Download the full version and explore a variety of ebooks

or textbooks at https://ebookultra.com

Challenges in Natural Language Processing Studies

in Natural Language Processing First Edition
Madeleine Bates (Editor)

_____ Follow the link below to get your download now _____

https://ebookultra.com/download/challenges-in-natural-
language-processing-studies-in-natural-language-processing-
first-edition-madeleine-bates-editor/

Access ebookultra.com now to download high-quality

ebooks or textbooks
We have selected some products that you may be interested in
Click the link to download now or visit ebookultra.com
for more options!.

Semantic Processing for Finite Domains Studies in Natural

Language Processing 1st Edition Martha Stone Palmer

https://ebookultra.com/download/semantic-processing-for-finite-
domains-studies-in-natural-language-processing-1st-edition-martha-
stone-palmer/

Bayesian Analysis in Natural Language Processing 2nd

Edition Shay Cohen

https://ebookultra.com/download/bayesian-analysis-in-natural-language-
processing-2nd-edition-shay-cohen/

Natural Language Processing with Python 1st Edition Steven

Bird

https://ebookultra.com/download/natural-language-processing-with-
python-1st-edition-steven-bird/

Collaborative Annotation for Reliable Natural Language

Processing Technica 1st Edition Fort

https://ebookultra.com/download/collaborative-annotation-for-reliable-
natural-language-processing-technica-1st-edition-fort/
Recent Advances in Natural Language Processing III
Selected Papers from RANLP 2003 1st Edition Nicolas
Nicolov
https://ebookultra.com/download/recent-advances-in-natural-language-
processing-iii-selected-papers-from-ranlp-2003-1st-edition-nicolas-
nicolov/

The Handbook of Computational Linguistics and Natural

Language Processing 1st Edition Alexander Clark

https://ebookultra.com/download/the-handbook-of-computational-
linguistics-and-natural-language-processing-1st-edition-alexander-
clark/

Real World Natural Language Processing Practical

Applications With Deep Learning 1st Edition Masato
Hagiwara
https://ebookultra.com/download/real-world-natural-language-
processing-practical-applications-with-deep-learning-1st-edition-
masato-hagiwara/

Natural Language Generation in Interactive Systems 1st

Edition Amanda Stent

https://ebookultra.com/download/natural-language-generation-in-
interactive-systems-1st-edition-amanda-stent/

Natural Gas Processing Technology and Engineering Design

1st Edition Alireza Bahadori

https://ebookultra.com/download/natural-gas-processing-technology-and-
engineering-design-1st-edition-alireza-bahadori/
Challenges in Natural Language Processing Studies in
Natural Language Processing First Edition Madeleine
Bates (Editor) Digital Instant Download
Author(s): Madeleine Bates (editor), Ralph M. Weischedel (editor)
ISBN(s): 9780521410151
Edition: First Edition
File Details: PDF, 3.53 MB
Year: 2006
Language: english
Studies in Natural Language Processing

Challenges in natural language processing

Studies in Natural Language Processing
Branimir K. Boguraev, Editor

This series publishes monographs, texts, and edited volumes within the inter-
disciplinary field of computational linguistics. It represents the range of topics of
concern to the scholars working in this increasingly important field, whether
their background is in formal linguistics, psycholinguistics, cognitive psycholo-
gy, or artificial intelligence.

Also in this series:

Memory and context for language interpretation by Hiyan Alshawi
The linguistic basis of text generation by Laurence Danlos
Natural language parsing edited by David R. Dowty, Lauri Karttunen, and
Arnold Zwicky
Relational models of the lexicon by Martha Walton Evens
Computational linguistics by Ralph Grishman
Semantic interpretation and the resolution of ambiguity by Graeme Hirst
Reference and computation by Amichai Kronfeld
Machine translation edited by Sergei Nirenburg
Semantic processing for finite domains by Martha Stone Palmer
Systemic text generation as problem solving by Terry Patten
Challenges in
natural language processing

Edited by
MADELEINE BATES
and
RALPH M. WEISCHEDEL
BBN Systems and Technologies
Cambridge, MA

CAMBRIDGE
UNIVERSITY PRESS
CAMBRIDGE UNIVERSITY PRESS
Cambridge, New York, Melbourne, Madrid, Cape Town, Singapore, Sao Paulo

Cambridge University Press

The Edinburgh Building, Cambridge CB2 2RU, UK

Published in the United States of America by Cambridge University Press, New York

www. c ambridge. org

Information on this title: www.cambridge.org/9780521410151
© Cambridge University Press 1993

This publication is in copyright. Subject to statutory exception

and to the provisions of relevant collective licensing agreements,
no reproduction of any part may take place without
the written permission of Cambridge University Press.

First published 1993

This digitally printed first paperback version 2006

A catalogue record for this publication is available from the British Library

Library of Congress Cataloguing in Publication data

Challenges in natural language processing / edited by Madeleine Bates.
Ralph M. Weischedel.
p. cm. — (Studies in natural language processing)
Chiefly papers presented at a symposium held in Cambridge, Mass,
from Nov. 29, 1989 to Dec. 1, 1989 and sponsored by the Science
Development Program of Bolt, Beranek, and Newman, Inc.
Includes index.
ISBN 0-521-41015-0 (hardback)
I. Computational linguistics — Congresses. I. Bates, Madeleine.
II. Weischedel, Ralph M. III. Series.
P98.C45 1992
410'.285-dc20 91-45913
CIP
ISBN-13 978-0-521-41015-1 hardback
ISBN-10 0-521-41015-0 hardback

ISBN-13 978-0-521-03226-1 paperback

ISBN-10 0-521-03226-1 paperback
 Contents

Preface page vii

Symposium participants x

Part I. Challenging problems

1 Critical challenges for natural language processing 3
MADELEINE BATES, ROBERT J. BOBROW, and
RALPH M. WEISCHEDEL

Part II. Building a lexicon

2 The contribution of lexicography 37
B. T. SUE ATKINS
3 The contribution of linguistics 76
BETH LEVIN
4 The contribution of computational lexicography 99
BRANIMIR K. BOGURAEV

Part III. Semantics and knowledge representation

5 Events, situations, and adverbs 135
ROBERT C. MOORE
6 Natural language, knowledge representation, and logical form 146
JAMES F. ALLEN

Part IV. Discourse

7 Getting and keeping the center of attention 179
REBECCA J. PASSONNEAU
8 Surface structure, intonation, and discourse meaning 228
MARK STEEDMAN

Part V. Spoken language systems

9 Prosody, intonation, and speech technology 257
JANET PIERREHUMBERT
vi Contents

Part VI. Conclusion

10 The future of computational linguistics 283
MADELEINE BATES and RALPH M. WEISCHEDEL

Author index 289

Subject index 292
 Preface

Throughout most of the 1960s, 1970s, and 1980s, computational linguistics

enjoyed an excellent reputation. A sense of the promise of the work to society
was prevalent, and high expectations were justified by solid, steady progress in
research.
Nevertheless, by the close of the 1980s, many people openly expressed doubt
about progress in the field. Are the problems of human language too hard to be
solved even in the next eighty years? What measure(s) (other than the number of
papers published) show significant progress in the last ten years? Where is the
technology successfully deployed in the military, with revolutionary impact? In
what directions should the field move, to ensure progress and avoid stagnation?

The symposium
A symposium on Future Directions in Natural Language Processing was held at
Bolt Beranek and Newman, Inc. (BBN), in Cambridge, Massachusetts, from
November 29, 1989, to December 1, 1989.
The symposium, sponsored by BBN's Science Development Program, brought
together top researchers in a variety of areas to discuss the most significant
problems and challenges that will face the field of computational linguistics in
the next two to ten years. Speakers were encouraged to present both recently
completed and speculative work, and to focus on topics that will have the most
impact on the field in the coming decade. They were asked to reconsider un-
solved problems of long standing as well as to present new opportunities. The
purpose was to contribute to long-range planning by funding agencies, research
groups, academic institutions, graduate students, and others interested in com-
putational linguistics.
The thirty-six symposium attendees, who are listed following this preface,
were all invited participants. They included speakers, respondents to papers, and
people from government, industry, and academia. Though varying greatly in age
and in backgrounds, they all shared a strong interest in computational linguistics.
The format of the meeting provided for one-and-a-half-hour presentations,
much longer than at most conferences, in order to give speakers sufficient time to
present ideas completely. The schedule also allowed plenty of time for lively

vn
viii Preface

discussions. A brief review of the symposium was published by Mark Maybury

in the Summer 1990 issue of AI Magazine.

The papers and the book

We have taken the liberty of arranging the chapters in this book in a slightly
different order than they were presented at the symposium. This allows our own
paper, "Critical Challenges for NLP," to come first, both to set the tone ftv the
subsequent papers and to provide a number of definitions and examples that may
be helpful to readers who are not fully familiar with this field.
The three "traditional" areas of NLP - syntax, semantics, and pragmatics - all
focus on language that is made up of words (or entities very similar to words). It
is curious that the study of words themselves has not traditionally been a major
area of interest in computational linguistics. Perhaps this is because it has always
been assumed that each NL system has its own, usually small (under 5,000
words) lexicon that has been developed by hand for the application under study.
One of the key insights of the BBN symposium is that more attention must be
paid to the development of large, sharable lexicons that are produced specifically
for use by NL systems. Traditional dictionaries have been produced for use in
book form by humans, but this is completely inadequate for computational
applications.
The three papers that form Part II, Building the lexicon, address these issues.
Sue Atkins (Oxford University Press), whose talk was originally titled "Beware
the lexicon" but appears here as "The contribution of lexicography," gives a
lexicographer's view of a proposed structure for lexical entries. Beth Levin
(Northwestern University) provides an analysis of verbs, specifically verbs of
making sound, that allows for the handling of new uses of known words. Bra-
nimir Boguraev (IBM Yorktown Heights) discusses the use of machine-readable
sources to construct thesauri and other knowledge bases.
The areas of semantics and knowledge representation remain closely coupled
and of great import. Robert Moore (SRI International) presents a study of the
adverb, a part of speech that has been largely ignored in the past. James Allen
(University of Rochester) provides an excellent discussion of the use of ambigu-
ity and a related concept, vagueness, in logical form.
The subject of discourse has been receiving increased attention in the past few
years. Rebecca Passonneau (Paramax) addresses this important issue. Mark
Steedman (University of Pennsylvania) originally titled his presentation "Pros-
ody, parsing, and discourse," and thus it is included in the discourse section,
although its title here is "Surface structure, intonation, and discourse meaning."
It has long been the goal of many researchers to integrate speech processing
techniques (such as speech recognition) with natural language processing to
produce systems capable of understanding spoken language. Janet Pierrehumbert
 Preface ix

(Northwestern University) argues that a rich model of prosodic structure is neces-

sary to understand how prosody and intonation convey information about atten-
tion and intention.
The book concludes with the results of a lengthy and lively discussion on the
future of computational linguistics. This discussion attempted to enumerate some
of the most important problems to be tackled in the next few years and to describe
what will be needed to solve them.
The papers that were presented at the BBN symposium represent not only cutting-
edge research on familiar topics but also new directions for the field. This is
indicated by the presence of such topics as the lexicon and speech (and the
absence of such topics as parsers and grammars), which would not have been the
case in a similar meeting held even five years ago.
The purpose of this volume is to convey that excitement, to suggest concrete
ideas that the contributing authors think most promising for future research, and
to encourage the readers to pursue ideas for a new generation of NLP technology.

Madeleine Bates
Ralph M. Weischedel
 Symposium participants

JAMES F. ALLEN ROBERT MERCER

University of Rochester (s) (r) IBM Research (r)
B. T. SUE ATKINS CHRISTENE MONTGOMERY
Oxford University Press (s) LIS (r)
MADELEINE BATES ROBERT C. MOORE
BBN Systems & Technologies (s) SRI International (s)
ROBERT J. BOBROW REBECCA J. PASSONNEAU
BBN Systems & Technologies (s) (r) Paramax (s)
BRANIMIR K. BOGURAEV JANET PIERREHUMBERT
IBM Research (s) Northwestern University (s)
YEN-LU CHOW JAMES PUSTEJOVSKY
BBN Systems & Technologies Brandeis University (r)
STEPHEN DENNIS RICHARD SCHWARTZ
Department of Defense BBN Systems & Technologies (s)
JOYCE FRIEDMAN STEPHANIE SENEFF
Boston University MIT
JANE GRIMSHAW VARDA SHARED
Brandeis University BBN Systems & Technologies
HENRY HAMBURGER CANDY SIDNER
George Mason University Digital Equipment Corporation (r)
ROBERT J. P. INGRIA NORM SONDHEIMER
BBN Systems & Technologies GE Research (r)
BORIS KATZ MARK STEEDMAN
MIT AI Laboratory University of Pennsylvania (s)
BETH LEVIN MIKE THOMAS
Northwestern University KSC, Inc.
MARK MAYBURY DONALD WALKER
RADC Bellcore (r)

(s) indicates a speaker,

(r) indicates a respondent.
X
 Symposium participants xi

SHARON WALTER RALPH M. WEISCHEDEL

RADC BBN Systems & Technologies (s)
RAND WALTZMAN DOUGLAS WHITE
DARPA/ISTO RADC
CHARLES L. WAYNE COLIN WIGHTMAN
DARPA/ISTO Boston University
BONNIE LYNN WEBBER WILLIAM WOODS
University of Pennsylvania Harvard Univesity (r)
PART I

Challenging problems
Exploring the Variety of Random
Documents with Different Content
 A fuvoladal magyarázta a néma játékot.
Anais odahívja a fiatal rabszolgát.
József odajön; de köpenyét szemérmesen az arcza elé tartja.
A hölgy folytatja a szerelmi ostromot.
(Két ütést csinált mind a két játszó.)
Az ifju rabszolga védi erényét: arczát még mindig eltakarva tartja
palástocskájával.
A csalogány azt énekli: «Szeress! Bolond, ki az isteneket meg
nem lopja, a mikor alusznak!»
(A nagymester kezében még két atout van és a Spadill.)
(De Giorgio nagy ravaszul átengedi neki az ütést s azzal a
nagymester marad a kihivásban.)
Ott a naphtha rózsalángjától és a hold kisértet fényétől világított
kéjteremben érzékgyújtogató küzdelem folyik a vad szenvedély s a
szűzi iszonyat között.
(Nem tesz az külömbséget! Giorgio a «Ponte»-val negyedik ütést
csinál. A játék «remis» marad.)
Most aztán futhat József, a merre utat lát, arczát folyvást
tenyerébe rejtve, míg a megvetett úrnő, a megtépett palásttal
kezében, dühöng és vonaglik, mint a kigyótól megmart leopárd.
A fehér felhő ismét leszáll a karzat elé.
(– Ebben a fiúban mesterünkre találtunk! mondja a odalépő
Wammanának a nagymester.)
(– Várjunk csak, a míg majd az jön, a kinek a neve «Méte es
is!»)
 A káprázatos tünemények egymást felváltva jöttek: Delila
Sámsonával; Beth Sába Dávid királyával. Delila lángvörös hajú
szépség volt, hamis, hizelkedő macskatermészet, Beth Sába valódi
keleti eszménykép, mozdulatlan bájak mellett rejtett indulatok.
Félhold-alakú nagy fekete szemöldei, rendkívül nagy kék szemei,
vékony ajkai egyenkint mind a szépség remekei voltak; de
egymásnak ellenmondók: s épen e dísharmonia által megigézők.
Delila megjelenéséhez egy Lully-féle ballabilét játszott az orgona,
a legújabban divatba jött eleven pajkos franczia zenét, hegedű és
gordonka kisérettel. Beth Sába pantomimikájához pedig a Bécs
városában a mult század elején kedvelt madrigalokat énekelték, a
minőket Orazio Benevoli, a Vatikán karmestere szerzett.
Nehéz feladat ilyen szinpaddal szemben l’hombret játszani. Mikor
az egyik játékos egy fiatal suhancz, a ki előtt még zárva van ez
egész élet titka, s a kinek a vére lángra gyúl egyetlen szikrájától
annak az «örök tűznek», minek a neve asszonyi szem.
Ez volt az examen.
És Giorgio nem bukott meg. Úgy tudta megoldani a maga
mathematikai feladványait, mint egy professor. A tündéri kisértések
nem zavarták meg a circulusait. Nem felejtette ott a szemeit a
varázsteljes alakokon: megtartotta a figyelmét a kártyái számára.
Már öt játszma volt leküzdve s abból hármat György nyert meg, a
nagymester csak egyet, egy pedig eldöntetlen maradt.
– Ezt a ficzkót vagy a szentek pártolják, vagy az ördögök! Fakadt
ki a nagymester.
Hja, ebben a korban protegálja az embert minden szellem.
Lassankint odagyülekezett a lovagoknak egész csoportja György
háta mögé a játékot nézni.
A nagymester elkergetett mindenkit, a ki melléje állt: ez a játszó
joga, nem tűrni a nézőt; de Györgynek tetszett az, hogy bámulják.
 A hatodik játszmában megint ő osztotta a kártyát.
A nagymester Belzebubot invocálta s a szenteket káromlá.
– Hozzatok bort! Nem megy ez a játék ivás nélkül.
Oda hoztak nekik két serleget, tele habzó borral.
A két ellenfél áldomásra koczintott.
– Nohát kinek az egészségére?
– Vivát bellissima Méte!
Most hárfapengés hangzott alá a chorusból, mely præludiumul
szolgált egy ájtatos zsolozsmának. Palestrina zenéje.
György kiosztotta a kártyát.
A felhők felvonultak a chorus arabeszkjei mögé.
Egy babyloni kert volt a szinpadon: középen márvány
fürdőmedenczével.
E fürdő lépcsőin szállt alá egy tündéri alak.
Ez már nem asszony volt, hanem istennő.
Oly vakító fehér, hogy szinte világosságot vet maga körül. Tagjain
aranyszőke langos hajzuhatag omlik végig, szemérmesen takargatva
szűzies termetét, a melyekhez hasonlót csak görög mesterek
faragtak valaha. Ilyen arczot, ilyen főt csak az eszmények klasszikus
világában lehet találni. Le nem irható az, mint más női szépség: mert
az egy megtestesült álomkép. Senki más nem versenyez vele. Olyan
tökélye a szépségnek, hogy kényszeríti a ránézőt a szemeit eltakarni
és csak lopva tekinteni felé.
Csak egy bája marad az emlékezetben: azok a mélyen zöld
szemek, a mikhez nincsen hasonlat a drágakövek országában. Talán,
ha sötétzöld gyémánt volna a világon.
 György elvesztette a lelkét. A kártya reszketett a kezében.
Hivhatott az ellenfele, a mit akart: nem nézte mit dob bele. Csak ezt
az alakot nézte.
Pedig ez nem csábitott, nem mosolygott kaczérul: félénk volt
minden mozdulata, még a napsugár elől is rejtőzködő, mely a
falombok közül átlopózott.
– Ez az! Ez az! Ez a Méte!… Rebegé György tulmagasztalt
tekintettel.
De az istennői tünemény nem maradt háborítatlan.
A bokrok közül két vigyorgó szatir-pofa bukkan elő. Azok a lator
vének, a kik fajtalan gerjedelemmel lopóztak Joakim, a gazdag zsidó
főúr kertjébe, hogy ők, a fogságban élő Izrael választott birái,
elrabolják annak legdrágább kincsét.36)
A két bűnös arczátlan ajánlatokkal lép a meglepett Zsuzsánna
elé. Még merészebb támadásra is van instructiójuk az irott
szerepben. Csakhogy arra már nem hágy nekik időt Giorgio.
Felugrik a kártyaasztal mellől, s beleordít Palestrina
zsolozsmájába:
– Elpusztultok, ti vén gazemberek, ez istennő elől!
S azzal felkapja a két boros serleget s egyiket a másik után
odavágja a szereplőkhöz: az egyiket orron találja, a másikat
gyomron üti; azok «oimoit»-t ordítanak görögül s futnak ketten
kétfelé hanyatthomlok: míg Zsuzsánna nagy szemeket mereszt, majd
elkezd szive szerint nevetni.
Ekkor lesz aztán belőle az igazi Méte! Az észrabló tündér.
Zsuzsánna, a ki nevet! Egy segélyére rohanó suhancznak a
természetadta elszörnyedésére nevet.
Giorgio még azt a kis eszét is elvesztette, a mit eddig megőrzött.
 Háromféle mámor küzdött az elsőbbségért az idegei fölött, a
bornak, az aranynak és a kéjnek a mámora. Az utolsó került fölül.
Felkapta az asztalról azt az ezüst barbutánsisakot, mely félig
aranynyal volt telve, s oda rohant vele a tüneményes tündér alakhoz.
Az magasan állt fölötte, a chorus emelvényén: el nem érheté, csak
felemelt két kezével nyújthatá feléje a sisakot.
– Vedd! Ezt mind neked adom! Légy az enyim!
Wammana és a nagymester utána rohantak és megragadták a
két karját.
– Hohó! Fiacskám! csitítá Wammana. Ezt nem adják pénzért. Ez
Zsuzsána a kinek a férje Joakim: gazdag és hatalmas világi főúr. Ezt
nem lehet megvenni, csak meghódítani.
A fekete kárpit egyszerre eltakará az egész fényes szinpadot. A
félterem homályában csak a hétágú candelaber sárga gyertyái
pislogtak, körülrajongva három denevértől.
Giorgio a homlokát tapogatta.
– Álmodtam-e most?
– Jer vissza az asztalhoz.
– Nem! Nem kártyázom többet. Adjátok elő az irást! Adjatok
calamust a kezembe. Tanítsatok meg a nevemet leirni. Aláirom a
törvényeiteket.
Általános hahota kelt erre a szavaira.
Hahaha! Szegény fiú! Aláirtad te azokat már, kalamus nélkül.
Aláirtad a lelkeddel, a szived vérével.
A hahota még azután is hangzott, hogy a terem üres lett. A
lovagok mind eltávozának a terem ajtóin át, melyek a pillérek mögé
voltak rejtve: még az ajtókból is visszafordultak nevetni.
 Szegény Abrekh!
– Szedd össze az aranyaidat, mondá Wammana a védenczének.
– Mit nekem most minden aranya a világnak? Add oda
Iskariotesnek. Adja vissza érte a czímeres gyűrűmet.
– Iskariotes eltávozott már, s a gyűrűdet vissza nem adja, a míg
egy év le nem járt. Jer öltözni. Siessünk. A Bummerin mindjárt éjfél
után egyet fog kongatni, s azontúl az utczákon járni tilos.
Wammanán kívül még a nagymester maradt ott a teremben,
mely egyre sötétebb kezdett lenni. A hány lovag eltünt a pillérek
mögött, mindegyik magával vitte a gyertyáját. A hétágú
candelaberen kivül csak öt gyertya maradt még a hosszú asztalon.
– Nos, Abrekh! dörmögé a nagymester, jőjj, és számláld össze a
nyert pénzedet.
– Mit számlálok rajta? Nem örülök én annak.
– Én sem örülök; hanem a szabályaink szerint minden
nyereménynek a tizede az asphaleiát illeti meg. Tehát add meg a
dézsmát.
Ebbe meg kellett nyugodni.
– Az utolsó játszmát te vesztetted el.
– Ha csak az ötszáz zecchinot vesztettem volna benne!
– Hát még mit?
– Az egész lelkemet.
– Hajh fiam! Sokan elvesztették már azon a lelküket, hogy a
Métét meglátták.
– Fogom-e őt valaha föltalálni?
– Az csak te rajtad áll. Számláld a pénzt.
 Giorgio nyeresége ötezer zecchinora ment. Abból ötszázat átadott
a nagymesternek. Ez a dézsma. Ezerrel tartozik még Iskariotesnek.
Maradt még háromezer ötszáz aranya. Mit fog ezzel a pénzzel
kezdeni?
A pénzszámlálás alatt megkezdődött a kisértetek felvonulása. A
kettős oszlopsor mögött jöttek egymás után, egy-egy perczre
előtünve lovagok és hölgyek, álarcz a képükön, a gyertyát hátuk
mögé tartva. Egész hosszú sor vonult el a sekrestye ajtóig, a melyen
kilépkedtek.
Ők hárman legutoljára maradtak.
Majd a nagymester is felvette a gyertyáját az asztalról és
eltávozott.
– Jer átöltözni. Monda Wammana, kézen fogva Giorgiot s maga
után vonta azt a sekrestyébe.
Wammana hamar készen volt: neki csak a veres keresztes talárt
kellett levetnie, az alatt teljes öltözetben volt, de Giorgionak az egész
női maskarádát mind magára kellett szedni, s a sok füzés, kapcsolás
alatt annyi kérdezősködésre volt ideje.
– Te Wammana! Hol voltak azok az asszonyok addig, a míg
előttünk a chorusban, mint tündérek megjelentek?
– Ott ültek a lakománál velünk együtt folyvást.
– Hogyan? Nem láttam.
– Hát azok a vitézek, a kiknek a keresztjén három halálfej volt.
– A halálfejesek? És Zsuzsánna is ott volt? Az isteni Méte?
– Az ott ült melletted az egész lakoma alatt balfelől. Ő szelt le a
számodra a pávasültből, s meg is osztotta veled a falatot, a mitől te
undorodtál.
– Ő volt az? A ki mellettem ült. Az egy nő volt?
 – Hogy nem találtad ki a termetéről?
Giorgio öklével ütötte a homlokát. Oh én kapubálvány! Hogy ezt
nem éreztem meg!
– Ördög volt, a ki kigondolta, hogy halálfejekkel takarja el az
istenség remekét!
– Látod: azt mi askéták megfordítva mondjuk.
– Hát te askéta vagy?
– Az én!
– És én egy csókot is váltottam vele a sisak száján keresztül! Ha
én azt tudtam volna!
– Hát nem néztél akkor a szemébe?
– De igen. Emlékezem már rá! Azok a zöldszinű szemek! Mintha a
szivembe lőttek volna. Az az átkozott halálfejes talár!
– Pedig lásd: nem volt rajta egyéb, mint az az egy palást.
Erre a szóra dühbe jött a fiú.
– Monddsza! Ki az, a ki most ezt a szolgálatot teszi ő neki, a mit
te én nekem?
– Légy nyugodt. A hölgyek egymásnak segítenek a toilettjeiknél.
– Itt van ő még?
– Nincs. Mi vagyunk az utolsók.
– De én még két gyertyát láttam égni az asztalon.
– Azok a mandolosz és az ő mandolinája gyertyái.
– A kik itt maradnak az ajtót bezárni utánunk? Kik azok?
– Ezuttal Sámson és az ő Delilája.
 – S meddig maradnak azok itt?
– A legközelebbi Méte-ünnepélyig.
– Addig nem mehetnek innen el?
– Úgy hiszem, hogy nem szenvednek semmiben fogyatkozást.
– Ah, ha én egyszer az a mandolosz lehetnék!
Wammana nagyot nevetett ezen a jámbor felfohászkodáson.
Elkészült a védencze toilettjével.
Az akkori női divathoz tartozott a pájdli viselés. Egy jó öblös,
bársonyból készült és virágokkal kihimzett zacskót viseltek a nők a
karjukra akasztva, összehúzó szalaggal, abban hordták magukkal a
pipere szereiket, fésűt, kis tükröt, illatszeres üvegcsét. Az asphaleia
hölgyeinek még más fegyverük is volt a pajdliban. Valóságos fegyver.
Keletindiai gyilkos szerszám, mely arravaló, hogy pillanat alatt öljön.
Hasonló az amerikai boxerhez, melyet az ember a négy gyűrűjével a
jobb kezére felhúz. Minden gyűrűnek van egy tigriskörömalakú finom
aczél pengéje belül, mely a tenyérbe van rejtve. Ha valaki
megtámadja éjjel a gyaloghintóban hazatérő hölgyet, az nem
ellenkezik, nem kiált segélyt: engedi magát átkaroltatni, maga is
átöleli rablója nyakát szelideden s aztán a tenyerének egy
összeszorításával úgy vágja keresztül a nyakát egyszerre négy
helyen, hogy az egy kiáltás nélkül marad ott halottan. Ilyen nyájas,
testvéri öleléssel gyilkolta meg Abu Szaid emir a bátyját, Jakub
khánt: az ő találmánya ez a tigrisköröm.
A többi czókmókot kihányták a zacskóból, s teletöltötték azt
aranynyal.
Wammanának kardja volt és terczerolja. Éjjel ezeken a szűk
utczákon mindenre el kellett készülve lenni a hazatérő uraságoknak:
a városban ezerekre ment a száma az éjjeli vadászoknak, s azok a
védtelen embert tisztára levetkőztették. Mire a segélykiáltásra az
őrszobából előjöttek a fogdmegek, (s azok sem hagyhatták rögtön
abba a diabolkát), akkorra már üthették bottal a nyomát a
rablóknak.
A nagy ócska épületben csendes volt már minden. Csak a
patkányok cziczázását lehetett hallani, a mint végig szaladgálnak a
padláson.
Wammána maradt hátul, a Méte emléktábláját, mely a bejáratot
álczázta, helyreilleszteni.
György előre ment a lépcsőkön s a tolózárt megtalálva, azt félre
húzta s aztán kinyitá az ajtót.
A tulsó oldalon keresztbe volt tolva az örök lakat, az alatt
keresztül kellett bujni.
Az ajtóőr odujában nagy lakzi volt.
A hátramaradt mandolosz most öntögette le a kürtőn át a
tányérokon hagyott ételizéket, csontokat, narancshéjat. A patkányok
vígan osztoztak a fejedelmi lakomán. Nekik fejedelmi volt az.
Odafenn nem juthatnak hozzá, mert az éléstár falai vassal vannak
bélelve.
A vak Sámson nem kergeti el a patkányokat a lakomájától. Vígan
szaladgálnak végig a mellén, a hosszú szakállán. Vijjongva ugrálnak
szélylyel s futnak fel és le a kürtőbe, mikor valaki jön ismét s a
szövétnekkel az odúba világít.
Bizonyosan benézett oda a víg társaságnak minden tagja, mikor
elment mellette s aztán mindegyik azt mondá magában: hogy «no,
most már vak Sámson ismét lát!» «Ha igaz, hogy van másvilág!»
Giorgio lángoló vérét egyszerre lehűté ez a látvány.
Egy penészszé vált ember, sárga halálfej arczczal, beesett
szemodúkkal, lélekzettelen felnyitott szájjal; teste belepve a
bozonttól, mint a vadállaté. Meghalt az alatt, a míg társai a
paradicsom gyönyöreiben dúskálkodtak.
 Egy ember, a kinek itt kellett elmulni az örök sötétségben, azért,
mert kibeszélte a titkokat, a miket a házban látott.
A boltozatról folyvást potyogott alá a vízcsepp a kancsóba. Ki
számlálja a perczeket utána?
 IX. FEJEZET.
MARCHESE DI SAN CARLO ÉS
MARCHESE DI SAN CHRISTINA.
Másnap korán reggel (tizenegy órakor) ott dörömbözött Giunchi
Giorgio gróf lakásának az ajtaján a consiliarius.37)
Sokszoros kopogtatásra kinyitották az ajtót. Az inas, volt, Péter,
kezében tollseprővel.
– Itthon van a præfectus úr? (Előkelő ifjak nevelőit így titulálták.)
– Itthon van, de alszik.
– Hát a növendéke?
Künzli Péter tudta a szerepét. A háta mögé dugta a tollseprőt.
– A növendéke? Az én vagyok; Gunchi Giorgio gróf.
– Te vagy az? No akkor csak temettesd el magadat; mert Giunchi
Giorgio gróf nincsen többé. Azonban elébb jelents be a præfectus
úrnál. Cito citissime.
Pétert nagyon megijeszté ez a bevezetés. Beszaladt Wammána úr
hálószobájába. A consiliárius addig letelepedett a pipatoriumban.
Kevés vártatással előkerült Wammána úr. A szemei még csupa
kicsinyek voltak a múlt éjjeli dáridótól s egyre ásítozott.
– Mi az ördög lelt, hogy ilyen korán bezakatolsz, mikor még
minden becsületes ember aluszik?
 – No majd mindjárt kiverem én az álmot a szemedből, csak a
füledet nyisd ki.
– Mit fecsegtél ennek a kölyöknek, hogy Giunchi Giorgio gróf
nincsen többé?
– Neked is azt mondom: nincsen többé.
– Ha nálunk is értéke volna a török közmondásnak: «a ki aluszik,
az nem él». De mondhatom, hogy most jöttem a szobáján keresztűl,
úgy aluszik, (igaz, hogy az ágy alatt) a hogy csak rangjához illik.
– Úgy van, úgy van. Lefeküdt, mint Giunchi Giorgio gróf és fel fog
ébredni, mint Marchese di San Christina. Itt hozom a császári
donatiós levelet.
Wammána szemei egyszerre felnyíltak.
– Hát ez micsoda marotte már megint a cancellártól?
– Ez a kegyelmes válasz a fényes eredményű examenre, a mi a
napokban itt e helyen végbement. Mondá, ironiás complimentet
csinálva az aulicus.
– Ezért rangemelés?
– Nem csak rangemelés, de hozzá még húszezer tallérnyi évi
apanage.
– Testa die Madonna! Több mint egy generálisnak!
– Én is így kiáltottam fel: «Beim blauen Herrgott!» Mennyi
penészes akták porát kell nekem nyelnem, mennyi sportulát
összekaparnom, hány instánst vérig izzasztanom, a míg húszezer
tallért megszolgálok s azt is felpanaszolják, s egy ilyen Gelbschnabel!
Mit einem Wort; már most viselheti a Giunchi Giorgio nevet a Künzli
Péter, a meddig akarja s büfflálhat mathesist, a mennyi neki tetszik;
a te növendéked mától fogva kész lovag: marchese di San Christina.
Itt van a másik zsebemben a főczeremoniamester meghivója a
Burgban rendezendő nagy carousselre. A te Giorgiod lesz a
szaraczén lovag, mellékelve van a costume rajza. Számodra is van
egy meghivó: te fogsz lenni a Lancelot.
– Nem tudom kitalálni az összefüggést.
– Én nem is kerestem. Minden igaz szentek őrizzenek meg
engem attól, hogy én a nagyok tetteiben az okokat és rátiókat
keressem. Én csak egy gép vagyok, a ki akkor, arra és odáig megy, a
mikor, a merre és a meddig küldik. Még egy más hír is van, a mit
nem tiltottak meg, hogy előtted elmondjam. Marchese di San Carlo
megérkezett Bécsbe.
– Ah, hivatták?
– Nem hivatták, hanem kergették. Annyi skandalumot és
adósságot csinált már a külföldön, hogy tökéletesen bevégzettnek
lehet tekinteni az akademica promotióját. A császár megbocsátott
neki nagylelküen s megengedte, hogy itt maradjon a szép
fővárosban.
– Ez is kap húszezer tallér apanaget?
– S csinál mellette négyszer annyi adósságot. Még egy
ephemeridessel szolgálhatok, de ezt már csak sub rosa közlöm: az
még titok. Magyarországon megint fölütötte fejét a rebellio.
– Hol?
– Megint a Tiszán túl, a hol fészke van ennek a sárkánykigyónak.
Ezúttal is a papok rontották el a dolgot. Valami nagy alföldi
községben, ha a nevét jól megtartottam, Mező-Túron, a püspök el
akarta foglalni a kálvinista templomot. A biró, Törő János uram,
váltig figyelmeztette ő főtisztelendőségét, hogy ne nyuljon a
temploma kilincséhez, mert bizony levágja a kezét. Nem hitte el
neki. S a biró szavának állt, s bizony lecsapta a püspök jobbját a
kardjával. Erre aztán az egész környék lángra lobbant s terjed a tűz
vármegyéről vármegyére. Csak egy nagynevű vezér kellene nekik s
rögtön készen volna az új kuruczháború.

É
 – És épen most, mikor az osztrák hadsereg mind a Rajnánál van.
– A jezsuita is megérkezett Törökországból.
– No és mi hirt hozott?
– A magas portán megint erősen dolgozik a franczia befolyás. Az
a hir, hogy Arddinnél hadsereget húz össze a török.
– Hát a rodostói remete?
– Az most már egészen remete. A híveivel együtt mindennap
háromszor celebráltat misét s a végrendeletét írja. Nem hajlandó
többé semmiféle zászlót kezébe ragadni: lóra sem ül többé, hanem a
mikor nem imádkozik, akkor esztergályoz.
– És így az ellenséges hatalmak csupán az ifjakat veszik fel a
számitásaikba?
– A magyarok is azokat várják, mint a Messiást. Hébehóba egy-
egy kalandor fel is használja a nevüket s hol itt, hol amott zendülést
csinál a föld népe között. Azok nagyhamar elnyomatnak, a
primipilusok felnégyeltetnek, az aktáik betétetnek az archivumba s
az egész putts nem kerül a «Kalandozó»-ba.38)
– Ezt mind egybevetve, elismered, hogy az én nevelési
methodusom igen czélszerű.
– Megsughatom, hogy most látják el aquarellfestésű
kezdőbetűkkel a diplomádat, melyben a bárói rangot elnyered.
– Régi vágyam teljesül vele. És te neked?
– A legelső dominium, melyre a fiscus ráteheti a kezét, mihelyt
valaki odaát nota infidelitatisba esik.
– Kezdem sejteni az összefüggést a marchese di San Carlo
megjelenése és a növendékemnek a rangemelése között.
 – Mondsza csak, látta valamikor a te Giorgiod marchese di San
Carlot.
– Láthatta – egy esztendős korában.
– Akkor nem emlékezik rá. És azóta nem is találkozott vele soha?
– Nem találkozhatott. Mikor Ferencz Lipót herczeg fogságra
került, princz György, a szopós gyerek, az anyjánál maradt; princz
Józsefet pedig odaadták a győri püspökhöz nevelésbe. Mikor aztán
Ferencz Lipót a felesége kabalája folytán az államfogságból
megszökött: (héj, az is olyan czifra história ám, hogyha azt egyszer
elmesélem neked!)
– Ismerem jól.
– Hát akkor Charlotte Amelie herczegasszonyt a Himmelspforteni
kolostorba zárták, a kis princznek pedig Hopmestert rendeltek.
– És így ők tökéletesen idegen alakok egymásra nézve. Én nem
szólok semmit. Nem adok neked utasítást. «Mitte sapientem et nihil
ei dixeris.»39) Ebből lehet még valami. No, én mosom a kezeimet. Én
egy intést sem adtam.
– Szükségtelen. Én tudom jól a leczkémet; csak azok is odafenn
olyan jól tudják.
– Abban nem lesz hiányosság. Pénz lesz, a mennyi kell. Elég kár.
Ennyit elvesztegetni két ilyen farkaskölyökre! Én csak azt mondó
vagyok, hogy legegyszerűbb volna a fejeiket leüttetni,40) a míg a
markunkban van a nyakuk s nem várni meg, a míg a fogaik kinőnek,
mert a lázadó apának csak lázadó fiai lehetnek, s ha elcserélték is a
nevét, nem cserélik el bennük a Rákóczy-szivet.41)
– Az anyai vér azonban védi őket. Amália princessze rokonságban
áll az uralkodó családdal.
– Tudom, sőt a Bourbonokkal is. Ez a kettős atyafiság biztosítja
azt a veszedelmes fajzatot, hogy röviden el nem bánhatunk velük, a
hogy megérdemelnék; mert hiába, csak igaz marad az a bölcs
közmondás, hogy «todte Hunde beiszen nicht».
A consiliarius elvégezve a dolgát Wammanával, eltávozott.
Giorgio felől azonban az történhetett a világon, a mi akart. Nem
lehetett lelket verni bele. Akárhogy emelgették, támogatták, megint
csak összenyaklott és folytatta a horkolást. Hasztalan fektette vissza
az ágyára Péter: egyet fordult, s megint az ágy alatt volt.
Este felé mégis csak felköltötte valami kellemetlen érzés. De csak
úgy félig. Akkor is a medvebőrön feküdt, a Péter ott strázsált
mellette.
– Mért húzod a hajamat? mormogá Giorgio.
– Dehogy húzom én a hajadat!
– Hát akkor ki az ördög húzgálja minden szál hajamat?
– Az a «Katzenjammer» ördög.
– Kergesd pokolba. Aztán itass meg.
Péter egy egész korsó vizet belétöltött.
Akkor megint a lapos felére feküdt, az állát két tenyerébe
fektetve s elkezdett valami rettenetes szörnyeteg tárgyat bámulni, a
mi előtte hevert: egy vaslemezekből, halcsontokból és zsinórokból
alkotott csodát.
– Mi ez a pimasz ficzko, a mi itt rám tátja a száját? Nézd, hogy
vicsorgatja a fogait!
– Ez biz egy Mieder.
– Hát ki hozta ide ezt a Miedert?
– Te magad vetetted le.
 – Ejnye! Te hazug kutya! Hát kisasszony vagyok én, a ki
Miederben jár? Nesze egy pofon.
Az is csak úgy gondolva volt.
– Hát nem férfi vagyok én? Mi? Dugd a számba a pipámat.
Péter azt is megtette.
– Hát üres pipából dohányozzak? Ficzkó! Nem látod ott a
dohányzacskót?
– Ez nem dohányzacskó; mert ez egy ridicule.
– Ridicule? Mingyárt úgy vágom a fejedhez, hogy nem fogod
ridiculenek találni.
– Azt nem köszönném meg: mert tele van aranynyal.
– Aranynyal! Te kutyafülű! Te én velem mókázni akarsz? Azt
hiszed, most is álmodom!
Azzal haragosan felugrott a fektéből s elkezdte a pipaszárral a
Pétert püfölni. Ettől egy kicsit kijózanodott.
A Péter obégatására aztán bejött Wammána.
Arra felhagyott Giorgio a verekedéssel, s leült az ágyára.
– Hát már reggel van? Az asztalkáján volt az ismétlő órája, azt
füléhez tartá és ütteté. – Már hét óra – és még sem akar virradni.
– Sőt már le is ment a nap. Délutáni hét órát mutat a klepsidrád.
– Ejh! Akkor kannibáli módon nagyot aludtam.
– No hát mit álmodtál?
– Azt álmodtam, hogy a komédiában voltam leányruhában.
Péter siránk hangon szólt közbe:
 – Hát hisz én is azt mondtam, s megvertél érte.
– Nem azért vertelek meg, kutyafülű! hanem azért, hogy azt
mondtad, hogy… itt elakadt a szava.
– No hát mit álmodtál tovább? kérdezé Wammána.
Giorgio komoly képpel csóválgatá mutató ujját az orra előtt.
– Hogy tovább mit álmodtam, azt nem mondom el senkinek;
mert becsületszavamat adtam rá valakinek álmomban, hogy titokban
tartom, a mit láttam.
Ekkor a hosszúképű komolykodásból egyszerre átcsapott a
furfangos nevetésbe.
– Ahahaha! Hiszen te is ott voltál az álmomban; hát ha ott voltál,
neked is tudnod kell, hogy mit álmodtam.
Ekkor Péter felkapta a pajdlit s szétnyitva annak száját, odatartá
Giorgionak.
– Hát ezt a nagy zacskó aranyat csak nem álmodtad ide?
– Aranyat? Hebegé Giorgio, belemarkolva a pénzhalomba s az
ujjai között eregetve át a zechinókat. Akkor aztán a részeg ember
logikájával azt következtetve, hogy még mindig álmodik,
visszafeküdt a kerevetére s falnak fordult.
– Hozd a pipázóba a fekete kávét Péter; monda Wammána.
Aztán a szakács készitse el a korhelylevest, meg a heringet.
Praktikus ember volt a praefectus úr!
Kivitte magával Giorgiot a pipázó szóbába, melynek nyitva volt az
ablaka s belediktált két csésze fekete kávét, a mitől a védencze
lassankint kezdett arra a meggyőződésre jutni, hogy mégis a
valóságos világban él. Csak azt szerette volna tudni, hogy miért fáj
neki olyan nagyon a haja.
 Wammána megbiztatá, hogy majd mindjárt jön a borbély s le
fogja vágni.
– Ezt az én szép hajamat? riadt fel Giorgio. Hozzá ne nyúljon a
borbély, mert ketté hasítom.
– Azt pedig le kell vágni, fiacskám, mert külömben nem vehet
mértéket a parókához.
– Hát minek nekem a paróka?
– Furcsa kérdés. Ezzel a lobanczos hajjal járhatsz, kelhetsz a
világban, a míg csak «Fuchs»42) vagy; de előkelő gavallérok és
dámák társaságában meg nem jelenhetsz: mert kinevetnek. Pedig
ugy-e szeretnél azokkal ismét találkozni, a kiket az éjjel láttál.
– Hát az csakugyan nem vizió volt? Valóban ott voltam a Méte
ünnepélyen?
– De arról ne beszéljünk.
– Hallgatok. Milyen reszketés állt belém egyszerre. Tedd be az
ablakot. Fázom.
Wammána tudta praxisból, hogy az alkohol deliriumát ismét csak
alkohollal szokták gyógyítani s megitatott a védenczével egy pohár
arakot. Attól ennek egy időre helyrejött a gyomra, meg a feje. A vére
is fölmelegedett.
– Hát csakugyan láttam én azt az istennőt a maga mennyei
szépségében?
– Láttad bizony, és bele is bolondultál.
– Ki az a nő?
– Azt nem szabad elárulnom; de neked szabad kitalálnod.
– Van férje?
 – A férje nincs útadban; mert az egy vén generális, a ki a tábort
járja s egy hónapban csak egyszer húzza le a csizmáit: de azért
nagyon elhihető, hogy egy ilyen nap nincsen planéta nélkül.
– Azt én megölöm.
– Hanem elébb találj rá.
– Hát igaz az? Nem álom? Hogy én egy titkos szövetségnek a
tagjául fel lettem avatva? Hogy a tüzkeresztségben Abrekh nevet
kaptam? Hogy együtt lakomáztam a tündérekkel? Meglestem isteni
játékaikat, s az alatt magam kártyáztam a nagymesterükkel?
– Pénz beszél. Itt az erszényed tele aranynyal, a mit az éjjel
nyertél.
– És azok a törvények, a miket az asphaleia elém tett?
– És a miket te a játék végeztén elfogadtál.
– Azok valóban léteznek?
– Léteznek és meg is tartatnak. Hogy lássad, mennyire ura a
szavának az asphaleia, s milyen hatalma van a szavát rögtön
beváltani: olvasd el ezt a két iratot, nyomtatás betükkel vannak irva;
az egyik a császári kegy tanújele: diploma, mely téged marchese di
San Christina névvel ruház fel, s hozzá e rangnak megfelelő
jövedelmet is biztosít; a másik irás meghivás a nagy carousselben
való részvevésre. És ezzel fel vagy emelve abba a rangkörbe, a
melyben feltalálhatod a kit imádsz s meg van adva az alkalom, hogy
meghódítsd, ha van hozzá szived.
– Giorgio extasiálva omlott a nyakába Wammanának s csókjaival
árasztá el az arczát a gyilkosának; a ki meg fogja ölni testét lelkét.
Aztán eljött a borbély, levágta a szép göndör haját, hozott neki
helyette púderes parókát. Eljött az udvari szabó s felöltözteté himzett
kantusba, puliderbe: mikor a tükörbe nézett egy új ember üdvözlé
abból.
– Willkommen marchese di San Christina!
Egy nap lefolyása alatt kétszer lett újra keresztelve.
 X. FEJEZET.
LODOISZKA.
III. Károly király (az osztrákoknál V-ik Károly császár) idejében
Bécs város, különösen az udvar régiója valóságos ethnographiai
gyüjteményével dicsekedett a sokféle nemzetbeli szépségeknek.
Károlynak annyiféle korona nyomta a fejét, (igazán nyomta;) volt
trónja Spanyolországban, Németalföldön, Olaszországban,
Ausztriában, Csehországban, Havasalföldön, Magyarországon.
(Nyugalmatlan ülőhelyek.) – Ott lehetett látni az udvarnál a heves
vérű barnapiros castiliai szépséget, aczélfényű fekete hajával, hosszú
szempilláktól árnyalt epedő tekintetű szemeivel, a fries nők
eszménye mellett, kinek szabályos vonásai, porczellántiszta fehér és
rózsás arczszine, picziny ajkai, nyilt sötétkék szemei ellentétet
képeznek vele; ott volt a siciliai tündér közelében, azzal a bronzszinű
arczczal, mely a mórok uralkodására emlékeztet a mesés sziget
fölött, a lángveres hajú velenczei hölgy, érdekes sárgásan halavány
arczával, korallpiros ajkaival és fekete szemöldökével, élveteg renyhe
mozdulataival, odaadó csalfaságaival. Még egy depossedált örmény
herczegnő is látható volt a magas társaságban, tökéletes tojásdad
idomú, olajszin arczával, lehetetlen nagyságú fekete szemeivel, s
félholdforma sürű szemöldökeivel, elbámuló szájával, mely félig
nyitva van, mintha mindig tükörbe nézne, s önmagát csodálná, a
megszokott magyar, német és cseh typusait a szépségeknek nem is
rangsorozva.
De azt el kellett ismerni, hogy a legkiválóbb szépségeket mégis a
lengyelek szolgáltatták.
Lengyelországból ugyan még akkor semmit sem birt az osztrák
császár, ellenkezőleg a lengyel király birtokolt egy darab földet a
Welcome to our website – the ideal destination for book lovers and
knowledge seekers. With a mission to inspire endlessly, we offer a
vast collection of books, ranging from classic literary works to
specialized publications, self-development books, and children's
literature. Each book is a new journey of discovery, expanding
knowledge and enriching the soul of the reade

Our website is not just a platform for buying books, but a bridge
connecting readers to the timeless values of culture and wisdom. With
an elegant, user-friendly interface and an intelligent search system,
we are committed to providing a quick and convenient shopping
experience. Additionally, our special promotions and home delivery
services ensure that you save time and fully enjoy the joy of reading.

Let us accompany you on the journey of exploring knowledge and

personal growth!

ebookultra.com