Download the Full Version of textbook for Fast Typing at textbookfull.

com

Beyond the Basic Stuff with Python 1st Edition Al

Sweigart

https://textbookfull.com/product/beyond-the-basic-stuff-
with-python-1st-edition-al-sweigart/

OR CLICK BUTTON

DOWNLOAD NOW

Download More textbook Instantly Today - Get Yours Now at textbookfull.com

 Recommended digital products (PDF, EPUB, MOBI) that
you can download immediately if you are interested.

Automate the Boring Stuff with Python, 2nd Edition:

Practical Programming for Total Beginners Al Sweigart

https://textbookfull.com/product/automate-the-boring-stuff-with-
python-2nd-edition-practical-programming-for-total-beginners-al-
sweigart/
textboxfull.com

Invent Your Own Computer Games with Python Al Sweigart

https://textbookfull.com/product/invent-your-own-computer-games-with-
python-al-sweigart/

textboxfull.com

Invent Your Own Computer Games with Python 4th Edition Al

Sweigart

https://textbookfull.com/product/invent-your-own-computer-games-with-
python-4th-edition-al-sweigart/

textboxfull.com

Basic Exercises for Competitive Programming Python 1st

Edition Jan Pol

https://textbookfull.com/product/basic-exercises-for-competitive-
programming-python-1st-edition-jan-pol/

textboxfull.com
Programming Microcontrollers with Python: Experience the
Power of Embedded Python 1st Edition Armstrong Subero

https://textbookfull.com/product/programming-microcontrollers-with-
python-experience-the-power-of-embedded-python-1st-edition-armstrong-
subero/
textboxfull.com

Programming Microcontrollers with Python: Experience the

Power of Embedded Python 1st Edition Armstrong Subero

https://textbookfull.com/product/programming-microcontrollers-with-
python-experience-the-power-of-embedded-python-1st-edition-armstrong-
subero-2/
textboxfull.com

Dealing with the Tough Stuff: How to Achieve Results from

Key Conversations Hill

https://textbookfull.com/product/dealing-with-the-tough-stuff-how-to-
achieve-results-from-key-conversations-hill/

textboxfull.com

The Python Book: The Ultimate Guide to Coding with Python

Imagine Publishing

https://textbookfull.com/product/the-python-book-the-ultimate-guide-
to-coding-with-python-imagine-publishing/

textboxfull.com

Good Stuff 1st Edition Salman Akhtar

https://textbookfull.com/product/good-stuff-1st-edition-salman-akhtar/

textboxfull.com
 CONTENTS IN DETAIL
ACKNOWLEDGMENTS

INTRODUCTION
Who Should Read This Book and Why
About This Book
Your Programming Journey

PART 1: GETTING STARTED

CHAPTER 1: DEALING WITH ERRORS AND

ASKING FOR HELP

How to Understand Python Error

Messages

Examining Tracebacks
Searching for Error Messages

Preventing Errors with Linters

How to Ask for Programming Help

Limit Back and Forth by Providing

Your Information Upfront
State Your Question in the Form
of an Actual Question
 Ask Your Question on the
Appropriate Website
Summarize Your Question in the
Headline
Explain What You Want the Code
to Do
Include the Full Error Message
Share Your Complete Code
Make Your Code Readable with
Proper Formatting
Tell Your Helper What You’ve
Already Tried
Describe Your Setup
Examples of Asking a Question
Summary

CHAPTER 2: ENVIRONMENT SETUP AND

THE COMMAND LINE
The Filesystem

Paths in Python
The Home Directory
The Current Working Directory
Absolute vs. Relative Paths

Programs and Processes

The Command Line
 Opening a Terminal Window
Running Programs from the
Command Line
Using Command Line Arguments
Running Python Code from the
Command Line with -c
Running Python Programs from
the Command Line
Running the py.exe Program
Running Commands from a
Python Program
Minimizing Typing with Tab
Completion
Viewing the Command History
Working with Common
Commands
Environment Variables and PATH

Viewing Environment Variables

Working with the PATH
Environment Variable
Changing the Command Line’s
PATH Environment Variable
Permanently Adding Folders to
PATH on Windows
 Permanently Adding Folders to
PATH on macOS and Linux
Running Python Programs Without the
Command Line
Running Python Programs on
Windows
Running Python Programs on
macOS
Running Python Programs on
Ubuntu Linux
Summary

PART 2: BEST PRACTICES, TOOLS,

AND TECHNIQUES

CHAPTER 3: CODE FORMATTING WITH

BLACK
How to Lose Friends and Alienate Co-
Workers
Style Guides and PEP 8
Horizontal Spacing
Use Space Characters for
Indentation
Spacing Within a Line
Vertical Spacing
 A Vertical Spacing Example
Vertical Spacing Best Practices
Black: The Uncompromising Code
Formatter

Installing Black
Running Black from the
Command Line
Disabling Black for Parts of Your
Code
Summary

CHAPTER 4: CHOOSING
UNDERSTANDABLE NAMES

Casing Styles
PEP 8’s Naming Conventions
Appropriate Name Length
Too Short Names
Too Long Names

Make Names Searchable

Avoid Jokes, Puns, and Cultural
References
Don’t Overwrite Built-in Names
The Worst Possible Variable Names Ever
Summary
CHAPTER 5: FINDING CODE SMELLS
Duplicate Code
Magic Numbers
Commented-Out Code and Dead Code
Print Debugging
Variables with Numeric Suffixes
Classes That Should Just Be Functions or
Modules
List Comprehensions Within List
Comprehensions
Empty except Blocks and Poor Error
Messages
Code Smell Myths
Myth: Functions Should Have
Only One return Statement at the
End
Myth: Functions Should Have at
Most One try Statement
Myth: Flag Arguments Are Bad
Myth: Global Variables Are Bad
Myth: Comments Are
Unnecessary
Summary

CHAPTER 6: WRITING PYTHONIC CODE

The Zen of Python
Learning to Love Significant Indentation
Commonly Misused Syntax

Use enumerate() Instead of

range()
Use the with Statement Instead
of open() and close()
Use is to Compare with None
Instead of ==

Formatting Strings
Use Raw Strings If Your String
Has Many Backslashes
Format Strings with F-Strings

Making Shallow Copies of Lists

Pythonic Ways to Use Dictionaries

Use get() and setdefault() with

Dictionaries
Use collections.defaultdict for
Default Values
Use Dictionaries Instead of a
switch Statement

Conditional Expressions: Python’s “Ugly”

Ternary Operator
Working with Variable Values
 Chaining Assignment and
Comparison Operators
Checking Whether a Variable Is
One of Many Values
Summary

CHAPTER 7: PROGRAMMING JARGON

Definitions
Python the Language and Python
the Interpreter
Garbage Collection
Literals
Keywords
Objects, Values, Instances, and
Identities
Items
Mutable and Immutable
Indexes, Keys, and Hashes
Containers, Sequences, Mapping,
and Set Types
Dunder Methods and Magic
Methods
Modules and Packages
Callables and First-Class Objects

Commonly Confused Terms

 Statements vs. Expressions
Block vs. Clause vs. Body
Variable vs. Attribute
Function vs. Method
Iterable vs. Iterator
Syntax vs. Runtime vs. Semantic
Errors
Parameters vs. Arguments
Type Coercion vs. Type Casting
Properties vs. Attributes
Bytecode vs. Machine Code
Script vs. Program, Scripting
Language vs. Programming
Language
Library vs. Framework vs. SDK vs.
Engine vs. API
Summary
Further Reading

CHAPTER 8: COMMON PYTHON GOTCHAS

Don’t Add or Delete Items from a List

While Looping Over It
Don’t Copy Mutable Values Without
copy.copy() and copy.deepcopy()
 Don’t Use Mutable Values for Default
Arguments
Don’t Build Strings with String
Concatenation
Don’t Expect sort() to Sort Alphabetically
Don’t Assume Floating-Point Numbers
Are Perfectly Accurate
Don’t Chain Inequality != Operators
Don’t Forget the Comma in Single-Item
Tuples
Summary

CHAPTER 9: ESOTERIC PYTHON ODDITIES

Why 256 Is 256 but 257 Is Not 257
String Interning
Python’s Fake Increment and Decrement
Operators
All of Nothing
Boolean Values Are Integer Values
Chaining Multiple Kinds of Operators
Python’s Antigravity Feature
Summary

CHAPTER 10: WRITING EFFECTIVE

FUNCTIONS
Function Names
Function Size Trade-Offs
Function Parameters and Arguments

Default Arguments
Using * and ** to Pass
Arguments to Functions
Using * to Create Variadic
Functions
Using ** to Create Variadic
Functions
Using * and ** to Create
Wrapper Functions

Functional Programming

Side Effects
Higher-Order Functions
Lambda Functions
Mapping and Filtering with List
Comprehensions
Return Values Should Always Have the
Same Data Type
Raising Exceptions vs. Returning Error
Codes
Summary
CHAPTER 11: COMMENTS, DOCSTRINGS,
AND TYPE HINTS

Comments

Comment Style
Inline Comments
Explanatory Comments
Summary Comments
“Lessons Learned” Comments
Legal Comments
Professional Comments
Codetags and TODO Comments
Magic Comments and Source File
Encoding

Docstrings
Type Hints

Using Static Analyzers

Setting Type Hints for Multiple
Types
Setting Type Hints for Lists,
Dictionaries, and More
Backporting Type Hints with
Comments

Summary
CHAPTER 12: ORGANIZING YOUR CODE
PROJECTS WITH GIT
Git Commits and Repos
Using Cookiecutter to Create New Python
Projects
Installing Git
Configuring Your Git Username
and Email
Installing GUI Git Tools

The Git Workflow

How Git Keeps Track of File

Status
Why Stage Files?
Creating a Git Repo on Your Computer

Adding Files for Git to Track

Ignoring Files in the Repo
Committing Changes
Deleting Files from the Repo
Renaming and Moving Files in the
Repo
Viewing the Commit Log
Recovering Old Changes
Undoing Uncommitted Local
Changes
 Unstaging a Staged File
Rolling Back the Most Recent
Commits
Rolling Back to a Specific Commit
for a Single File
Rewriting the Commit History
GitHub and the git push Command
Pushing an Existing Repository to
GitHub
Cloning a Repo from an Existing
GitHub Repo

Summary

CHAPTER 13: MEASURING PERFORMANCE

AND BIG O ALGORITHM ANALYSIS

The timeit Module

The cProfile Profiler
Big O Algorithm Analysis
Big O Orders
A Bookshelf Metaphor for Big O
Orders
Big O Measures the Worst-Case
Scenario
Determining the Big O Order of Your
Code
 Why Lower Orders and
Coefficients Don’t Matter
Big O Analysis Examples
The Big O Order of Common
Function Calls
Analyzing Big O at a Glance
Big O Doesn’t Matter When n Is
Small, and n Is Usually Small
Summary

CHAPTER 14: PRACTICE PROJECTS

The Tower of Hanoi

The Output
The Source Code
Writing the Code
Four-in-a-Row
The Output
The Source Code
Writing the Code
Summary

PART 3: OBJECT-ORIENTED PYTHON

CHAPTER 15: OBJECT-ORIENTED

PROGRAMMING AND CLASSES
 Real-World Analogy: Filling Out a Form
Creating Objects from Classes
Creating a Simple Class: WizCoin

Methods, __init__(), and self

Attributes
Private Attributes and Private
Methods

The type() Function and __qualname__

Attribute
Non-OOP vs. OOP Examples: Tic-Tac-Toe
Designing Classes for the Real World Is
Hard
Summary

CHAPTER 16: OBJECT-ORIENTED

PROGRAMMING AND INHERITANCE

How Inheritance Works

Overriding Methods
The super() Function
Favor Composition Over
Inheritance
Inheritance’s Downside
The isinstance() and issubclass()
Functions
Class Methods
 Class Attributes
Static Methods
When to Use Class and Static Object-
Oriented Features
Object-Oriented Buzzwords
Encapsulation
Polymorphism
When Not to Use Inheritance
Multiple Inheritance
Method Resolution Order
Summary

CHAPTER 17: PYTHONIC OOP:

PROPERTIES AND DUNDER METHODS
Properties

Turning an Attribute into a

Property
Using Setters to Validate Data
Read-Only Properties
When to Use Properties
Python’s Dunder Methods
String Representation Dunder
Methods
Numeric Dunder Methods
 Reflected Numeric Dunder
Methods
In-Place Augmented Assignment
Dunder Methods
Comparison Dunder Methods
Summary

INDEX
BEYOND THE BASIC STUFF
WITH PYTHON

Best Practices for Writing Clean

Code
Al Sweigart

San Francisco
BEYOND THE BASIC STUFF WITH PYTHON. Copyright © 2021 by Al
Sweigart.

All rights reserved. No part of this work may be reproduced or transmitted

in any form or by any means, electronic or mechanical, including
photocopying, recording, or by any information storage or retrieval system,
without the prior written permission of the copyright owner and the
publisher.

ISBN-13: 978-1-59327-966-0 (print)

ISBN-13: 978-1-59327-967-7 (ebook)

Publisher: William Pollock

Executive Editor: Barbara Yien
Production Editor: Maureen Forys, Happenstance Type-O-Rama
Developmental Editor: Frances Saux
Cover Design: Octopod Studios
Interior Design: Octopod Studios
Technical Reviewer: Kenneth Love
Copyeditor: Anne Marie Walker
Compositor: Happenstance Type-O-Rama
Proofreader: Rachel Monaghan
Indexer: Valerie Perry

For information on book distributors or translations, please contact No

Starch Press, Inc. directly:
No Starch Press, Inc.
245 8th Street, San Francisco, CA 94103
phone: 1-415-863-9900; info@nostarch.com
www.nostarch.com
Library of Congress Cataloging-in-Publication Data

Names: Sweigart, Al, author.

Title: Beyond the basic stuff with python : best practices for writing
clean code /
Al Sweigart.
Description: San Francisco, CA : No Starch Press, Inc., [2021] |
Includes
index.
Identifiers: LCCN 2020034287 (print) | LCCN 2020034288 (ebook) | ISBN
9781593279660 (paperback) | ISBN 9781593279677 (ebook)
Subjects: LCSH: Python (Computer program language) | Computer
programming.
Classification: LCC QA76.73.P98 S943 2021 (print) | LCC QA76.73.P98
(ebook) | DDC 005.13/3—dc23
LC record available at https://lccn.loc.gov/2020034287
LC ebook record available at https://lccn.loc.gov/2020034288

No Starch Press and the No Starch Press logo are registered trademarks of
No Starch Press, Inc. Other product and company names mentioned herein
may be the trademarks of their respective owners. Rather than use a
trademark symbol with every occurrence of a trademarked name, we are
using the names only in an editorial fashion and to the benefit of the
trademark owner, with no intention of infringement of the trademark.
For my nephew Jack
About the Author
Al Sweigart is a software developer and tech book author living
in Seattle. Python is his favorite programming language, and he
is the developer of several open source modules for it. His other
books are freely available under a Creative Commons license on
his website at https://www.inventwithpython.com/. His cat
Zophie weighs 11 pounds.

About the Technical Reviewer

Kenneth Love is a programmer, teacher, and conference
organizer. He is a Django contributor and PSF Fellow, and
currently works as a tech lead and software engineer for
O’Reilly Media.
 ACKNOWLEDGMENTS
It’s misleading to have just my name on the cover. This book
wouldn’t exist without the efforts of many people. I’d like to
thank my publisher, Bill Pollock; and my editors, Frances Saux,
Annie Choi, Meg Sneeringer, and Jan Cash. I’d like to also
thank production editor Maureen Forys, copy editor Anne
Marie Walker, and No Starch Press executive editor Barbara
Yien. Thanks to Josh Ellingson for another great cover
illustration. Thank you to my technical reviewer, Kenneth Love,
and all the other great friends I’ve met in the Python
community.
 INTRODUCTION
Hello again, world! As a teenage
programmer and wannabe hacker in
the late 1990s, I would pore over the latest issues
of 2600: The Hacker Quarterly. One day, I
finally summoned the courage to attend the
magazine’s monthly meetup in my city and was
in awe of how knowledgeable everyone else
seemed. (Later, I’d realize that many of them had
more confidence than actual knowledge.) I spent
the entire meeting nodding along to what others
were saying, trying to keep up with their
conversations. I left that meetup determined to
spend every waking hour studying computing,
programming, and network security so I could
join the discussions at the next month’s meetup.

At the next meetup, I continued to just nod and feel dumb

compared to everyone else. So again I resolved to study and
become “smart enough” to keep up. Month after month, I
would increase my knowledge but always felt behind. I began
to realize the enormity of the computing field and worried I
would never know enough.

I knew more about programming than my high school friends

but certainly not enough to get a job as a software developer. In
the 1990s, Google, YouTube, and Wikipedia didn’t exist. But
even if those resources were available, I wouldn’t have known
how to use them; I wouldn’t have been sure what to study next.
Instead, I learned how to write Hello, world! programs in
different programming languages but still felt I wasn’t making
real progress. I didn’t know how to move beyond the basics.

There’s so much more to software development than loops and

functions. But once you’ve completed a beginner course or read
an introductory programming book, your search for more
guidance leads to yet another Hello, world! tutorial.
Programmers often call this period the desert of despair: the
time you spend wandering aimlessly through different learning
materials, feeling like you’re not improving. You become too
advanced for beginner materials but too inexperienced to
tackle more complex topics.

Those in this desert experience a strong sense of impostor

syndrome. You don’t feel like a “real” programmer or know
how to craft code the way “real” programmers do. I wrote this
book to address this audience. If you’ve learned the basics of
Python, this book should help you become a more capable
software developer and lose this sense of despair.
Who Should Read This Book and Why
This book targets those who have completed a basic Python
tutorial and want to know more. The tutorial you learned from
could have been my previous book, Automate the Boring Stuff
with Python (No Starch Press, 2019), a book such as Python
Crash Course (No Starch Press, 2019) by Eric Matthes, or an
online course.

These tutorials might have hooked you on programming, but

you still need more skills. If you feel like you’re not yet at the
professional programmer level but don’t know how to get to
that level, this is the book for you.

Or perhaps you were introduced to programming via another

language besides Python and you want to jump right in to
Python and its ecosystem of tools without retreading the same
Hello, world! basics. If so, you don’t need to read hundreds of
pages that explain basic syntax; instead, skimming the “Learn
Python in Y Minutes” article at
https://learnxinyminutes.com/docs/python/ or Eric Matthes’s
“Python Crash Course—Cheat Sheet” page at
https://ehmatthes.github.io/pcc/cheatsheets/README.html
will suffice before you tackle this book.
Another Random Scribd Document
with Unrelated Content
kell tanulmányoznia az erkölcsi tényezőket, minthogy a természet
vagy az átöröklés hatása valamely társadalomra, mindent
egybevetve, csekélyebb, mint a társadalmat alkotó egyének vagy a
szomszédos más társadalmak cselekedeteinek a hatása. Amidőn
helyettesítette, illetve jobban mondva kipótolta az okokat (éghajlat és
faj) más okokkal (lelemény és utánzás), visszaadta a
szocziológiának a maga függetlenségét, úgy, mint az emberi
társadalmaknak a maguk szabadságát.15)
Jegyezzük meg azonban, hogy a gazdaságtani elmélkedések
még manapság sem szüntek meg. Különösen uralkodnak az egész
szocziálista szocziológiában. De ugyanekkor oly gondolkozók, mint
Tarde, Simmel, Sighele, Nordau, befolyása alatt, kezd kialakulni
határozottan a szocziológia lélektani iránya. Adjuk hozzá meg e
befolyáshoz két bölcselőnek a befolyását is, akik, bárha nem
úgynevezett szocziológusok, mégis az erkölcsi és társadalmi dolgok
birálatába a legmélyrehatóbb elemző erőt vitték bele. Ez a két
bölcselő Schopenhauer és Nietzsche. Különösen ez utóbbinak a
hatása nem érvényesült még eléggé a szocziológiában. De
maholnap némely maradi eszméi16) ellenére is, amelyek
munkásságát megrontják, talán éppen a dogmatizmusnak ez az
ellensége lesz azok egyike, akik leginkább elő fogják mozdítani egy
oly tudománynak a megujhodását, amelyben néha túlságos volt a
dogmatizmus.

IV. FEJEZET.
A módszer a szocziológiában.

A módszer kérdése fontos minden tudományban. Mindazáltal, azt

hiszszük, a szocziológiában nem szabad a módszer fontosságát
túloznunk. Oka ennek az, hogy a szocziológia ma még
kialakulásának a korszakát éli, vagyis abban a korszakban van,
amikor a kutatónak leginkább van szüksége szabadságra.
Óvakodnia kell túlságosan zsarnoki tantételektől és túlságosan
aprólékos szabályoktól, aminőknek felállítását bizonyos
szocziológusok kötelességüknek vélték.
Be fogjuk érni ennélfogva egynémely útmutatással.
Abból, amit föntebb mondottunk, világos, hogy a szocziológia
módszere nem lehet az a priori módszer. Ezt a módszert
használhatták akkor, amikor a szocziológia alá volt még rendelve a
metafizikának vagy az erkölcstannak. De ma már nincs alárendelve.
Másról nem lehet szó, mint a megfigyelés módszeréről, e módszer
különböző eljárásaival egyetemben. Ami e módszer alkalmazását és
eljárásainak foganatba vételét illeti, ez minden kutatónak a saját
ügye és nagyon sokféle lehet a tanulmányozott problémák szerint.
Van azonban egy módszer, amelyet véleményünk szerint bajos
elfogadni, éppen azért, mert kizárólagos jellegü. Ez az a teljesen
objektiv módszer, amelyet Durckheim javasolt «A szocziológiai
módszer szabályai» czímű művében. A szocziológusnak, Durckheim
szerint, objektiv módon kellene tárgyalnia a társadalmi jelenségeket,
és külső dolgokban kellene azokat megfigyelnie, mert csupán itt
mérhetők és ismerhetők meg mennyiségileg. Minthogy érzéseink
változók és vitathatók, a külső világban kell keresnünk állandó
jelenségeket, valóban objektiveket, amelyeknek segítségével a
társadalmi jelenségek mérhetők.
A jogszabályok be fogják tölteni például ezt szerepet. Ha
szemügyre veszszük ama szabályok tömegének változatait, amelyek
bizonyos társadalmakban bizonyos bűncselekményekre
vonatkoznak, akkor objektive tanulmányozhatjuk majd a társadalmi
szolidaritás változatait. Mint Bouglé megjegyzi: «E módszer exakt
voltához arra volna szükség, hogy a szorosan vett társadalmi
jelenségek és ezek az anyagi jelenségek exakt módon
megfeleljenek egymásnak, és hogy például a törvénykönyvek
változatai tökéletesen párhuzamosak legyenek a jogérzések
változataival. Csakhogy a társadalomtudományban bajos efféle
egybevágóságokat kimutatni. Ihering megjegyzi, hogy a jogérzések
nagy tömege nem nyer kifejezést, érzéki szimbolum nélkül marad.
Vannak igen erős érzések, amelyek nem objektiválódhatnak
határozott formában. Sőt mi több, vajjon nem mondhatjuk-e gyakran
jogosan, hogy az a pillanat, amikor valamely érzés kezd kifejlődni,
kezd átlépni a dolgok sorába, egyben az a pillanat is, amikor elkezd
hanyatlani, elkezd kiválni a tudatokból? Ihering kimutatta, hogy
csalódnánk, ha a reális kapcsolatokat az apa és fiai között Rómában
e kapcsolatok jogi kifejeződése alapján itélnők meg.»17) Max Nordau
kimutatta A konvenczionális hazugságok czímű könyvében, mekkora
ür tátong gyakran intézményeink és igazi meggyőződésünk,
társadalmi cselekvőségünk és benső gondolatvilágunk között.
Társadalmi életünk nagyrészt szimbolum, látszat, hazugság. Éppen
abban a pillanatban, mikor a társadalmi hatalmak és a társadalmi
intézmények kezdik elveszteni hatalmukat a lelkek fölött, akkor
szaporítják a szertartásokat, a czeremóniákat, a külső szabályokat.
Milyen hamis fogalmat nyerne az a szocziológus, aki társadalmi
tudatunkat például a család vagy a tulajdon szempontjából a
törvények, a létező intézmények és kombinácziók alapján akarná
megítélni? Nagy a hija annak, hogy a külső mindig a belső kifejezője
legyen.
Tegyük hozzá, hogy a szocziológia kénytelen egyre inkább
lélektanivá és eszmékkel foglalkozóvá válni, amily mértékben olyan
tudatosabb történeti korszakok tanulmányozásával foglalkozik,
aminő a mi modern társadalmaink korszaka a XVIII. század végétől
kezdve. Hogyan értsük meg a német szocziálizmus eredetét és
fejlődését, ha vissza nem megyünk a német filozófia eszméire,
amelyeknek megvalósítása ez az eredet? «Ha Németországban a
földhitelre olyan szabályozást ajánlanak, amelynek forrása Hegelben
vagy Saint-Simonban van, vajjon nem mondhatjuk-e azt, hogy a
hegeli vagy a saint-simoni szellem manapság törvényt alkot?»18)
Nem itélhetjük meg kedvezőbben az úgynevezett biológiai
módszert sem (Schaeffle, Spencer, Worms), amely egy – gyorsan
elenyészett – pillanatig kedvelt volt. Ez a módszer, mint tudjuk,
organizmusnak tekinti a társadalmat, és analógia útján alkalmazza
rá a fiziológiai törvényeket, amelyek az élő lényeket kormányozzák.
Az efféle módszernek az a hátránya, hogy föltételez bizonyos
társadalmi metafizikát (organizmus vagy társadalmi materializmus)
és holmi társadalmi realizmushoz vezet, amely a társadalomnak az
egyénektől független és az egyéneknél magasabb rendü létet
tulajdonít. Megjegyezzük azonban, hogy a biológiai hasonlatok, ha
nem betű szerint való értelmükben fogjuk fel őket, nem járnak ezzel
a veszedelemmel, sőt valamelyes szolgálatot is tehetnek.
Bizonysága ennek az, hogy ilyen hasonlatokat találunk néha azoknál
a szocziológusoknál is, akik egyáltalán nem fogadják el a társadalmi
organizmus elméletét.
Ha ezt a két felfogást kiküszöböltük, azt hiszszük, hogy a
legbátrabban használhatók a különféle szocziológiai módszerek:
akár a Barth-féle leíró és történeti módszer, akár a Steinmetz-féle
osztályozó módszer, akár a Simmel-féle elvont lélektani módszer,
akár a Nordau-féle konkrét lélektani módszer. Ezek a különböző
módszerek egyébként nem is összeegyeztethetetlenek, és
kölcsönösen támogatják is egymást.
Véleményünk szerint a leíró, analitikai és kritikai társadalmi
lélektan nagy szolgálatokat tehet, ha csak annyiban is, hogy jobban
megvilágítja a társadalmi problémák sokféle anyagát és előkészíti
azok megoldását.
De, mint már az imént hangsúlyoztuk, óvakodnunk kell a túlzott
dogmatizmustól és a túlságosan rideg szabályalkotástól. Ez azzal a
veszedelemmel jár, hogy mindenről hamis képet nyerünk. Nietzsche
mondta meg az igazat ezt illetően, a következő sorokban, az
erkölcsre vonatkozóan, és megjegyzéseit – mutatis mutandis –
pontosan alkalmazhatjuk a szocziológiára is. «Az erkölcsi érzés
manapság, Európában, oly ravasz, oly habozó, oly sokféle, oly
finomult és oly kényes, hogy az «erkölcs tudománya», amely vele
foglalkozik, fiatal, ujoncz, nehézkes és esetlen mozgású… Ridegen
meg kellene állapítani, mi az, amire – még hosszú ideig – szükség
van itt; mi az, aminek egyelőre egyedül van létjogosultsága. Ez
tudniillik az anyaggyüjtés, megfogalmazása és megművelése élő,
növekvő, támadó és elenyésző kényes érzések és értékbeli
differencziálódások rengeteg birodalmának; esetleg kisérletek, hogy
érthetővé tegyük ennek az eleven kristályosodásnak a korszakos
változását és gyakori fázisait, még pedig azért, hogy előkészítsük az
erkölcs tipusainak tanát. Eddigelé nem tapasztalhattuk ezt a
szerénységet. A filozófusok sokkal magasztosabb, sokkal
követelődzőbb, sokkal ünnepiesebb feladatot tüztek maguk elé,
mihelyt úgy foglalkoztak az erkölcstannal, mint tudománynyal: az
erkölcs fundamentumát akarták megvetni, és mindegyik filozófus azt
hitte mindmáig, hogy meg is alapozta az erkölcsöt. Milyen messze
esik kevélységüktől ez a leíró feladat, amely nem kelt feltünést és
feledésbe merülten a porban hever, noha a legfinomabb kezek és
érzékek sem volnának elég szubtilisek erre a feladatra!»19)
Habár a leíró módszer a szocziológia szükségszerü
kiindulópontja és ha ennek a módszernek később nagy része lehet is
e tudomány haladásában, ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy a
szocziológia mondjon le törvényeknek a fölfedezéséről. Lehetnek
törvények a szocziológiában és a társadalmi lélektanban, oly
törvények, igaz, amelyek az egyéni lélektan törvényeiből vezethetők
le, és amelyek – bizonyosságuk és értékük szempontjából – sok
analógiát mutatnak fel az egyéni lélektan törvényeivel.
Fölvetődött a kérdés, milyen fogalmat alkossunk magunknak a
szocziológiai törvények igazi mivoltáról. Erre a kérdésre
vonatkozóan két felfogást ismerünk.
Az egyik (E. de Laveleye) szerint: a társadalmi törvények azok,
amelyeket a törvényhozó rendel el, nem pedig a természeti
szükségszerüségek. «Ez utóbbiak, – mondja Laveleye, – kisiklanak
az emberi akarat elől, míg az előbbiek belőle áradnak ki.»
A másik felfogás szerint (Comte, Spencer, de Greff): a társadalmi
törvények éppen olyan természetüek, mint a fizikai törvények. A
társadalmi jelenségekre is érvényes az akczió és reakczió, az
oppoziczió és a kombináczió törvénye, és ezek a törvények
természeti szükségszerüségek, amelyek azonosak az anyagi
mindenséget kormányzó törvényekkel.
A mi véleményünk szerint van épp úgy szocziológiai
determinizmus, mint lélektani determinizmus. De ebből nem azt
következtetjük, hogy az emberi akaratnak nincs módjában
beleavatkoznia a társadalmi jelenségekbe, hogy azokat módosítsa
vagy irányítsa. Arról van szó csupán, hogy egyetértünk-e az emberi
akarat meghatározásában.
Ha az akarat alatt indifferens hatalmat értünk, amelynek semmi
közössége sincs azzal a miliővel, ahol arra van hivatva, hogy hasson
és abszolut legyen szavával új létföltételeket teremtsen, akkor
világos, hogy ilyen akarat beavatkozásának fogalma nem foglalhat
helyet a tudományban.
Ha azonban az akarat alatt oly gondolkodó és cselekvő hatalmat
értünk, amely fogékony arra, hogy eszméket megértsen és azokat
megvalósítsa, alkalmazkodván a környezet körülményeihez és a
fizikai és erkölcsi természet általános törvényeihez? Nos, akkor
észszerűen és tudományosan elfogadható az emberi akarat
beavatkozása. Ez a működés már nem értelmetlen, minthogy a
természetes determinizmussal és különösen az eszmeerők lélektani
törvényével nem ellentétben, hanem velök összhangban érvényesül.
Ilykép összeegyeztethetők a determinizmus követelményei azzal
a viszonylagos esetlegességgel, amelyet Tarde vél látni a társadalmi
tények menetében.

V. FEJEZET.
Mi a társadalom?

Czélszerü lesz, tanulmányunk tárgyának az elhatárolása

érdekében, megfogalmazni azt, hogy mi a társadalom. Nem a
társadalom tényleges meghatározását akarjuk adni e helyütt, mert
hiszen az ilyen meghatározásnak az volna a föltétele, hogy a
szocziológia befejezett tudomány legyen; hanem csupán névleges
és formális meghatározást akarunk most adni. Nem döntjük el e
pillanatban a társadalmi realizmus vagy nominalizmus problémáját
sem, vagyis azt a kérdést, vajjon Plato követőivel együtt úgy kell-e
felfognunk a társadalmat, mint az egyénektől külön létező és nálok
felsőbbrendü valóságot (entitást), vagy pedig a peripatetikus
nominalistákkal együtt azt kell-e hinnünk, hogy a társadalom kivül az
egyéneken semmi sem. Kiküszöböljük most azt a kérdést is, vajjon
mi a társadalmak teremtő tényezője. Ezeket a problémákat később
lesz módunk tanulmányozni.
Csupán arról van szó, hogy szavakba foglalt meghatározását
adjuk a társadalomnak.
Valamely társadalom egyéneknek a csoportja, akik akár spontán
elhatározásukból, akár önként egyesültek bizonyos körülmények és
bizonyos szükségletek hatása alatt. Ez olyan fajta meghatározás,
aminőt Gobineau gróf ad az «Emberi fajok egyenlőtlenségé»-ről
szóló munkájának az elején. «Társadalom alatt – írja Gobineau, –
hasonló eszmék irányítása alatt élő és azonos ösztönökkel
felruházott emberek egyesülését értem, amely politikai szempontból
többé-kevésbbé tökéletes, de társadalmi szempontból teljes».20)
Hangsúlyoznunk kell e helyütt, hogy a társadalom szó nem
téveszthet meg senkit arra nézve, hogy a társadalmi
csoportosulások vagy más szóval társaságok, igen sokfélék:
Kiterjedésük szempontjából megkülönböztethetünk igen nagy
társaságokat, aminők pl. valamely egyház, amely katholikusnak,
vagyis egyetemesnek vallja magát, – valamely nemzet – valamely
politikai liga, amely felölel egy egész országot, – továbbá igen kis
társaságokat, aminők pl. valamely falusi község, valamely
testgyakorló társaság, a mezőgazdák szövetkezése, akik azért
társultak, hogy közös pénzen vásároljanak mezőgazdasági
termelőeszközöket.
Eredetük szempontjából megkülönböztethetünk természetes
társaságokat és mesterséges társaságokat. A család a természetes
társaságok tipusa. Valamely részvénytársaság, hivatalnoki testület,
kerékpározó-egyesület megannyi mesterséges társaság.
Tartamuk szempontjából megkülönböztethetünk ideiglenes vagy
éppen pillanatnyi társaságokat és tartós társaságokat. Ideiglenes
társaságok pl. a sztrájkolók valamely szindikátusa, valamely
tombola- vagy bálbizottság. Tartós társaság pl. a
szabadkőművesség, amely – átalakulván – századok során át
tovább él.
Tegyük hozzá, hogy valamely társadalom ritkán egy társaság.
Többnyire összetett halmaza, mozaikja apróbb társaságoknak,
amelyek kereszteződnek és egymásba fonódnak, olyformán, hogy
az egyént többé-kevésbbé bonyolult társadalmi kapcsolatok
szövevényével veszik körül. Család, község, állam, társadalmi
osztály, foglalkozási csoport, vallási csoport, ez mindmegannyi külön
társaság, amely megannyi konczentrikus réteggel veszi körül az
egyént. Cicero megjegyezte már De Officiis czímű művének első
könyvében: «Több faja van a társaságoknak az emberek között.
Arról az elsőről, amely a végtelenségig terjed, térjünk át egy
másikra, amely szükebb, arra, amelyben az emberek egy nemzetet,
egy népet alkotnak, amelyben ugyanazt a nyelvet beszélik, mindez
csupa olyan dolog lévén, amely erősen egymáshoz kapcsolja az
embereket; még korlátozottabb társaság az, mikor több ember
ugyanabból a községből való. Végül a rangbeli kötelékek a
legközvetlenebbek; ez a maga mérhetetlenségéből egy ponttá
redukált társaság.»21) «Ritkaság, – mondja Bouglé, – hogy valamely
egyén csak egy társaságba tartozik. Talán, ha visszamennénk a
multban a vízözönig, találnánk olyan törzstagot, aki nem volt semmi
egyéb, csak saját törzsének a tagja; de a czivilizáczió haladása
meggyarapítja azokat a csoportokat, amelyektől az egyének
függenek, és úgy látszik, hogy mennél czivilizáltabbak vagyunk,
annál több ilyen függőségünk van. Hány társaságnak tagja az, aki
szereplő egyén!? Az egyháztól kezdve, amelynek hű fia, a
versenytársaságig, amelynek titkára; a családtól kezdve, amelynek
apja, a hadseregig, amelynek katonája!»22)
E társadalmi körök mindegyike különleges kötelességeket ró az
egyénre. Ki nem látja, hogy e kötelességek között összeütközés
támadhat? A társadalmi élet bonyolultságának megvan a
visszhangja az egyén erkölcsi életében. E sokféle kapcsolatoknak és
a belőlük támadható erkölcsi összeütközéseknek tanulmányozása
egyik legérdekesebb tárgya a társadalmi lélektannak.
Fontos, hogy ne téveszszük szem elől a szocziológiában a
társadalmi kapcsolatoknak ezt a bogozottságát, mert különben
megtéveszt bennünket ez a kifejezés: a társadalom. Voltaképpen
nem is a társadalom-ról van szó, hanem társaságok-ról.
Hasonlóképpen czélszerü e helyütt megkülönböztetni egymástól
két kifejezést, amelyeket gyakran szoktak egymás helyett használni.
Ez a két kifejezés: a társadalom és az állam.
A társadalom, úgy tetszik, tágabb értelmű kifejezés, mint az
állam. A társadalom terjedelmesebb társadalmi kör, mint az állam,
amely kizáróan politikai kapcsolatokat ölel fel, míg a társadalom szó
mindenfajta kölcsönös társadalmi hatások, gazdasági, jogi, vallási,
erkölcsi, stb. hatások komplexumát jelenti.
Egy második különbség az, hogy az állam szó inkább
kényszerítő hatalmat jelent, míg a társadalom fogalma önkéntes
társadalmi szervezkedésnek és növekedésnek felel meg. «Az állam,
– mondja S. Balicki, – az a társadalom, amely kényszerü
összetartozásban egyesült.» «A társadalom szó, – mondja ugyanaz
a szerző, – oly alakulatnak felel meg, amely hosszú időn át
érvényesült társadalmi szolidarítás eredménye és egyben mentes
minden kivülről jövő ingerenczia alól.»23)
Egy másik különbség, amelyet politikai írók szoktak
nyomatékosan hangoztatni, az, hogy az állam szembeállítható a
társadalommal, olyanformán, mint az ész az ösztönnel. Több író (pl.
de Laveleye) az államban magasabbrendü észszerü normát lát,
amelynek az a feladata, hogy a tudattalan és ösztönszerü társadalmi
cselekvéseket fegyelmezze és tökéletesítse. Az állam valamennyi
meghatározása, Platoétól kezdve Hegeléig, hangoztatja ezt az
észszerüséget, amely benne rejlik az állami működésben. Az állam
ekként, mint a társadalom esze, λόγος-a, jelentkezik, mint eszmei
formulája oly társadalmi törvénykönyvnek, amelynek az a
rendeltetése, hogy fegyelmezze a vak társadalmi erőket, amelyek a
tudattalanság és észszerütlenség birodalmában működnek.
 Más szavakkal az állam raczionális eszme volna. Der Staat ist
eine geäusserte, der Realität eingebildete Idee eines Volkes (Az
állam valamely nép kinyilvánított és valósággá képzelt eszméje).24)
Ennek a megkülönböztetésnek egyik következménye az, hogy az
erkölcs szempontjából az egyén és a társadalom ellentétességének
problémája egészen más probléma, mint az egyén és az állam
ellentétességének problémája. A második probléma, amelyet H.
Spencer próbált megoldani Az egyén az állam ellen czímű
könyvében, gyermekjáték csupán ahhoz a sokkal bonyolultabb
problémához képest, amely az egyén és a társadalom között támad.
Mert lehetnek és csakugyan vannak is társadalmi zsarnokságok
(erkölcsök, szokások, közvélemény, fojtogató előitéletek,
csordaszellem), mint ahogy lehetnek állami zsarnokságok. És az is
igaz, hogy az egyén, mikor társadalmi igazságtalanságokat és
zsarnokságokat kénytelen türni, nem egyszer keresett az állam
beavatkozásában orvosságot bajaira, és a társadalom
igazságtalanságai ellen az állam magasabbrendü igazságosságához
folyamodott. Nem kutatjuk e helyütt, vajjon az egyén, mikor ekkép az
állam tekintélyét hivta segítségül, elérte-e és mennyiben érte el
czélját. Nem vizsgáljuk azt sem, vajjon az állami beavatkozások
törvényesek és hatékonyak-e; nem kérdezzük azt sem, vajjon az
állam szerepét növelni vagy csökkenteni fogja-e a czivilizáczió
haladása. E helyütt csak határozottan meg akarjuk különböztetni az
állam és a társadalom fogalmát. A szocziológiának számot kell
vetnie nagyon is ezzel a megkülönböztetéssel: mert a
szocziológiának tárgya nem az állam, mely a politika tárgya, hanem
a társadalom. Az előjogok és az állami mindenhatóság
megszüntetése, – mondja Balicki, – leplezetlenül elénk tárta azt a
független társadalmi alakulatot, amely mindaddig az állam védő
szárnyai alatt húzódott meg. A tudomány nem is késett ennek a
fontosságát hangsúlyozni. A társadalomról (bürgerliche Gesellschaft)
akarunk beszélni, amelynek közkeletü fogalma a mult század végén
kezdett utat törni magának.25)
 VI. FEJEZET.

A szocziológia felosztása. – Az osztályozás

problemája.

A társadalmak alakulnak, fenmaradnak, fejlődnek és átalakulnak;

végül szétmállnak és eltünnek.
Ennélfogva a szocziológia négy természetes részre oszlik.
Tanulmányoznunk kell egymásután: 1. hogyan alakulnak a
társadalmak; 2. hogyan maradnak fenn; 3. hogyan fejlődnek; 4.
hogyan mállnak szét és múlnak el. Mielőtt a társadalmak alakulását
és fejlődését tanulmányozzuk, foglalkoznunk kell röviden az
osztályozás kérdésével a szocziológiában.
Túlzás volna, ha tisztára osztályozó tudományt csinálnánk a
szocziológiából, mint némelyek meg is teszik. Az osztályozás egyik
tudományban sem elégséges, de valamennyiben elengedhetetlen.
Különösen az oly tudományokban, amelyek, mint a szocziológia, a
kezdetüket élik. Worms el akarna halasztani minden osztályozást a
szocziológiában mindaddig, amíg jobban nem fogjuk ismerni az igazi
társadalmi kapcsolatokat.26) De mi inkább Steinmetz véleményén
vagyunk, aki azt hiszi, hogy csupán az osztályozás fogja lehetővé és
termékenynyé tenni a szocziológiai kutatásokat.27)
A szocziológiai osztályozás nagyszámú. Megpróbáljuk néhány
főcsoportra visszavezetni az osztályozásokat. Meg fogjuk
különböztetni a következő osztályozásokat: 1. morfológiai
osztályozások A morfológiai osztályozásokat az az alapethnografiai
osztályozások; 4. lélektani osztályozások. A morfológiai
osztályozásokat az az alapvető fontosság jellemzi, amelyet a
szerzők a differencziálódás tényének tulajdonítanak.
Ez osztályozások közül az első Spenceré, aki a társadalmakat
bonyolultságuk (integration) és differencziálódásuk foka szerint
osztja fel. A növekvő differencziálódás egyébként korolláriuma
csupán a növekvő bonyolultságnak. Ez elvi alapon Spencer a
társadalmak négy osztályát állítja föl: egyszerü társaságok,
egyszerüen összetett társaságok, kétszeresen összetett társaságok,
háromszorosan összetett társaságok. Spencer különben egy másik
osztályozást is ajánl: a katonai és az ipari társadalmakra való
felosztást, amikor is az előbbieket a kényszerü együttműködés, az
utóbbiakat az önkéntes együttműködés jellemzi (compulsory
cooperation, voluntary cooperation).
Nem igen látjuk át, mennyiben egyeztethető össze ez az utóbbi
osztályozás az előbbivel. Sőt, mi több: felvetődik az a kérdés, vajjon
valamely társadalom militárizmusa vagy industriálizmusa egyáltalán
alkalmas-e arra, hogy osztályozás alapja legyen. «Ez a jelleg, – írja
Steinmetz, – nem igen állandó; az Egyesült-Államokat a világ
legkevésbbé militárista államának tartottuk, és mégis, az a mód,
ahogyan elfoglalták a spanyol gyarmatokat, a szélső militárizmus
hajlamát tárta fel náluk, amelynek értelmét még inkább hangsúlyozta
az a kísérlet, amelylyel a Fülöpszigetek szabadságát akarták
elfojtani.» «Eddigelé, – folytatja odébb Steinmetz, – nem ismerünk
egyetlen czivilizált népet sem, amely többé-kevésbbé militárista nem
volna.»28) Valamely társadalom ipari vagy katonai jellege nem
szolgálhat tehát osztályozási elvül.
Ami a társadalmak bonyolultságára és differencziáltságára
alapított felosztást illeti, ez már pontosabb és érdembe vágóbb elvi
alapot szolgáltat. Megvan ez különben, többé-kevésbbé módosítva,
Durckheim és Giddings osztályozásaiban is.
Durckheim joggal elveti a katonai és ipari társadalmak
megkülönböztetését. Elfogadja azonban az összetételük foka szerint
való felosztásukat. Igy aztán a társadalmakban a szolidaritás két
formáját különbözteti meg: a mechanikus szolidaritást és az
organikus szolidaritást. Az előbbi hasonlóságokon épül, az utóbbi a
munkamegosztás következménye. Az előbbi tipusú társadalmak
nem differencziálódott társadalmak, amelyeknek elemei a
kezdetleges szervezetek homogén sejtjeihez hasonlatosak; az
utóbbi tipusúak differencziálódott társadalmak, amelyekben a
különböző működések elvégzésére specziálizálódott elemek inkább
heterogén szervekhez hasonlatosak. – Durckheim megjegyzi még,
hogy a mechanikus szolidaritás fordított, az organikus szolidaritás
pedig egyenes viszonyban van az individuális személyiséggel.
(Durckheim: Division du travail social [Társadalmi munkamegosztás],
III. fejezet.)
Giddings felosztása nagyon hasonlít Durckheiméhoz. – Két
társadalmi tipust különböztet meg: a társadalmi összevetődést
(Komposition) és a társadalmi alkotmányt (Konstitution), amelyek
körülbelül megfelelnek Durckheim kétféle szolidaritásának. A
következő különbséget azonban meg kell említenünk: Giddings nem
úgy fogja fel, mint Durckheim, az egyének kapcsolatait a csoport
belsejében a két társadalmi rendszeren belül. Ő azt hiszi ugyanis,
hogy az egyének inkább különbözők azokon a csoportokon belül,
amelyek valamely összetevődött társadalom (mechanikus
szolidaritás) részei, ellenben inkább hasonlatosak azokon a
csoportokon belül, amelyek valamely alkotmányos társadalom
(organikus szolidaritás) részei. A tények inkább Durckheimnak
adnak igazat, mint Giddingsnek. Mert vitathatatlan tény, hogy a
czivilizáczió haladásának, amint az összetevődött társadalmak
alkotmányos társadalmakkal helyettesítődtek, mindenütt az volt az
eredménye, hogy az egyének maguk is differencziálódtak.29)
A gazdasági osztályozások a társadalmak gazdasági
szervezetén alapulnak. Idézzük e helyütt Hildebrand felosztását,
amely a termékek megoszlásának módján alapszik: 1. a természetes
cseregazdaság (Naturalwirtschaft); 2. a pénzgazdaság
(Geldwirtschaft); 3. a hitelgazdaság (Creditwirtschaft), ahol a hitel az
uralkodó, amely áthat minden gazdasági kapcsolatot.
Karl Bucher, lipcsei egyetemi tanár, négy gazdasági fázist
különböztet meg a gazdasági élet általános szervezése szerint: 1.
azt a fázist, amelyben a gazdasági életet az jellemzi, hogy az egyén
maga gondoskodik fentartásáról;30) 2. a második fázis a zárt
házigazdálkodás (geschlossene Hauswirtschaft) fázisa, ahol minden
család a legtágabb értelemben egy háztartást alkot, amely teljesen
elválik a többiek háztartásától és maga gondoskodik szükségleteiről;
3. a harmadik fázis a városi gazdálkodás (Stadtwirtschaft) fázisa
volna, amelybe főkép a középkor tartozott. Végül 4. az utolsó fázis a
nemzetgazdálkodás (Volkswirtschaft) fázisa, amelyben a
termelvények több kézen mennek keresztül, mielőtt a fogyasztóhoz
érkeznek.
Mielőtt elhagyjuk a gazdasági osztályozások területét, említsük
meg Grosse és Hahn felosztását is, amely a technika fejlődésén
alapszik.
A geografico-ethnografiai osztályozások szerzői azt hiszik, hogy
külön-külön területeket különböztethetnek meg, ahol a czivilázáczió
egyetlen elve uralkodik. Igy határozzák meg a czivilizáczió külön-
külön öveit. Ratzel különösen a geográfiai miliő befolyását
hangsúlyozza ez övek kialakulásában.
A lélektani osztályozások tipusa Comte osztályozása, aki azt
hitte, hogy minden társadalmi változást levezethet az emberi szellem
egymásra következő állapotainak fejlődési törvényéből (a három
fejlődési állapot törvénye). Ez a felfogás homlokegyenest ellenkezik
Marx felfogásával, aki a gazdasági folyamatot tekinti minden egyéb
folyamat alapjának.31) Comte szerint, ellenkezőleg, a világ képzete,
bármely adott perczben, rányomja bélyegét minden egyéb
társadalmi tényre. Steinmetz szintén lélektani alapra helyezkedik a
társadalmi tipusok osztályozásánál. Az emberi társadalmaknak négy
ágát különbözteti meg, szellemi életük uralkodó vonása szerint.
Az első ág az, amelyet az ősember (Urmensch) korának
nevezhetnénk. «Ősemberek oly lények, akik a vadállatokétól nem
igen különböző módon gondolkoznak, akik nem alkotnak fogalmat
maguknak az ismeretlen dolgokról, tiszta materialisták, pozitivisták,
amilyenek ma már nincsenek is. Nemcsak a vallás hiányzik belőlük,
hanem a lélek, a szellem, a fétisek fogalma is; nem jutottak el még
az animizmusig sem. Talán vannak még nyomai ennek a fázisnak,
amely azonban általában történelem előtti és ennélfogva föltevéses.
De elkerülhetetlenül meg kellett előznie a második fázist.»
(Steinmetz). A második ág a vadak vagy a kezdetleges társadalmak
ágazata. Szellemi életüknek uralkodó tipusát a naivitás jellemzi;32)
csak asszocziáczió útján gondolkoznak. Ezeknek az embereknek
nincs még szükségük rendszerre a fogalmak világában; értelmi
erejük túlságosan gyenge ilyen erőkifejtéshez.
A harmadik ágban megjelenik a képesség a gondolatok
rendszerezésére és egységbefoglalására. Megjelennek az első
mithológiák, theogóniák, kozmológiák, filozófiai költemények. De az
emberi szellem még nem szabad.
A renaissance és a XVI. század óta támad a negyedik kiágazás.
A szabad kritika, az egész világgal szemben való rendszeres és
tudományos viselkedés jellemzi. Emberies erkölcs, rendszeres és
nem kapkodó társadalmi reformok, szabályos tudományos haladás –
ezek az értelem e fejlődésének szükségszerü következményei.
Steinmetz osztályozása után említhetnénk több lélektani
osztályozást, amelyet korunkbeli szocziológusok javasolnak. Az
osztályozásnak ez a fajtája, amely a társadalmak szellemi
állapotának különbségein alapszik, egyre jobban kezd érvényesülni
napjainkban. Megerősítése ez annak a föntebbi állításunknak, hogy
a szocziológia határozottan lélektani irányba tér.
Csak Sighele, Bagehot és Nietzsche osztályozását fogjuk még
röviden szóvá tenni. Sighele A szekták lélektana czímű könyvében a
czivilizáczió két tipusát különbözteti meg: azt, amely az erőszakon
nyugszik, és azt, amely a csaláson (dolus) nyugszik. Az első tipusú
czivilizáczióhoz tartoznak vagy tartoztak Korzika, Szardinia egy
része, Montenegro, a középkor itáliai városai és általában csaknem
valamennyi kezdetleges czivilizáczió. A második tipushoz tartoznak
ellenben az összes modern czivilizált népek, vagyis azok,
amelyeknél szervezetük minden részét teljesen megszállta a
burzsoa kapitalista-kormányzat. A czivilizáczió e két tipusának
megfelel a kriminalitás két külön tipusa: az atavisztikus kriminalitás,
amely szerint bizonyos egyének erőszakos eszközökhöz térnek
vissza a létért való küzdelemben, oly eszközökhöz, amelyeket a
czivilizáczió már régebben elnyomott, pl. az emberölés, a lopás és
az erőszak; és az evolutiv kriminalitás, amely hasonlóképpen elfajult,
sőt talán szándékában még inkább gonosz, mint az előbbi, de
eszközeiben sokkal polgárosultabb, minthogy az erőt és az
erőszakot ravaszsággal és csalással helyettesítette.33)
Bagehot: A nemzetek fejlődésének tudományos törvényei czímű
könyvében két kort különböztet meg a társadalmak történeti
fejlődésében: a kényszer korát és a szabad vitatkozás korát. A
vitatkozás szabadságát az emberi nem tökéletesedése
szempontjából lényeges szervnek tekinti.34)
Az osztályozási kisérleteknek szemléjét a Nietzsche-féle hires
megkülönböztetéssel fogjuk befejezni, amely annyi vitát támasztott
és fog is még támasztani. Nietzsche megkülönbözteti azokat a
társadalmakat, amelyekben a rabszolgák erkölcse, és azokat,
amelyekben az urak erkölcse uralkodik. Az előbbi erkölcsöt a
csordaszellem diadala, a kollektiv gyávaság és kegyetlenség
jellemzi, továbbá az a lagymatagság, amelylyel az egyén a csorda
akaratát szolgálja, a gyanakvás a felsőbbségekben és a gyöngék és
kicsinyek iránt való képmutató részvét. – Az urak erkölcsét a szellem
és a szív függetlensége, a hősies és megvető viselkedés jellemzi
önmagunk és mások szenvedésével szemben. A rabszolgaerkölcs a
haladás illuziójának elámítottja, és nem tudom, miféle humanitárius
jövendő álmában ringatózik, amely voltakép nem volna egyéb, mint
az egyetemes szolgaság. Az urak erkölcse a multat, az aggságot és
a hagyományt tiszteli, és a jelenben ki akarja fejleszteni az egyén
hatalmi akaratát, amely megveti a jövendő igéreteit és álmait.35)
Nietzsche a rabszolgaerkölcsre alapított társadalmakat azonosítja a
demokratikus társadalmakkal, az urak erkölcsén alapuló
társadalmakat pedig az arisztokratikus társadalmakkal. A mi
véleményünk szerint Nietzsche joggal ostorozta megvető
szarkazmusával a csorda-szellemet, a kollektiv gyávaságnak és
kegyetlenségnek azt a szellemét, amelynek nagyon is sok a nyoma
még társadalmainkban. Megvan az az érdeme, hogy egyike volt
azoknak a bátor szellemeknek, akik napjainkban a csordaszellem
ellen fölemelték az individualizmus tiltakozását és akik készörömest
elmondanák Ibsen egyik hősével: «A leghatalmasabb ember az, aki
a legegyedülibb.»
 De Nietzschenek nem volt igaza, mikor összekeverte itt a
csordaszellemet és a demokratikus szellemet. A demokratikus
szellemnek, véleményünk szerint, nincs más jogosultsága, mint az,
hogy az individuálizmust hangoztatja a csordazsarnokságokkal
szemben. Valóban, nem csordaszellem van-e ott mindamaz oktalan
vagy kegyetlen előítélet mélyén, amely ma is lealjasítja társadalmi
erkölcsünket, s amely ellen küzd éppen a demokratikus szellem? –
Az állítólagos uraknak nincs-e meg szintén a maguk
csordaszelleme, amelynek itt kasztbecsület, ott pedig testületi
szellem a neve? Testületi szellem vagy kasztszellem, nagyon egyre
mennek. Nem egyebek ezek, mint egy lényegében csordai és
antiindividualista kollektiv egoizmusnak a megnyilvánulásai.
Csodálkozunk, hogy Nietzsche hatalmas szelleme efféle fogalmi
zavart okozott, amelynek súlyosak a társadalmi következményei, s
amely – különös félreértés folytán – lehetővé teszi a múlt
csordazsarnokságai védőinek, hogy Nietzschét, ezt a geniális
individualistát, maguk közé tartozónak tekintsék.
 MÁSODIK KÖNYV

A TÁRSADALMAK ALAKULÁSA

I. FEJEZET.

A társadalmak teremtőelvére vonatkozó

elméletek vizsgálata.

«A társadalmak alakulása» – ez a tárgya Aristoteles Politikája

első fejezetének, amelyben a bölcselő kifejti a család és az állam
keletkezését. Tudvalevő, hogy ő szerinte a társadalom eredete
természettől való, hogy a társadalom az ember egyik ösztönének: a
társadalmi ösztönnek eredménye. «Az ember természeténél fogva
politikai állat.»
De ha megállapítjuk, hogy ez az ösztön megvan az emberben,
ezzel még nem magyarázzuk meg a társadalmak alakulását. Ki kell
még mutatni azt is, milyen törvények szerint működik ez a társadalmi
ösztön.
A szocziológusoknak régóta föl kellett vetniök ezt a főkérdést: Mi
az emberi társadalmak teremtő jelensége?
Mint ahogy Descartes azt hitte, hogy a mozgásban megtalálhatja
azt az általános tényt, amelyből az anyagi mindenség valamennyi
jelensége eredhet, a szocziológusok is azt hitték, hogy fölfedezhetik
az elemi társadalmi jelenséget. «Anyagot és mozgást adjatok, és én
megteremtem a világot», – mondotta Descartes. – Adjátok meg
nekem, – mondják a szocziológusok, – ezt az elemi társadalmi
kapcsolatot vagy kölcsönhatást, és én megalkotom a társadalmi
világot. – A kiválasztott teremtő tény a különböző theoretikusok
szerint váltakozik; de a módszer, amelyet követnek, mindig ugyanaz.
A segítségül hivott tényezők igen különböző természetüek: fizikaiak,
fiziológiaiak, gazdaságiak, lélektaniak.
Felsorolásuk abban a sorrendben, amelyben tárgyalni fogjuk
őket, a következő: 1. a faj; 2. a fizikai és geográfiai miliő; 3. a
szimbiózis vagy szerves szolidaritás (Izoulet); 4. a társadalmiság
vagy társadalmi pszichizmus (De Roberty); 5. az alkalmazkodás
(Spencer); 6. a faj érdeke és a gregarizmus (Ammon); 7. a
gazdasági fejlődés (Loria és Marx); 8. a népesség száma, sűrűsége
és mozgékonysága (Bouglé); 9. a faji tudat (Giddings); 10. a
szerződés (Rousseau); 11. az utánzás (Tarde); 12. a szinergia (H.
Mazel).
Kivülről befelé haladva, elő találjuk azokat az elméleteket,
amelyek a fajt és a geografiai miliőt hivják segítségül.
Azt az elméletet, amely a faj tényezőjén alapszik, bajos
elfogadni. Gobineau gróf szerint36) a társadalmak egyedüli teremtő
tényezője a faj. A világtörténetben nincs más tényező, mint a fajok
tisztasága vagy keveréke, vagy hogy jellegzetesebb kifejezést
használjunk: a fajok kémiája. Az ősember (Urmensch), akit
Gobineau adamitának nevez, előttünk teljességgel ismeretlen. Egy
második korszak az emberiség történetében az, amelyet a három
differencziálódott és állandó fajnak, a fehér, sárga és fekete fajnak a
megkülönböztetése jellemez. Egy harmadik korszakot az hozott
létre, hogy nagy fajták alakultak ki e három nagy faj kebelében, és
végül negyedsorban meg kell különböztetni azokat a tipus-
kialakulásokat, amelyek e nagy fajok többé-kevésbbé egyszerü vagy
bonyolult keveredéséből keletkeztek. A történelemnek nincs dolga
csak a negyedik fokú alakulatokkal. Amíg a faj tiszta marad,
valamely nép tagjainak szellemi állapota lényegében egyforma és
változatlan. Valamely nép ethnikai elemeinek keveredése idegen
elemekkel az illető népet degenerálja. Különböző vér keveredése a
gondolatok és meggyőződések különféleségét vonja maga után,
forradalmi elméletekhez visz és végül romlását okozza a
társadalomnak, amelyet idegen elemek megváltoztattak.37)
Egyszóval, Gobineau szerint az, ami az embereket egyesíti és a
társadalmakat alapítja, nem egyéb, mint a vér közössége.
Ezt az elméletet számos szocziológus megbirálta, különösen
Manonorier és Bouglé. A tapasztalás és a történelem egyaránt
Gobineau elmélete ellen tanuskodik.
Ilyen régi idők óta a faj tisztasága mythosz csak. «Bármennyire
hangoztatta is az antik világ a vér tisztaságát, ez a tisztaság csak
igen ritkán volt meg, – mondja Bagehot. – A legtöbb történeti nemzet
történelemelőtti nemzeteket győzött le; de bárha tömegesen le is
gyilkolták a legyőzötteket, valamennyit le nem mészárolták. A
meghódított faj férfiait rablánczra fűzték, asszonyait pedig feleségül
vették.»38)
Ha már az ókorban, Görögországban, Rómában és Indiában is,
gyakran fikczió volt csak a vér közössége, mit szóljunk a modern
történelemről és a nemzeti egységekről, amelyek azt betetőzik?
Ezek a nemzeti egységek gyakran nem egyebek, mint fajtákra
szakadt fajok mozaikjai. Mennél tovább előre halad a történelem, a
fajok annál inkább összekeverednek társadalmi csoportoknak a
kialakulásában.39)
A szocziológia nem merülhet el a fajok filozófiájában. A
társadalmi formák, amelyeket némelyek az ethnikai különbségek
eredményének tekintenek, gyakran maguknak az ethnikai
különbségeknek fontos tényezői. Ez vagy az a nép mintha ilyen vagy
olyan lelki vagy erkölcsi jellegző vonásokat mutatna fel. De ezek a
megkülönböztető vonások inkább azoknak a miliőknek eredményei,
amelyeken az illető nép átkelt, azoknak a társadalmi formáknak,
amelyeken keresztül ment, szóval inkább egész társadalmi
fejlődésének, mint anatómiai szerkezeteknek a következményei.
Welcome to our website – the ideal destination for book lovers and
knowledge seekers. With a mission to inspire endlessly, we offer a
vast collection of books, ranging from classic literary works to
specialized publications, self-development books, and children's
literature. Each book is a new journey of discovery, expanding
knowledge and enriching the soul of the reade

Our website is not just a platform for buying books, but a bridge
connecting readers to the timeless values of culture and wisdom. With
an elegant, user-friendly interface and an intelligent search system,
we are committed to providing a quick and convenient shopping
experience. Additionally, our special promotions and home delivery
services ensure that you save time and fully enjoy the joy of reading.

Let us accompany you on the journey of exploring knowledge and

personal growth!

textbookfull.com