C++17 Standard Library Quick Reference, 2nd Edition: A Pocket Guide to Data Structures, Algorithms, and Functions Peter Van Weert download
C++17 Standard Library Quick Reference, 2nd Edition: A Pocket Guide to Data Structures, Algorithms, and Functions Peter Van Weert download
https://ebookmeta.com/product/c-10-quick-syntax-reference-a-
pocket-guide-to-the-language-apis-and-library-mikael-olsson/
https://ebookmeta.com/product/c-8-quick-syntax-reference-3rd-
edition-a-pocket-guide-to-the-language-apis-and-library-mikael-
olsson/
https://ebookmeta.com/product/r-quick-syntax-reference-2nd-
edition-a-pocket-guide-to-the-language-apis-and-library-margot-
tollefson/
https://ebookmeta.com/product/the-toxicology-of-essential-and-
nonessential-metals-1st-edition-nichole-coleman/
Client consultant model services agreement 5th Edition
International Federation Of Consulting Engineers.
https://ebookmeta.com/product/client-consultant-model-services-
agreement-5th-edition-international-federation-of-consulting-
engineers/
https://ebookmeta.com/product/the-story-of-the-western-wing-shi-
fu-wang/
https://ebookmeta.com/product/falling-from-grace-downward-
mobility-in-the-age-of-affluence-katherine-s-newman/
https://ebookmeta.com/product/turnover-vegas-aces-the-
quarterback-book-4-1st-edition-lisa-suzanne/
https://ebookmeta.com/product/pragmatics-a-resource-book-for-
students-4th-edition-joan-cutting-kenneth-fordyce/
The Anti-Oligarchy Constitution : Reconstructing the
Economic Foundations of American Democracy 1st Edition
Joseph Fishkin
https://ebookmeta.com/product/the-anti-oligarchy-constitution-
reconstructing-the-economic-foundations-of-american-
democracy-1st-edition-joseph-fishkin/
C++17 Standard
Library Quick
Reference
A Pocket Guide to Data Structures,
Algorithms, and Functions
—
Second Edition
—
Peter Van Weert
Marc Gregoire
www.allitebooks.com
C++17 Standard
Library Quick
Reference
A Pocket Guide to Data Structures,
Algorithms, and Functions
Second Edition
www.allitebooks.com
C++17 Standard Library Quick Reference: A Pocket Guide to Data
Structures, Algorithms, and Functions
Peter Van Weert Marc Gregoire
Kessel-Lo, Belgium Meldert, Belgium
ISBN-13 (pbk): 978-1-4842-4922-2 ISBN-13 (electronic): 978-1-4842-4923-9
https://doi.org/10.1007/978-1-4842-4923-9
www.allitebooks.com
Dedicated to my parents and my brother,
who are always there for me.
Their support and patience helped me
in finishing this book.
—Marc Gregoire
www.allitebooks.com
Contents
www.allitebooks.com
■ Contents
Beta Functions���������������������������������������������������������������������������������������������������������� 9
Zeta Functions���������������������������������������������������������������������������������������������������������� 9
Minimum, Maximum, and Clamping����������������������������������� <algorithm> 9
Fixed-Width Integer Types���������������������������������������������������� <cstdint> 10
Arithmetic Type Properties����������������������������������������������������� <limits> 11
Complex Numbers���������������������������������������������������������������� <complex> 13
Compile-Time Rational Numbers��������������������������������������������� <ratio> 14
Random Numbers������������������������������������������������������������������ <random> 15
Random Number Generators���������������������������������������������������������������������������������� 15
Random Number Distributions������������������������������������������������������������������������������� 18
vi
■ Contents
std::optional�������������������������������������������������������������������������������������� <optional> 48
std::variant������������������������������������������������������������������������������������������ <variant> 50
std::any��������������������������������������������������������������������������������������������������������<any> 55
Type Utilities����������������������������������������������������������������������������������������� 62
Runtime Type Identification������������������������������������� <typeinfo>, <typeindex> 62
Type Traits�����������������������������������������������������������������������������������<type_traits> 63
Type Operations���������������������������������������������������������������������������������� <utility> 70
Generic Utilities������������������������������������������������������������������������������������� 71
std::invoke C++17 ������������������������������������������������������������������������� <functional> 71
std::addressof��������������������������������������������������������������������������������������� <memory> 72
vii
■ Contents
std::bitset������������������������������������������������������������������������������� <bitset> 89
Complexity�������������������������������������������������������������������������������������������������������������� 90
Reference��������������������������������������������������������������������������������������������������������������� 90
Container Adaptors������������������������������������������������������������������������������� 91
std::queue����������������������������������������������������������������������������������������������� <queue> 91
std::priority_queue��������������������������������������������������������������������������������� <queue> 91
std::stack������������������������������������������������������������������������������������������������ <stack> 92
Example������������������������������������������������������������������������������������������������������������������ 92
Reference��������������������������������������������������������������������������������������������������������������� 93
viii
■ Contents
Complexity������������������������������������������������������������������������������������������������������������ 101
Reference������������������������������������������������������������������������������������������������������������� 101
Terminology���������������������������������������������������������������������������������������� 115
Algorithms���������������������������������������������������������������������� <algorithm> 115
Applying a Function to a Range���������������������������������������������������������������������������� 115
Checking for the Presence of Elements���������������������������������������������������������������� 117
Finding Elements�������������������������������������������������������������������������������������������������� 117
Finding Min/Max Elements����������������������������������������������������������������������������������� 118
Binary Search������������������������������������������������������������������������������������������������������� 119
Subsequence Search�������������������������������������������������������������������������������������������� 120
Sequence Comparison������������������������������������������������������������������������������������������ 121
Generating Sequences������������������������������������������������������������������������������������������ 122
Copy, Move, Swap������������������������������������������������������������������������������������������������� 123
Removing and Replacing�������������������������������������������������������������������������������������� 124
Reversing and Rotating���������������������������������������������������������������������������������������� 125
ix
■ Contents
Partitioning����������������������������������������������������������������������������������������������������������� 126
Sorting������������������������������������������������������������������������������������������������������������������ 127
Sampling and Shuffling���������������������������������������������������������������������������������������� 128
Operations on Sorted Ranges������������������������������������������������������������������������������� 129
Permutation���������������������������������������������������������������������������������������������������������� 130
Heaps�������������������������������������������������������������������������������������������������������������������� 131
x
■ Contents
xi
■ Contents
xii
■ Contents
xiii
■ Contents
std::terminate()����������������������������������������������������������������������������������������������������� 266
Index���������������������������������������������������������������������������������������������� 279
xiv
About the Authors
xv
Another Random Scribd Document
with Unrelated Content
Gyere, temessük el ebbe az üres verembe.
A vajda meggyőződött róla, hogy csakugyan nem az ördög az, a
ki a nyakára vetette magát.
Akkor aztán rendén elhantolták azt a pihenni vágyó embert abba
a csendes ágyba, a miből a Czafrinkát kivették.
A kiemelt vasládát Jónás felkötötte a lova hátára a nyereg mögé.
A vajda nagyot fohászkodott a bevégzett munka után.
– Soha életemben sem kivánkozom többet az akasztófához!
A zivatar elvonúlt dörögve. Ott hagyott maga után egy télmezőt.
A messze síkság fehérlett a jégtől, a miben csülökig gázoltak a lovak.
Ha most a karámokban, a cserények mögül kidugta a fejét a
pásztorember, a csikós, a gulyás s meglátta azt a két fekete alakot
végig ügetni lóháton a jégtől fehér mezőn, az ugyan szentül
megesküdhetett rá, hogy az ördögök jártak ott, ellopni az
akasztófáról a maguk keresztfiát.
I.
Előre bocsátom, hogy ez nem valami költött mese; mert ha az
volna, vakmerőnek kellene neveznünk azt a képzeletet, a mely
ilyenre vetemedett; hanem valóságos igaz történet, melynek krónikai
vázlata kéziratban megtalálható, zsombori evangelikus lelkész
Rozsondai László úrnál, Orbán Balázs tudós történetirónk bizonysága
szerint; – az akkori korszak rajzolásához való adatok is a valóságból
vannak véve, a leghitelesebb kútfők nyomán; – és így minden
kételkedés nélkül olvashatja azt mindenki s ha némely eseményt
rendkívülinek fog benne találni, magyarázza meg neki azt a
rendkívüli idők szelleme.
Az erdélyi «királyföld» határán egy gúlaalaku hegy tetején áll
Zsombor vára; a minek a hovatartozása felett örök időktől fogva sok
vita volt. A szászok azt vitatták, hogy ő hozzájuk tartozik, mint
Kőhalomszék határvára, a székelyek szintén magukénak állították; a
vár maga is hol ide, hol amoda költözött, a szerint a mint a vár
birtokosa az erdélyi vajdával jó barátságban, vagy
ellenségeskedésben élt, de egyszer megtörtént vele az a csoda,
hogy még a szászszéknek a fővárát is elhozta magával a székely
földre: Kőhalom várát, a mit ők «Reps»-nek neveznek, a rómaiak
pedig hajdan «Romadivum-nak» hittak. Hogy ez mint történhetett
meg, az ebben a mi történetünkben érthetővé lesz téve.
Zsombor várát a tizenharmadik század második tizedében Lebée
László székely gróf birta. A székelyeknél ugyan csak «primor»-oknak
hitták az előkelő várurakat; hanem Lebée László aként jutott a
grófságához, hogy ő is egyike volt annak a száz székely testőrnek, a
kik Visegrádon a király mellett voltak, s Gertrud királyné idejében jó
dali tánczos volt: akkor kapta ezt a czímet, több más korabeli
leventékkel együtt. Gertrud királyné siralmas esete után aztán
hazajött Lebée László is Erdélybe, itt megházasodott, elvette
Homoród-Szent-Mártonról a gazdag Tompa Márton leányát, a kivel
sok világi kincset kapott; de minden kincsnél és vagyonnál drágábbat
e megbecsülhetetlen jó nőnek szivében, a kinek történetéhez
hasonlót nem egyhamar hall az ember. A nőt Máriának hitták: árva
leány volt, apja anyja korán elhalt, az öcscsét is, Annát odavette
magához a férje a várába, a hol mindenben bősége volt.
Már több mint két esztendeje volt férjnél Mária, és az ég még
mindig nem áldotta meg gyermekkel, a mi nagyon búsította.
Megkisértett mindent, a mihez az ilyen gyász esetén tisztességes nők
folyamodni szoktak; (mert valóban épen olyan gyász az, mikor
valaki, a kit nagyon szeretnének, nem születik, mint mikor valaki, a
kit nagyon szeretnek, meghal.) Szent fogadásokat tett, elment
bucsura gyalog a csodatevő Boldogasszony képhez, arany
klenodiumokat tett le az oltárra, sőt saját kezével himzett egy
oltárszőnyeget a szűz anya képével, de az mind nem használt; már a
javasasszonyokhoz is folyamodott, s ámbár annyira nem hagyta
rábeszéltetni magát, hogy bájitallal, kenőcsökkel tegyen kisérletet, a
miket tilt a jó erkölcs; de az ártatlanabb babonákat nem hagyta
megkisértetlen, a mik arra vannak kigondolva, hogy a nő mi módon
nyerje meg a maga urának igaz szeretetét. Hogy ennek annyiféle
babonája van, az mind csak azt bizonyítja, hogy mi sokat kellett a
szegény nőknek szenvedniök világteremtése óta ebben a nagy
dologban!
A szegény úrasszony e közben azzal áltatta a szivét, hogy ha
valami várbeli asszonyának volt kis gyermeke, azt vette magához,
hogy legyen a kit gyügyögtessen, a kinek a gagyogását hallja, s a kit
utána hordjanak, hogy azt hihesse valaki, az övé.
Egyszer aztán egy vajákos asszony azt mondta neki, hogy «végy
magadnak tükröt» – mivelhogy abban az időben a székely asszonyok
nem használtak tükröt, azt tartva, hogy nem jó abban nézegetni az
asszonyembernek a saját orczáját: mert a míg szép, addig csak
hivalkodóvá teszi a tükörbe tekintés, ha pedig egyszer elkezdi a
szépségét veszteni, akkor meg csak bánatot okoz neki. Azért jobb
azt nem hozni a házba. Mária most aztán kérte az urát, hogy
hozasson neki egy tükröt, a mit az szivesen meg is tett. A tükör
aztán azt mondta neki: «szép vagy! szép vagy! de még sem olyan
szép, mint az öcséd, a szép Anna.» – De még ebből nem értett
semmit.
Végre elmondta a lelki fájdalmát a gyontató atyának, hogy talán
valami bűneért látogatja ekép az Isten.
A gyóntató atya bölcs férfiú volt s azt a tanácsot adta Máriának,
hogy «add férjhez öcsédet, Annát.»
És Mária még ebből sem értette meg a titkot, a minek a
sejtelméhez hiányzott a lelkéből minden fogalom.
De azért szentirásnak vette a gyóntató atya tanácsát s rajta volt,
hogy az öcscsét, Annát minél elébb konty alá kerítse. Ne mondja
aztán a tükör, hogy «van náladnál szebb is a háznál.»
Nem is kelle pedig messze menni az alkalmas vőlegény
keresésével. Ott volt a szomszéd Kőhalom ura, gróf Henning
Brüniszkáld lovag, a ki gyakran átjárt Zsombor várba, s sólymot,
agarat hordott ajándékba Anna leányasszonynak, jó indulata jeléül.
Az nem is titkolta, hogy Annát szeretné elvenni: csak neki adnák. S a
szász gróf szép deli levente volt, sürű, világosszőke hajjal, nagy,
őszinte, szép kék szemekkel, piros, derült arczával, s bajvivó
termetével. Vitézi tornában is tört már lándzsát Anna tiszteletére s az
ő szalagját viselte a kalapja mellett. És a mellett olyan jó fiú volt,
mint egy falat kenyér: mindenre készen állt, a mit csak kivántak tőle;
ha azt mondták neki, hogy ugrasson be lóháton a jégzajos folyóba,
megtette s ha azt mondták neki, hogy üljön le a porba a kis
gyerekekkel pitykövet játszani, hát azt is megtette. Pedig sok ilyen
próbát ki kellett neki állani az ő jó barátjától, Lebée Lászlótól, a kivel
együtt gárdistáskodtak Visegrádon, az udvarnál. Mikor megkérte tőle
Anna kezét, azt mondta neki Lebée László: «elébb tanulj meg
magyarul, ha egy év alatt megtanulsz: neked adom.» Az udvarnál
nem tanulhatta azt meg Brüniszkáld, hanem lement a faluba s ott
megtanult magyarul két hónap alatt. Akkor megint azt mondta neki
Lebée László: «hja, édes játom, te idegen vagy, s székely leányt
idegenhez nem adunk; mert a mi törvényünk az, hogy az idegennel
nősült székely nő minden vagyonát elveszti. Ha az Annát el akarod
venni, elébb légy székelylyé.»
Brüniszkáld még erre is ráállt. Pedig az nem ment országbontás
nélkül. Neki elébb ki kellett jelentenie, hogy a maga várával,
Kőhalommal átlép a székely Udvarhelyszék területébe. E miatt az
egész szászság majd megölte; a szebeni szász gróf égre-földre
protestált az átszökés ellen: fenyegette, hogy ostromot visz rá; de
Brüniszkáld azzal mind nem törődött: olyan jó fiú volt, minden
boszuságot eltürt, még is beállt székelynek, s behagyta a szőke haját
fonni három üstökbe, gyöngyös szalagok közé, a hogy akkor a
székelyek viselték.
Ennél erősebb próbára csakugyan nem lehetett már állítani a
derék szász ifjút, annálfogva nem maradt hátra más Lebée
Lászlónak, minthogy kitüzze a menyegző napját, a mikor aztán
csakugyan oda kell adni az Annát a derék Brüniszkáldnak.
És ennek a napnak úgy örült előre – nem a menyasszony, –
hanem a nénje Mária. Valami szent sugallat azt mondá neki, hogy
ettől a naptól kezdve majd ő tökéletes boldog nő fog lenni aztán.
De nagy teketoriával jár ám az ilyen székely lakodalom; annyiféle
ürügye van a huzás-halasztásnak, hogy nagy csoda, ha a szerető
szivek meg nem unják a várakozást.
Nyolcz nappal elébb megtartják a «Siratót». Azon az
egybekelendők minden férfi és nő gyermekkori pajtásának össze kell
gyűlni s a társaságukból kiváló párt vigan elsiratni. Ezután jön az
eljegyzés.
Azután jön a hivatalos leánykérés: egész segédszemélyzettel,
násznagyokkal, vőfényekkel, nagy nyoszolyókkal, kis nyoszolyókkal.
A leányos ház ura nem akar semmit tudni az egész eljegyzésről:
soha hírét sem hallotta a kérő leventének; utoljára bottal kergeti ki
valamennyit. Akkor maga jön vissza a násznépével a vőlegény s
erőszakkal töri be az ajtót s követeli a menyaszonyát, különben kárt
tesz a házban! Arra aztán előhoznak neki egy sánta, pupos vén
banyát; itt van hát a mátkája, vigye el: sorba hordják a világ minden
rútját eléje, hogy válogasson belőlük, míg végre nagy nehezen
előteremtik az igazi szerelmesét. De akkor meg agyon faggatják
bolondnál bolondabb kérdésekkel; a mikre magától kell neki kitalálni
a feleletet, addig nem kapja meg a leány kezét. Ha annak vége van,
következik a moringolás: a kelengye adása, vevése: kegyetlen
szerződéseknek csomóra kötése. Még aztán egy csuprot le kell lőni
nyillal egy magas szálfa hegyéről, addig nem lehet menni az
esküvőre; aztán következik egy hosszú lakoma, a minek vége
várhatatlan ételfogásaihoz a vőfények verseket mondanak.
Asztalbontás után meg a végtelen táncz: a miben a menyasszonynak
sorban kell egyet lejteni a násznép valamennyi férfiával, öregéval,
ifjával. A vőlegény maga is szeretne már hozzá jutni, hogy egyet
tánczolhasson vele; de mindig elkapja más az orra elől, s addig ki
nem adja, míg váltságot nem fizet érte. – Végre egyszer aztán
széttaszítja két öklével Brüniszkáld az utját álló sokaságot s
megragadja kezénél fogva a szép menyasszonyát, át is öleli a
derekát s azt kiáltja: «no most már mégis csak az enyém vagy!» S
aztán int a czifra selyemkendővel a hegedüsnek és trombitásoknak,
hogy most már az ő nótáját huzzák: a vőlegény tánczát.
Rázendítik szépen. Brüniszkáld délczegen lejti a dali tánczot,
bájos szép aráját kezénél vezetve. «Bizony szép egy pár ez!»
mondogatja fenszóval minden ember. De összeillenek! – Mária
szemében is ragyognak könnyek. Az öcscse boldogságán örül, de
talán a magáén is.
Ekkor, midőn legjavában lejtik a vőlegénytánczot, kivül a
tornáczról belebődül a vidám zenébe valami bus kürthang; az ajtó
felnyilik s belép rajta, feltett tollas süveggel a fején, mellén az ország
czimerével, egy pánczélos alak, a kinek az orczája rémületet gerjeszt
marczona tekintetével; de még szörnyűbb az arczánál az, a mit a
kezében magasra emel: egy vértől csepegő pallos.
A zene elnémul, a vigság megszünik; a palloshordó alak megáll a
tánczterem közepén s sok kiabálástól félig berekedt hangon így
rivall:
– A király nevében! Vitézlő székelyek, primórok és lófők! Én, az
ország pristáldja, felhivlak titeket, hogy azonnal lóra, fegyverre
kapjatok, hadseregbe gyüljetek, a «vitéz sereg» azonnal táborba
szálljon, a «gyönge sereg» hirmondásra készen álljon, a «tehetetlen
sereg» a várakba felvonuljon. A véres karddal hivlak a király
nevében ősi szokás szerint, én az ország pristáldja. Teljesüljön a
törvény!»
Azzal megfordult a sarkán a czímeres alak, s a mily merev
ünnepélyességgel jött, olyannal távozott a teremből.
Tudnunk kell mindenek előtt, hogy a székelyeknek kemény
törvényük volt arra, hogy mikor a király körülhordatja a véres kardot,
akkor minden felnőtt férfiúnak lóra fegyverre kell kapni és menni az
ellenség elé s egy egész hónapra való eleséget vinni magával. Nagy
csoda, hogy egy betörő ellenség tovább tartson, mint holdujságtól
holdfogytáig, ha folyvást kopogtatja a fejét a székely a
buzogánynyal. Ez tehát igen jó törvény volt. – Egyéb adót úgy sem
fizetett a székely. Csak olyankor, ha a királynak fia született,
billogoztatott el minden kapu birtokosa egy ökröt a királyfi számára.
Bárcsak több ökröt billogoztak volna el!
A jó Brüniszkáld tehát ráhagyta magát beszéltetni, hogy a
menyegzője kettőbe szakadtával, egyedül, menyasszony nélkül
baktasson haza a várába s összegyüjtve a zászlója alá valamennyi
harczosait, levonuljon a székelyek táborába, a kik mind Aranyos
széken az Aranyos víz rónáin gyültek össze táborokba: mintha onnan
várnának valami ellenséget.
Otthon maradt atyafiai, a szászok, ki is csufolták jól: «Látod! úgy
kell neked! Minek csaptál fel székelynek? Most nem kellene táborba
szállnod.»
Mikor aztán már nagyon sokan gyülekeztek össze a táborban,
egyszer csak jön nagy énekszóval onnan a Királyhágó felől egy
bucsujáró sereg feléjük. Csupa zarándok volt az, hosszú keresztvégű
botokkal a kezében, a palástján, meg a kalapja mellett
csigahéjakkal, a mellükön pedig kereszttel. Előttük lovagolt egy veres
barát, szamárháton, szentképes zászlóval a kezében. Volt abban a
zarándok seregben mindenféle nemzetbeli szerzet: még olyanok is, a
kiknek soha hirét sem hallották a két magyar hazában azok, mind
deák zsolozsmákat énekeltek.
Mikor odaérkeztek a tábor közé, a vezérlő szerzetes leszállt a
lováról s azt kérdezte, hogy kik ennek a seregnek a vezérei. Épen
Brüniszkáld lovagtól kérdezte: annak volt a legfényesebb vértezete.
– Hát ki volna más, mint én, meg a süvem, vitéz Lebée László
itten.
A szerzetes erre megölelte, megcsókolta Brüniszkáldot, a mi
annak sehogy sem volt kedves, mert olyan szaga volt, mint mikor a
penész, meg a hagyma összeházasodik. Hanem hát ez csak azt
bizonyítja, hogy a jámbor zarándok vezér többet lakott földalatti
odukban, mint a fényes palotákban, s élelmét nem a nagyurak
fényes asztaláról, hanem a mezőkről szedegette.
A barát aztán azt mondta Brüniszkáldnak, hogy térdeljen le, hadd
áldja meg.
– Biz én nem térdelek! Ha megakarsz áldani, ágaskodj fel.
Hanem a süve, a Lebée László, az letérdelt a barát előtt, azt meg
is áldta az; azután a dolmányára rátüzött neki egy keresztet veres
posztóból. Brüniszkáldnak is akart, de az azt kérdezte elébb, hogy
mire való az?
A barát valami olyan nyelvet beszélt, a mi magyarból, németből
és olaszból volt keverve: így aztán megértette Brüniszkáld, hogy ha
ő azt a szent jelvényt a köpenyére feltüzeti, akkor ő neki minden
eddig elkövetett és még ezután elkövetendő bünei teljesen meg
lesznek bocsátva.
– Hát tudod, monda Brüniszkáld, én még eddig nagyon kevés
bünt követtem el; hanem ezután szándékozom nagyon sokat
elkövetni; de hát te ki vagy? miféle szerzet? hogy ha az
adósságomat valaha szememre vetik, azt mondhassam, hogy te
elengedted?
– Az én nevem Zenobius. Vagyok pedig a ti vezetőtök a túlvilágon
a szentek paradicsomába, ezen a világon pedig a szent földre.
– Hát oda ugyan nekem nem kell semmi vezetés, mondá
Brüniszkáld; mert most is rajta állok. Ez nekem a szent föld, a
hazám.
Ez a mondás nagyon tetszett a székely hadnagyoknak, kik a két
vezér körül gyülekeztek; de annál kevesbbé Zenobiusnak.
– No azt pedig el kell hagynod; és elindulnod minden hadaiddal
együtt az igazi szent földre, Palaestinába.
– Van eszemben odafáradni! Otthon hagytam egy félig feleségül
vett menyasszonyt, a kivel még jól meg sem ismerkedtem.
– Már pedig otthon kell hagynod a legkedvesebbedet. is. Endre
király Spalatóban vár reátok, a hol veletek együtt hajóra fog szállni.
– Hát Endre királyt mi lelte, hogy Palaestináig meg sem akar állni.
– Szent fogadása készti. Megfogadta boldogult atyjának a halálos
ágyán, hogy elmegy a hitetlenek ellen harczolni.
– Hej de régen volt az! Azóta vissza is jöhetett volna! Csak most
ér rá, hogy a fogadását beváltsa! Könnyű neki! Mikor Halicsban járt
hadat viselni, az alatt a magyarok megölték a feleségét; Isten
nyugtassa meg; kegyetlen egy asszony volt. Most újra
megházasodott, elvett egy vén hárpiát onnan Thüringiából: már
most azt hiszi, hogy ha elmegy, attól is megszabadítják a magyarok.
De én nekem csinos takaros kis feleségem van, a kit nem hagyhatok
itthon nádorispánra. – Ha fogadta Endre király az apjának, hogy
elmegy szerecsent ölni; hát csak menjen, én nem tartóztatom, – én
nem fogadtam az apámnak semmit; én itthon maradok.
– Istentelen pogány beszéd! kiálta fel elszörnyedve Zenobius.
– No Brüniszkáld! szólt közbe Lebée László; ne rugódozzál az
ösztön ellen: a mi parancsolat, az megáll. Mikor a véres kardot körül
hordatja a király, akkor minden székelynek lóra kell ülni és táborba
szállni.
– Megtettem; ideszálltam. Ismerem a törvényt. Mint székely
tartozom az országom határát védelmezni köröskörül mindenféle
ellenség ellen. Meg is teszem. Hozza ide Endre király az ellenséget;
közé vágok: nem ugrok előle a Marosba; de én ellenséget keresni
nem megyek a világ végére; a ki én nekem semmit sem vétett.
– Istentelen! Hát a kik a Krisztus sirját tapostatják lovaikkal!
– Az én Krisztusom a mennyországban van régen, az nincsen a
sirban.
– A kik ellen négy pápa hirdetett keresztes háborut.
– Én azt tanultam, hogy a Krisztus visszadugta Szent Péternek a
kardját a hüvelyébe s azt mondta, hogy ő miatta ne verekedjenek.
Én Szent Péterrel tartok.
– Irtóztató pogány beszéd. Hiszen az ilyenért meg kellene az
embert égetni a székelyeknek.
– Azt mondom, hogy ne hozzatok dühbe! mert ha
megharagszom, székelyebb leszek valamennyiteknél s kitüzöm az
őshit zászlaját a váramra s behozom a lóáldozatot és leszek inkább
pogány, de még sem megyek.