Basic Financial Accounting 4th Edition W.

Bosua
pdf download

https://ebookfinal.com/download/basic-financial-accounting-4th-
edition-w-bosua/

Explore and download more ebooks or textbooks

at ebookfinal.com
We have selected some products that you may be interested in
Click the link to download now or visit ebookfinal.com
for more options!.

Financial accounting 4th Edition Anne Britton

https://ebookfinal.com/download/financial-accounting-4th-edition-anne-
britton/

Financial Accounting Eleventh Edition W. Steve Albrecht

https://ebookfinal.com/download/financial-accounting-eleventh-edition-
w-steve-albrecht/

Financial accounting 2nd Edition David Alexander

https://ebookfinal.com/download/financial-accounting-2nd-edition-
david-alexander/

The Accounting Game Basic Accounting Fresh from the

Lemonade Stand 2008 Edition Judith Orloff

https://ebookfinal.com/download/the-accounting-game-basic-accounting-
fresh-from-the-lemonade-stand-2008-edition-judith-orloff/
Financial Managerial Accounting 10th Edition Edition
Belverd E. Needles

https://ebookfinal.com/download/financial-managerial-accounting-10th-
edition-edition-belverd-e-needles/

Introduction to Financial Accounting 11th Edition Charles

T. Horngren

https://ebookfinal.com/download/introduction-to-financial-
accounting-11th-edition-charles-t-horngren/

Financial Accounting An International Introduction 2nd

Edition David Alexander

https://ebookfinal.com/download/financial-accounting-an-international-
introduction-2nd-edition-david-alexander/

Financial Accounting for Decision Makers 6th Edition Peter

Atrill

https://ebookfinal.com/download/financial-accounting-for-decision-
makers-6th-edition-peter-atrill/

Accounting An Introduction 4th Edition Peter Atrill

https://ebookfinal.com/download/accounting-an-introduction-4th-
edition-peter-atrill/
Basic Financial Accounting 4th Edition W. Bosua Digital
Instant Download
Author(s): W. Bosua, M. Schutte
ISBN(s): 9781485102786, 1485102782
Edition: 4th
File Details: PDF, 1.20 MB
Year: 2014
Language: english
 6mm

E DI T I ON
FOURT H
BASIC FINANCIAL ACCOUNTING
FOURTH EDITION

Students and those new to financial accounting have a serious need

for a book which covers basic principles and provides a solid starting
point. Basic Financial Accounting answers this need. The authors
make no assumptions about the reader’s prior knowledge of financial
accounting, and their clear language and illustrative examples make
the text accessible and easy to use. Practical exercises are provided
at the end of each chapter to allow readers to test their progress as
they work through the book.

Basic Financial Accounting also serves as a helpful revision tool for

basic financial accounting concepts and principles.

BASIC
This fourth edition has been thoroughly revised to take into account
the latest IFRS terminology. New activities have been added to each
chapter, and an entirely new chapter on Value-added Tax has been

FINANCIAL
included.

Lecturer support material is available for prescribing institutions.

ACCOUNTING
W Bosua • M Schutte

FOURTH EDITION

Willem Bosua and Madri Schutte

www.jutaacademic.co.za
This page intentionally left blank
 Juta Support Material
To access supplementary student and lecturer resources for this title visit the support material web page at
http://jutaacademic.co.za/support-material/detail/basic-financial-accounting

Student Support
This book comes with the following online resources accessible from the resource page on the
Juta Academic website:
• Exam and study skills

Lecturer Support
Lecturer resources are available to lecturers who teach courses where the book is prescribed. To
access the support material, lecturers register on the Juta Academic website and create a profile.
Once registered, log in and click on My Resources.
All registrations are verified to confirm that the request comes from a prescribing lecturer.
This textbook comes with the following lecturer resources:
• Solutions to the exercises in the textbook
• PowerPoint® presentations

Help and Support

For help with accessing support material, email supportmaterial@juta.co.za
For print or electronic desk and inspection copies, email academic@juta.co.za
Basic
Financial Accounting
Fourth Edition

W.S. Bosua
M.Com HED (SAIPA)

M. Schutte
M.Com Ph.D. (SAIPA)
Basic Financial Accounting

First published 2015

Firs print published 1993
Second edition 1996
Third edition 2002
Fourth edition 2015

Juta and Company (Pty) Ltd

First Floor
Sunclare Building
21 Dreyer Street
Claremont
7708

PO Box 14373, Lansdowne 7779, Cape Town, South Africa

© 2015 Juta & Company (Pty) Ltd

ISBN 978 1 48510 278 6 (Print)

ISBN 978 1 48510 475 9 (WebPDF)

All rights reserved. No part of this publication may be reproduced or transmitted in any form or
by any means, electronic or mechanical, including photocopying, recording, or any information
storage or retrieval system, without prior permission in writing from the publisher. Subject to
any applicable licensing terms and conditions in the case of electronically supplied publications,
a person may engage in fair dealing with a copy of this publication for his or her personal or
private use, or his or her research or private study. See section 12(1)(a) of the Copyright Act 98 of
1978.

Project Managers: Karen Froneman and Seshni Kazadi

Editor and Proofreader: Derika van Biljon
Cover designer: Drag and Drop
Typesetter: Tanya Prinsloo

The author and the publisher believe on the strength of due diligence exercised that this work
does not contain any material that is the subject of copyright held by another person. In the
alternative, they believe that any protected pre-existing material that may be comprised in it has
been used with appropriate authority or has been used in circumstances that make such use
permissible under the law.
Contents
Module 1 Accounting equation 1
1.1 What is accounting? 1
1.2 What is a transaction? 1
1.3 Starting a business 1
1.4 Capital 2
1.5 Drawings 2
1.6 Grouping of items 2
1.7 Explanation of concepts 4
1.8 The principle of double entry based on the principle of duality 5
Summary 8
Exercises 8

Module 2 Ledger accounts 14

2.1 The accounting cycle 15
2.2 Application of the double-entry system to the general ledger accounts 18
2.3 General ledger account balancing 21
2.4 Drafting of the trial balance 23
2.5 Drafting of an elementary statement of profit or loss and other
comprehensive income 25
2.6 Drafting of an elementary statement of financial position 27
Summary 29
Exercises 29

Module 3 Subsidiary journals 34

3.1 Identification of the relevant transaction type and source document 34
3.2 Recording of transactions in the subsidiary journals 35
Summary 50
Exercises 50

Module 4 Bank reconciliation statement 54

4.1 Comparison of the CRJ and CPJ (cash book) with the bank statement 54
4.2 Preparing the supplementary cash book and bank reconciliation 55
Summary 57
Exercises 58
Module 5 Year-end adjustments 64
5.1 Introduction 64
5.2 Accounting concepts 64
5.3 Adjustments 65
Summary 74
Exercises 74

Module 6 Closing entries 77

6.1 The closing of income and expense accounts 77
Summary 81
Exercises 82

Module 7 Financial statements 84

7.1 Introduction 84
7.2 The statement of profit or loss and other comprehensive income 84
7.3 The statement of financial position 86
Summary 87
Exercises 88

Module 8 Introduction to VAT 93

8.1 Introduction 93
8.2 What is VAT? 93
8.3 Registration for VAT 94
8.4 At what rate is VAT paid? 95
8.5 How to identify transactions where VAT is charged 95
8.6 How to calculate VAT 96
8.7 Calculating VAT due to, or receivable from SARS 97
Summary 98
Exercises 98

vi
Preface
A serious need exists among students who have not previously come into contact
with financial accounting for an exposition of the basic principles of the subject.
The authors hope that this publication will fulfil that need and also satisfy the
requirements of a bridging course.
Not only is this publication ideal as an introduction for new students in this
subject, but it will also be of great assistance to any person learning the basic
maxims of accounting.
The fourth edition contains an expanded set of exercises in each chapter as well
as an entirely new chapter on value-added tax.
May the contents of this book inspire a sincere interest in this subject.

Note
Solutions to all exercises are made available to lecturers at prescribing institutions.
Please refer to www.jutaacademic.co.za for details.

vii
 Module
Accounting equation 1
Specific outcomes
By the end of this module you should be able to:
1. Understand and explain the following concepts:
 assets
 liabilities
 income
 expenses.
2. Apply the double-entry principle.
3. Know what is meant by a ‘‘transaction’’.
4. Indicate what the effect of a given transaction will be on the accounting
equation.
5. Understand and explain the following concepts:
 owner’s equity
 debtors (trade receivables)
 creditors (trade and other payables)
 settlement discount granted
 settlement discount received
 returns.

1.1 What is accounting?

Accounting is the orderly and systematic recording of transactions within a
business, during a certain period.

1.2 What is a transaction?

A transaction is an agreement between two parties where the one sells something
to another party and this party has to pay for the goods purchased, or renders a
service that can be expressed in terms of a monetary value.

1.3 Starting a business

In order to start a business, money is required. In accounting terms this money is
called capital.
Basic Financial Accounting

1.4 Capital
Any contribution to the business made by the owner.

1.5 Drawings
Any thing (assets, money, etc.) taken from the business by the owner.

For the successful operation of a business, the following items are necessary:
 buildings
 vehicles
 equipment
 inventory (articles you want to sell)
 personnel.

1.6 Grouping of items

All the items in a business can be divided into four groups: assets, liabilities,
income and expenses (see page 23–24).
1.6.1 What is an asset?
An asset is something of value that is the property of the business. It should satisfy
the following three requirements:
 Value – the item must have value.
 Ownership – the business must have a right of possession to the asset.
 Measurable cost – the asset must have been obtained at a measurable cost to the
business.

Classification of assets

Non-current assets which consist of:

 Fixed assets: articles of value with a lifetime of more than one year. A fixed
asset is used to earn income.
 Investments: money invested for a period of more than one year.

Current assets
 Current assets: articles of value with a lifetime of less than one year which are
easily convertible into cash.

2
 MODULE 1: Accounting equation

1.6.2 What is a liability?

A liability is the enforcement responsibility of a business to pay a certain amount
to someone (creditor) to whom the business owes money, a creditor.

Classification of liabilities

 Owner’s equity: this is the interest of the owner in the business. Owner’s equity
can also be expressed by the following equation:
Owner’s equity = Capital + Profit – Drawings.
 Long-term liabilities: these are obligations negotiated by a business which are
payable over a period of more than one year.
 Current liabilities: these are obligations negotiated by a business which are
payable within one year.

Remember: Total assets = Total liabilities (liabilities + owner’s equity)

In other words, the assets and liabilities of a business give us a picture of the
financial position of the business at a certain time.

TOTAL ASSETS
Fixed assets Investments Current assets
Land and buildings Fixed deposit Inventory
Furniture Debtors (trade receivables)
Equipment Petty cash
Machinery Bank
Vehicles

TOTAL LIABILITIES
Owner’s equity Long-term liabilities Current liabilities
Capital Loan (long term) Creditors (trade and other
+ Profit Bond on property payables)
– Drawings Bank overdraft
Loan (short term)

3
Basic Financial Accounting

1.6.3 What is income?

The income of a business is the money received from its normal daily operations.
In other words, the business receives a value in exchange for goods sold or
services rendered.
1.6.4 What is an expense?
An expense is the amount spent by a business during its normal daily operations
(excluding capital expenses).

Remember: Profit = Income – Expenses

The difference between the income and expenses gives us a picture of the financial
results (gross profit and net profit) of a business during a certain period.

INCOME AND EXPENSES

Expenses Income
Cost of sales Revenue
Interest paid Interest received
Rent paid Rent received
Electricity and water Commission received
Credit losses Services rendered
Settlement discount granted Settlement discount received
Salaries Dividends received
Depreciation Profit with selling an asset
Insurance Credit losses recovered
Fuel
Repairs and maintenance
Consumable goods
Stationery
Loss with selling an asset

1.7 Explanation of concepts

1.7.1 Debtor
A debtor is a person who owes money to the business, in other words, the business
has sold something to him on credit.

4
 MODULE 1: Accounting equation

1.7.2 Creditor
A creditor is a person to whom the business owes money, in other words, the
business has bought something from him on credit.
1.7.3 Settlement discount received
This refers to the discount the business receives if a debt to a creditor is paid on
time.
1.7.4 Settlement discount granted
This refers to the discount granted to a debtor by the business if the debtor pays his
debts to the business on time.
1.7.5 Credit losses
If a debtor is unable to pay his debt, the amount must be written off as
irrecoverable (credit losses).
1.7.6 Depreciation
The amount by which the fixed assets are reduced on an annual basis.
1.7.7 Returns outwards
Returns outwards are damaged items which we send back to the supplier (creditor),
i.e. we are the buyer/we bought.
1.7.8 Returns inwards
Returns inwards are damaged items which are sent back to us by the buyer
(debtor), i.e. we are the seller/we sold.

1.8 The principle of double entry based on the principle of duality

1.8.1 Accounting equation
Total assets = Total liabilities
or Assets = Owner’s equity + Liabilities
or Owner’s equity = Assets – Liabilities

Remember: Owner’s equity = Capital + Profit – Drawings

and Profit = Income – Expenses

1.8.2 The principle of double entry

According to the principle of double entry there is a corresponding credit for each
debit. This means that each transaction influences the accounting equation twice.
Remember: Total debits = Total credits

5
Basic Financial Accounting

A transaction can affect the accounting equation in one of the following ways:

Owner’s equity = Assets – Liabilities

1 + +
2 + +
3 ±
4 –
5 – –
6 – +

1.8.3 The influence of a transaction on the accounting equation

Always ask yourself the following three questions before you determine the effect
of a transaction on the equation:
a. Which two accounts are involved in the transaction?
b. What type of accounts are they (asset, liability, income or expense)?
c. Did the asset, liability, income or expense increase or decrease?

Examples of transactions with assets and liabilities

Example:
In this example only transactions with assets and liabilities will be discussed.
Transaction
number
1. An owner, A, started a business and deposited R60 000 cash in the
bank account of the business.
2. Purchased land and buildings cash, R200 000.
3. Purchased equipment cash, R10 000.
4. Purchased furniture on credit from X, R15 000.
5. Long-term loan from the NBS, R15 000.
6. Purchased inventory on credit from Z, R12 000.
7. Paid creditors by cheque, R15 000.
8. Receipts from debtors in full settlement of their debts, R10 000.

6
 MODULE 1: Accounting equation

Owner’s
= Assets – Liabilities
equity

1. +60 000 = +60 000 –

+200 000
2. = –
–200 000

+10 000
3. = –
–10 000

4. = +15 000 – +15 000

5. = +15 000 – +15 000

6. = +12 000 – +12 000

7. = –15 000 – –15 000

+ 10 000
8. = –
–10 000

Example:
In this example only transactions with income and expenses will be discussed.
Transaction
number
1. Bought stationery from the ACN on credit, R500.
2. Paid salaries of personnel, R8 000.
3. Received interest on investment from the bank, R800.
4. Paid the water and electricity bills by cheque, R1 300.
5. Received R6 000 from A for services rendered during the month.

Owner’s
= Assets – Liabilities
equity

1. –500 = – +500

2. –8 000 = –8 000 –

7
Basic Financial Accounting

3. +800 = +800 –

4. –1 300 = –1 300 –

5. +6 000 = +6 000 –

Summary
1. All accounts can be classified into four basic groups, namely
assets, liabilities, income and expenses.
2. In accounting everything must always balance. Therefore the
accounting equation is: Assets = Owner’s equity + Liabilities.
3. An increase in income reflects an increase in the owner’s equity and a
decrease in income reflects a decrease in the owner’s equity.
4. If an expense increases, the owner’s equity will decrease and if an
expense decreases the owner’s equity will increase.
5. Owner’s equity = Capital + Profit – Drawings.
6. Profit = Income – Expenses.

Exercise 1.1
Classify the following items as either assets (A), liabilities (L), income (I) or
expenses (E):
A L I E
1. Bank
2. Capital
3. Buildings
4. Depreciation
5. Rent paid
6. Inventory
7. Transport costs
8. Repairs and maintenance
9. Services rendered
10. Revenue
11. Salaries and wages

8
 MODULE 1: Accounting equation

A L I E
12. Water and electricity
13. Debtors
14. Interest received
15. Mortgage on land and buildings
16. Investment
17. Interest paid
18. Vehicles
19. Stationery
20. Rates and taxes
21. Profit
22. Equipment
23. Creditors
24. Bank overdraft
25. Petty cash

Exercise 1.2
Indicate the influence of the following transactions on the accounting equation:

Owner’s
= Assets – Liabilities
equity
1. The owner deposited R50 000 in the bank account of the business.
O A L
= –

2. Purchased a vehicle from G. Roux on credit for R30 000.

O A L
= –

3. Purchased computers and paid by cheque, R5 000.

O A L
= –

9
Basic Financial Accounting

4. Sold one of the vehicles on credit to C. Crog for R10 000.

O A L
= –

5. Obtained a long-term loan from the bank for R10 000.

O A L
= –

6. The owner withdrew R3 000 for his own use.

O A L
= –

7. C. Crog paid his debt of R10 000 to the business.

O A L
= –

8. Paid the amount due to G. Roux, R30 000.

O A L
= –

Exercise 1.3
Principle of double entry (income and expenses)
Indicate the influence of the following transaction on the accounting equation:

Owner’s
= Assets – Liabilities
equity
1. Paid interest on a loan at NBS, R500.
O A L
= –

2. Received interest on an investment, R2 000.

O A L
= –

10
 MODULE 1: Accounting equation

3. Paid for repairs to vehicles by cheque, R1 500.

O A L
= –

4. Sold merchandise on credit, R2 000.

O A L
= –

5. Paid the shop rent by cheque, R4 000.

O A L
= –

6. The debt of a debtor written off as irrecoverable, R500.

O A L
= –

7. Settlement discount granted to a debtor, R50.

O A L
= –

8. Paid the telephone account by cheque, R750.

O A L
= –

Exercise 1.4
What is the effect of the following transactions on the accounting equation?

Owner’s
= Assets – Liabilities
equity

1. The owner withdrew R4 000 from the bank account of the business for his
own use.
2. Paid a creditor R1 600 in full settlement of his account of R1 700.
3. Paid the wages of R11 000 for the month.
4. Interest paid on bank statement amounts to R56.
5. Sold an old vehicle for R12 000 cash.
6. Bought equipment on credit from Gauteng Stationers for R4 000.
7. Paid R1 000 interest on the loan to NSS bank.
8. Received R3 500 from a debtor in full settlement of an account of R3 560.

11
Discovering Diverse Content Through
Random Scribd Documents
nélkül, mire amaz nem gondol, mi nélkül emez utolsó el nem lehet.
Az ő elméje fuladásig telve volt jóra való eszmékkel, melyek szónoki
beszédben, erkölcsi tanitásban, mint sok olvasás, buvárlás utáni
halmaz isméret, jól fogtak volna elhelyezkedni, de bölcsészetnek
igen szónoklat, rendszernek igen esetlenség. Ő nem szereti a
rendszert. Ki is mondja ellenszenvét iránta; mintha bennünket valaha
megrontott volna már erkölcs- vagy országilag is a rendszer. Be is
teljesedik rajta, hogy „a magyar Parthenon előcsarnokai“ meglehetős
zavar, mondhatni, szószaporitás, mert a mit a három első lapon ir, a
többi ugyanannak rhetorikai változata; őrizkedvén folytonosan és
számos helyen a tovább lépéstől, mint egy miniszter, mondván:
„most róla (a harmonisztikárol) csak ennyit! Majd annak helyén és
idejében megmondom. Itt többet a harmonisztikai metafizikáról
mondani nem lehet.“
Hetényi felől tehát nem tudjuk, mi volt tulajdonkép az a
harmonisztikai metafizika; ugy látszik, hogy későbbi idők
tanulmányai előtt fog, ha ugyan fog, egyszer tisztába jőni az
egésznek szerkezete. Némi ösmértetésül ide igtatok egy helyet a
magyar Parthenon előcsarnokaiból, melyben a harmónia igy
magasztaltatik: „roppant eszme a harmónia; világtörvény, éltetője a
sféráknak ép ugy mint a parányi lényeknek. Kulcsa ez a
világegyetemnek, melynek uralma alatt áll a porszem ugy, mint a
fönséges napország. Ez teszi lényét a test és lélek minden
gyönyörének; ez központja minden szebb és nagyszerübb
eszméknek; ennek törvénye legfensőbb, melytől foly ki mind fenn,
mind alatt minden törvény. Ez fentartja uralmát minden szabály és
norma mellett és fölött. Ez törvényadója minden magasságnak és
mélységnek: ennek trónját tiszteli különösen minden élet, és ha tőle
eltér, a halálnak esik martalékul. Megfoghatlan lelke ez a világnak,
irányadója minden alárendelt erőnek. Ez állitá meg a szellemi és testi
világ fejleménye rendét, és ennek pálczája alatt áll minden lény,
minden élet, minden törvény. A mi amaz alól elvonja magát, az mint
törvénysérv, más egyéb mint rut, valótlan és jogtalan nem lehet. Ez
mint l e g f e l s ő b b l é n y , magánal fensőbb hatalmat nem
ismérhet; azért a szellemi világban is olyan, mint a kozmikaiban az
általános sulyerő, melynek uralma alól a legtávolabb eső fényfelhők
napjai is magokat ki nem vonhatják. Ez szolgál a bölcsnek kalauzul,
midőn azon f ő l é n y h e z tekint fel, kihez a hiuk vagy ritkán
fordulnak, vagy ha fordulnak is, a szenvedély szele az érzelem
világát gyakran eloltja bennök. Ez biztos vezérök, midőn a világ nagy
könyvébe tekintenek, mely fénylő csillagbetűvel szól hozzájok; ez
iránytüjök, midőn saját testök óramüvét vizsgáljak, ez, midőn az ész,
a tudományok és a müvészet, ez, midőn a családi és társalmi élet
viszonyait fürkészik“18).
Tehát ez az alapgondolat; s a fentebbi előadás ennek
magasztassá lenni akaró kifejezése, de nem egyéb rhetorikai
dagálynál, mindenes, üres egyetemességnél. Képzelhetni, mennyi
sok törődés előzhette meg eme nagy eredményül felmutatott
nyilatkozványt. Sok van itt összefoglalva, minek igazolása nincs
máskép, hanem ha csak mondva; nem sajnálandó-e annálfogva, ha,
jó, rosz eredménynyel bár, örökre elmaradt az egyezményes
bölcsészetnek, mely különösen magyar bölcsészet is, bevégzett
felalkotása? Igy Hetényi rejtély, mint én hiszem, magának, rejtély
maradt még inkább a világnak. És akad-e majd, ki e nyomokat lépve,
utjába igazodik, folytatni szerencsés a félbeszakadtat?
Részemről oda járulok meggyőződésemmel, hogy Hetényi hallott
az általános eszmeiségről, s talán rémlett is előtte valami annak
természete felől, de az igazságnak végire járni elmulatta; s
megnyugvék az ellennézetü bölcsészek vádjai, kifogásai,
ellenvetéseiben. Ugy tartom továbbá, hogy az egyezményes
bölcsészet emberi tehetségeink, talán az érzelemmel áttört ész s
képzelődéssel fokozott gondolat titkos, rejtélyes forrásából ered, s
homályos vidékekre fut ki, félig bölcsészetnek, félig költészetnek.
Ezért ragaszkodik oly lelkesülten a görögökhöz, név szerint a görög
világ kihimzett és nagyitott harmóniájához, de minden esetre
olyanhoz, mi letünt immár az élet szinvonaláról. Más idők, más
erkölcsök! Ha mégis életfilozofiárul van vele szó, ezt csak a multra, a
görög életre kell és szabad érteni, nem a jelenre; de igy aztán élet
és tudomány alig ha fog használni nekünk, a kik sem görögök, sem
rómaiak, de még csak pogányok sem vagyunk immár.
 X.

Mielőtt Hetényi tudományát Szontaghéval, mely annak folytatása,

sőt kiegészitése akar lenni, összefognám, idézek néhány tételt a
Parthenon előcsarnokaiból, melyek ugyancsak kiemelendik azt a
bölcsészietlen álláspontot, melyet Hetényi a bölcsészetben elfoglalt.
Ilyen már a franczia bölcsészetről való jó megemlékezés; mivel az
„nem az ellentétben keres üdvöt, mint a berlinizmus, hanem az
egyesitésben (M. akad. Ért. 229. l.).“ Ez magában derékül hangzik;
de hát mit egyesit a franczia bölcsészet? Olyat, a mi egyező? Ez nem
egyesités, hanem csak hozzá toldás. Ellentéteket? Ez jobban van
mondva, s ehez hajlik Hetényi is, mondván: „értenünk kell
tudományban, mint életben az ellentétek kiegyenlitését (216. l.);“ de
vajjon a berlinizmusra bebizonyitotta-e Hetényi hogy az ellentéteket
csak magokért szereti, nem pedig azért szedi külön, hogy
egyesithesse? Hetényi semmit nem bizonyított, hanem csak
ráfogással élt, s ugy látszik, mindannak mi a franczia mellett
dicséretül mondatik, ellentételét, a berlinire titkon, nyilván hajlandó
átruházni. Annálfogva Hetényi ünnepélyesen állitja, hogy az (a
berlini) „nem tiszta irányu Parthene, nem tiszta jó akaratu filozofia
többé, hanem undok csábitó Circe, fensőbb életünknek, és emberi
méltóságunknak aláásó Phryne (217. l.).“ Szép! Hasonlóul kidicséri
Hetényi a régi görögöket, mert „az ellentétekben nem lelék
kedvöket, a tárgyakat épen nem állitották élökre (137. l.)“ – „A nagy
természetben csak az tökélyes, a mi harmónikus és mennél
öszhangzatosb valami, annál inkább diszlenek azon a természet és
müvészet alkotó ujjai; minél ellenmondásosabb, annál tökéletlenebb
és megvetendőbb (276. l.).“ „Ellentét nélkül nincs harmónia, az élet
föltéte a mozgás, ellentét nélkül összefolynának a lények és az ős
khaószba merülnének (283. l.).“ – Ezek egymás után mind megjárják
a papiron, de fejben igen zavarosra mutatnak, mert ha „ellentét
nélkül nincs harmónia,“ kell mégis abban a berlinizmusban valamely
harmóniának lenni; mikor a franczia bölcsészetben, ha csakugyan oly
ellentét nélküli, alig van harmónia, mert ez nincs ellentét nélkül; s
hihetőleg innen ered aztán, hogy a történet bizonysága szerint
Francziaországban „a lények“ annyiszor folynak össze s merülnek az
ős khaószba. – Azonban Hetényi emlegeti az „anyagiság és
szellemiség egyesitését“ (266. lap); s ezt is harmóniai müveletnek
mondja. Ellentétek vagy különbözők vannak-e itt egyesitve? Nem,
hanem ellenmondók; s bármennyire vesződik is Hetényi az
ellenmondásokkal, mégis az a legszebb harmónia, melybe nemcsak
az ellentétek, hanem az ellenmondások (contradictio) is befoglalvák,
beszeliditvék. Hanem az ő „igénytelen harmonisztikája összesit
minden együvé illőket (327. l.); aztán a változatosságot is észreveszi
az életmüves testekben, létezik az emberi észben, mely az észjárás
változatossága daczára eleitől fogva egy volt; az erkölcsi, a széptani
világban (328. l.);“ mik után bátran érthető, hogy ellentét nélkül se a
természet, se az ész, se az erkölcsi, se a széptani világ nem
szükölködik. Ekképen ki mondja meg, hová megyünk az ő
harmonizmusával?
Hetényi, midőn a harmóniát főelvül felállitandónak elhatározta,
ingyen sem vélte, hogy az ellentétek s ellenmondások természetét
félreismeri, s nem gondolta hogy velök a harmónia uralkodása
mellett igen nehéz bánni. Jónak lelte annálfogva kénye kedve szerint
gazdálkodni velök, azaz bevevén a harmóniaba az ellentéteket, ok
nélkül zárá ki az ellenmondásokat. Ez, ha ugy tetszik, féluton való
megállapodás, mert az ellentétet nincs mód megtartóztatni az
ellenmondásba való átmeneteltől; ugyanazért ennek is be kell az
egyezménybe foglaltatnia. De továbbá épen ez által a z o n s á g o t ,
mit pedig gyülöl, állit fel, mely szászorta roszabb, mint a
schellingféle, mert kizárván egyezményéből azt, mit össze kell
egyeztetni, t. i. az ellenmondást (anyagot és szellemet), nincs benne
mit harmóniába hozni, mikor valóban ködbe ir hamuval; holott az
észi és összerü harmóniának épen az a természete, hogy tartalmáva
teszi az ellenmondásokat s mindazt, mi az ellenmondások közé esik,
példaul a különféleséget, ellentétet, s igy semmi sem marad ki
belőle. Az ő harmóniája tehát azonságok harmóniája, vagyis üres,
tartalmatlan, egyoldalu jószág, melyre miként fog aztán illeni az
á l t a l á n o s s á g bélyege, nincs mód belátni; sőt inkább észi
helyett leszen az, elvont, értelmi egyezmény; a mint alább még
jobban ki fog mutattatni. Hol itt a szükségesség, a kényszerüség?
Nyert-e vele a logika, ha elveül az egyezmény van elfogadva, mint
Hetényi nagy önkényesen (217. lap) elhatározza?
De Hetényi harmóniát kiván, minő van a jó zenében. A példa
bármennyire világos, még sincs jól választva. Ki nem tudja ugyanis,
hogy az ellenhangok (contrapunkt) összehozása meriti ki a harmónia
lényegét, s annál tartalmasabb leszen az, mennél távolibb hangok
vannak benne együvé foglalva, öszhangba engesztelve. Igy
beszélhetni a szinek harmóniájárul is példaul föstészetben. És bár
helyén legyen felhozva szin és hang, melyekkel üzi játékait az
egyezmény, mégis csak külsőségnek marad a harmónia mint
ellenmondók egyezése, ahoz képest, a miben alapul a különbözők,
ellentétek, s ellenmondók egyezése. Ezért Hetényi alaptételét, mely
igy hangzik: „csak az lehet igaz, mi egyezik, a mi pedig
ellenmondásban van, nem való (217. l.),“ igy kell módositani: csak az
lehet igaz, miben az ellenmondások kiegyeztetvék. E tétel körül
forog a bölcsészet sorsa; s felőle, ugy látszik, Hetényinek is voltak
sejtelmei, mert különben hogyan szólhatott volna „szellem és anyag
egyesitéséről“ melyek az igazi ellenmondások; de nem voltak
bölcsészi meggyőződései, hanem szivesen járt egyezményével a
változatosság, ellentétek körül, mikép a hangokban és szinekben,
melyek ugyancsak külső tapasztalatiság dolgai, mig az
ellenmondásoknak egységre vivése valódilag metafizikai eljárás,
melyre illik aztán az á l t a l á n o s czimezet. – Ennyit a harmóniáról
ezuttal.
Az egyezménynek ama béna felfogása, melyet fentebb
kimutattam, okozá, hogy Hetényi nem birván a tárgygyal, maga
erejéhez méri azt. Innen ő szerinte „a józan filozofiának nem szabad
az alapi és fensőbb élet teréről lelépni, és fürkészhetlenek után
kapdosni, minők példaul a léleknek, a világnak, a főlénynek benső
természete és lénye.“ Azonban e tilalom az ész feljebbviteli
törvényszékinél: semmi. Szabad, nem szabad: a szellem, az ész nem
kérdi, hanem világosodik és világosit. Hasonlóan nevezetes állitás
mai nap: jobb lett volna az embernemet a hit karjai között szunyadni
hagyni;“ akkor volt az ember „elégült, életvidor, a főhatalomnak
engedő és boldog.“… „Mi európaiak a tudományok föléledése, a
müveltségnek elterjedése óta már nem lehetünk ily egyszerüen
boldogok19). – Ilyen állitások megjárták a mult században; de az
alapok, melyekre voltak helyezve, kiszedvék alólok. Ha mai nap is
halljuk még uj alapok nélkül fölmelegittetni: eszünkbe jutnak a
guggon ülő indusok, kik egyebet sem csinálnak, mint igen nagyon
hisznek. Egyébiránt a hitet elszigetelve tartani, s minden időkre
megállapitani, lehetlen. A hit karjairól senki sem tépte le, nem is
fogja letépni az embert, hanemha saját gondolkozó természete fog
változtatni hitén, a mi ellen nem tehetünk. –
Eredeti jámborság az, melylyel Hetényi kijegyzi a józan filozofia
teendőjét, mondván: „nyujtson ez kristálytiszta elveket a
politikának.“ Ilyen követelésre könnyen rámondhatjuk: tehát
nyujtson! – „Képezzen emberbecsülő fejdelmeket.“ Tehát képezzen!
– „Képezzen népet is, mely távol legyen az ábrándos népfenség,
korlátlan szabadság és egyenlőség hagymázától, és minden alkalmat
ne használjon kirugásra20).“ Mi is ekképen gondolkozunk, és ohajtjuk
hogy képezzen mindent olyat, mint Hetényi követeli; de hát
csakugyan olyan számadó gazda volna már a bölcsészet, hogy
mindenért ő vonatnék felelősségre? Ezt a munkafelosztás napjaiban
még sem gondoltuk volna!
Különös metafizikára lehet következtetni némely tősgyökeres
igazságaiből Hetényinek; ilyen már ez: „ha reál dolgok léteznek e
világon, kell létezni ezek reál okának is; és ha van reál világ, kell
lenni reál istennek is“21). Egyet jelent-e itt a „reál“ szó ha világra és
istenre is vitetik egyszersmind? Mert nem lehet oly könnyen
megengedni, hogy a „reál“ mindkét esetben helyén álljon. Különben
az okoskodás igen gyermeteg ájtattal folytatható ily formán: ha van
testi világ, kell lenni testi istennek is, mert ha van testi világ, van
testi oka stb. Igy ott vagyunk, a hol mondám, hogy a harmónia az
egyoldalu a z o n s á g hibájában szenved, s mint egy bekötvék
szemei az eszmeiség felfogása előtt, nem birván belátni, hogy
annak, a mi reál, az oka ne reál, hanem talán ideál is lehessen. A
reál szó e tételben hamis játékot játszott Hetényivel; s ő a reált
bölcsészetben használta, de bizonyosan nem vette ki jól értelmét.
Kalandszerü állitások, egy pontra vihetlen tévedések. Csalódásai
egy minden jóra való elmének csak azért, hogy a mi ellen maga is
harczol, rendszert, ujat, alkosson. Csuda-e, ha Platótul Hegelig
minden nagy gondolkozót, egy kettőn kivül, szándékosan mellőz, s
hazafias bölcselkedési vágytól elragadtatva, meglepetik ön maga
által?
 XI.

Hetényi nem valósithatván igéretét, hogy az egyezményes

bölcsészetet utóbbi változott nézetei szerint kiállithassa, tudósaink
közül néhányan ugy vélekedtek, hogy a nemzeti tudományosság
érdekében munkálódnak, ha e félben maradt egyezményes rendszert
kiviszik. Valamennyi között Szontagh volt legjobban megkapatva
általa, annyival inkább, mert a hazai bölcsészetet mint nemzetit
ápolni, müvelni, alkalmasint hamarább fordult meg az ő, mint
Hetényi, elméjében. Hanem Hetényi először saját rendszert födöze
föl az egyezményben; Szontagh ezután nemzeti bölcsészetet vitata;
nem sokára pedig Hetényi már magyar rendszernek is mondá az
egyezményt; igy ketten tőnek egyet. A Hetényi kidöltével árván
hagyott rendszer, melynek csak a neve maradt fenn, kifejtendőnek
ajálkozott előtte. „A hiányt,“ irja Szontagh, „nekünk
hátramaradtaknak kell kipótolnunk s e munka kivált engem illet, ki a
boldogultnak osztálybeli akademiai társa valék, s ki rendszerében a
magyar filozofia életbe léptetését látom, azon filozofiának, melynek
már Popylaeumaimban utját egyengetni törekedtem“22).
Szontagh, hogy az igen sok mellékes kérdést hát mögé hagyjam,
minő példaul azon állitás hogy Hetényi nem tartá eredetinek az
egyezményes rendszert, mire nézve én Hetényi saját igenlő szavait
idéztem s őt megczáfoltam; uj-e vagy nem a harmónia elve a
bölcsészetben stb., ünnepélyesen magaévá teszi az ügyet, és
legelőbb is a magyar bölcsészet történetében akar lelni alapot arra,
hogy az egyezményes rendszer nálunk már Hetényi előtt is járta,
hogy Hetényi azt csak kikiáltá. Ezen állitás támogatásaul idézi
Szontagh legelőször is a tulajdonképi bölcsészek közül Imre Jánost,
Köteles Sámuelt, és a „Propylaeumok“ at, mely munka, Hetényi
szerint, az egyezményes rendszer szellemében van irva, tehát
magát; aztán Purgstallert, ki azon szives elismerésre, hogy ő is olyan
szellemü, rendszerü bölcsész, mint Szontagh hirdeti évek óta,
gyermetegül hallgat, s folytatja, mint kell, vizsgálódásait és pedig
más irányban; mikép elő fogom tüntetni. Mübölcsészeti irók közül
Berzsenyit emeli ki Szontagh, mint olyat, ki a müvészet főelvéről
egyezményes uton bölcselkedett, nemcsak, hanem meg is előzte
vele Hetényit.
Ezen történeti fölfedezést és „megmutatást“ oda lehetne
kibőviteni: soha sem volt bölcsészet a világon, se ma se hajdan,
mely annyira igénytelen lett volna, hogy még csak egyezményes se
akarjon lenni, pedig sokkal régibb idők óta, mint mikor Püthágorás
egy kovács pőrölyeinek ütéséből, történetesen, kivevé a hangtant, s
a harmóniának bölcsészetben is érvényt szerzett. Magyarországban
szintén voltak hegyek, még mielőtt Köteles vagy Imre harmonizáltak
volna; kiknél jócskával régebben élt Pósaházi s ő is emliti a
harmóniát. Mert mit kerese a gondolkodó ész egyebet, mint
összeköttetést való és eszme, anyag és szellem, lét és tudat között,
Imre János szerint: amicum foedus rationis cum experientia? Talán
nem volt bölcsész, ki a harmóniát nem tanitotta volna a sférák
zenéjétől kezdve Leibnitz „praestabilita harmoniáján“ keresztül,
Hetényi harmóniájaig. Azonban a bölcsészet nem egyezményt keres,
hanem egységet. Amazt lehetlen föl nem találni, mert épen utjába
esik az egységnek; de azért ki a harmóniát feltalálta, még nem
találta fel az egységet. Tulajdonkép amazt nem is kell keresni, mert a
szemeit felnyitó ember előtt, a legelső széttekintéskor egyszerre
nyilatkozik a még érzékileg ismérő elmének már; az egység pedig
annál nehezebb, mert a természet, a meglevő világ minden tárgyai
egymástól külön álló, független valókul tünetköznek, s minden dolog
akként mutatkozik, mint ha magára hagyott önlét, elszigetelt
állomány volna, melybe maga emberségéből szállt volna be valamely
mozgató erő, s különválva egyik a másiktól szeszélyesen pattant
volna elő földbül, légbül, mint a „rideg Somló“ egy sikság közepén.
Pedig ez a rendes bölcsészi, azaz bölcsészietlen gondolkodás.
Ridegség, elvontság; mely megfagyaszt, s eltép minden eleven
bölcsészetet; melynek aztán ellenlábasa még a régi bölcs (Heraklit)
nagyszerü kijelentése: m i n d e n f o l y ; vagy bölcsészeti rövid
szigorábul kifejtve: a természet és szellem minden lényei egymásnak
föltétei, alapjai. Egyik nincs a másik nélkül. Ok és okozat egymásba
folynak feltarthatlanul, és szülvén egymást, előállitják a minden
pillanatban jelenlevő örökkévalóságot.
Lépne föl német, franczia, skot, vagy bármely kalmuk bölcsész,
mindenik oly bizton, bátran merhetné állitani, hogy az egyezmény
franczia vagy skot, azaz nemzeti bölcsészet, és igaza volna; mert a
harmóniát ugy nem kerülheti ki az emberi gondolkodás, mint nem az
ok és okozat, belső és külső, én és te, itt és ott, fő és melléknév
viszonyát, mivel az oly emberi és egyetemes, hogy nem is lehet
kizárólag nemzeti, mint nem a „quantitas,“ melynek az csak egy
része; és oly kezdetleges felfogás, hogy rendesen a tudomány
fejlődésének megindulási korszakát képviseli. Kezdette bár valaki reál
vagy ideál szempontbul a bölcsészetet, mindig oda ment ki, hogy
egyiket a másikból magyarázta, s én fel vagyok jogositva állitani,
hogy igen tisztelt bölcsészeti elődöm, Erdélyi Boétius23) dömés, Nagy
Lajos királyunk idejében már, Arisztotelest magyarázván, nem kerese
mást mint a mit utána öt száz évvel később Imre János: amicum
foedus rationis cum experientia. Apáczai Csere vitatá Cartes „cogito
ergo sum“ ját, Ladivér mondá: universale in intellectu est res, igy
tovább; azaz „bizonyos“ tekintetben minden bölcsészet harmónia,
egyezményes, nemcsak az, melyet a mieink öten hatan csináltak és
csinálnak.
Hanem alkalmasint, fogja ellenmondani az olvasó, az
„egyezmény“ szóra lesz itt fektetve különös nyomaték. Meglehet. A
mi felvilágositást eddig Hetényi föntebb idézett filozofusi
bombasztjában vettünk, tévelyit inkább mint utba vezet; azért
idézem Szontaghot. Szerinte az egyezményes filozofia „sajátságos
jellemét képezi fő elve, az egyezmény; ezt alkalmazza
végfolyamatban tárgyilagosan ember, világ, isten, alanyi czéljaink, az
igaz, szép, jó és isteni magyarázatára, és pedig alaki szintugy mint
tárgyas tekintetben, bebizonyitván, hogy ezen elv nemcsak összes
gondolkodásunk főtörvénye, hanem főtörvénye egyszersmind az
összes valóságnak élete minden müködéseiben ugy, hogy ezen elv
fenállása nélkül isméretet sem önmagunkról sem a természetről nem
képezhetnénk, sőt még egymás közt a világban fen sem állhatnánk,
de maga a mindenség sem, mert az egyezmény minden
isméretünknek szintugy mint az összes létező fenállása és törvényes
munkásságának legáltalánosabb elve általában“24). –
Nevezetes hogy mind Hetényi mind Szontagh sokat tartanak az
érthető, világos előadásra; helyesen; de magokat mind a mellett sem
birják világosan kimagyarázni, s tömik a nagy szavakat tárgyaikba.
De a szó nem megy a tárgyba, ha egyszer nincs benne. Igy bár
Szontagh csufot üz a keleti bölcsészekből, a mit felőlem bátran
tehet, mégis követi őket. Tudjuk, mikép keleten divatosak a hoszu
czimek, elnevezések. Istent magát sok nevünek hivják, mert reá
ruháznak minden lehető jelzőt, mely néminemü tökélyt mutat:
mindenható, mindentudó, ezer karu, szemü stb. Hasonlóul a kalifák,
szultánok sok szép czimmel, névvel birnak. Igy, magyar
bölcsészeinknél a filozofia, mint a tudományok kalifája, szintén sok
szóval tiszteltetik. Megjegyezvén egyfelül, hogy a bölcsészeti
tudomány, mikor igen népszerű akar lenni, ellaposodik, másfelül a
nagy világosság benne hamar lesz taütologiává, mert ha az
egyezményes filozofia főjellemét csakugyan az egyezmény képezi,
akkor utoljára is igaza van Ballaginak, ha mondja, hogy ez a
magyarázat amaz isméretesre hasonlit: a kirchenparádé (sajátságos
jellemét képezi a) kirchenparádé. Én ezt nem hozám vala föl, ha
később tán kifejtetik az egyezmény mivolta, mi örökre elmaradt,
mert minden utóbbi magyarázat ide megyen ki: egyezik az egyező.
Azonban ezzel nem igen sok van megmagyarázva; sőt csak egy
derekas lépés sincs téve ama két nagy bölcsészeti ellenmondásnak:
anyag és szellem, tárgy és alany, lét és tudat, egymáshoz közelebb
hozására, pedig épen ez, a mit évezredek óta keres a bölcsészet. Az
egyezményes bölcsészet e szerint nem lehet más mint egyoldaluság,
megfejtetlenül hagyván a másik, vagyis az ellenmondási oldalt. Ha
kérdezzük, Szontagh szerint, mikor hat és müködik a mindenség
törvényesen és mikor törvényellenesen, a felelet igy hangzik: „midőn
munkásságuk saját maguk törvényeivel egyezik vagy ellenkezik“ (M.
Egyezm. Phil. 30. l.). Ezen tétel aztán alkalmaztatik folyvást. De
legyen minden aggatózás nélkül kérdezve viszont: létezhetik-e
valami a maga létele törvényein kivül még akkor is, ha ugy látszik,
hogy ellenkezésben van magával; vagy nem inkább a létel törvényei
maga a lét? Ha létem törvényei az én létem maga, s ez nincs
különben: ugy az én létem egyezik a maga törvényeivel; vagyis a
bölcsészet ős feladatára vive át az alkalmazást: minden lét és
mindenkor egyezik a maga törvényeivel, és az anyag anyag, a
szellem szellem, mert mindkettő létezik és a maga törvényei szerint,
de hogyan lesz harmóniába hozva a kettő? Ez az, mit az
egyezményes bölcsészet Hetényinél tudni sem akar, s megfejtetlenül
hagy, mi Szontaghnál is csak törekvésbe oszlik fel, kivánt eredmény
nélkül.
Azonban hagyjuk az emlitett főtétel taglalatát; nincs azon több
taglalni való; hanem jegyezzük meg e l ő r e , hogy, legalább az én
belátásom szerint, az egyezményes bölcsészet, mai nap már e
tudománynak magas fejlettségi korszakában, csak népszerüségi,
életrevalósági számitás, tulajdonkép csak bölcsészeti dilettantizmus.
Jegyezzük meg t o v á b b á , hogy Szontagh nem folytatja Hetényi
rendszerét; v é g r e , hogy épen azért, mert nem folytatja:
mozdulóban van régi állásábul azon bölcsészethez, melytől eddig
veséje titkaiban irtózott. Saulus Paulus: egy betü különbség. A
jelenet minden esetre örvendetes. – E szerint a mondott három tétel
közül avagy csak egynek is bebizonyitása lön ezennel föladatommá,
s nem kivánok mást mint figyelmet, hogy a többit is belássa
olvasóm.
 XII.

Előadám föntebb, mily kevésre becsülte vagy épen lenézte

Hetényi az ugynevezett tudatfilozofiát, s mint nem adott ennek
helyet az életben, az iskolán kivül. Szerinte az nem élettudomány,
hanem iskolai bölcsészet, szobatudósság. A mester szava azonban
elenyészett, s közvetlen utóda, Szontagh, már nem gondolt vele s
besodrá az egyezményt a tudat és lét örvényébe. – Nevezetes az,
mit Szontagh (Egyezményes Philosophia 28. 29. lapjain) mond: „az
ember és természet sarki ellentétök s különféleségök daczára, a
mindenség szervezett egységéhöz tartozván, lényegökben szintazon
eszmék szerint alkotvák, szintazon törvényeknek hódolnak; a
természet csak öntudatlanul, az ember öntudatosan. Ész van a
természetben is szintugy mint az emberben;… az összes valóság a
mindenható gondolat tárgyilagos létesülése levén, egy kutfőből, és
pedig gondolatból eredvén, szükségkép szintazon alaptörvényeknek
is hódol, csakhogy az, a mi a v a l ó s á g b a n a l é t t ö r v é n y e ,
i s m é r e t ü n k b e n a g o n d o l k o d á s t ö r v é n y e .“
E szavak épen azok, melyekre czéloztam már, midőn állitám hogy
Szontagh egyik legjelzöttebb követője lön Hegel–Schellingnek. Miért
ez ügyben magam helyett hagyom szólani Chalybäust, ki a schellingi
azonságtant kivonatosan de elég világosan adja elő a végre, hogy
megérthessük utána, miszerint a mi bölcsészünk (Szontagh) értelme
egy és pedig ugyanegy az emlitett német bölcsészekével. Különösen
pedig Schelling levén az elhirhedt tannak felállitója, Hegel
rendszerezője, egyiket idézvén, e pontban, a másikat is ugy
nézhetni, mint hasonértelmüt. – „Vegyük fel,“ irja Chalybäus, „hogy
az anyagiság csak legalsó lépcsője az egyetemes természet életének,
mely a magasb, különösen a szerves lények lépcsőzetén mindig
nagyobb ervvel (energia), belső önmozgékonysággal fejlődik; tegyük
föl előre, hogy eme fejlődés, a kő merev életétől mind odaig, hol
ember agyában játékot üz a gondolat, egy és ugyanazon állandó
törvények után megy, ugyanazon, mindegyre magasabb hatványu
önmozgalomban áll: megismérjük a természet ezen munkásságában
a világ törvényét, mely a legfelsőbb fokozaton magát eszméli és
isméri, és észnek neveztetik, a legalsó fokon pedig csak mint (más
által) tudott süket természeti ö s z t ö n képzelhető. Igy érthetővé
teszszük ezennel a (schellingi) rendszer alaptételét: m i n d e n e g y
és u g y a n a z , l é n y e g é b e n 25). Ugyancsak Schelling más hires
tétele: das Reale und Ideale sind eins und dasselbe in ihrer Wurzel.
– Folytassuk Schelling értelmét. „Ez a lényeg magában már élet s
neveztetik természetnek (natura naturans) oly értelmében, a mint
először képesség és lehetőség gyanánt, melyből minden lehet,
gondoltatik; és neveztetik egyetemnek, világnak (natura naturata), a
mennyiben folytonosan azzá lesz vagy lett, a mivé lenni
rendeltetése. Mindkettő: a természet mint alap, és a természet, mint
önmagának eredménye, ugyanaz, egy, egész általános. A kifejlett
természet vagy minden egyes természeti lények, nyugosznak ama
természetben, mint alapjok és lényegökben. Mivel ők
mindösszeséggel csak formái, alakjai a lényegnek, mely az
alakokban magát tárgyasitá, s kinyilatkoztatá. Magokban nem
volnának egyebek hanemha üres formák tartalom és fenállás nélkül.
A mennyiben pedig mind emez alakokba ama lényeg szállott be s
belsejöket teszi: bennünk és körültünk minden nem más mint a
mindenütt jelenvaló örökös lét és lényeg, a maga fejlődésében. Ezért
szemlélhető mintegy kicsinben, minden egyes dolog fejlődése folytán
az általános törvény és lényeg. Az egyes az egésznek
visszatükrözője“ (i. h. 260. lap).
Imé a lét és tudat, vagy az ugynevezett azonság bölcsészetének
nagyszerü felmutatása Schelling által. Igy tanit Szontagh is.
Tanitmánya, más szókkal, épen ez. „Az összes valóság a mindenható
gondolat tárgyilagos létesülése; egy kutfőbül és pedig gondolatbul
ered.“ Ugyanaz, mit az eszmei bölcsészet állit; azaz lét és tudat
(alapjában) egy. Az összes valóság (lét, a létező világ) a gondolatból
É
(ész, tudat) ered. És igy ha egyik a másikból ered ugy Szontagh mint
Schelling szerint, miért volna oly rettenetes dolog a lét és tudat
bölcsészete, mint tizennyolcz év óta rémitgetik vele bölcsészeink a
hazai olvasó közönséget? Látnivaló ezért, minő gondatlan beszéd az
Hetényitől, midőn igy ir: „állitni, hogy lét és tudat egy, ez már
csakugyan gunyüzés az emberi köz észjárással: mert hányszor
megesik, miként a gonosztevő tudja azt jól, hogy tilos az, mit ő most
tenni nem irtózik, mégis ezen tudattal ellenkezőleg cselekszik“26). –
Bármi kegyelettel viseltessünk is Hetényi emléke iránt, őt a
megrovás alól föl nem menthetjük. Mert ámbár ugy kell hinnünk,
hogy ő isméretlenül nem czáfolhatta Schellinget, valószinü mégis,
hogy soha nem olvasta, minden isméretet munkái felől alkalmasint
csak ugy, hallomásból, meritett. Ha ezekután Hetényi czáfjain el
akarunk menni, s őt tekintélyül ismérni: óvakodjunk hitelessége
körül. Eljárása épen nem használt tudósaink szavahihetőségének.
Bölcsész előtt az ilyen, lélekisméretben járó dolog; nekem fáj, hogy ő
hamisan szólt. A tudat, melyről a bölcsészet tanit, nem a gazember
tudata, hanem az isteni tudat, Szontagh szerint, a mindenható
gondolat. Ez a felfogás a helyes. Ellenök esik már Hetényi következő
nyilatkozata: „Schelling az egyoldalu idealizmus mérgétől szabadulni
nem birt; Fichte alanyi idealizmusát tárgylagos idealizmussá
csavarta, mi épen annyi mint fábul csinált vaskarika.“ Nem hiszem,
hogy a magyar bölcsészi olvasók előtt a nyilatkozónak minden
hitelességét le ne rontsa ily nyilatkozás.
„Ész van a természetben is, mint az emberben,“ mondja
Szontagh, „csakhogy amabban öntudatlanul.“ Helyesen. Hasonlóul
mondta már előbb: „minden való tárgy, igy a mindenség is magában,
különféleség egységben, és egység különféleségben.“ Aliusque et
idem. Ez szintén ugyanegy az identitas bölcsészetével. Továbbá igy
folytatja: „ha a mindenség, lényegében, szintazon törvények szerint
van alkotva, mint az ember, ha gondolkodásunk alakjai a lét alakjai
is: ugy gondolkodásunk fő törvényének a lét fő törvényének is kell
lennie“ (30. l). Kevés kell hozzá, hogy e tételekben azonnal
fölismertessék, miszerint Szontagh többé nem az eszmei bölcsészet
ellenére hanem részére szól s ugyanekkor állitja, mit eddig tagadott.
Kezei között a bölcsészet ügye mind a mellett sem látszik a legjobb
kezek közt lenni. Mert még ugyanazon iratában folytonosan csépeli
Hegelt, Schellinget, mi a fentebb mondattak után megfoghatlanná
kezd válni. Hihetőleg Szontagh is csak ugy isméri Hegelt, mint
Hetényi. Az ellenkező nem épen valószinü; s annál leverőbb reá
nézve. Igen roszul esnék, ha ő ama bölcsészeket csak németországi
ellenes birálóik, vagy csak az Allgemeine után ismérné. Legalább az
a biztosság, melylyel ő Heinét több helyütt szivesen idézi tekintélyül
Hegel, Schelling ellen, mutatja, mennyire isméri ő a maga embereit.
Ha Heine, mondja egy német iró, ugy tudá vala mint én, hogy
Kantnak mindig utána vitte az esernyőt inasa, nagyobb lármát csinál
vele, mint Kant a tiszta ész birálatával. Hátha épen csak magyar
szószólói, az „athenaeumi“ szerencsétlen felesélesek után ismérné
Szontagh Hegelt? Nem lehetlen; de hogy magábul ismérné igy, az
lehetlen. Csudálatos egy állapot! Mind Hetényi mind Szontagh váltig
czáfolják Hegelt, Schellinget, s mondják hogy nem értik. Én meg azt
nem értem, hogyan lehet azt czáfolni, a mit nem értenek.
De „ész van a természetben is, mint az emberben,“ mondja
Szontagh. Schelling szintén igy tanit. „A magát örökké ujra szülő
természet magában ugyan vak erőzet (dynamismus), ne mondjam,
hogy gépezet. Ezen erőzet vagy szervület az öntudatlan gondolatot
állitja elénk a maga valódiságában. Ezen tudat nélküli gondolat
dolgozik bennünk emberekben is először ugyan öntudat és akarat
nélkül, hanem majd, saját viszfényében jelentközvén, magára ismér
és tudja magát. E szerint a természet minden munkássága nem
pusztán előttünk fog czélszerünek mutatkozni, hanem magában is
olyan lesz; habár semmit se tud is a czélokról, melyeket akaratlanul
követ és elér. A természet általában czélszerüen müködik, de nem
czéltudatosan. Ezért mondhatjuk: a természet tudalom nélkül is
észszerüleg müködik, vagy az élet és hatásnak a természetben
mutatkozó rendszere maga a meglevő (existáló, magát kiállitó =
existere) ész; az a tétel, veti utána Chalybäus, melyet Hegel később
az egészre, a történet világára is kiterjeszte ily formában: minden, a
mi valódi észszerü; was wircklich ist, das ist vernünftig, vagy
Szontagh szerint: gondokodásunk fő törvényének a lét törvényének
is kell lennie, más szóval, ugyanő szerinte: a lét törvénye a
gondolkodás törvénye27); mi azt teszi: lét és gondolkodásnak,
lényegében, egynek kell lenni.
Ezekből is belátszik, hogy nincs igaza Szontaghnak ha irja, hogy
Hegel bölcsészete le van verve, hogy Szeremlei, Taubner
elhallgattak, hogy Hegelt csak Térey vallja még Losonczon (azaz mai
nap Rimaszombatban); vallja még más is; és pedig ő maga Pesten.
Mindezeket tudva, nem lehet eléggé csudálkozni ama széthányt
gondolkodási módon, mely szerint Szontagh nem birva szabadulni
bevásott rögzeszméjétül, olyat hirdet a lét és tudat egysége tanának
szine alatt, miszerint példaul ha én g o n d o l o m , hogy legyen
házam a pesti nagypiaczon: azonnal l e s z . Legujabb munkájábau is
olvasható még az eszmei (lét és tudat egy) bölcsészet ellen: „hogy
valaki való elemet, élő lényt, vagy csak annak valamely szervezett
tagját p. o. egy szunyoglábat teremtett volna, ezt – általános
tudásuk daczára – még a szemlélődő filozofoktul sem hallottuk.“ – Ez
jött ki Szontaghnak a lét és tudat egységéből; és ő ezt majd husz
esztendő óta mindig igy vallja és hiszi! Ellenesei nem követhettek el
rajta nagyobb kegyetlenséget, mint hogy meghagyták e boldogtalan
hitében.
Mondottak, ugy hiszem, nem a legjobb vért fogják csinálni
némely bölcsészeinkben; különösen meg fognak lepetni, ha
Szontagh mind folyvást igy harczol az eszmei bölcsészet ellen: „a
gondolat által alkotott tárgy mindig a tárgynak gondolata és soha
sem válik valóvá.“ Továbbá: „a való, létező tárgy a gondolattal soha
sem ugyanaz, mert mindig azon kivül van, mindig tárgyilagos és
létező, a gondolat pedig alanyi és eszményi. A kikiáltott azonsági elv
tehát nemcsak puszta és hamis hüpothezis, hanem elvéből
dialektikai uton, azaz pusztán gondolkodás által, valót épen oly
kevéssé lehet alkotni, mint Fichte eszményi elvéből“28). Ezen vádak
mind fölötte nyomosak volnának, ha azt, mit lerontani akarnak,
tanitotta volna valaki; de most szerencsére máskép van a dolog. Jó
lesz azt czáfolni, mit más mondott; vagy az én felebbi gyanum
valónak bizonyul annál hamarább. Ez alkolommal nem tartom
fölöslegesnek Hegelt magát idézni. „A valódiság és gondolat vagyis
az eszme,“ igy szól ő, „parasztosan egymás ellenébe szoktak
állittatni, a mikor gyakran hallhatjuk: ez s ez gondolat helyes volta,
igazsága ellen nincs szó, hanem a valóságban olyan nem
találtatható, vagy kivihetlen. De a kik igy beszélnek, elárulják, hogy
se a gondolat se a valódiság természetét nem fogták fel
méltányosan. Ugyanis egyrészrül ily beszédekben a gondolat egynek
vétetik az alanyi képzettel, tervvel, czélzattal, másrészrül a valóság
(valódiság) egy értelmünek tartatik a külső érzéki léttel
(Szontaghnál: a létező tárgygyal). Közéletben, hol könnyedén veszik
a kategóriakat s más ilyen megjelöléseket, efféle megjárja, s
megeshetik hogy valamely adóterv példaul, vagy annak eszméje
magában jó és czélirányos, de a jelen körülmények közt ki nem
vihető. Ha azonban az elvont értelem kapván ezen
határozmányokon, a bennök levő különbséget oda csigázza, hogy
ezek szilárd, merev ellentétek, s azért a való világban tul kell adni az
eszméken, ez, a tudomány és romlatlan ész nevében, határzottan
visszautasitandó. Mert egyrészrűl az eszmék nemcsak pusztán a mi
fejünkben rejlenek, s az eszme különösen nem oly tehetlen valami,
hogy valódivá tétele a mi tetszésünk után történhessék, vagy ne
történhessék meg, hanem az inkább a valósító és való; másrészrül a
valódiság nem oly rosz és esztelen, mint gondolat nélküli, vagy a
gondolattal meghasonlott s alászállott gyakorlati emberek
ábrándozzák29).
Mint láttuk, Szontagh szintén tanitá, hogy „a mindenható
gondolat létesült tárgyilagossá;“ de ő ehez nem ragaszkodik
elegendő szigorral, hanem sürgeti minduntalan az alanyi gondolatot,
vagyis a képzetet, melyet mi teszünk a tárgyakba, példaul a költői
(jelvi) gondolkodásban. Az eszmei bölcsészek már ha gondolatról
beszélnek, nem vegyítik ezt össze a képzettel, mely, mint érintém
följebb, ugyanazon tárgynak különböző felfogása, mig a gondolat
örök és állandó, melyet nem m i képzünk a tárgy o n , hanem
meglelünk a tárgy b a n , mint öröktől fogva benne rejlőt, s ez által,
mondhatni, részeseivé leszünk a gondolatnak, az isteni tudatnak.
Innen már közéletben is van szó örök igazságról. Tehát a gondolat
nem az, hogy kivül volna a tárgy o n , sőt inkább a gondolat b a n él
a tárgy, vagy benne van létele a tárgynak, s ha azt, mi a tárgyakban,
magok az anyagiakban is, gondolat, azaz ős, örök erő, törvény,
lényeg, kiveszszük a tárgyakból, megsemmisitjük a tárgyakat
mindenestül.
E ponton zsibbad meg a térde minden tapasztalati s lélektani
bölcsésznek. Azért igen avatag módon nyilatkozik Szontagh, midőn
igy tanit idézett legujabb irata 19. lapján: „filozofiában főkérdés a
tárgyas igazság kérdése, tudnillik: képzeleteink
összeegyezése vagy nem egyezése a
t á r g y a k k a l .“ Akkor volt ez igaz, mikor még a fizika is a
bölcsészetbe tartozott, mint Sartori Bernátnál, ki a képzelet
összeegyezése után vitatá, hogy a Kopernik rendszere nem igaz,
hanem a Tychoé igaz. De a képzetek, vagy képzeletek összegyezése
annyiféle, a mennyi a képzelő. Bölcsészetben nem is képzetről van
szó hanem gondolatról; a gondolat pedig egy; csak a gondolatban
lehet egység; vagy népszerűbben: egy az igazság. A képzetek
összeegyezése ugyanazért csak puszta ugytartás, ugyhivés,
vélemény, alanyi felfogás. Ezen a bölcsészet, minden kérkedés nélkül
legyen mondva, mailag már tulvan; ha tárgyiról, azaz tárgyilagosról
tanit, ezt nem a tárgyak héján s z e m l é l i , hanem a tárgyakban
észreveszi, mint örök mozgató erőt, gondolatot, fogalmat; mi csak
tudható, nem pedig szemlélhető is oly szinről szinre, mint a
tapasztalati bölcsészek erőnek erejével akarnák. Ellenben az eszmei
bölcsész nem véli isten ellen való támadásnak, ha az embert, az
összes emberiséget, tehát nem pusztán egy személyben önmagát,
az igazság megismerésére, az isteni tudatra képesnek hiszi, vallja.
Vagy mi bennünk mindössze is annyi volna minden tudalom, és
szellemiség, hogy csak megbámuljuk a tárgyakat, vagy csak a
tüneményeket, a tárgyaknak hozzánk való viszonyát lehetne
megismérnünk, s nem többet is? Mintha bizony más valamiből állna
a tárgy mint nyilatkozásaiból; vagy tárgy lehetne nyilatkozás és emez
amaz nélkül, s ezek csak külön eshetnének az emberi tudás alá! Ez
olyan, mond Hegel, mintha helyes belátásunak tartatnék valaki oly
hozzáadással, hogy ő mind a mellett nem képes az igazságot
megismérni, hanem csak az ellenkezőt vagy az igaztalanságot. A
minő esetlen volna ez utóbbi, épen oly esetlen volna afféle
megismérése az igaznak, mely a tárgyat nem ugy ismérné meg, a
mint van magában.
Itt tetszik meg igazán, minő egyoldaluság és valótlanság az, mi a
tárgyilagosnak oly nemű felfogásábul ered, mintha csak az volna
tárgyilagos, mi kézzel fogható. Ugy vélem, a csillagász nem sokat
törődik vele: akármiféle anyagbul van kigyurva hold, nap, csillagok,
ha egyszer a keppleri törvényeket isméri. Sőt azt is valónak tartom,
hogy igazi tudós nem is törte még az égi testek anyagán a fejét,
hanem törvényén. A minő szegénysége volna a gondolkodásnak oly
feladat sürgetése, épen oly fölszines gondolkodásra mutat a
tárgyilagosnak olyszerű értelmezése. Ha mégis valakinek itt
„szunyoglábat“ teremteni jut eszébe, az oly erős képzelődést árul el,
mennyinek a bölcsészet már nem veheti hasznát.
 XIII.

Legközelebbi kérdés ezentul: minő rendszer lehet az ugynevezett

egyezményes rendszer? Hetényi kezei között még az egész harmónia
csak mondva van; de gondolom, Szontagh iránti figyelemből, mégis
annyit szabad megtudni felőle, hogy a kettős rendszerekhez hajol,
reál-ideál értelemben. E ponton Hetényi a helyett, hogy előrement
volna, visszalépett; ő az egyezményt kettősdiségben akarja feltalálni.
Mivel pedig a feltaláló maga ugy ajálgatja egyezményét, mint az a jó
zenében tapasztalható, e példa folytán kérdem: fő dolog-e zenében
is a harmónia, vagy annyira uralkodó-e, hogy ne legyen nála főbb?
Ez bajosan volna állitható; mert minden értő köztanitása szerint
előbb való a dallam; épen azért egymással szemközt áll a melódia és
harmónia; s ez amaz nélkül nem képzelhető.
Zenében tehát fő a dallam. Ebben rejlik s mozdul meg a dalköltői
gondolat, az érzés; a harmónia pedig csak azon hangok
összegyezése, melyek a dallamból kifejlődtek. Igaz, hogy a harmónia
teszi kedvessé a dalt, de azért a dallam becse nem változik. Nem a
harmóniában fekszik a lényeg, hanem a dallamban. Ez, a lélek
szabad kizengése, a zene költészete, mint önálló, szabad alkotói
munkásság. A harmónia inkább mesterség, szabadtalan müvesség,
mely magában semmi elevent nem szül, s amaz nélkül zengő ércz,
pengő czimbalom. És a harmónia ellenhagjai csak ugy adnak
lélekemelőt, ha ki vagyunk békülve a dallam egységében; azaz a
tulajdonképi zene, mint lelki nyelv, mint dalló beszéd csak a
melódiában leszen felfogható, melyben nyugosznak különben a
hangok minden disszonancziái. A melódia ugy áll a harmóniához,
mint ész az érzelmekhez, suly a testekhez, világosság a szinekhez.
Bár egyiket a másik nélkül gondolni sem lehet, de annyi mégis van
módunkban, hogy a lényegest megállapithatjuk.
Átvive e tant a bölcsészetre, – minthogy az egész egyezmény
nem is egyéb eszthetikai lénynél, mely a logikában nyer főpolczot, –
Hetényi a helyett, hogy egyezőkbül az egységre lépett volna elébb,
vissza felé tőn lépést a különbözőkhez, a kettősséghez. Szontagh
viszont, hogy a kettősségből, mi utoljára is eredendő büne az ő
bölcsészetének, menekülhessen, kapva kapott az egyezményi
elméleten; igy okkal móddal együtt volnának. Hanem itt az a kérdés:
minő szükséges egymásutániság, rend és módszer lehet oly
bölcsészetben, mely a maga egész gazdagságát oly könnyen teszi át
egyik rendszerből a másikba, mint szoktuk lakásunkat minden
butorainkkal együtt egyik házból másikba? De még ezenfölül jó
módjával az is megkérdezhető: vajjon a harmónia Parthenona, mely
a lét és tudat bölcsészetét kigunyolja, azon végre van-e készitve,
hogy alkalmasan lehessen elrendezni benne a „Propylaeumok“
butorzatát, mely legujobban a gondolkodás és lét főtörvényének
egységével szaporodott, Hetényi pedig erre épen nem volt hajlandó
számitani. Bajosan állitható ily körülmények között, hogy a két
szóban levő bölcsész egymás kezére dolgoznék. Ezt még ugy sem
hiszszük, ha magok mondják.
Szontaghnál mind a mellett rendszerbe akar ömleni a harmónia.
Mint hajdan, ugy ma is, hiven ragaszkodik a franczia
ekklekticzizmushoz, szereti a skot iskolát, becsüli a német
kriticzizmust, legujobban pedig hajlandó egy szavában az
ugynevezett azonságtanhoz, más szavában nem hajlandó. Neki most
is, mint hajdan, induló pont az öntudat tényei. „Keblünk legbensőbb
mélyében,“ irja ő, „előre járó gondolkodás nélkül, az igazság
helyeslést okoz, a tévelygés roszalást, a szép tetszést, a rut
visszatetszést, sőt az ocsmányság undort, az érzéki jó kivánást, az
érzéki rosz irtózást, az erény tiszteletet, a rosz megvetést, az isteni
végre imádást, az istentelenség iszonyodást“30). Ez, mint első
tekintetre kivehető, ugyanaz, mi a skotok közérzése, a „common
sense“ kifolyása. De a skotok megkívánják, hogy az értelem ki
legyen fejlődve, érettségig jutva, s balitéletek ne pókhálózzák.
Szontaghnak ezen tények e l ő r e járó gondolkodás
n é l k ü l , tehát vaktában, igazak. A skotok tétele ovatos, Szontaghé
merész, és szintugy nem alapos. Mert akármennyire mondjuk is,
hogy az erény, az isteni, az igaz oly közvetlenül esnek tudalmunk alá,
hogy gondolkodás sem kell hozzájuk, mégsem állithatni, hogy az
erényt, istenit, igazat csakugyan ismérnők, midőn hiszszük hogy
ismérjük. Ezt előlegesen megemlitve, alkalmat veszek ezuttal előadni
az öntudat elméletét ugy, mint az e l m é l ő d é s bölcsei tanitják,
megérintve a l o g i k a i és l é l e k t a n i megismérés elméletét is.
Miután a lélektan örök törvényeit unalomig hallottuk már, nem fog
ártani ha meghalljuk a spekulativ bölcsészet alaptételeit is, mert igy
érthető meg a tudomány legujabbi előhaladása. –
Ha van tudó, kell lenni olyannak is, a mi tudassék, különben a
tudat üres, álmi játék. Tehát a tudat szükségkép magával hordja a
tudottat vagy létet egyfelül, de másfelül el sem is választható a
maga tárgyátul, mintha e kettő aztán végképen különböznék
egymástól. Ha a tudat a maga tárgyátul nem végkép különböző,
akkor épen azért meg kell azt hatnia, és belsőleg felfognia, mikor a
tudat és tárgya hason nemüek okvetlenül. És valóban az ilyen tudat,
hol a tudó és tárgy akkép összeköttetvék, csak is az ilyen tudat,
mondható igaznak. Igaz tudat e szerint a magáról való tudat, az
öntudat, hol az alany tudja, azaz tárgyul veszi, magát. A tudalom
tehát a lélek állományát nem mintegy belsőleg maga előtt látja, vagy
fölötte lebeg, hanem a tudat és lét ugyanaz, magában, lényegében.
A tudat tehát egysége alany és tárgynak. Hogy a gondolkodás
létezik, senki sem tagadja, a ki gondolkodik; és gondolkodni annyi
mint lenni (cogitare: est); mi, Schelling szerint, mert ezen egész
okoskodás az övé, a gondolkodásnak önigenlése, önbizonyitása.
Elhiszem, hogy e ponton fölkiált a bölcsészet ismerője: hiszen ez
ugyanaz, mi a Fichte alanyi eszmeisége: nem kell! Azonban az anyag
barátai legyenek oly kegyesek, hogy tárják fel az anyag természetét,
s magyarázzák ki a parányok (atomok) titkát, mik azok: test-e vagy
lélek? A legvastagabb anyagimádó sem fog kevesebbet mondani
eme kérdésekre erőnél, az erő pedig nem anyag többé; sőt az anyag
maga sem egyéb, mint a természetben munkás erők játéka (Kant).
Igy ha megismérhetők az erők, megismerhető az anyag is a maga
legbensőbb valójában, tárgyilagos voltában, vagy tulajdonkép az
anyag tárgyilagossága, annak bensősége. Annyiban tehát mégis
igaza van Fichtének, hogy a külvilág, a helyett hogy maradékony,
nyugvó, állományilag veszteglő, rekedt életet élő világ volna: csupa
elevenség és munkásság; vagy a külső lét teljesen fel van törve,
aprózva tér és időszerinti részletekbe, melyek egésze az erő. A mint
müködik már egyesben (emberben) a gondolkodás, ugy müködik az
a nagy egészben is; s csak ez volt hátra hogy Kant és Fichte után
kimondassék; s a mit amaz erők játékának, emez eszmei
müködésnek állított, Schelling átvitte a való és valódi világra, s ő
mondá ki első, hogy az eszmei és valárd, gyökerökben, ugyanazok.
Igy Schelling sem többet sem kevesebbet nem tön, mint egyrészrül
Kant tanitmányát a benmaradó önczélról (az itészeti erő
birálatában), másrészrűl Fichte vizsgálódásainak gyakorlati
mozzanatát, vagy elődei gondolkodását egy végokoskodásban
összefoglalva, kimondotta, s az ösztönszerű tudalmat kijelentette. A
mi Fichténél csak az egyénre szólott, az Schellingnél az egyetemre
van kiterjesztve; Szontagh szerint: „ész van a természetben
(egyetem) is, mint az emberben (egyesben).“
Ezeket előre bocsátva, halljuk az elmélődő bölcsészet
megalapitását a mester, Schelling, után. – Az életnek vagy
lélekerőnek magára nem gondoló munkássága, mig ez magáról
semmit sem tud, egyenlő fokon áll a kivülöttünk létező vak
természeterők munkásságával. A tudalmas és tudalmatlan
munkásság között egyedűl az teszi a különbséget, hogy megvan
vagy nincs meg benne ez a magára való gondolás. Ama vak
tevékenység már épen ugy megvan az emberi élet alsóbb fokán,
mint a természet tárgyaiban mindenütt. De ezek nem tudhatják
magokat, hanem csak mások által tudathatnak. Az ismért
természetben egyedül az ember az, ki alany és tárgy egyszersmind.
Ő a maga munkásságában magát tudó lény. Benne az alany és tárgy
általánosan ugyanaz. Tehát nem pusztán hasonló vagy egyező,
Ő
hanem tökéletesen egy és ugyanegy. Ő (alany) tudja magát (tárgy).
Öntárgy. Ezen munkásságról való tudat, ez a bennünk mozgó,
elevenitő erő, magában és eredetileg egy azon müködéssel, mely
magasabb fokon érzéklés (Anschauen), érzemés (Empfindung) és
tudás gyanánt mutatkozik. Ha nem volna egy, akkor egyszersmind
lehetlenné válnék minden öntudalom, melyben ez magát tudja, s
azért igen helyesen neveztetik magáttudásnak, öntudatnak.
Hogy teljes, tökéletes öntudathoz jussunk, előre föltétetik, hogy
az, mit tudni kell, egy a tudással; különben mindig rejlik a
tárgyakban oly belső valami, a mi titok marad, a mit nem lehet
kivilágositani. Csak ha belátja a tudás, hogy a mit lénynek, valónak
nevezek, ugyanazon működés játéka, mi maga a tudás: csak ekkor
felelhet meg egymásnak tökéletesen az eszmei és való; csak ekkor
érdemli meg a tudás a maga nevét; mikor nem áll tőbbé az ismért
mondat, hogy „teremtett ész nem fog behatni a természet
belsejébe.“ Sőt inkább át és behatja azt, mert az egész
természetben csak magát (észt) leli föl ujra; s ez az, mit Szontagh
megenged, de nem sürget folytonosan, hogy „ész van a
természetben is, mint az emberben;“ más szóval: az észszel biró
ember is csak egy mozzanat a természetben. – És ezen tételen
tartózkodik, mint első lánczszemen, az u j a b b e l m é l ő d ő
bölcsészet, melytől mind a mellett oly nagy irtózás mutatkozik
irodalmunkban, hol az ember még folyvást szemközt áll a
természettel, mint valami ellenséges hatalommal, mely tőle egészen
különböző, elzárt ellentét, megfoghatlanság; melynek csak fölszinét
lehet érinteni a képzettel, nem pedig belsejét hatni meg a tudattal.
Állitsuk a föntebbi tétel mellé a r é g i l o g i k a i s m é r é s i
e l m é l e t é t . E szerint tanittatik, hogy a világ sok mindenféle
tüneményei hatnak reánk és benyomásokat hagynak ézrevevő
tehetségünkben. Igy ugyanannyi kép, a mennyi a tárgy, van leirva
bennünk. Minő bűvös módon jőnek ezek tudalmunkba, ez iránt senki
sem tudakozódik; elég, ha ott vannak. Hogy e sokféle benyomást
rendbe hozhassam, összevetem egyiket a másikkal. Észrevett
hasonlat után összefoglalom, azaz különbségeikre osztom, őket; és
egyes rovatokat, azaz nem szerinti fogalmakat, melyek a
rendezésben eligazitanak, csinálok. Ha ismét oly tárgyat lelek,
melyről talán nem fogom tudni: melyik rovatba tegyem, utána nézek
rovataimnak, s megtalálván a nemi fogalmat, alkalmazom ezt a
tárgyra, s ugy tartom, hogy már ekkor ismérem és fogalmazom azt
felsőbb nem (genus) alatt. Találok, példaul séta közben, egy nem
tudom – mit. Szemügyre veszem, forgatom: mi részei, tulajdonai
lehetnek és mégsem tudom: mi az. Ekkor jő valaki és megmondja
nekem a közös nevet, a fogalmat, p. ez kagyló. Imé a megmondott
szó nekem azonnal a dolog maga, a rejtvényes tárgyhoz kulcs
gyanánt szolgál, s bátran mondom ekkor: tudom már, micsoda.
Igaz! mond az elmélődő bölcsész. A logika rendez, ha már van
mit rendezni: egyes nézleteket egyetemes fogalom alá. De a kérdés
nem az: mikép jő rend az emlékben, felfogásban megtartott képek
különféleségeibe, hanem az: mikép változik tudattá avagy csak
egyetlen kép is; mikép lesz a benyomásokból tudat? Az első, vagy
akárhanyadik, tárgy nekünk közfogalmat juttat eszünkbe, és ha
később hason tárgyat lelünk, összevetjük az elsővel, és lényegben
egynek tartjuk a kettőt. De hogyan szülhet bennünk előképet,
k ö z f o g a l m a t e g y e s tárgy, és hogyan ismérhetünk föl
e g y e s tárgyban, mely csak egyediség, e g y e t e m e s s é g e t ? Ez
itt a kérdés. Azaz másrul van szó, mint a logikai rendezésről. Az
észrevételek származását akarjuk tudni, vagy máskép azt: hogyan
jőnek benyomások az én testetlen elmémbe a testi tárgyakról. Erre,
mint láttuk, a logika nem felelhet. Hanem, gondolák, fog felelni a
l é l e k t a n . Ezért a lélektan elő is vétetett a logika előtt, és sok igen
sok tapasztalati adatokat állitván össze, mégsem segitett azok
végére jutni, hanem vastagabb lön a könyv; s a magyarázat ott
akadt fel mindjárt, hogy nem lehete jobbat mit tenni, mint eme
szellemi tünetközés felvilágosítására b i z o n y o s lelki tehetségeket,
minden tüneményre k ü l ö n b ö z ő k e t , állitni föl és mondani: ez s
ez tünemény azon erőbül magyarázható, mely ez s ez tüneményt
előhozza. Azonban ez nem egyéb szónál, melynek nincs végérvénye.
 Az elmélődő bölcsészek tehát jónak látták felhagyni mind a régi
logikai mind az ugynevezett lélektani magyarázatokkal, noha
magokét épen annyi joggal mondhatják lélektaninak s logikainak,
csakhogy egészen uj értelemben. Ők is ugy tanítanak, hogy az ő
magyarázási módjokat sem lehet a szó szoros értelmében
megmutatni, hanem ugy kell nézni, mint egyetemes lélektani tényt,
belső tapasztalást, közvetlen kényszerüséget. Lássa meg az ember,
ha megleli-e magában vagy nem, azt; ki meg nem leli, annak hiába
volna mutogatni. Fődolog, hogy legyen az emberben annyi mozgása
a szellemnek, élessége a vizsgálódásnak, mennyi arra szükséges.
Mert tulajdonkép gondolni mást nem tudunk, mint magunkat; nincs
más gondolás mint az, mely magát gondolja, tehát: öngondolás,
öntudás31).
E ponton az elmélődő bölcsészet elveti azt a tant, hogy „minden
isméreteink két kutfőbül származnak: e l ő l e g e s e n (a priori) a
gondolkodásból s u t ó l a g o s a n (a posteriori) a tapasztalásból.“
Hanem e helyett igy tanit: közvetlen értesülést, átható tudalmat
semmi egyébről nem birhatok, mint arról, a mi magam vagyok, a
mint én müködöm szellemileg. Látni való, hogy ez által kimondatik
az isméret egységes származása. – Szellemem előbb, mintsem
mondhatnám, hogy tapasztalok, már müködik: látok, érzelek
öntudatlanul, akaratlanul. Tehát minekelőtte tudnám: tudok. A
gyermek a világosság felé forditja fejét, mint a virág. Az alany és
tárgy (látás és világosság) érintköznek benne az öntudatlan
állapotban már. Oly szellemi tény, melyről a szellem sem tudja hogy
övé. Azonban ha öntudatra jut a szellem, s e tényeket szabadon
ismétli: be kell látnia, hogy ez a tárgy, ez a képzet egyedül az ő
munkássága, az ő saját tudalma; mikor a tárgy nem esik többé
kivüle szó szerint, hanem tudalmába, mint ő magának egy része,
biralma. A szellem az anyagban is megleli a szellemet, az észt: belső
a belsőt. Mert nem tudhatok mást, mint magamat, nem egyebet,
mint a mi magamban van, mikor a szellem, mint valamely eszmei
tériség, foglalatjává, rövid kivonatává leszen a tér és időben
megjelenő természetnek, világnak, egyezőleg ama régi mondattal,
hogy az ember kis világ a nagy világban.
 A spekulativ bölcsészet tehát kettesség helyett abban leli föl az
egységet, hogy a tapasztalást és gondolkodást nem állitja szemközt
egymás ellenében, hanem inkább és igazabban a b ö l c s é s z i
t u d a t k ü l ö n b ö z ő f o k a i gyanánt jegyzi meg. A gyermek, ki a
világosság felé hajlik; később midőn eszmélni kezd, különböztet;
aztán majd reflektál, abstráhál, végre mint férfi, spekulál: ugyanegy
szellem; csak a tudat fokai benne különbözők. Egyuttal rajta van az
elmélődés hogy megmutassa, miszerint ez belső szükségesség után
van igy. Ha ezen szükségességet sükerült kivinnie s megmutatnia,
ugy hiszi, és nem ok nélkül, hogy nyert ügye van. Eme kényszerüség
már abban rejlik, hogy midőn a szellem a tudat alsóbb fokát
meghaladta, nem vált meg ettől végkép, hanem magával emeli azt
minden következő magasabb fokra, mint eredményt, mint
tanulságot, mikép esztendeinket az életben; és pedig az ifjuság
tapasztalásait példaul későbbi életkor irányzására használjuk fel. A
mai bölcsészeti tudalom már nem oly egyoldalu, hogy kizárná a
tapasztalást, nem is oly önhitt, hogy teljesen ujnak, eredetinek
hirdetné magát; hanem igenis oly hiszemben van maga felől, hogy
minden előzményeket méltat, elfogad a magok helyén; s nem
nyugszik egyes fejekben, hanem az idők és emberek
meggyőződésében, mikor világ- és korszellemnek halljuk közajkon
neveztetni.
A szellem e l ő s z ö r már mint természetes tudalom, az alsó vagy
kezdetleges fokozaton ugy nézi a természet egyes tárgyait, mint
egymástul elszakaszkodott, önálló, maradékony lényeket; i d ő v e l
ez a nézet változik, s a világ, ugyszólván, tüneményekké,
változandósággá oszlik fel; v é g r e ugy állapittatik meg mint
szükségkép valamely fővalóban gyökerező teremtmény. Ha valaki
ebben már a hegeli hármasságot sejti meg: nem csalódik s
elmondhatja okát a költővel:32)

„Mert egyenként birni káros,

A minek csak hárma jó.“
 Lássa ennek ellenében az ugynevezett lélektani bölcsész, ha,
makacsul ragaszkodván a tapasztalás és gondolkodás egymástul
elszakasztott elméletéhez, ki nem vergődhetik a kettességből; ugy
szinte lássa és vallja be őszintén, ha megveti-e az eszmei bölcsészet
a tapasztalást, mintha e nélkül és teljesen maga szabadjára szeretne
gazdálkodni a világgal, természettel. Igy a lélektani és eszmei
bölcsészek abban különböznek egymástól, hogy utóbbiak nem
tartják mindjárt életnagyságu, telivér igazságnak azt, a mi
közvetlenül van, mert ez csak v a n ; mi által még nem mondatik,
hogy v a l ó d i l a g van; hanem ugy hisznek, hogy az ismérő
tehetség maga fejlődés alá van vetve ugy az egyesben, mint az
összes emberiségben; hogy az igazság n e m k é s z jó, mely a
szabad ég alatti „tárgyilagos“ világból napsugáron, lélekző csőn
minden gondolkodás nélkül jőne lelkünkbe, fejünkbe, hanem az
inkább k é s z ü l ő , és pedig az emberi szellem felvilágosultsága
szerint megmegujuló, elémenő, örökös, lankadatlan törekvésben az
általános felé. Mig ellenben a lélektan bölcsei a tapasztalás adatait
kész pénzül fogadván, elválasztják a gondolkodástól; ezen
különböztetéssel átellenes szomszédságban tartják a megismérés
módjait, és tanitják: az ember „érez és gondolkozik,“ „minden
isméret két kútfőbül származik,“ holott sem a tapasztalás nem
menne a gondolkodásba sem ez nem hatná meg azt, ha nem volna
valamely közös érülközésök, szellemünkben.
Nem ok nélkül hányják tehát szemökre a lélektani vagy
helyesebben a kettősdi bölcsészeknek, hogy az elevent, az összerüt
eltépik, elválasztják egymástól, vagyis az értelem szemüvegén nézik
a világot. Nem ok nélkül mondják reájok, hogy az igazságot, mely
egy, de az értelem előtt kettőnek látszik, abstrakt, elvont
részletességben fogják fel, mint az ügyvédek a törvényt, mikor azt
lehetne a feleselésekből kihozni, hogy mindkettőnek igaza van, ha
nem volna okos biró, kit a különböztetés meg nem zavar. Hasonlókép
nem csuda, ha egymástól külön állónak, egymással ellenmondónak
tanittatván az isméretszerzés módjai, a bölcsészi igazságok is
egymástól független, egymásba át nem vezetett makszimák,
aksziomákban határozódnak, melyek mint k é s z leczke szolgálnak
utravalóul a bölcseség temploma felé. Ilyenek példaul: nihil est in
intellectu, quod non fuerit in sensu; mi megforditva is igaz. Ilyen a
„naturae convenienter vivere;“ mi csak félig igaz, vagy csak oly
formán van helye, mint a kettős számnak az egy után és a három
előtt; ilyen, hogy az isteni bennünk imádást, a tévelygés roszalást,
az erény tiszteletet okoz stb., mert nem ugyanaz tartatik erénynek
mindig, s az istenit ha imádjuk is, de a mit imádunk, nem mindig
isteni: mutatja minden nép vallás- és erkölcstörténete. A tapasztalás
ugyan tanitja, hogy az isteni meghat és imádást okoz, de az is a
tapasztalásból bizonyos, hogy a mi imádtatik, nem isteni, példaul a
fetisch vallásban. E szerint a tapasztalás vagy nem igaz
isméretszerző mód, vagy midőn általa, mint t á r g y i l a g o s
bizonyosság által akar igazoltatni a gondolkodás, épen azért csak
a l a n y i marad, azaz képzet, ráfogás, ugyhivés fokozatán fagy meg,
mint minden egyoldaluság, mely azzal boszulja meg magát, hogy
ellenkező oldalra csap által. Valami nem azért igaz, mert
tapasztaljuk, hanem a mit a tapasztalás igazol, az tapasztalás előtt is
magában hordja igazságát; igy a tapasztalás igazolja az igazat, s
lármát üt a könnyű szerencsével. Mert az igazságot nem az teszi,
hogy képzetem és a tárgy egyezzenek, hanem az, hogy az emberi
ész meglelje a tágyban levő isteni észt, másképen: czélt,
rendeltetést, gondolatot, Hegel szerint a fogalmat. Mert az igazság
csak ugy tünhetik fel a tárgyban, ha tárgyas ész járul vizsgálatához.
Ennyiben az elmélődő bölcsészetet is mondhatni alanyinak, de itt az
elme egyszersmind t á r g y a v a t o t t l é n y ; mig a kettősdieknél a
tárgy fő és megközelitő ismérési módja a képzet, vagy a
tárgynélküli, üres alanyiság.
Welcome to our website – the ideal destination for book lovers and
knowledge seekers. With a mission to inspire endlessly, we offer a
vast collection of books, ranging from classic literary works to
specialized publications, self-development books, and children's
literature. Each book is a new journey of discovery, expanding
knowledge and enriching the soul of the reade

Our website is not just a platform for buying books, but a bridge
connecting readers to the timeless values of culture and wisdom. With
an elegant, user-friendly interface and an intelligent search system,
we are committed to providing a quick and convenient shopping
experience. Additionally, our special promotions and home delivery
services ensure that you save time and fully enjoy the joy of reading.

Let us accompany you on the journey of exploring knowledge and

personal growth!

ebookfinal.com