall,
given their shared context of post-war British society. What Williams (1965)
termed the ‘long revolution’ was an attempt to link economic, social and
political issues to cultural questions. Here he problematized the development of
standardized cultural products, a paternalistic state and a capitalist economic
system that had stalled the possibility of a more participatory and genuinely
diverse popular culture. Arguing in the context of British society in the 1960s,
Williams suggested an alternative democratic framework, where a radically
decentralized communications system would be open to the ‘challenge and
view’ of a republic of voices (Williams 1962: 134). The idea was to represent the
voices of ordinary people, artists and radical critics so that they might engage
with a wider public on issues of common concern. As Ruth Lister (1997)
has argued, liberal ideas of citizenship such as Marshall’s tend to emphasize
the institutional development of rights. This view, as Williams (1989a) clearly
understood, needs to be supplemented with a republican emphasis upon
popular participation. A society of actively engaged citizens requires both the
8 | CULTUR AL CITIZENSHIP

protection offered by rights and opportunities to participate. Williams, along

with other members of the New Left, sought to move towards a society that saw
the development of more substantial economic rights (through participation
within the workplace), the establishment of a genuinely democratic polity and
a diverse civic and popular culture.
Williams (1965) called the long revolution the historical possibility of
realizing the creative and learning potential of the people. This would witness
the creation of the material conditions for an enlightened, educated and
participatory democracy through a socialist transformation of society. Such a
society would create the conditions for free, open and authentic expression.
Williams offered an ‘ideal type’ of free communication when he wrote:
A good society depends upon the free availability of facts and opinions, and
on the growth of vision and consciousness – the articulation of what men
have actually seen and known and felt. Any restriction of the freedom of
individual contribution is actually a restriction of the resources of society.
(Williams 1962: 124–5)
The dialectic of the long revolution is constituted through the contradiction
between the maintenance of capitalism and the communicative ‘potential’ of
ordinary people. That is, capitalism has facilitated the development of new
technologies, broadened access to the education system and provided new
means through which ‘the people’ could communicate with one another. How-
ever, the growth of a synthetic popular culture and the continued existence
of class divisions and cultural elitism has prevented the possibility of the
development of what Williams (1989b) termed a ‘culture in common’.1
Unlike Marshall, then, Williams takes the organization of cultural produc-
tion and the generation of a diversity of meanings to be central to the definition
of modern society. The ways in which we communicate with one another
and share cultural experiences cannot be considered a peripheral question
in Williams’s analysis. In this respect, he merges anthropological and artistic
definitions of culture. For Williams, ‘culture’ signifies the dual meaning of a
‘way of life’ and the aesthetic creativity of artistic practices:
A culture has two aspects: the known meanings and directions, which its
members are trained to; the new observations and meanings, which are
offered and tested. We use the culture in these two senses; to mean a whole
way of life – the common meanings; to mean arts and learning – the
special process of discovery and creative effort.
(Williams 1988: 4)
Hence, while Marshall argues that the inclusive fabric of society mainly
depends upon the provision of rights, Williams argues for the importance
 CULTURAL CITIZENSHIP | 9

of society’s communicative channels giving a voice to those excluded from

the main centres of cultural and political power.2 In short, Williams provides a
model of cultural democracy that links questions of society, meaning and
aesthetics in ways that are absent from Marshall’s more legalistic framework.
The common circulation of different artistic and political perspectives that are
open to a range of popular criticism is key to the idea of the long revolution.
The long revolution is centrally concerned with the capacity of citizens
to learn. While both Marshall and Williams perceive capitalism as the main
obstacle to an inclusive society, it is Williams who more decisively links these
questions to cultural concerns. For Marshall, to belong is to have access to
rights. While for Williams this is important, it must be supplemented with
the opportunities to shape the common culture. Inclusivity, then, is not just
a matter of law, economics and politics, but is centrally defined by a cultural
dimension.
Yet despite his many insights, Williams remains caught up with an analysis
of culture and society that placed the labour movement at its centre, viewed
the development of popular culture from a specifically literary perspective
and is insufficiently concerned with questions of obligation (Stevenson 2002).
The model outlined by Williams is premised on the idea that a socialist trans-
formation of society would be accompanied by the displacement of commercial
forms of culture by more literary and artistic alternatives. The problem here is
perhaps similar to that with Marshall, in that we have now moved into a society
that is quite different from the one within which Williams formulated his ideas.
Yet what remains important is the way he links questions of democracy and
social justice to a cultural arena.
As I have indicated, the perspectives of Marshall and Williams cannot be
resurrected to resolve analytically the dilemmas of the present. Both were
writing in the context of a society whose central conflicts were defined by
‘industrialism’. By this I mean that both Marshall and Williams argued that
society could be understood through a central conflict, and that this could
be progressively transcended by a collectively constructed alternative social
order. For Marshall it was the principle of equality upheld by civil, political and
social rights as opposed to the dominant structure of a class society, and for
Williams it was the communicative human nature of the people as opposed to
the social power of state and capital. My argument is that society can no longer
be defined through a master metaphor that reveals the ‘essential nature’ of
other social relations. Further, notions of social and cultural progress need to
be radically rethought. Before I outline what I take to be the new dimensions of
a theory of culture and citizenship, we need to spend some time understanding
this new society.
10 | CULTUR AL CITIZENSHIP

Cultural citizenship in the information age

What are the key components of an information society, and how does it
differ from an industrial society? Further, in what ways does ‘culture’ play an
increasingly defining role in helping to shape such a society? An information
society offers a form of social transformation as profound as the industrial
revolution. This, as we shall see throughout this book, has profound implica-
tions for the working of citizenship. While this will come later, here I want to
demonstrate the main contours of this new society. This can be substantiated
through six main arguments.
The first, as I have indicated, is that modern society cannot be defined
through a central conflict. Sociology and political analysis more generally
have tended to look to a single dynamic to explain the evolution of modern
life (Giddens 1990). For example, we have already seen through Williams and
Marshall just how popular such arguments were in seeking to explain the
dynamics of industrial society. Such views are no longer sustainable (if
they ever were) within an information society that has become increasingly
organized through diverse networks. Hence, we might say that what structures
are to industrial society, networks are to post-industrial society. Whereas
structures imply that society has a centre that organizes or determines all the
other social relations, the idea of networks implies a vision of dynamic circuits
that have no defining centre. Networks are spread across space and time and
are increasingly utilized to organize the places and spaces where we work, live,
think and love.
We might view economies, media, social movements and transportations all
as networks that are organized vertically rather than horizontally (Urry 2000a).
If, as Melucci (1996a) comments, ‘the system has no centre’, then we will have
to abandon metaphors that depend upon the ‘overthrow’ of the existing order,
or the ideas of ‘capturing power’ or indeed of ‘revolutionary programmes’.
Modern society cannot be made to fit a unitary law that defines its essence.
Radical forms of politics will have to rethink both concepts and strategies if
they are to remain relevant to the modern world. As Laclau and Mouffe (1985)
observed, society is constituted through a multiplicity of antagonisms in a
discursive field that has no fixity.
The second argument is that information rather than labour power has
become the key resource within modern society. In this new economy it is the
application of knowledge and technology in customized production that best
ensures economic success. The technological level of the enterprise is a much
better guide to its competitiveness than older indices like labour costs (Castells
1996). The rapid development of informational technology in the 1970s in
Silicon Valley in the USA enabled capital to restructure itself after the impacts
Random documents with unrelated
content Scribd suggests to you:
The Project Gutenberg eBook of Az alföldi

vadászok tanyája: Regény

This ebook is for the use of anyone anywhere in the United States
and most other parts of the world at no cost and with almost no
restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it
under the terms of the Project Gutenberg License included with this
ebook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the
United States, you will have to check the laws of the country where
you are located before using this eBook.

Title: Az alföldi vadászok tanyája: Regény

Author: báró Frigyes Podmaniczky

Contributor: Kálmán Mikszáth

Illustrator: Artúr Heyer

Release date: April 12, 2022 [eBook #67818]

Language: Hungarian

Original publication: Hungary: Franklin

Credits: Albert László from page images generously made available

by the Internet Archive

*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK AZ ALFÖLDI

VADÁSZOK TANYÁJA: REGÉNY ***
 MAGYAR REGÉNYIRÓK
KÉPES KIADÁSA

Szerkeszti és bevezetésekkel ellátja

MIKSZÁTH KÁLMÁN

27. KÖTET

AZ ALFÖLDI VADÁSZOK TANYÁJA

Irta

BÁRÓ PODMANICZKY FRIGYES

BUDAPEST
FRANKLIN-TÁRSULAT
magyar irod. intézet és könyvnyomda

1906
 AZ ALFÖLDI VADÁSZOK

TANYÁJA
REGÉNY

IRTA

BÁRÓ PODMANICZKY FRIGYES

HEYER ARTUR RAJZAIVAL

BUDAPEST
FRANKLIN-TÁRSULAT
magyar irod. intézet és könyvnyomda.

1906
Minden jog fentartva.
Franklin-Társulat nyomdája.
 BÁRÓ PODMANICZKY FRIGYES.

1824–.
Mikor Kossuth Lajost Pest vármegye követté választotta 1847-
ben, az egész országot megmozgató, érdekfeszítő választási harcz
után a diadalmas Kossuth-tábor élén egy nyalka ifjú lovagolt tánczoló
paripán, czifra szűrben, árvalányhajas kalappal Pest utczáin.
Ismeretlen volt a járókelők előtt. Kérdezték itt is, ott is, ki lehet?
– Podmaniczky Frigyes – volt a felelet. – Az aszódi bárók közül.
Ez az első nyilvános szereplése.
Ma, talán épen azokon az utczákon is, pont hat órakor fehér
hajú, közepütt kiborotvált fehér szakállú aggastyán tipeg piros
szekfűvel a kabátja gomblyukában utczáról-utczára, míg végre
eltűnik a Dorottya-utczai Lloyd épületben, a hol a szabadelvű klub
volt. Most már az is elmúlt. Azt is túlélte, de odajár, mint Artus
királyfi a lelkekké változott katonái felett szemlét tartani.
A járókelők előtt feltünik a különös lengyeles szabású, koczkás
öltözetű, szép, tiszta öreg úr, de senki se kérdezi ki lehet, mert szinte
az egész város ösmeri, hogy ez báró Podmaniczky Frigyes.
E két bemutatott alak egy ember, ugyanaz, a ki volt mindég, csak
a közbül eső ötvenkilencz év csinál egy kis különbséget.
E különbségbe van beékelve egy ragyogó tisztaságú nemes
életfolyamat, melyet kötetekben kellene ismertetni; hasznos szer
volna a pessimismus ellen, ha aláírjuk, pedig szívesen aláírjuk, a mit
egy államférfiú ismerőse mondott róla: «Ez az ember összerontotta
egész életem tapasztalatait, az emberek rosszaságáról most már
megint semmit se tudok – mert a hol egy ilyen ép példány van, ott
mások is, sőt sokan lehetnek ilyenek.»
A szűk tér miatt csak vázlatosan lehet felsorolni az aszódi báróról,
hogy 1824-ben született Pesten és már tizenkilencz éves korában
irnoknak állott be gróf Ráday Gedeon követ mellé s csak négy év
mulva jutott be Pest megyéhez aljegyzőnek, a hol a gentryk kezdeni
szokták. A szabadságharczban huszárszázados volt és
osztályparancsnok. Világos után besorozták szekerész közlegénynek,
a hol gazdagon költekezett s a milyen szerény volt otthon, ép olyan
mértékben adta daczból az urat, hogy környezetét boszantsa. Glacé
keztyűben kente kulimásszal a szekereket, minden szekérhez új
keztyűt húzva s egyéb effajta dolgokkal ingerkedett, – egész sor
anekdota van erről.
Talán azért is bocsátották el a katonaságból már 1850-ben, hogy
megszabaduljanak tőle. Itthon az aszódi ősi kastélyban nem tudott
egész tétlenül élni, a szépirodalmat művelte. Ez volt az egyedüli
közpálya. Regényei gyenge dolgok: A Fekete domino, a Tessék
ibolyát venni, Margit angyal, Egyetlen könycsepp stb. Az irói
talentumnak alig egy-egy szikrácskája villan meg imitt-amott.
Bizonyára nem több ő az Olympus berkeiben, mint egy művelt
idegen, kit véletlenségből ide hajtottak a végzetes politikai szelek.
Vis major az, hogy ide sodortatott. De azért e regények többé-
kevésbé mégis érdekesek, mert kifejezői annak a kornak és
hangulatnak, a mikor a magyar ember a sorok közt kereste az
olvasni valót. Ebből az okból választottuk gyűjteményünkbe épen
«Az alföldi vadászok tanyájá»-t, mely a legnagyobb elterjedést érte s
melyet olyan elemző és kiegészítő módon olvasott a közönség, mint
a Koránt szokták magyarázni a török papok – a saját tetszésök
szerint.
De nem csoda. A nép, mint minden elnyomott nép, várt valamit.
Tudta is ő mit. Várt és várt, mert jól esett várnia jobb fordulatot.
Várta a szétszórt vezetőktől, nagyjaitól, elnémult államférfiaitól. Ezek
pedig nem találkozhattak, csak ártatlan ürügyek alatt.
Lakadalmakon, vadászatokon, az alföldi pusztaságokon, a hol spiczli
nincs. «Az alföldi vadászok tanyája» azért volt bűvös erejű czím s
tartalma azért volt olyan bánya, a miből mindenki áshatott ki
valamit. Az isteni homályban, mely a gondolatok alatt van s melyben
szabadon lehet turkálni.
S bár Podmaniczky nem czélzatosan írt így, nem szenzácziót akart
ő, nem gondolt ő arra, hogy a sorok között utat hagyjon a sejtésnek
(bár a kétségbeesésnek éles a szeme), a könyve mégis olyan
olvasmány lett, mely megérdemelte a szomjazók érdeklődését, mert
Podmaniczky tényleg folyton érintkezett az elégedetlen vezérekkel,
részt vett összejöveteleiken, tanácskozásaikon, hallotta terveiket,
reményeiket s elméje fölszítta azt, a mit éreztek, mondtak s
akaratlanúl is ezeket tükrözte vissza a tolla, – nem is említve a
hangulatot, mely érdekes lehet, ha egy művész csinálja a művészi
genieje erejével, de ebben az időben százszorta érdekesebb volt egy
laikusnak a kedélyhangulata, ki azokkal beszélt, a kiktől országszerte
várták mindazt, a mi a sziveknek drága.
Podmaniczky írói pályája, mely 1861-ben meghozta neki az
akadémiai tagságot is, csak a magyar közélet megnyiltáig tart. 1867-
en túl csak Naplóját adta ki és a Kedvencz czímű regényt. Azontúl
mint balközépi képviselő teljes erejével a politikába merült.
Szerkesztette 1868-ban a Hazánk-at s a tekintélyesebb ellenzéki
szónokok közé emelkedett. Ezentúl csőstül szakadnak rá a különböző
állások és kitüntetések. Lesz belőle az északkeleti vasút személyi
főnöke, szabadságolt állományú honvéd kapitány, majd őrnagy, a
közmunka-tanács alelnöke, belső titkos tanácsos. 1875-től tíz álló
évig szinházi intendáns. Még ebbe se halt bele. Itt történt, hogy egy
hivatalnoka nagy összeget sikkasztott hosszú évek alatt. Az öreg úr
szó nélkül kifizette s mikor kérdezték, hogy nem vette-e észre annyi
idő óta a hamis könyvvezetést, grand seigneur-i méltósággal kiáltott
fel:
– Dehogy nem, gyanítottam, sőt tudtam, hiszen azért
undorodtam a könyveibe belenézni.
 A Nemzeti Szinház alatta emelkedett igazi műintézetté a derék
Paulay segédkezésével. Általában minden kötelességét a naivitásig
híven teljesítette. És semmi tehertől nem riadt vissza, a mit a vállára
raktak. Már pedig sokat raktak még azután is. A hol pusztán tiszta
kéz kellett – «bízzuk Podmaniczkyra», a hol megfeszített erővel
kellett dolgozni: «talán elvállalná Podmaniczky». Elnöke lett az
«Adriá»-nak (ez volt a kenyérkereseti állása), viselte a szabadelvű
párt elnökségét s mindennap pontosan 6 órakor megjelent a
clubban. Megszakítás nélkül tagja volt a képviselőháznak s 1875 óta
egész Bánffyig ő vezette a választásokat. De ő mindezeket nem
ambiczionálta, csak kötelességből tűrte, utóljára már annyi munkát
raktak rá, hogy nem is tudta számon tartani tisztségeit, így egy ízben
fontos szavazás alkalmával megjelent a városház termében is, nem
gondolva arra, hogy ő már hosszú évek sora óta nem tagja a városi
képviselőtestületnek.
A legutóbbi évben, a nyolczvanegyedikben mégis érezni kezdte
ereje hanyatlását s legkedvesebb állását, a közmunka-tanács
alelnökségét letette. Aztán sorba rakosgatta le a többit, mint a
terhes podgyászt. Nem várta be, míg a halál leveszi vállairól az egész
rőzseköteget. A szabadelvűpárt, melynek elnöke volt, feloszlott. Az
idén már képviselőnek se lépett fel. Sőt legutóbb megvált az «Adria»
elnökségétől is. Nem tartott meg egyebet a sok ráaggatott díszből,
csak a mit a komornyikja tűz reggelenkint gomblyukába, a piros
szekfűt, mely minden nap elfonnyad, de mégis örök, mert föl lehet
újjal cserélni.
Mikszáth Kálmán.

AZ ALFÖLDI VADÁSZOK
TANYÁJA.
Első kiadása megjelent 1854-ben.
 GRÓF BETHLEN JÓZSEFNEK!

Mi az élet szerelem nélkül?

Hasonlít a nyáron által kiszáradt hegyi patak tátongó puszta
örvényéhez.
A szerelem honos mindenütt e nagy világon.
Szibéria jeges pusztáin, Andaluzia költői hegyeiben, a rideg
éjszak sziklaormain, s Olaszország szelíd és a szerelem melegétől
áthatott tengerpartjain találkozunk kalandjaival. Mit a szív
érzeményeiről észleltem, annak egy részét e kis regénybe öltém, s
neked ajánlom e munkámat. Sokszor talán félre fogod tenni, azt
mondva: mitsem ér; egyedüli örömem az leend, ha néha-néha az
igazság s az élet valója fogja áthatni elmédet e sorok olvasása
közben.
Kedvvel írtam e lapokat, menhely gyanánt szolgáltak.
Nemde természetes, hogy öröm hatná meg keblemet, ha mások
örömmel olvasnák.
Aszódon, 1854. Áprilban.
B. Podmaniczky Frigyes.
 I.

(A kolozsvári nagy-piaczon.)

Sokan olvasóim közül, bizonyosan ismerik már Kolozsvár nagy-

piaczát; – történetünk azonban ott vevén kezdetét, nem lesz talán
érdektelen, ha bővebben igyekszem leírni s jellemezni.
Mindenekelőtt meg kell jegyeznem, hogy nem azért nevezik
«nagy»-nak, mintha területe s kiterjedtségénél fogva kiérdemlette
volna magának e czímet. Egyedül azon igen egyszerű körülménynek
köszöni e kitünő nevet, melynél fogva Kolozsvárott egyetlen a maga
nemében, azaz, egynél több nem is létezik.
Rendes négyszöget képez, oldalait csinos emeletes házak kerítik.
E lakok többnyire a gazdagabb s főbbrangú családok birtokában
vannak, – a téli s tavaszi hónapok alatt tetemes élénkség deríti az
egymás mellett fekvő kis palotákat.
Idegen alig képes felfogni, mennyi érdekkel és költőiséggel
képesek dicsekedni e külsejüknél fogva szerény tekintetű lakházak.
Ha többször és hosszasabban tölthettük napjainkat Erdélyben,
ezt természetesnek fogjuk találni; mert hol annyi szép nő, oly jó
kedv s valódi vendégszeretet létezik, ott lehetetlen, hogy a szerelem,
költészi s kalandos díszmenetével enyh- és nyughelyre ne találjon.
Nem külfény, de belbecs teszi tehát érdekessé a nagy-piacz
házsorait.
 Ugyanezt mondhatjuk fő-díszéről, a tér közepét elfoglaló, mohos,
tekintélyes szentegyházról. Külseje, a körülötte s melléje épült,
szerencsétlen alkotású, fecske-fészkekre emlékeztető boltok s
kofaraktárak által van elferdítve. Belsejébe kell lépnünk, hogy a régi
szépnek s nagynak látása enyhítse az emberi nem prózája által
felizgatott idegzetünket.
A nagy-piacz s abból kiinduló hat főút képezi a város közép s
egyszersmind legérdekesebb s élénkebb pontját. Ez utakon szivárog
minden élet s mozgalom a főtérre, ennek boltjaiba s raktáraiba s
nem épen legjobb karban tartott járdáira.
*
Az 1850-ik év május 20-ikán csillogó tiszta tavaszi nap volt. A déli
órák alatt sokan jártak fel s alá Kolozsvár utczáin, legtöben a
nagypiaczon.
A czukrász-bolt előtt, szivarozva látunk állani két fiatal embert,
beszélgetve s vizsgálkodva az előttük elhaladókat; néha a közép-
utcza felé néztek, mintha valami onnan érkezőre várnának.
A magasabb s egyszersmind fiatalabb, körülbelül huszonötéves
lehetett; nyulánk termete, finoman metszett arcza, nagy kék szemei
még korántsem szép, de mint mondani szokták: csinos emberré
alkoták. Finom most sarjadzó szőke szakála s gesztenye színű,
természettől göndör, tömött növényzetű haja, élénk testmozgásai
egyrészről szelíd, de mégis bizonyos könnyelmű kifejezést adának
külsejének.
Neve gróf Zendy Kálmán, igen művelt s olvasott fiatal ember, ki
sokat látott s tapasztalt, de szenvedélyes jelleménél fogva alig volt
képes eddigelé bizonyos világosan kitűzött czél felé irányozni
tetterejét.
Magyarországi jószágán élt, egyedüli időtöltése a festészet s
vadászat volt. Gazdálkodni, mind a mellett, hogy épen nem tartozott
a gazdag emberek közé – nem szeretett, de nem is tudott. Az élet
vidor s élénk oldalát kedvelte egyedül, kerülve mindent, mi
búbánatot vagy gondot szerezhet.
A másik férfi sokkal idősebb, alacsony, erős termetű alak, kivel
miután ritkán, vagy talán soha nem lesz alkalmunk találkozni többé,
nem tartom szükségesnek a szorosabb megismerkedést. Csak azt
említem meg, hogy erdélyi birtokos s neve Géza.
– Meg nem foghatom, mi oknál fogva késik lovászom; pontban
tizenegy órára rendeltem ide, már dél van s mégsem érkezik, –
monda Géza szemüvegével a közép-utczát vizsgálva szorgalmasan.
– Pedig szeretném látni lovaidat, nagy pejedet különösen
hallottam dicsértetni; nekem jó vadászlóra lévén szükségem, alkuba
bocsátkozhatnánk.
– Ha megtetszik, nem bánom, neked eladom, tudván, hogy jó
kezek közé kerül. Mindig sajnálom, a hányszor rossz istállóba s
rendetlen tartásra jutnak kedvencz paripáim.
– A jó lovat épen úgy megbecsülöm mint a szép lányt, értéke
mindkettőnek rendkívüli s ritka.
– Dicséretes elveid vannak, hanem minthogy nőkről szólottál,
tudod-e: miért jár a szépnem ma ily csoportosan itt fel s alá?
– Azt gondolom: mert a tiszta meleg nap mindenkit kicsalt
négyfala közül.
– Ez csak részben oka e nagy gyülöngésnek, valódi s általános
indoka az, hogy néhány percz mulva a fő-szentegyházban Dévay
Ágnes bárónőnek esketése lesz gróf Marosi Gyulával.
– Esketés, – istenem! tehát ismét elvesz két lény a társas életre
nézve. Elnémulva s eltemetve falusi magányba, egymásnak élve,
megúnják a legszebbet, az életet magát.
– Nem szabad így szólanod, különben azok közé sorozlak, kiket
itt látok felénk tartani. Nő- s férficsoport, nézd mi élénken
beszélgetnek várva az esketést; minden szavok az irígység s
hamisság egy-egy dühös kifakadása.
– Nem irígylem senki sorsát, – hidd el, elégedett vagyok.
– Hiszem s reménylem is; csak azért említem ezt, mert csodálom,
hogy az emberek minden új házasságot, többnyire rossz mint jó
oldalairól szoktak felfogni s taglalgatni. Ha szép s jó a menyasszony,
azt mondják: hisz nincs semmie; nem értem, miből fognak élni ezek
az emberek. Ha csunya de gazdag, ily formán okoskodnak: nekem
ugyan nem kellene minden kincse daczára; mit ér az asszony, ha
még nem is szép. E tekintetben a férfiak épen oly irígykedve itélnek,
vagyis inkább nem ítélnek, mint a nők.
Alig végzé beszédét Géza s a Monostor-utcza felől kocsirobogás
hallatszott. Pár percz múlva egész hintó-vonal állott meg a fő
szentegyház rostélyzata előtt.
– Menjünk közelebb, hadd lássam a menyasszonyt, mondá
Kálmán.
– Nem bánom, legyünk egyszer legalább Kolozsvárott is
badaudok, úgy is ritkán nyílik alkalom e kellemes s annyira könnyű
mesterség űzhetésére.
Erdélyország fővárosában, mint mindenütt a világon, szeretik
nézni, mondhatnám bámulni az esketési szertartást; de természetes
is, mert alig van érdekesebb s nevezetesebb pillanata életünknek.
Két ember örök hűséget esküszik, igérik hogy boldogítni fogják
egymást, hogy akaratuk, gondolatuk, tetteik egyek leendenek. Hogy
mind e szép igéretek kétszeresen szépek valamely deli nő ajkai által
elrebegve, azt tagadni alig lesz képes valaki, ki tanuja volt egyszer
ez életben valamely szép pár összekelésének.
Kálmán Géza mögé állott, ki a rostélyzat melletti helyéről
kényelemmel láthatá a hintókból kiszállókat, s pajtását, –
megnevezvén az egyeseket – a kolozsvári társaság legfényesebb s
legszebb részével ismerteté meg. Végre kiszállott a menyasszony is,
alig pillantá meg Kálmán s egy ah! felkiáltása arra látszott mutatni,
miszerint külseje nagy hatással volt reá.

Végre kiszállott a menyasszony is.

– Ugy-e csinos lány Ágnes bárónő? – mondá Géza, pajtása felé

fordulva.
– Talán szeretted volna gyakorta látni, hogy most Marosi helyét
foglalhasd el.
 – Megvallom, női szépség rég nem hatott reám annyira, első
látásra. Barna szemei mintha varázserőt lövelnének, annyira átható
tüzűek. De hol van a vőlegény?
– Épen most jő.
– Derék embernek látszik, emlékszem, néhány évvel ezelőtt
többször találkoztunk Nápolyban, ott teleltünk mindketten.
Az üres hintók elhaladván s kis távolságra sorban megállván,
közöttük feltűnt Marosi fogatja, négy sötét peje hatalmas és szép,
hintaja roppant nagy és kényelmes volt.
– Meglátszik, hogy sokat utazott Marosi, – mily jól van
összeállítva fogatja, legkisebb részei egybevágók. A lovak szépek s
nagyon egyenlők, a hintó kényelmes s oly csinos, hogy szinte
irígylem sorsát annak, ki szép nővel helyet foglalhatand belsejében,
– mondá Kálmán, körüljárva a fogatot s vizsgálva annak egyes
részeit.
– Marosi jó ízlése ismeretes nálunk, mindenki az ő tanácsával él
lakházak, kertek, fogatok rendezésénél vagy összeállításánál. Ha
családja körét is oly ügyesen birandja felfogni, s irányozni, boldog
leend kétségkívül.
– Kívánom s óhajtom, mert sajnálnám ha oly dicső lényt, mint
Ágnes bárónő, nem környezne boldogság.
Ez alatt elérkeztek Géza paripái.
Néhány percz mulva a két lovas a Monostori-utczán haladva
végig, a szabad természetet kereste föl.
Este a kolozsvári kaszinóban két tárgy foglalkodtatá az ott
egybegyültek elméjét s képzé a beszélgetés főtárgyait.
Marosi Gyulának egybekelése Dévai Ágnessel volt az egyik; azon
alku pedig, melynek következtében Kálmán megvette Géza legjobb
két paripáját, volt a másik nevezetes ujdonság.
 A magyarnak legkedvesebb mulatsága, reményeinek
legfényesebb tárgya a szép asszony és jó ló.
 II.

(Szerelem és házasság.)

Korszakunk társasviszonyainak alapja a házasság.

Nem képzelhetünk művelt nemzetet, rendszeres életviszonyokat
e szent kötelék nélkül, mely egybefűzvén két lényt, teremti a
családot, képezi a szívet, az észt, a tetterőt.
S mégis alig találunk cselekvényre az emberi életben, melynek
alapját oly különféle jellemű indokok képeznék; mert vannak, kik
érdek vagy dicsvágy, ismét mások, kik unalom vagy hiúság által
késztetve vezetik oltárhoz arájokat.
Nem tartozom azok közé, kik azt vélik, hogy sohasem volt oly
romlott a világ, mint épen most; sőt merném állítani, hogy bizonyos
tekintetben az erkölcsök és erények sokkal érettebb és magasabb
polczot foglalnak el, mint a mult századokban.
Ezt tartva, bizton állíthatom, miszerint legtöbb házasságnak
alapeszméje mégis csak a szerelem.
Ha e tárgyat ki akarnám meríteni, arról kellene szólanom, mi
fajtájú azon szerelem, mely határozottá érleli lelkünk bel-, sokszor
nagyon is zavart érzeményeit. Ez itt nem lehet czélom, én a
házasságról csak annyiban szólhatok, mennyiben kis történetemben
szerelem-egybefűzte házaspár fordúl elő. Ezeket felkeresni és
vizsgálni: vajjon boldogok? egyedüli feladatom.
*
 A Székelység egyik kies völgyében, Gerőfalva közelében, kis
domb csúcsán fekszik gróf Marosi Gyula nyári laka.
Régi, középkori német lovag-ízlésben épült várkastély; külseje
egyszerűen kis váralakú, négy szögletét bástya-jellemű tornyok
ékítik. Teteje most már ritkán látható, tarka színeket játszó
palakövekből van összerakva.
A falakon sűrűen felfutó folyondárok zöldje, a régi költői képet
kétszeresen széppé varázsolja. A tágas góth ízlésű ívablakok ős
cserfa foglalványai s részben tarka üvegtáblái, felséges vegyületet
képeznek a várnak itt-ott kilátszó mohos falaival, s az ablakokat
gazdagon körülfutó elevenzöld növényzettel.
A kastélyba tágas kapu vezet, a belső udvar virágos kertet képez.
Az emeletet körülfutó karcsú, kigyóként felkanyarodó kőből metszett
oszlopok által képzett folyosó, kényelmes ülőhelyek s ügyesen
felállított s összeillesztett virágcserepek által diszítve, mintegy
előcsarnokot képez. Ez alatt kényelemmel pihenhetünk a nap
legforróbb óráiban s a lanyha, meleg esőt nézhetjük vagy az ég
tekintélyes dörgéseit hallgatjuk, szabad menetet engedve lelkünk
búskomor költői ábrándozásainak.
A várlakot körülövedző dombocska, külön rostélyzat által
bekerített virágos kertté van alakítva, mely fényesen s rendesen
tartatik.
A legszebb bokor s virágcsoportok tarka vegyülete, mintegy a ház
alatt elterülő szőnyeget képez, szebbet és elevenebbet mint bárhol;
mert a hegyi levegő ereje s tisztasága, a hűs éjek s folytonos
harmat, tartósabb s élénkebb növényzetet teremtenek.
A rostélyzaton túllépve, nagyobb angol kertbe érünk, hol
smaragdzöld pázsiton, terebélyes facsoportozatok hűsében, eleven
sövények által szegélyzett utakon gyönyörködtethetjük szemeinket s
üdíthetjük fáradt testünket csinosan rendezett ülőhelyek s sétányok
által.
 Az angol kert távolabb fekvő része, erdélyi divat szerint
czélszerűen utánozván e tekintetben Albion fiait, ménes-állásul van
felhasználva. Egymás mellett fekvő, egyes sövények által
különválasztott gyepes és fás helyeken száguldó mének, virgoncz
csikók, nemes anyakanczák nyeritése, vad futkozása, a kolompok és
csengők eredeti hangversenyével élénkséget, költőiséget
kölcsönöznek a tájképnek.
Kiérve az angolkertből, jó karban tartott országútra jutunk, mely
a polgárosodás jelképe gyanánt, kígyóként kanyarúl végig a jól
művelt völgyön. Két oldalát dúsan termő, sötétzöld törökbuza-földek,
azokon túl magasabb dombok, ezeken pedig legelőhelyek,
facsoportozatok s egyes sziklaormok diszítik s alkotnak páratlan
szépségű tájképet.
Az ős kastély ablakaiból tekintve, az itt leírtak mint összefoglalt
tájkép, lepik meg szemeinket.
Előttünk terül el a virágos domb, mint mesterség alkotta
természet; azon túl az angolkert, mint művészileg rendezett
természet; messze távolban a kies völgy hegyláncza látszik ős
erdeinek sziklacsúcsaival, mint a vad természetnek mesterkélő kezek
által nem bántott, szűz, eredeti jelképe.
A mily csinosan s jól rendezett a kastély alakja s környezete,
épen olyan kényelmes és elmebeli műveltségre emlékeztető annak
bel-elosztása és butorzata.
Néhány tágas terem, azokban a legjobb ujabb munkákból
összeállított csinos kézi könyvtár, zongora, több művészileg értékes
festvény s album, mindmegannyi főkellékei a falusi életnek.
Nem hiányoztak hűvös lakszobák, melyek nyáron által feledtetik a
tikkasztó meleget; sem tágas jó kandallók, melyeket megpillantva,
szinte örvendve várjuk a bekövetkezendő őszi napokat, estéket, a
pattogó vidor lángokat s azok kétes és mégis, – kivált szép nő
társaságában – annyira kellemdús világát.
 E kis paradicsom lakosait ha vizsgáljuk, érdemeseknek tartjuk
arra, hogy ott élvezzék fiatal koruk gyönyörteljes napjait.
Ágnes grófnő magas nyulánk termetű, arcza görög ízlés szerint
metszett.
Legszebb részei: barna, nagy és sokatmondó, igéző tüzű szemei,
hajlott orra, hófehér fogai, kissé felduzzadt piros ajkai s gazdag
fürtökben aláhulló fekete haja.
Az ilyen külsejű nőknél sokszor hiányozni szokott élénkség még
inkább növelte az egésznek tökélyét s kedvességét. Jellemében
azonban bizonyos változékonyság volt, mely lehetővé tette, hogy
nem ritkán legélénkebb perczeit búskomorak váltották fel.
Vajjon az élénk, vagy búskomor Ágnes volt-e szebb? ezt bajos
elhatározni; mert ő mindig szép és szeretetreméltó.
Mint egyetlen gyermek a háznál, rendkívüli, mondhatni túlszorgos
gonddal neveltetett ugyan, de szülei túlzott szeretete, nem ritkán
engedvén akaratának akkor is, mikor azt tenni vétek volt, ha nem is
épen romlott, némileg mégis elkényeztetett hölgygyé tette a fiatal,
tizenkilencz éves Ágnest.
Alap-jellemvonása a jóság levén, ügyes vezető kezében hajlékony
s könnyen fékezhető volt természete. Semmit sem gyűlölt annyira,
mint a tétlenséget; nem engedé, hogy unalom szállja meg fiatal
erőtől pezsgő lelkét. Csak midőn valamiért neheztelt vagy bánkódott,
képes volt órákig tétlen ülni; s akkor egyedül szíve s annak
búskomor érzelmei működének.
Marosi harmincznyolcz éves, gazdag földbirtokos volt, ki
temérdek sokat utazott, sok asszonynak udvarolt, s meglehetős
sokat tanult is, mennyiben az élet mindennemű, változékony
szinezetű viszonyait felhasználta arra, hogy bizonyos, szerinte
csalhatlan életbölcseséget alkosson magának.
Külseje nem volt ugyan feltűnő szép, mind a mellett ügyessége s
viselete által kiegészítve, nagyon is természetesnek találta mindenki,
Á
hogy szerelmére méltónak találta Ágnes vagy bármely más nő.
Jellemének legfőbb hibája, bizonyos lelki s testi restség volt,
melynek sokszor engedve akaratlanul is önző lett. Önön gondolatai s
tettei szerint itélvén meg mindenkit, gyakran felette hibás és
igazságtalan volt okoskodásaiban s hiedelmeiben. Szóval, a
szerencsének némileg elkényeztetett s nem mindig csalhatatlan
álmokban ringatott gyermeke volt.
De hát e két lény, megajándékozva mindennel, mit az élet
közönséges fogalmai szerint szükséges arra, hogy szerencsések
lehessünk, boldog s elégedett volt-e valóban?
 III.

(Mézes hetek.)

Meggyőződésem szerint alig van kifejezés, mely az emberi

jellemre nézve sértőbb volna, mint e fejezetnek annyiszor s oly
lelkesedéssel említett s tulajdonképen mégis oly keveset mondó
czíme.
A legszebb, a legragyogóbb érzelemnek, a szeretetnek, mely a
vad kebelben ép oly gyökeret bír verni, mint bármi ellágyult vagy az
erkölcsök által megszelídült szívben, melyre jó vagy rossz ember
egyaránt fogékony, – azon érzelemnek, mondom, csak mézes hetei,
még csak nem is hónapjai, annál kevésbé évei volnának?
Ezzel is az emberi természet törpesége önmagára sütötte a
gyengeségnek bélyegét. Mentségére alig hozhatunk fel mást, mint
azt, hogy legalább igazat mond s nem igyekszik jobbnak látszani,
mint a milyen valóban.
Minthogy csak mézes hetek s nem évek léteznek – legalább
közönségesen ezt tartják – azért jelentenek annyit a szerelem
történetében. Ez fénypont; ki annak birtokában sohasem volt, ki
annak tudatával soha sem birt, az a földi élvek legnagyobbikát nem
élvezte, nem tudja, hol s mikor pontosulnak össze a legellenkezőbb
érzelmek szép és boldog egészszé.
A fiatal lánykának, fejlődése első napjától kezdve, ha nem
világosan is, de legalább kellemes bizonytalanság, ködfátyolába
burkoltan lebeg érzelmi világa előtt, mint a szerelem telje, a
házasság, azaz a mézes hetek.
Ez természetes, azért jó is. Mert nő, ki sohasem birt ez
előérzettel, ki soha nem vágyott azután, mi egyedüli költőisége lehet
gondolatfolyamának, az nem nő, az akár szép, akár nem szép, a
mint a természetnek épen tetszett őt alkotni, mégis szív nélküli.
A férfiak szemében, általán véve legalább egészen más alakúak a
mézes hetek. Azok nem mint a szerelem fénypontja, édene, hanem
inkább a már némileg lehangolt érzelmek Pygmaleonjaként tűnnek
elő. A férfiak többnyire már akkor ott vesztik a költőiség első tiszta
benyomásait, mikor az még alig él bennök mint öntudat. A nélkül,
hogy világosan fel tudnák azt fogni, életbe lépnek, mint már félig
elélt lények. Csakhamar észreveszik, hogy hiányzik keblökben az, mi
mindennek fényt, kellemet s bizonyos bűvös álmokban ringató
légkört bir alkotni körülöttünk; hiányzik bennök a szerelem költői
képessége. A kit ilyenkor magába szállva, meglephet még az ihlet
mindenhatósága, ki még költőiséggel tud szeretni, annál a mézes-
hetek bűvös erővé válnak, mely eltiprott világot elevenít s már
elveszettnek tartott paradicsom kapuit tárja fel.
*
Ha tollam elég ügyes volt arra, hogy tisztelt olvasóim a közelebbi
fejezetben mondottak után, bizonyos kimért, tiszta fogalmat
szerezzenek magoknak a gerőfalvi várlak belsejéről s annak
környékéről, ha továbbá a mondottak nyomán Ágnest és Gyulát azon
lényeknek képzelhetik, kik valódi életet öntnek mind e mesterség s
természet-alkotta szépbe; akkor már némi fogalmuk lehet e pár
mézesheteiről – mondanám, hónapjairól.
Mindent, mit a szerelem teljhatalma elő bir idézni, mindent, mit
az ész, művészet s természet nyujt, hogy szebbé, fényesebbé
alkossa életünk pályáját, mindazt egyesítve találjuk Gerőfalván.
E két lény, feledve mit átélt, feledve azt, mi nem egyszer
visszaemlékezteté őket arra, hogy nem mindig simák s rózsákkal
behintvék életünk kalandos utai, a jelen édesteljes perczeinek élt. Az
egész nagy világ reájok nézve nem létezett; de annál szebb s
mindenhatóbb volt az ő egyéni mindenségök: a szerelem-teremtette
boldogság, megelégedés.
Kik az előtt ismerték Gyulát, alig hitték, hogy ő ugyanazon
ember; a szerelem hatalma varázserővel birt reá. Víg kedélyű, nyilt
keblű volt mindig, Ágnes közelében földöntúli kifejezés bélyegzé
arczvonásait, tetteit, szavait.
Fiatal neje mindig szép és szeretetreméltó volt ugyan, de annyira
szépnek s kedvesnek, mint most, eddigelé senki sem ismerte.
Átlépve az örökös fesz- és félelmes visszavonulásnak előtte majdnem
türhetlen határait, kifejlődött benne a tiszta érzelmek, a valódi
meggondolatlan szerelem legfényesebb példája.
Ha az ember szeret s viszont szerettetik, minden csekélység
örömet idéz elé.
Nincs gondolat, nincs érzés, mely habár magában tekintve szép
és jó, százszorosan azzá ne válnék, ha közlöm vagy egyszerre érzem
szerelmem tárgyával.
Gyula sokoldalú tapasztaláson szerzett ismeretei ha nem voltak is
alaposak, mindenesetre oly fiatal nő irányában, milyen Ágnes,
hasznosan mulattatók valának. Ágnes soha egy mestere szavait sem
hallgatá oly figyelemmel, mint Gyuláéit, mikor az egy vagy más
tárgyról véleményét kimondá. Soha regény nem mulattatá annyira,
mint mikor férje néhány kalandját, mintegy beszélybe foglalva
elmondá.
De van-e mester a világon, van-e regény, mely többet s
igazabbat volna képes mondani, mint a valódi szerelem? E hatalmas
érzelem nem egyszer varázsolt már együgyű embert érett eszűvé,
indulatosat szelíddé, rosszat jóvá az életben; míg más részről a
csalódott szerelem sokszor rövid perczek alatt az ellenkezőt idézé
elő.