Quick and Easy Ebook Downloads – Start Now at ebookluna.

com for Instant Access

(eBook PDF) Management of Human Resources: The

Essentials, 5th Canadian Edition

https://ebookluna.com/product/ebook-pdf-management-of-human-
resources-the-essentials-5th-canadian-edition/

OR CLICK BUTTON

DOWLOAD EBOOK

Instantly Access and Download Textbook at https://ebookluna.com

 We believe these products will be a great fit for you. Click
the link to download now, or visit ebookluna.com
to discover even more!

(eBook PDF) Management of Human Resources The Essentials 4th Canadian

https://ebookluna.com/product/ebook-pdf-management-of-human-resources-the-
essentials-4th-canadian/

(eBook PDF) Essentials of Managing Human Resources 6th Canadian

https://ebookluna.com/product/ebook-pdf-essentials-of-managing-human-
resources-6th-canadian/

(eBook PDF) Human Resources Management in Canada 13th Canadian

https://ebookluna.com/product/ebook-pdf-human-resources-management-in-
canada-13th-canadian/

(eBook PDF) Understanding Human Resources Management: A Canadian

Perspective

https://ebookluna.com/product/ebook-pdf-understanding-human-resources-
management-a-canadian-perspective/
(eBook PDF) Essentials of Contemporary Management 5th Canadian Edition

https://ebookluna.com/product/ebook-pdf-essentials-of-contemporary-
management-5th-canadian-edition/

(eBook PDF) Strategic Hospitality Human Resources Management

https://ebookluna.com/product/ebook-pdf-strategic-hospitality-human-
resources-management/

(eBook PDF) Strategic Human Resources Planning 7th Canadian Edition

https://ebookluna.com/product/ebook-pdf-strategic-human-resources-
planning-7th-canadian-edition/

(eBook PDF) Managing Human Resources 8th Canadian Edition by Belcourt

https://ebookluna.com/product/ebook-pdf-managing-human-resources-8th-
canadian-edition-by-belcourt/

(eBook PDF) Human Resources Management, Global Edition 16th Edition

https://ebookluna.com/product/ebook-pdf-human-resources-management-global-
edition-16th-edition/
 D E S S LE R • C H H IN Z E R • G A N N O N

MANAGEMENT OF
HUMAN RESOURCES
T H E E S S E N T I A L S

F I F T H C A N A D I A N E D I T I O N
 Contents vii

PART FIVE Building Effective Employee–Employer Relationships 236

Chapter 10 Occupational Health and Safety 236

Strategic Importance of Occupational Health and Safety 237
Entrepreneurs and HR Small Business Safety Calculator 238
Basic Facts about Occupational Health and Safety Legislation 238
What Causes Accidents? 241
Workforce Diversity Guiding Young Workers in Health and Safety 246
How to Prevent Accidents 246
Occupational Health and Safety Challenges in Canada 249
Strategic HR Fidelity Investments Canada Focuses on Employee Health 250
Employee Wellness Programs 260

Chapter 11 Managing Employee Separations: Foundations of Employee Engagement,

Communication, and Turnover Management 264
The Importance of Managing Employee Separations 265
Managing Turnover 265
Strategic HR Employers Owed Reasonable Notice for Voluntary Turnover 268
Employee Engagement and Fairness in Employee Separations 274

Chapter 12 Labour Relations 282

Introduction to Labour Relations 283
Workforce Diversity Collective Agreement Puts Aboriginals First 285
Strategic HR UFCW’s Social Media Campaign to Engage and Educate Young Canadian
Workers 286
The Labour Relations Process 288
Strategic HR NHL Lockout Timeline (2012–2013 Season) 299
The Impact of Unionization on HRM 305

PART SIX Global Issues in Human Resources Management 308

Chapter 13 Managing Human Resources in a Global Business 308

The Globalization of Business and Strategic HR 309
How Intercountry Differences Affect HRM 309
Global Relocation 312
Considerations in Global HRM 315
Managing Global Workers within Canada 321

Notes 328
Glossary 348
Name and Organization Index 358
Subject Index 360
This page intentionally left blank
Preface
Management of Human Resources: The Essentials, Fifth Canadian Edition,
recognizes that human resources are now among the most important organiza-
tional assets, and thus brings both human resources and non-human resources
readers into a current and comprehensive discussion about human resources
today. The term human resources refers to the employee–employer relationship
in the workplace. The knowledge, skills, assets, and competencies employees
bring to their work help the organization achieve its objectives; these resources
provide a source of competitive advantage for organizations in a hyper-competitive,
global environment.
The strategic importance of human resources management (HRM) activities
is emphasized throughout the book, using recent examples from the Canadian
employment landscape. This textbook highlights fundamental knowledge of
HRM that is important for employees, supervisors, and managers in every
field—not just those working in HR departments or aspiring to do so in the future.
The fifth Canadian edition provides extensive coverage of all HRM topics,
such as job analysis, HR planning, recruitment, selection, onboarding and train-
ing, career management, compensation and benefits, performance management,
occupational health and safety, labour relations, and international HRM.

New to the Fifth Canadian Edition

• NEW! Expert Opinion boxes in each chapter provide interviews with lead-
ing Canadian researchers in the field of HR as well as industry experts from
various well-known companies about critical issues in HR in Canada. Each
interview aligns with the topics discussed in the chapter.
• A revised discussion of formerly separate chapters on recruitment and selec-
tion into a new consolidated chapter entitled Talent Acquisition (Chapter 5).
• Improved and updated graphics and figures in the chapters dealing with
designing and analyzing jobs (Chapter 3); balancing labour supply and
demand considerations (Chapter 4); and developing pay wage curves and
pay structures (Chapter 8).
• Updated Canadian data showing trends in corporate objectives for employee
benefit programming (Chapter 9), union density, and collective bargaining
demands (Chapter 12).
• Updated end-of-chapter Experiential Exercises to support classroom and
independent learning activities.

Key Features
Comprehensive Introductory Chapter. Chapter 1 provides a comprehensive
overview of the strategic importance of HR, highlighting the evolution of
HR over the years, the advances in measuring HRM’s contribution to the
bottom line, and HRM’s critical role in strategy implementation. It also
highlights HR-related professional designations in Canada.

ix
x Preface

Legal Emphasis. Chapter 2 provides a clear understanding of the often overlap-

ping areas of legislation that affect the employment relationship. This includes
a discussion of key legal cases, potential outcomes, and remedies to violations,
as well as a discussion about employer rights related to employment.
Significant Discussion of Managing Labour during Dynamic Times. Chapters 1,
4, and 11 focus on the impact and management of labour in dynamic times
when organizations must compete for talent. Chapter 11 focuses on turn-
over (quits, layoffs, termination, etc.), including legal, psychological, and
communication issues.
More Coverage on the Impact of Globalization on HR. Further discussion of the
impact of globalization on HR was added throughout this edition, with a
focus on both Canadian organizations’ interactions on a global scale and the
impact of immigrants on the Canadian labour force. Specific sections, such
as performance management (in addition to performance appraisal), the
impact of immigration on the labour force, and employability skills, are
introduced.
Integrated Chapters. Rather than approaching topics as isolated silos, the book
highlights areas of overlap in order to present HRM as an integrated set of
topics.
HR by the Numbers. This feature focuses on the impact of HR practices and
policies. The format of these sections is more magazine style and visually
enticing for the students.

Highlighted Themes
• Workforce Diversity. The Workforce Diversity boxes describe some of the
issues and challenges involved in managing the diverse workforces found in
Canadian organizations. The broad range addressed includes generational/
age, ethnic, gender, racial, and religious diversities.
• Strategic HR. The Strategic HR boxes provide examples that illustrate the
ways in which organizations are using effective HRM policies and practices
to achieve their strategic goals.
• Entrepreneurs and HR. Suggestions, examples, and practical hints are pro-
vided to assist those in smaller businesses who have limited time and
resources to implement effective HRM policies and procedures.
• Global HRM. In recognition of the increasing impact of globalization, topics
highlighted in the Global HRM boxes include cultural issues in retirement
plans, employment contracts in Europe, and the importance of personal rela-
tionships for business success in China.

Additional Features
Learning Outcomes. Specific learning goals are defined on each chapter-opening
page.
Key Terms. Key terms appear in boldface within the text, are defined in the mar-
gins, and are listed at the end of each chapter.
Current Examples. Numerous real-world examples of HRM policies, procedures,
and practices at a wide variety of organizations, ranging from small service
providers to huge global corporations, can be found throughout the text.
 Preface xi

Full-Colour Figures, Tables, and Photographs. Throughout each chapter, key

concepts and applications are illustrated with strong, full-colour visual
materials.
Web Links. Helpful Internet sites are provided throughout the text and are
featured in the margins.
End-of-Chapter Summaries. At the end of each chapter, the summary reviews
key points related to each of the learning outcomes.
End-of-Chapter Review and Discussion Questions. Each chapter contains a set
of review and discussion questions.
Critical Thinking Questions. Each chapter contains end-of-chapter questions
designed to provoke critical thinking and stimulate discussion.
Experiential Exercises. Each chapter includes a number of individual and group-
based experiential exercises that provide learners with the opportunity to
apply the text material and develop some hands-on skills.

Student Supplements
MyLab Management delivers proven results in helping individual students suc-
ceed. It provides engaging experiences that personalize, stimulate, and measure
learning for each student. Students and instructors can make use of the follow-
ing online resources:
• NEW MediaShare: Consisting of a curated collection of videos and custom-
izable, auto-scored assignments, MediaShare helps students understand
why they are learning key concepts and how they will apply those in their
careers. Instructors can also assign favorite YouTube clips or original con-
tent and employ MediaShare’s powerful repository of tools to maximize
student accountability and interactive learning, and provide contextualized
feedback for students and teams who upload presentations, media, or busi-
ness plans.
• Personal Inventory Assessment (PIA). Students learn better when they can
connect what they are learning to their personal experience. PIA is a collec-
tion of online exercises designed to promote self-reflection and engagement
in students, enhancing their ability to connect with concepts taught in prin-
ciples of management, organizational behaviour, and human resource man-
agement classes. Assessments can be assigned by instructors, who can then
track students’ completions. Student results include a written explanation
along with a graphic display that shows how their results compare to those
of the class as a whole. Instructors will also have access to this graphic repre-
sentation of results to promote classroom discussion.
• Study Plan: As students work through the MyLab Study Plan, they can
clearly see which topics they have mastered—and, more importantly, which
they need to work on. Each question has been carefully written to match the
concepts, language, and focus of the text, so students can get an accurate
sense of how well they’ve understood the chapter content.
• Pearson eText: MyLab Management also includes an eText version of Man-
agement of Human Resources: The Essentials, including a complete Glossary
and Index. This dynamic, online version of the text is integrated throughout
MyLab Management to create an enriched, interactive learning experience
for students. Users can create notes, highlight text in different colours, create
xii Preface

bookmarks, zoom, and click hyperlinked words and phrases to view defini-
tions and go directly to weblinks. The Pearson eText allows quick navigation
to key parts of the eText using a table of contents and provides full-text
search.
Instructors and students can also access quizzes, cases, simulations and other,
study tools designed to engage learners and improve student understanding.

Instructor Supplements
These instructor supplements are available for download from a password-pro-
tected section of Pearson Canada’s online catalogue (www.pearson.com/higher-
education). Navigate to your book’s catalogue page to view a list of those
supplements that are available. Speak to your local Pearson sales representative
for details and access.
Computerized Test Bank. Pearson’s computerized test banks allow instruc-
tors to filter and select questions to create quizzes, tests, or homework. Instructors
can revise questions or add their own, and may be able to choose print or online
options. These questions are also available in Microsoft Word format.
Instructor’s Manual. The Instructor’s Manual includes Learning outcomes,
chapter summaries, chapter/lecture outlines, discussion box summaries, ethical
dilemmas, key terms from the text, and answers to the end of chapter questions.
PowerPoint Slides. This practical set of PowerPoint slides outlines key con-
cepts discussed in the text, and includes selected tables and figures from the text.
Learning Solutions Managers. Pearson’s Learning Solutions Managers work
with faculty and campus course designers to ensure that Pearson technology
products, assessment tools, and online course materials are tailored to meet
your specific needs. This highly qualified team is dedicated to helping schools
take full advantage of a wide range of educational resources, by assisting in the
integration of a variety of instructional materials and media formats. Your local
Pearson Canada sales representative can provide you with more details on this
service program.
 Preface xiii

Acknowledgments
The manuscript was reviewed at various stages of its development by a number
of peers across Canada, and we want to thank those who shared their insights
and constructive criticism.
Ian Gellatly, University of Alberta
Noel Genoway, Langara College
Janet Latremouile, Humber College
Robin McQueen, Camosun College
Grace O’Farrell, University of Winnipeg
April Wallace, Queen’s University
Qi Wang, George Brown College
Dileeni Weerasinghe, University of Guelph–Humber
At Pearson Canada, we are very grateful to Karen Townsend, Acquisitions
Editor; Leigh-Anne Graham, Darcey Pepper/Lisa Gillis Marketing Managers;
Jennifer Murray, Content Developer; Sarah Gallagher, Project Manager; and all
the other people behind the scenes who have helped make this edition possible.
A special note of thanks is extended to research assistant Rachelle Phillips.

Gary Dessler
Florida International University
Nita N. Chhinzer
University of Guelph
Gary L. Gannon
University of Toronto
This page intentionally left blank
About the Canadian Authors
Dr. Nita N. Chhinzer
Dr. Nita N. Chhinzer is an Associate Professor in
the Department of Management, University of
Guelph. She was recognized as one of the top 25
HR professionals in Canada in 2016. Her research
is concentrated on Strategic Human Resources
Management, with a strong focus on downsizing
practices, procedures, and ethics. Her program of
research includes securing a stronger understanding
of downsizing activity in the Canadian context,
with an aim to affect public policy and legislation
regarding layoffs. She has gained international rec-
ognition with conference participation in such
places as Athens, Greece; Paris, France; Dubai,
UAE; and many North American speaking engagements. From May 2012 to
2017, Dr. Chhinzer was the recipient of the prestigious Fellowship in Leadership,
HRM and Work.

Dr. Gary L. Gannon

Dr. Gary L. Gannon (PhD, CHRL) has 18 years of
experience in progressive HR management roles in
the health care and higher education sectors. He is
recognized as an expert in building and revitalizing
HRM services in medium and large organizations
in order to fulfill strategic business objectives. Dr.
Gannon is a certified member of the Human
Resources Professionals Association (HRPA) and
serves on the Association’s Academic Standards
Committee. He has also advised several not-for-
profit organizations on HRM-related matters as part of his involvement in the
local community. In 2015, Dr. Gannon was awarded Durham College’s Faculty
Excellence Award. He presently teaches HR management and Labour Relations
courses in the School of Continuing Studies at the University of Toronto.

xv
Visit https://testbankfan.com
now to explore a rich
collection of testbank or
solution manual and enjoy
exciting offers!
This page intentionally left blank
 © Shutterstock
PART ONE Human Resources Management in Perspective CHAPTER

THE STRATEGIC ROLE OF HUMAN

RESOURCES MANAGEMENT
LEARNING OUTCOMES
1
AFTER STUDYING THIS CHAPTER, YOU SHOULD BE ABLE TO:

DEFINE human resources management (HRM), and ANALYZE the strategic

significance of HRM.
DESCRIBE the evolution of HRM, and EXPLAIN how HRM has changed over
recent years to include a higher-level advisory role.
EXPLAIN how HRM has taken on the characteristics of a profession.
DISCUSS the internal and external environmental factors affecting HRM policies
and practices, and EXPLAIN their impact.

1
2 Part 1 Human Resources Management in Perspective

1.1 THE STRATEGIC ROLE OF HUMAN

RESOURCES MANAGEMENT
human resources management Human resources management (HRM) refers to the management of people in
(HRM) The management of people organizations. Human resources professionals are responsible for ensuring that
in organizations to drive successful the organization attracts, retains, and engages the diverse talent required to meet
organizational performance and
achievement of the organization’s
operational and performance commitments made to customers and shareholders.
strategic goals. Their job is to ensure that the organization finds and hires the best individuals
available, develops their talent, creates a productive work environment, and con-
tinually builds and monitors these human assets. They have the primary respon-
sibility for managing the workforce that drives organizational performance and
achieves the organization’s strategic goals.1
The aim of this book is to help every manager develop the skills he or she
needs to carry out the HRM–related aspects of his or her job, such as recruiting,
selecting, training, appraising, and incentivizing employees, as well as providing
them with a safe and fulfilling work environment.2 In addition, establishing an
awareness of the factors (strategic, legal, political, structural, etc.) that impact
how individuals, teams, or units are recruited, selected, evaluated, developed,
compensated, and removed from the employment relationship can be helpful for
the reader in his or her role as an employee.
More specifically, HRM involves formulating and implementing HRM sys-
tems (such as recruitment, performance management, and compensation) that
are aligned with the organization’s strategy to ensure that the workforce has the
competencies and behaviours required to achieve the organization’s strategic
objectives. In practice, the various HR topics are not isolated but interact with
and affect other areas of HR. For example, hiring people who don’t have the
potential to learn the job will doom their performance, regardless of how much
training they get. Similarly, each HRM function, from job analysis to recruiting,
selecting, training, and rewarding employees, should aim to produce the
employee behaviours and competencies that the company needs to achieve its
strategic goals. Accordingly, it is crucial that the HR strategy be aligned with the
company’s strategic plan (see Figure 1.1).
Just as important as the financial capital that is required for an organization
to operate, the knowledge, education, training, skills, and expertise of a firm’s
human capital The knowledge, workers represent its increasingly valuable human capital. More and more orga-
education, training, skills, and nizations are awakening to the importance of human capital as the next com-
expertise of an organization’s petitive advantage.3
workforce.
Research studies over the past two decades have confirmed that effective HR
practices are related to better organizational performance.4 Organizational benefits
range from employee empowerment to extensive training that affects the produc-
tivity of employees.5 The resource-based view of the firm suggests that practices in
human resources contribute to the development of embedded knowledge of a firm’s
culture, history, processes, and context, which are non-imitable.6 More specifically,
three HR practices (profit sharing, results-oriented performance management, and
employment security) are strongly related to important accounting measures of
performance (return on assets and return on equity).7 High-performance HR prac-
tices (comprehensive employee recruitment and selection procedures, incentive
compensation and performance management systems, and extensive employee
involvement and training) have a positive relationship with turnover, productivity,
and corporate financial performance (gross rate of return on capital).8
 Chapter 1 The Strategic Role of Human Resources Management 3

FIGURE 1.1 Linking Company-Wide and HR Strategies

Company’s competitive environment

Economic, political, demographic,
competitive, and technological trends

Company’s strategic plan

For example
Company’s strategic situation • Should we expand geographically?
• Cut costs?
• Diversify?

Company’s internal strengths

and weaknesses
Company’s HR (and other functional)
strategies
What are the basic courses of action
Organizational performance HR will pursue to ensure that the recruiting,
selecting, training, appraising, and
compensation systems support the
company’s strategic plan?

Source: © Gary Dessler, Ph.D., 2007.

1.2 THE EVOLUTION OF HRM

Is it accurate to say that HRM existed tens of thousands of years ago? Ancient
armies and organized efforts always required attracting, selecting, training, and
motivating workers. But personnel tasks like these were mostly just part of every
manager’s job, something that lasted in most countries until the late 1800s. At that
time, labour problems began arising in many of the post–industrial revolution’s
new factories. Soon employers were setting up “welfare offices” and “welfare sec-
retaries” to manage activities like factory washrooms, and “safety bureaus” to
oversee plant safety. By 1900, employers set up the first “hiring offices,” training
programs, and factory schools. These early stages of HRM were known as per-
sonnel management.9
In these early firms, personnel managers took over hiring and firing from
supervisors, ran the payroll departments, and administered benefits plans. As
expertise in testing emerged, personnel departments played a greater role in
employee selection and training.10 New union laws in the 1930s added “Helping
the employer deal with unions” to personnel management’s tasks. New equity-
oriented laws in the 1970s and 1980s made employers more reliant on person-
nel management to avoid discrimination claims.11
Around that time, globalization made gaining a competitive edge through
engaged employees—and therefore personnel management—increasingly impor-
tant. Today economic and demographic trends (recall the diminishing workforce
participation rate and aging population, for instance) make finding, hiring, and
motivating employees more challenging, while the existence of more high-tech
and service jobs means employers must excel at managing employees’ knowledge,
skills, and expertise (human capital) through aptly renamed HRM departments.12
Many HR experts (industry and academic) recognize the changing face of HR. Dr.
Rick Hackett’s perspectives on the profession and hot topics for the future are
highlighted in the Expert Opinion box.
4 Part 1 Human Resources Management in Perspective

Academic Viewpoint
EXPERT OPINION

Focus: Executive/managerial workforce with an increasing use

assessment, leadership, HR recruit- of contingent workers. The issues
ment, testing, selection, work of what this means for retention,
attitudes, absenteeism, and perfor- information security, intellectual

Dr. Rick Hackett

mance assessment. property, and the impact on the
labour force composition requires
1. In your expert opinion, who consideration.
is responsible for managing IV. Intrepreneurship: Innovation
the added value associated within the organization requires
with human resources an exploration of what kinds of
(employees) in an infrastructure we need in place to
organization? support new information and
innovation.
My one-word answer: Everyone.
Responsibility for managing employ- Identification:
ees in an organization might start at Dr. Rick Hackett 3. Why should those who
the executive level (executives Professor and Canadian Research manage human resources in
develop the mission and vision that Chair in Organizational Behaviour an organization use aca-
essentially drive the organizational and Human Performance, and demic articles in peer-
strategy), but all stakeholders Fellow of Canadian Psychological reviewed journals to inform
(employees, managers, specialists) Association their decisions?
facilitate the execution of that vision Affiliation: Pressing demands of the day-to-day
or mission. We rely on people to DeGroote School of Business, job requirements make it hard for
express the values required to meet McMaster University practitioners to manage information
the goals and objectives of the organi- overload. Instead, researchers should
zation, which involves alignment of work with media teams at their
culture, incentives, process, and prac- research centres (e.g., universities,
tices that often permeate through HR. data accessible through HR sys-
tems. Big data in HR changes in government agencies) or develop
real time; it’s dynamic, with con- industry-oriented papers to commu-
2. What are some of the hot nicate information in a meaningful
stantly changing algorithms.
topics being researched in way outside of the research commu-
II. Technology for Performance
the world of HRM now, nity. Recent research grant applica-
Management: This is linked with
which existing and future tions have started asking about plans
data analytics, but addresses how
managers should know for research dissemination, but we
we harness technology to make
about? can also build in incentive systems to
HR more effective. For example,
I. Data Analytics: In recent years HRIS requires packages tailored to recognize research communicated in
there has been a lot of discussion the needs of specialized workers. practitioner forums.
of big data, specifically about how III. Contingent Workforce: Organi­ Source: Reprinted by permission from Dr. Rick
we can harness the volume of zations have a smaller core Hackett.

1.2.1 Critical Competencies for HR Professionals

A 2011 national survey of HR professionals identified five critical pieces of
knowledge required by HR professionals today. Presented in order of priority,
they are business acumen, an understanding of employment law and legislation,
talent management, broad HR knowledge, and employee–labour relations
knowledge.13 The results align with an overall trend towards increased
Discovering Diverse Content Through
Random Scribd Documents
 És a nemes főuraknak és a követeknek ott künn kellett hagyni a
kardjaikat a folyosón, mikor az országgyülésbe beléptek. Elhagyni az
elválhatlan kardot, amire a tanácsteremben is jól esik hivatkozni! A
kinek a kardját elvették, az nem is tehet mást, mint hogy hallgat.
A svéd király azt is tudta, hogy hogyan kell adót kivetni, és
behajtani? s a szűz nemesi vállak megtanulták azt viselni.
A barbaroktól féltek a lengyel főurak, hogy azok elpusztítják,
fölégetik a királyoktól ápolt kultura remekeit. Inkább égtek volna
azok porrá és hamuvá! A svéd elküldte azokat diadaljelül
Stockholmba, a Viasdova királyi palota remek szobrai, Dolabella nagy
festményei elvándoroltak a Wásák palotáiba.
A vad scytya fajtól féltek, ki a fogoly nemes urakat keresztre
feszítteté, élve elsíroltatá; s a kihez menekültek, az még roszabbat
tett velök: kigúnyolta és lenézte; s igaz nemesre nézve ez az igazi
keresztrefeszítés, élve eltemettetés.
Az Athosz hegyi barátok, az olympi püspök fanatizált népe,
tűzzel-vassal pusztította a római hitű lengyel templomait, kolostorait;
a czivilizált svéd protéstáns volt: az nem üldözte a jezsuitákat, csak
épen nevetni járt a szertartásaikra, s belekaczagott a misemondás
antiphonáiba; nem gyilkolta le, csak összecsókolgatta a szent
szűzeket, s a misemondó ruhákba, a papi kasulákba és szutánokba a
trombitásokat és dobosokat öltözteté fel, úgy parádézott velök Varsó
utczáin. És minden közhelyen nevetségessé tette a lengyel nemzeti
viseletet; az ő tollas kalapja, szalagoktól repkedő tarka öltönye lett a
divat.
A «néma diæta» az egész országot jelentette.
Hanem ekkor is volt egy ember, a ki azt merte mondani: «Nye
poz wolim!» Zamojszcze ura: az utolsó otthon maradt nemes, a ki
azt merte üzenni a királynak: «én nem mehetek ma te hozzád, mert
a király inasának a lakodalmára kell mennem!»
 – No hát majd elmegyek én arra a lakodalomra! mondá Károly
Gusztáv, s megjelent Zamojszcze vára előtt, a vendégsereggel.
– Szállok az úrnak!
A násznép azt mondta:
– Állok eléje! S megkezdődött az «áldomásozás».
Húsz napig tartott ez az áldomásozás-koczintás – mozsarakkal!
Húsz napig szóratta Károly Gusztáv tűzgolyóit és bombáit
Zamojszcze várára. A lakodalmas ház, a gyönyörű palota, melyen
olasz művészek kezei remekeltek, a diadalmenetek képeivel fedett
falak, a drágakövekkel rakott mozaikok, a könyvtár, a ritkaságok
muzeuma, mind korommá égett. Három millió tallér értéke volt a
kincsnek, a mi a király inasának a lakodalmát megbánta.
– Csigavér! szólt nevetve Zamojszky, s megcsókolta szép
Máriáját. Ne búsúlj miatta! Jövő évben másikat építünk helyette.
S aztán levezette a nejét a palota alatti boltozatok alá, s
megmutatta neki a felhalmozott kincseket, a mikből még pompásabb
palota is kitelt a leégettnél.
Egy nap aztán félbehagyta a bombázást Károly Gusztáv.
Zamojszky másnap küldött neki egy hordó lőport, izenetével.
– Úgy látom, hogy elfogyott a lőporod. Adok kölcsön.
A király erre odaküldé heroldját a vár kapujához.
Zamojszky a felhívó trombitaszóra megjelent a bástyán.
A herold felszólítá a király nevében, hogy ne hagyja tovább
pusztítani se várát, se népét, hódoljon meg.
Zamojszky nevetve válaszolt:
– Nem tett a király még eddig semmi kárt az én váramban, s
ágyútekéitől még nem sérült meg más, mint egy vénasszonynak a
fejkötője, aki az ablakon kinézett, meg egy pulykának a farka, a mi
az udvaron sétált.
E sértő gúny a hatalmas ország-hódítónak egész haragját kihívta.
Az ostrom újra megindúlt, s szakadatlan ágyúzás után a svéd hadak
a várfalakat rohammal készültek elfoglalni.
Zamojszky tudta azt, hogy mi vár reá.
Kézen fogta, átölelte Mária Kazimirát.
– Kedves galambom, mondá neki. Holnap lesz a lakodalmunk
utolsó napja; következik a bezáró táncz: a fegyvertáncz. Lehet, hogy
új vendégeink jönnek. Te vagy a gazdasszony: neked kell őket
elfogadnod, ellátnod mindennel. Jer velem, megmutatom a
kamarádat, a honnan a konyhára te adsz majd ki a «nagy
vacsorára».
Azzal levezette a fiatal feleséget még egy boltozattal alább, egy
mély pinczébe.
A nagy vacsorához valók ott voltak hosszú sor tonnákba elrejtve.
Drága kincs: lőpor.
– Hallod-e, gyémántom, ma vagy holnap rohamra indul az
ellenség s Isten kezében van sorsunk. Amennyi férfi van
Zamojszczeban, az mind a falakon fog harczolni, meg nem tér
onnan, hacsak győztesen nem. Az asszonyok pedig összegyülnek itt
a boltozatok alatt, a mik fejünk felett vannak. Köztük van Grizelda
testvérem, a Wisznovieczka herczegleányok, Szobieszka két hajadon
leányával, Konyeczpolszky Jaromir neje: a lengyel nők ős mintaképei,
szentek az égben, hívek a földön. Itt várják a harcz kimenetelét. –
Mikor az el fog kezdődni, te lejösz a bolt alá egyedül, s itt várod,
hogy érted jőjjön valaki; bezárt ajtónál. – Nem fogsz félni egyedül?
Nem. Mária Kazimira nem tudja, mi a félelem. – Tehát vársz. – S ha
férfihang lesz az, mely a zárt ajtón keresztül megszólít, akkor
felkiáltasz: «gloria in excelsis!» s sietsz kinyitni az ajtót; ha pedig női
hang, a mi megszólal künn, akkor azt mondod: «dies iræ: dies
hodierna!» A mai nap a harag napja!
Akkor tudod, hogy veszve van minden; akkor tudod, hogy mit kell
tenned.
Mária Kazimira megszorítá hős férje kezét. Úgy lesz.
– Hallod, már kezdi az ágyúzást az ellen! Isten veled.
Megcsókolták egymást. Mária Kazimira becsukta magára a vas
ajtót és egyedül maradt. S az ezüst kargyertyatartóban égő viasz
fáklyán számolá, meddig tart még az élet? Talán addig, míg az a
viaszgyertya csonkig leég? Még akkor is alig volt több, mint gyermek.
Második menyegzőjéhez a mindennapi éji zene az ágyúdörgés volt s
a feje fölött megütött boltozatok döngése.
Várt sokáig. Az ágyúdörej megszüntével semmi hang sem
hallatszott ide alá a felvilágból. Ki tudja, mi történik odafenn? A
harcz rémképei végig vonultak lelke előtt. Ha megannyi hős is
minden férfia Zamojszczenak, a hatalmas svéd sereg előtt meg nem
állhat összetöretlenül. Történnek-e még csodák a földön? Talán ha
valaki erősen imádkozik ott mélyen a föld alatt, meghallja azt, a ki
ott lakik a magasban a csillagok fölött.
Mikor már a viaszgyertya a végső ízén égett, léptek és hangok
hallatszottak a vasajtóhoz vezető lépcsőzeten: férfi léptek, férfi
hangok.
Mária Kazimira kitörő örömmel rohant az ajtót felnyitni, s a mint
azt kitárta, a vakító fáklyafény aureolájában egy ismeretlen, idegen
férfi lépett eléje. Egy délczeg ifjú, a hősregék tüneményes alakja:
sisakja, vértezete ezüsttől, aranytól ragyogó, vértől és koromtól
szennyes; kard, lándzsa nyomától horpadt és tépett, arcza
diadalmámortól szilaj, gyöngéd fájdalomtól érzékeny, hódító és
szelidítő egyszerre. – Ez arczot nem látta Mária Kazimira még soha,
ez nem volt a mindennapi vendégek között! Az égből kellett ennek
ide leszállni.
 Az ifjú belső hévtől reszkető, harangzúgásként zengő hangon
mondá az ifjú nőnek:
– Asszonyom: a diadal miénk! A svéd szétverve! Hanem hős
férjed elesett.
Az ifjú nő, annyi ellenmondó indulat, ily nagy egymás ellen
lázadó érzések küzdelme alatt ájultan rogyott össze.
Mikor felocsúdott, a nemes hölgyek körében találta magát, s ott
meglátta ismét azt az ifjút, ki mély sírjában a diadal és a gyász hirét
hozta meg neki. Most már nem volt fegyver, pánczél rajta; selyem
köntösben volt, s egy nő lábainál térdelt, annak a térdeit ölelte át,
annak a kezeit halmozta el csókjaival s örömtől zokogva rebegte:
«óh anyám! édes jó anyám!»
Az a nő volt Szobieszky Theophila.
A hős nevét megmondá a vár-udvarról felhangzó diadalordítás:
– Éljen a mi megszabadítónk, Szobieszky János.

XX.
Ki volt ez a Szobieszky János? s hogy jött az most ide?
Kezdjük az ismertetést a hősök anyjánál.
Szobieszky Anna, a nagy Zolkievszky leánya volt; azé a hős
lengyel vezéré, ki Moszkvát ostrommal foglalta el, s a minden
oroszok trónját a lengyel királynak szerzé meg, és a czárt magát is
elfogta. A Viasdova palota boltozatán ott állt a kép, a mint
Zolkievszky a fogoly czárt lánczra verve viszi a lengyel király elé. A
képet Dolabella isteni ecsetje örökkévalóvá tette volna, ha Nagy
Péter czár el nem követi azt az istenölést, a mitől Attila is
visszaborzadt, hogy a nemzetét sértő remekművet a falról
levakartatá. Mert a művész remekét megsemmisíteni, valóságos
istengyilkolás.
E nagy hadvezér legvitézebb hőse volt Szobieszky Jakab. Ő maga
egy saját költségén kiállított ezredet vitt a hadjáratba. Elindulásakor
«az arany ezrednek» nevezték azt, ragyogó fegyverzetéről;
visszatértekor a «vas ezred» volt a neve. Ő tört be legelső Moszkva
kapuján.
Ez a Szobieszky Jakab győzte le a khoczimi ütközetben Ozman
szultánt s diktálta neki a békét. E dicsőséges harczban elesett
Zolkievicz egyetlen hős fia, s csak unokái maradtak meg, egy ifjú,
Dániel, s egy hajadon, Theophila.
Egy ütközetben a vakmerő ifjú Dániel tatárfogságba jutott, s a
fogoly herczeget a tatár lefejeztette, fejét elküldte Stambulba.
Csak az egyetlen unoka maradt meg, Theophila. Ez örökölte a
Zolkieviczek egész roppant hagyatékát; kincseiket, gyülöleteiket, és
hazaszeretetüket. Ennek lett a férje Szobieszky, a khoczimi győző, a
ki ezt a három kincset meg tudta kétszeresíteni.
A mi Theophilának legelső gondja volt: mesés váltságdíjért
visszaszerezni testvére, a hős Dániel levágott fejét. Annak a számára
épített fényes kápolnát Zolkievben; s aztán mikor a két fia, Márk és
János annyira megnőtt hogy a szót megérté, minden reggel
elvezette őket ebbe a kápolnába s letérdelteté nagybátyjuk siremléke
elé, s újra meg újra elmondatá velük az esküt, hogy nagybátyjuk
halálát nem hagyják megboszúlatlan.
De nemcsak vad dühvel készíté elé fiai lelkét nagy feladatukra, a
mívelt külföld legjobb tanárait hozatta el Zolkievbe, s ahogy
növekedtek gyermekei, egymással vetélkedve lovagias
testgyakorlatokban, úgy gyarapodtak tudományban és művészetben.
A gyermek János úgy tudott bánni az ecsettel is, mint a kelevézzel és
karddal: eltalálta az emberfőt; élethíven az ecsettel, halálhíven a
fegyverrel. Költő volt és troubadour; elragadó szónok. Már
gyermekkorában arra szoktatta az apja, hogy vele vitatkozzék,
szabatosan és kifejezésteljesen. Kezdje a szabadság kultusát azon,
hogy még az egyetlen emberrel szemközt is, kit az isteni törvény
maga tesz korlátlan urává, az apával szemközt is, tartsa meg
függetlenségét, mit nem a durva nyerseség, hanem ész és öntudat
tart fenn.
S mikor kinőttek az iskolából a fiúk, akkor az apa kirepíté őket a
világba: tanúljanak repülni a maguk szárnyain. Theophila
gyermekeinek búcsúzásakor a két család czímerét egyesítő paizst
adott át, a spártai anya e jelszavával: «vagy ezzel, vagy ezen!»
A két hösfi nem szerelmi kalandokat, nem élvezeteket hajhászni
ment a világba. Azt a helyet keresték föl mindenütt, a hol zivatar
volt. Angliát beutazták Cromwell nagy küzdelme idején; Nápolyt
felkeresték, mikor Masaniello volt az úr, s Párisban harczoltak mint
köztestőrök a liga ellen.
S akkor összebeszéltek, hogy beutazzák – Törökországot.
Felkeresik magát azt a leghatalmasabb ellenfélt, a kivel apáik annyi
végzetes harczot vívtak, saját titokteljes birodalmában:
tanulmányozzák a rejtelmes óriást, ki egész Európát fenyegeti,
tulajdon udvarában. Elmentek együtt Stambulba.
A keleti tündérmesék világának közepette érte őket utól a
gyászhír, hogy atyjuk meghalt, – s a még annál is nagyobb gyász,
hogy hazájok haldoklik.
Ez a hír hazahivta őket. Nem kerültek a hosszú, de biztos tengeri
útra, hanem lóra ültek, – merre legegyenesebb az út Sztambulból
hazáig – Thráczián, Bulgárián keresztül, át a Dunán Oláhországba,
azon keresztül a podoliai határig, egy napot sem pihenve s
megrövidítve az éjt.
És végtűl végig a hosszú úton, a mi szemközt jött rájok, az
elfogott lengyel honfitársaik tömege volt, kiket, mint a csorda
barmot, hajtottak rabságra, vásárra, tatárok, oláhok, kozákok. Egy
hosszú processió, több, mint kétszázezer ember, rabkötélre füzve; a
papok, apáczák egymáshoz kötözve, s az embernyáj félmezítelen és
korbácsütéstől vérző tagokkal; megannyi nemes alak!
A két Szobieszky elkeseredett dühvel állta útját e gyászmenetnek.
Csekély csapat volt kiséretük; de az első csata után megszaporodott
az. A foglyokról letépték a rablánczokat, s a levágott kisérők
fegyvereit adták kezeikbe, s aztán mint a hógomoly nőtt egyre az úti
kíséret. A két hősfiú hazatértében felgombolyítá a rabságra vitt
lengyel tábort, s hadsereget gyűjtött az ellenség földén, s ezzel a
felszabadított rabokból összetákolt haddal, melynek fegyvere az
elkeseredés, taktikája a halál megvetése, rohanta meg az ellenségek
leghatalmasabbikát, a svéd királyt Zamojszcze ostroma alatt és
legyőzte azt. Legyőzte ugyanazzal a haddal a legvitézebb svéd
sereget, mely mint a polyva porlott szét az ellenségek
legmegvetettebbike, a kozák paraszthad előtt!
Ez volt Szobieszky János első diadala.
Tudta jól, hogy az egyetlen helyen, mely még Lengyelországból
meg nem hódolt az ellenségnek, ott kell találnia azt a nőt, a ki a
Szobieszkyek anyja! Nem volt több húsz évesnél. Az anyai csók
jutalmáért vágyott.

XXI.
A földre tiport óriás testébe visszatért a lélek. Ez a húsz éves ifjú
volt az ő lelke, nemtője, sorsa.
Szobieszky János nem maradt Zamojszcze várában. Nagy
munkája volt, sietett. Megverte az ellent, megcsókolta az anyját; a
harmadik volt feltámasztani hazáját.
Mint az itéletnapi arkangyal kiáltó szava a halottakhoz: «keljetek
fel!» úgy hangzott végig az országon ébresztő hívása. A hadseregek
a földből támadtak elő.
 Ha a lengyel alkotmány szerint joga volt egy embernek azzal a
szóval, hogy «nye poz wolim» szétrobbantani az egész
országgyülést, megtagadni adót és hadsereg-állítást a kormánytól;
de viszont az egyes kerületeknek megint szabadságuk volt az
országgyülés rendelete ellen konfederálni, s a szövetséges gyülésben
venni fel, a mit az országgyülés elejtett. Egyetlen egy kerület is
protestálhatott az országgyülés ellen, s joga volt mást határozni,
mint az országgyülés. Ezuttal a konfederáczió mentette meg
Lengyelországot.
Szobieszky sietett visszahívni az országba a királyt és királynét, s
azután megindult első diadaltól lelkesült hadserege élén, a királypárt
oltalmazva, Varsó felé.
Közeledtének híre is győzelem volt már. A lengyel főurak, a papok
és nemesek, kik a svéd hódítónak olyan könnyen esküdtek hűséget,
olyan könnyen el is feledték az esküt, s tömegestől szöktek el
Varsóból, megtértek bűnbánattal saját királyukhoz.
Minden lépésnél nőtt az óriás, s Varsó alatt már egyenlő magasan
hordta fejét az eddigi győztessel.
Károly Gusztávot az utolsó lengyel főnemes is elhagyta. Ez volt
Radziejowszky maga. A háború okozója. A ki hazájába behívta az
ellenséget. Ő is visszatért a királyhoz. – Kezeire, lábára, nyakára
lánczokat veretett, úgy ment a király elé, bűnbánón, vezekelve,
meghunyászkodva.
– Itt vagyok. Büntess meg. Én már elítéltem magamat; ítélj el te
is. Inkább te nálad a rostély mögött, mint az idegennél.
(Károly Gusztáv kanczellárrá tette a honárúlót: s a rostély börtönt
is jelent.)
Olyan jól megtudta magát gyűlöltetni a hódító rövid hatalma
alatt, hogy a lengyel királyhoz, ki népének nemcsak földéről, de
szívéből is ki volt űzve, visszatéríté az országát. Kénytelen volt
odahagyni Varsót.
 János Kazimir és Luiza Mária a nép üdvrivallása mellett tértek
vissza fővárosukba, honnan az ellen sietve elvonult.
És Luiza királyné ismét karjába szoríthatá itt a másodszor is
özvegy asszonyt, ki az alatt a rövid idő alatt, hogy egymástól távol
voltak, egy egész csodákkal és rémekkel teljes korszakot élt
keresztül. Lelkületök között oly végtelen nagy lett a különbség. A
királyné folyvást futásban, egy remegő férj kezétől vonatva, kinek
nincs sehol megmaradása, folyvást imádkozva, kétségbeesve,
oltalomért rimánkodva, a távoli ágyúdördűléstől tovább futva; az
özvegy ifjú hölgy pedig megszokva az éjt, napot egygyétevő harczi
lármát, a véres arczokat, a nők lángoló honszerelmétől átgyullasztva,
a hős férfiak mesés erényeiben megdicsőülve, emlékében egy nagy
hős gyásza, reményeiben egy még nagyobb hős aureolája: –
egymástól mi távol szakadtak ők!
Hanem Bethunné Leonora, a másik, az hű képmása maradt a
királynénak: az vele futott, félt, imádkozott, olyan volt, mint ő.
A két Szobieszky diadala végig hangzott egész Európán.
Rokonszenvező királyok küldték üdvözleteiket a visszahelyezett
királynak; a pápa ajándékozott egy ezüst sisakot, tetején arany
koronával János Kazimirnak, Luiza Máriának pedig adományozta a
husvét ünnepén megszentelt «arany rózsát», a legmagasabb
kitüntetést.
A két Szobieszkyvel egyszerre két Isten jött segítségére
Lengyelországnak. Még Allah is melléje állt.
Sztambulban mulatásuk alatt Szobieszky Márk, az idősebb
testvér, mély barátságot kötött az új nagyvezérrel, Küprili
Mehemeddel. A két testvér közül az öcsnek jutott a lángész, a
bátyának a megfontoló bölcseség. Márk bölcs szava ép olyan nagy
diadalt szerzett Lengyelországnak, mint János fegyvere. A török
nagyvezér megfordítá a tatár vazall fegyverének élét, s mely eddig a
lengyelt törte, az ő parancsára annak védelmében csorbult. Izla
Ghirai khán előbb szétverte a kozákokat, aztán elfogta Rákóczy
György hadseregét, s mire a svéd új erővel visszatért Varsó alá a
brandenburgi szövetségessel, már akkor a föltámadt lengyel
tetszhalott mellett egy arczvonalba sorakozva találta Izla khán
seregét.
S ez a diadal a másik Szobieszky, Márk bátya műve volt.

XXII.
A lengyel főváros, Varsó, a Visztula balpartján fekszik,
átellenében Prága, a külváros. A két hadsereg ott adott egymásnak
találkozást a jobbparti mezőnyön, Prága előtt.
A ki csak férfi névre érdemes volt Varsóban, az mind ment az
ütközetbe. Ez nem szólásmód. Valóban úgy volt. Három napig tartott
a harcz, megújulva minden reggel; s a lengyel asszonyok kiűzték
házaikból a férfit, a ki magától menni nem akart; új meg új csapatok
érkeztek a csatatérre; már az őszszakállú véneket, már a tizenkét
éves gyermekeket is csapatokra oszták, felfegyverezték s oda
küldték a vérmezőre. Menni kellett a rokkantaknak, a fellábbadt
betegeknek is s a papok, püspökök ott száguldoztak a csapatok élén;
egyik kezükben a kereszttel, a másikban a karddal, míg a nők a
hidfőket foglalták el, s a gyáva megfutamodót visszakergették az
ütközetbe.
A királyné és Mária Kazimira a balparti halmokról nézték e
rettenetes dráma lefolyását. Ott volt körülöttök Lengyelország nemes
hölgyeinek színe, virága: valamennyi közt legkitünőbb alak a két
Szobieszky anyja, Theophila.
A lengyel hősök ott remekeltek, feleségeik, anyáik, nővéreik,
szerelmeseik szemeláttára buzdítva a túlpartról áthangzó
üdvkiáltástól, új dühös rohamra elkeserítve a szélhordta átokrivallás
mennyei kardalától. Minő harczjáték volt az! Az egyik parton egy
nemzetnek valamennyi hős férfia, a másikon valamennyi honszerető
leánya s a hogy nem mozdul el helyéből a harczoló férfi három nap
és három éjjel, úgy tanyáz elszéledetlen a hölgysereg, helyét el nem
hagyva, dolgát meg nem únva a szabadban. Jöhet zápor, szél,
zivatar, égetheti a forró nap arczaikat, nem mozdulnak el helyeikből,
nem jut eszükbe éhség, szomj, félelem; nem alélnak el, nem jön
szemeikre álom. Csak a sebesültek ápolására gondolnak s a harcz
kimenetelét lesik reménykedve.
Ott ül a királyné is egy dombon; egy fordított dob a trónja. Az
égető napszurás ellen nappal, a hideg szelek ellen éjjel, egy vállára
vetett darócz szűr védi.
S aztán mutogatják egymásnak: az ott az én hősöm! az a tiéd!
Megismerik őket zászlóikról, fegyverzetükről. S mikor egynek a hőse
lefordul lováról, nem szabad sírásnak hangzani! Vissza kell fojtani a
könyeket a szívbe.
A harmadik nap is leszállt már s az ütközet még nem volt
befejezve. A tatár lovasság egyszer már keresztül törte a svéd sereg
derekát, s egész a király testőrseregéig hatolt. Izla khán dárdája
Károly Gusztáv mellvértjén hajlott el; de elhajlott. A testőrcsapat állt,
mint az érczfal, s estefelé a lengyel sereg balszárnya össze volt
törve.
A túlpartról látták az asszonyok, hogy dől meg egy dandár a
másik után: a svéd had egyre előre nyomul.
Ekkor hangzott fel az első jajkiáltás ajkaikról.
És ez oly rettenetes hang volt, hogy megrendíté a harczolókat. Az
éj sötétje nem volt elég hatalmas szétválasztani a küzdő feleket; a
lengyel nők jajszava nem hagyott pihenést a harcznak. A vezérek
kazalokat gyújtottak fel a mezőn, a zászlótartók fáklyákat vettek
kezeikbe lobogó helyett, hogy a harczolók láthassák egymást, s
mikor a felhős ég koromsötét éjszakát borított a földre, ott lehetett
látni e rémes bolygófényeit a temetőnek, a mint előre-hátra
száguldoztak, egymást üldözték, keresték, összecsaptak, kialudtak,
újra kigyuladtak.
 A fáklya fényénél messzire kitünt a király alakja. Aranykoronás
ezüst sisakjáról messziről rá lehetett ismerni.
Egyszer aztán az ezüst sisak eltünt. Nem esett el a király: csak
csukláját rántotta sisakja fölé; s aztán futott. Feladta a csatát.
A néző asszony-tábor hogy elhallgatott egyszerre! Ebben a
némaságban volt a legnagyobb fájdalom.
A királyné láztól reszketve rogyott a földre. Vége mindennek.
A svéd fáklyák előre nyomultak a balpart mentében.
Most egy új dandár állítá meg őket; a fáklyáktól körüllángolt
körben egy ifjú lovag vágtatott, arany harczbárdját magasra emelve.
– Az ott Szobieszky János!
– Az én fiam! Kiáltá Theophila. Imára, nők. Le térdeinkre!
Kiáltsunk Istenhez!
– Nem, nem imádkozunk most, kiálta egy másik asszonyi hang.
Nem olvasó kell ide, hanem tüzérkanócz! Ágyukat ide! Hozzatok
ágyúkat!
E szózatot Mária Kazimira hangoztatá.
S pillanatok mulva ott voltak az ágyúk: az asszonyok maguk
töltötték, irányozták, lobbantották el azokat, oda tüzelve a folyón
keresztül az ellenség közé, a hol legsűrűbb a tömeg.
Luiza királyné láztól reszketve bámulá azt a fekete ruhás
gyermeket: az ő kis kedvenczét, Mária Kazimirát, a mint özvegyi
fekete ruhájában ott parancsnokolt az ágyúüteg közepett, maga
irányzá, maga vezénylé a lövésre a halálszóró ércz-csatakígyókat,
utat seperve a lángfény közepett harczoló hős számára, a vértezett
embertömegek között, a kik omlottak előtte, mint a kaszált rend.
Szobieszkynek egy asszony segített harczolni; egy asszony, a ki
imádja őt és hazáját; a varsói hármas nagy nap utolsó éjszakáján.
 Győzött-e e döntő ütközetben a svéd? azt nem mondhatja meg
senki. Csodák történtek; égi, földi tünemények.
Még egy hatalmas nagy haderő állt Lengyelország határán: Alexis
orosz czár hadserege.
A svéd király őt is felhívta Lengyelországon megosztozni.
S az orosz azt mondta rá: osztozni bizony jó!
Csak az a kérdés, hogy kinek a köntösén megosztozni, a
lengyelén-e, vagy a tieden?
Az orosz czárnak több szüksége volt a keleti tengerpart
tartományaira, mint egy darab, megszelídíthetlen lengyel nép lakta
sivatagra.
Az éhes farkas azon tanakodott magában, hogy a két dulakodó
bika közül melyiket vágja le?
Istenitéletre bízta a dolgot.
Alexis előhozatta az ukraniai pusztának két legszilajabb bikáját;
tüzes billogvassal az egyikre rásütteté Lengyelország czímerét, a
másikra Svédországét, s aztán országnagyjai és vezérei szeme
láttára egymásra bocsátá a két dühödt vadat a sorompok között.
Ez döntse el: a svéd bukik-e el, vagy a lengyel?
A lengyelország czímerét viselő vad törte le a másikat.
Ez volt az oraculum.
A sors úgy rendelé, hogy Alexis czár ne Lengyelországot rohanja
meg, hanem a jó barátot, a svédet. Osztozni a szövetségessel jó: de
belőle még jobb.
Károly Gusztáv, a míg Lengyelországot leigázni járt, egyszer csak
azt vette észre, hogy a háta megett a szövetségese elfoglalja az ő
legszebb tartományait: Liefland, Kurland, Finnland egy kardcsapás
nélkül odavesz. Akkor aztán hanyatthomlok futott haza
Lengyelországból, a saját birodalmát védelmezni a szövetséges társ
ellen.
Ahogy elmulasztja a háromhetes zivatart egy holdmegújulás: úgy
tűnt el Lengyelország földéről minden ellenség. Még havak előtt nem
volt több szabad lengyel föld, mint a mit Zamojszcze vára ágyui
tisztára sepertek, s ma már nem volt ellenség a haza földén.
S mind ez két Isten csodája, és a két Szobieszky hőstette volt.
Nem sokáig voltak ketten.
Szobieszky Márk a szlobodiszai ütközetben elesett. Kár ifjú
hősvéreért; de még nagyobb kár bölcs eszéért, mert vele együtt
húnyt el a töröklengyel szövetség. Most azután már csak egy Isten
és egy hős maradt, Lengyelország számára csodákat elkövetni.
Hát nem elég az?

XXIII.
A királyné haldoklott.
Testi és lelki szenvedések megtörték életerejét. Elvégezte, a mire
küldve volt és semmi tenni valója sem volt már a földön. Kifáradt a
küzdelemben annyi külellenséggel, egy magában meghasonlott
nemzettel, s egy minden nagyra képtelen királylyal: – a sorssal
magával.
A Visztula partján sétálva egy napon, miután hasztalan
vitatkozott visszavonó országnagyjaival, e keserű szókra fakadt:
«ergo moriendum!» (No hát haljunk meg!)
Ez volt az ifjú deli Cinq Mars lovag utolsó szava, mikor a vérpadra
lépett. Gonzaga Luiza Mária «ezt» ismételte.
É
 Érezte, hogy meg fog halni; hogy meg kell halnia.
A franczia udvari orvos, a királyi csillagász s az irgalmas szűzek
minden betegápolói nem birtak halálos baján segíteni. Mi baja volt?
Az «élet!» Ebből kellett kigyógyulnia.
«Ergo moriendum!»
A halál sejtelmeivel szívében, a királyné odahivatta két
kedvenczét, Leonorát és Mária Kazimirát. Két gyűrűt vont le ujjáról.
Az egyik egyszerű csontgyűrű volt, a másik aranykarika.
– Ez a Gonzaga-gyűrű, mondá a haldokló, Leonora kezét
megfogva; ami úgy fénylik rajta: nagyanyámnak egy szál körültekert
haja. Ez a gyűrű talizmán: boldogság, szerelem, hódító varázs lakik
benne. Ezt neked adom Leonora. Azután Mária Kazimira kezét vonta
magához, s az arany karikát annak az ujjára húzta. Ez is talizmán: a
Gonzaga herczegnők jegygyűrűje volt mindig: ezzel a gyűrűvel jár a
hatalom.
S mikor odavonta magához Mária Kazimira fejét s megcsokolá
homlokát, ezt sugá neki:
– Ez a homlok koronát fog viselni. A királyné meghal, s utána te
jösz.
Pedig még akkor élt a király is.
Hogy kinek adta Leonora a Gonzaga-gyűrűt? nem tudjuk még;
hogy Bethune marquisnak nem, annyi bizonyos. Mária Kazimira az
arany karikát Szobieszky jegygyűrűjével cserélte ki. A varsói napok
jegyezték el őket, s soha egymáshoz illőbb pár nem találkozott
egymással a földön.
A királyné ajtajában ott várt már a vőlegény küldötte,
Matheinszky Máté, a mátkakoszorúval, a mi rozmarinból volt fonva.
A királyné maga tette fel a koszorút Mária Kazimira fejére,
megküldve a vőlegénynek a szokásos mátka-tálat.
 A lakodalom napján, ősi szokás szerint, még hajnalban,
napfölkelte előtt, mikor még minden sötét volt, fáklyavivők seregétől
környezve jött el a vőlegény menyasszonyáért, kisérve pompában
ragyogó daliái, huszárjai csapatjától, ő maga gyémántoktól tündöklő
vőlegényi köntösben, paripájának zablája, patkója vert arany,
csótárja, nyerge igazgyöngy és smaragd-kövektől fénylő; a királyi
palota előtt fogadta a főkanczellár maga a nászmenetet. A királyné
volt az örömanya; ő vezeté kézenfogva Mária Kazimirát az oltárhoz; s
a pápai nuntius, Odescalchi, adta az ifjú párra az áldást. (Rövid időn
az eskető áldozárból pápa lett, az egybeadott vőlegényből,
menyasszonyból királyi pár, s az örömanyából – halott.)
Egész serege a poetáknak várta a templomajtóban az ifjú párt,
verseit egyszerre valamennyi igyekezve össze-vissza szavalni előttök.
Délutáni négy óráig nem szakadt vége a lengyel és latin
epithalamium-szavalásnak. A lakoma a királyi palotában kezdődött
meg, s ennek minden terme a meghívott vendégekkel volt tele, kik a
vőfély Matheinszky Máté hívására egyenkint az új pár elé léptek, s
menyegzői ajándékaikat odarakták eléjök egy márvány asztalra,
hogy az, ha márványból nincs, leszakad a kincsek terhe alatt. Arra
elkezdődött a lakoma; hordó számra folyt a tokaji bor, s mellé a
lelkesült áldomások; éjfélután félrevitték az asztalokat, bevonták
veres bársony szőnyeggel a termek padlatait s kezdődött a táncz.
S a reggel nem új napot hozott, csak a tegnap folytatását;
lakoma, zene és táncz, dicsbeszéd és áldomás váltogatták egymást.
S még a harmadik nap is csak folytatása volt a menyegzőnek, a
násznép a vőlegény házához kisérte a menyasszonyt, s ott még
nagyobb volt a pompa, mint a királynál. Az étkező asztalok arany
csipkés abroszokkal megterítve, tányérok, billikomok ezüstből,
velenczei kristály és porczellán a hölgyek számára; a drága
csipkékkel szegélyezett asztalkendők odaszegezve az asztalhoz, hogy
az inasok el ne csenhessék, s a lakománál felhordva minden, a mit
csak a négy világrész izeset teremt, ételek hód-farkból és
medvetalpakból, a lengyel asztal ínyencz különlegességei, franczia és
magyar borok; s aztán a drága jó dohány, a minek a kultuszát a
pipával a lengyel már akkor oly magasra vitte, hogy estefelé a terem
egyik végétől a másikig nem lehetett látni. A harmadik nap estéjén
már a felhevült fők exotikus állapota tetőpontra jutott: az áldomás-
iváson a nemes urak összekaptak; «kard ki kard!» hamar kimondott
jelszó, a kardok összepengettek az asztal fölött: a felszolgáló inasok
uraik segélyére rohantak; a zűrzavar, a tombolás általános lett,
hajdusereg, bámész nép, maga a muzsikáló czigánybanda berohant
a terembe; kristályt, porczellánt összetörni, az asztalkészletet, ezüst
tányért, billikomot elkapkodni, egymást agybafőbe verni; kard
csattogott, buzogány pufogott, a vér s a bor összevegyült a padlón,
úr és tolvaj dulakodott egymással s az «amabilis confusio» alatt a
vőlegény és menyasszony és a királyné udvari kiséretével a belső
szobákba elmenekültek.
Mert ez csak rendes lefolyása volt az úri lakodalomnak s az ifjú
pár örülhetett a szerencséjének ezúttal; mert ősszokás szerint, a míg
a lakodalmat az általános tülekedés, melyben az asztal étszerei
közprédává kerülnek, be nem fejezi, addig ők magányukba vissza
nem vonulhatnak, s ha a násznép hét napig megtartja az illendő
tartózkodást, ez csak az ifjú pár vesztegzárát hosszabbítja meg.
A királyné maga vetkőzteté le az ifjú menyasszonyt, s
megcsókolta, úgy hagyta ott vőlegénye nászkamarájában.
Aztán ő is haza ment s lefeküdt ahhoz a vőlegényéhez, a kinek a
csókja csak a másvilágon ébreszt fel. Meghalt.

XXIV.
A mint Luiza Mária lehúnyta a szemeit, vele együtt Lengyelország
jobb napja is lehúnyt. A vihar újra hallatá távoli dörgését, s a
láthatáron köröskörül vészthirdető felhők tornyosúltak.
Küprili nagyszerű hadjárata megindult az egész keresztyén világ
ellen; a tatárhad ismét ellenségűl tört be a határon; a kozák elővette
régi boszúját s csatlakozott hozzá; János Kazimir segélyért kiáltott
minden barátságos hatalomhoz. Követei bejárták az udvarokat.
Mindeniknek más dolga volt, nem jöhetett. Bécshez bízott legtöbbet.
Onnan visszatérő követétől várta a vigasztaló biztatást. A visszatért
követ a hozott izenetet Wawrának adta át, (oka volt rá, egyenesen
nem adhatta azt át a királynak.)
– Itt van a bécsi segély! mondá a bohócz. Hol? Nem látod? Itt a
dobozban. Hadsereget ma nem küldhet Bécs a lengyel királynak; de
megsegíti az özvegy embert: küld neked hét arczképet: uralkodó
családi herczegasszonyok képei mind. Választhatsz közülök
feleséget.
A királynak nagy zsebű franczia kabátja volt, abba dugta az
arczképeket. Azután lement sétálni a palotája parkjába.
A palota földalatti boltüregeinek ablakai e parkra néztek; azok
börtönök voltak, nevezetesebb államfoglyok számára.
Ez ablakok egyikéből asszonyi énekhangot hallott a király
felrévedezni. A hang ismerős volt, és megfoghatatlan, hogy támad
az egy börtönből elő, hová asszonyokat nem szoktak elzárni soha.
Oda ment a király. Bekémlelt a kettős vasrostélyon át az ablakon.
Lobogó szövétnek világítá meg a mély börtönüreget.
Ott hevert annak a fenekén, redves szalmán, egy lánczra vert
férfi, kiben a király a meggyalázott férjet, Radziejowszkyt ismerte
meg. Az ének egy asszony ajkairól jött, ki a földön fekvő fogoly fejét
ölében tartá. Az asszony kis fia pedig a fogoly lánczszemeivel
játszott. Egy gyóntató barát térdelt a fogoly lábainál s az utolsó
kemetet adta fel a haldoklónak. A nő halotti zsolozsmát énekelt.
És a király megismerte a nőt is, a gyermeket is.
A férj visszatért az elárult királyhoz, bűnbánva, bünhödésre
készen, a hol az elengedett vérpad után a börtön várt reá, s a nő
visszatért az elárult férjhez, hogy megoszsza vele börtönét.
 Ez a nő holnap reggelre özvegy lesz, s az a kis fiú árva lesz.
János Kazimir, mint a kisértet-üldözött, rohant el e helyről, fel
palotájába.
Valami nagy elhatározás fogamzott meg lelkében.
– Ez a nő holnapra özvegy lesz, s ez a kis fiú árva lesz.
– Nos? hát választottál a hét herczegnő közül? kérdezé a bolond.
– Egyikét sem! Hozd elő papi taláromat, add ide camaorámat,
pásztorbotomat. Megyek a kolostorba vissza.
És azzal egy asztalra rakva a koronás ezüst sisakot, az arany
vezérbotot, kardot, övet, sarkantyúkat: felvette hajdani bibornoki
jelmezét újra.
– Vedd át, mondá Wawrának, a királyi jelvényekre mutatva. És
mondd meg az országnagyoknak, én Isten országát keresem, s
visszaadom nekik a földit.
És ennek a hírül adását a bolondjára bízta!
Az a nő lehetett már özvegy; az a fiú lehetett már árva.
János Kazimir még egyszer megjelent az országgyűlés előtt, hogy
megmondja az ország rendeinek: «Ti meguntatok engem s én
meguntalak titeket». Azzal kiköltözött Párisba s lett Saint-Germain
des Prés-i apátúr. Hogy azután mindvégig mily jámbor életet élt,
arról beszélnek eleget Ninon de L’Enclos és az özvegy L’Hopital
marquisnő memoirjai.

XXV.
Zolkiev valóságos kis paradicsom volt. A leggazdagabb és a
legmíveltebb lengyel főúri családnak székhelye; a természet
szépségei egyesítve az építészet és művészetek minden remekeivel.
Ide hozta Szobieszky János ifjú szép nejét, boldogsága tavasz
korában, s az új pár szerelme által igazán paradicsom lett Zolkiev.
A hol két ily nemes lélek összetalálkozik, eszményi szépségben
arczra, alakra egymáshoz illő; jellemében, hajlamában egymásnak
tulajdon mintája, ugyanazon gondolatok, ugyanazon álmok
osztályosa, az érzelmek kimeríthetlen mélységével, a nő és férj lelke
annyira egymásba olvadó, mint a szivárvány ellentétes szinei; az ott
a paradicsom.
A mesébe illő harczok hőse egyszerre királya és rabszolgája volt
nejének; boldog csak annak mosolyában; aggódó csak annak
elmélázó arcza miatt. Hisz e méla arcz mögött nem rejlett bánat,
csak az a titokszerű sejtelem, a mit a nő érez, mikor közelegni érzi
az időt, mely egy új világot s abban egy jóslatteljes életet, vagy
talán halált fog hozni.
A hős nem gondolt babéraira, csak arra a piczi gyöngyös
főkötőre, a mit Mária Kazimira rózsás ujjai hímeztek. Pihenhetett
csatabárd és vadászfegyver az agancsra akasztva; tombolhatott
nyugtalankodva a mén az akolban; a csaták hőse azzal foglalkozott,
hogy az elejtett gyöngyszemet fölszedje s a tű hegyére adja. A
hadvezér költő is volt és énekes, festő és szobrász; tudott szavalni és
játszani; mindez annak a szolgálatába állt, hogy ifjú nejének arczáról
eloszlassa azt a felhőjét az «édes bánatnak».
Egyszer azután e tündér-napfénytől beragyogott paradicsom
közepébe berohan egy rongygyá tépett alak, kinek arczán a por és
sár csak a friss sebhelyeket eltakarni jó; csak hangjáról ismerni rá. A
jó Mateinszky Máté az, a volt vőfély.
– Nem csókolózás napja ez, Szobieszky János! Kozákok és tatárok
kétszázezernyi haddal törtek be a határon, Doroszenszko hetman és
Adel Ghirai khán a vezérük, Küprili Achmed hadat izent
Lengyelországnak, fél hazánk lángba és vérbe van borulva.
– Hát a király? kérdé Szobieszky.
 – Nincsen király. Leköszönt, pap lett, elbujdosott.
– Hát a hadsereg? A poszpolita?
– A hadsereg feloszlott, mert nem kapott zsoldot; a kincstár üres
s a poszpolita nem ült fel, mert a diætát szétrobbantotta egy «nye
poz wolim».
– Hát mi van még?
– Semmi sincs. Te vagy magad. Te vagy király, hadsereg,
Lengyelország.
– Megértettem.
Mondá a hős s azzal megcsókolva szép feleségét, azt mondá
neki:
– Te drágám! rögtön kocsira ülsz és utazol Francziaországba.
Lajos király majd pártodat fogja. Halljak felőled jó hírt, te felőlem
inkább semmit!
Az engedelmes asszonyt hű leventéi kíséretében azonnal útnak
indítá. Azt csak nem engedheti, hogy a kozák kezére jusson, s úgy
bánjanak vele, mint Konyeczpolszky feleségével.
Aztán sietett megfelelni annak a feladatnak, hogy most ő legyen
király, hadsereg és Lengyelország.
Mit talált maga előtt?
Egy rongyos, félmeztelen hadsereget, melynek már kilencz hónap
óta nem fizettek zsoldot; mindössze tízezer embert.
Kiosztá közöttök saját kincseit. A mi ingó vagyona volt, mind oda
adta a hadseregnek. A zúgolódókat kibékíté; egy hó alatt húszezer
főre emelte a hadsereget, s azzal rögtön szemközt ment a betörő
ellenséggel. Tizenötezer lovasa volt és ötezer muskétása. Az
ellenségnek meg volt kétszázezer harczosa.
 S nem vakmerő, mithikus hős kalandra indult ki Szobieszky.
Átgondolt terve volt: merész és dicső. A katonai lángésznek egy
villáma, mely, amely perczben meggyullad, le is üt; oly merész és
nagy terv, minő Nagy Sándor perzsiai hadútja, minő Hannibal italiai
hadjárata, minő Hunyadi János belgrádi győzelme, lehetetlen,
kimagyarázhatlan, de igaz.
Azt a kis sereget elosztá kétfelé. A nagyobb részét, a tizenötezer
lovast, elküldte Wisznovieczkyvel az ellenség hadseregét megkerülni,
meghatározva az útját és a találkozás helyét.
Akkor a megmaradt ötezer muskétással és ágyú-telepeivel
egyenesen közé veté magát az egész töméntelen ellenséges hadnak.
Egész dandára fellázadt ellene, mikor egyedül látta magát annyi
ellenség közepett. Árulást kiáltott a szemébe. De Szobieszkynek
emberfölötti hatalom volt adva. Mikor felállt hadserege közepett s
csengő hangjának varázsával elmondá előtte vakmerő, de
dicsőséges tervét, a lázadó katonák odaborultak lábaihoz, s a nyomai
porát csókolva, esküdtek, hogy követni fogják mindenhová, a halálba
is!
De Szobieszky olyan helyre vitte őket, a hol a halált ők osztják,
nem ők veszik.
A podhaiczei hegyek felé fordulva, odaveté magát a kozák sereg
közepébe, s szinlelt futással becsalta azt egy előre kiszemelt szűk
hegyi útba s akkor irtóztató pusztítást követett el benne.
Az ellenség csontjain keresztül azután bevonult diadalmasan
Podhaicze városába.
Az csak nyilt város, de a hegyi utak a hozzájárást hatalmasan
védhetővé teszik.
Jól számított. Az ellenség boszút fog esküdni a kudarczért;
minden erejével a kis dandár ellen fordul, mely egy sáncz nélküli
város közepébe ékelte magát, hogy azt ott összemorzsolja.
 Jól számított. Egyik horda a másik után jött oda Podhaicze alá
temetőt keresni magának; kozák és tatár, s a mit keresett, azt
megtalálta. Tizenhat napig tartott az ütközet, hol egy nyilt város falai
közt egy maroknyi had védte magát tenger sokaság ellen, s az
összes ellenhad még nem talált egyebet, mint temetőt magának. Az
ötezer lengyel olyan bástya volt, a mit nem lehetett összetörni.
Tizenhat napig nem hallott felőlük senki semmi hírt. Tizenhat napig
volt általános búcsújárás Lengyelországban, a harangzúgás
templomba hítt mindenkit, imádkozni az ellenség közé eltemetett
Szobieszkyért és összes hős bajtársaiért. Csak imádkozni érte,
segíteni nem sietett a nagy óriás. A hó leesett már, s hóban nem
szeretnek a nemes urak hadakozni.
A tizenhatodik nap reggelén már az utolsó töltények járták. De
hajnalban kigyulladtak a hegytetőn a várva-várt jeltüzek. Ott közelít
Wisznowieczky! kiálta Szobieszky katonáinak, s azzal csatarendbe
állítva megtizedelt hadtestét, kirontott vele az ellenségre, melyet
hátulról a hegyekről alárohanó Wisznowieczky fogott két tűz közé; a
kozák és a tatár, a tizenhat napos ostromban kifáradva, kiéhezve, a
szűk völgy-katlanban megszorítva, tökéletes kudarczot vallott; a
Kalga szultán és Doroszenko attaman a harcz estéjén békét
könyörögve jöttek Szobieszky elé s térden könyörögtek tőle
kegyelmet.
A podhaiczei győzelem megszabadítá Lengyelországot,
csodamódon s egész Európa viszhangzott a diadal hírétől.
A podhaiczei hősök dandárát diadalkapukkal fogadta minden
város, s mikor Szobieszky az országgyűlésbe belépett, az ország
egybegyűlt rendei mind egy tömegben felálltak előtte, a mit csak a
királynak szoktak megtenni, s a kulmi érsek, a korona kanczellárja, e
szókkal üdvözlé őt:
– Te mentéd meg Lengyelországot! S aztán hasonlítá őt
Herkuleshez, Achilleshez, Apollóhoz s nevezte őt a «nagyok közt
nagynak, a nagyobbaknál nem kisebbnek s a legnagyobbak közt
egyenlőnek!»
 Szobieszky pedig azt felelé rá, hogy Isten menté meg
Lengyelországot, s aztán beszélt igen egyszerű szavakban a diadal
legnagyobb részeseiről, a közkatonákról s kérte a rendeket, hogy
ebben a nagy lelkesedésben fizessék ki nekik a hátralevő zsoldjukat.
S tán kifizették? Azt nem tették. Mikor fizetésről van szó, akkor
mindig «nye poz wolim!»

XXVI.
Királyok változtak, hanem az udvari bolond megmaradt. A csörgő
sipka nem esett választás alá. A bohócz állását két hatalom biztosítá:
az egyik a saját esze, a másik az osztrák aranyak. A sipkájának a
csörgése nem kevésbé tudott mosolyt varázsolni a mogorva
arczokra, mint az erszényének csörgése.
A podhaiczei diadal után azt mondá Szobieszkynek a bohócz:
– Hallottad-e már az örömhírt, mely rád vonatkozik?
– Hallottam. A feleségem fiút szült nekem.
– Nem azt. A rendek téged akarnak megkinálni a koronával.
– Gyönyörű, ép, egészséges fiú!
– Te léssz III. János király, ha egyetértesz.
– Nagyatyja nevére Jakabnak keresztelték!
– A «koronák» pártolni fogják jelöltségedet, mondá Wawra.
– Lajos király s az angol királynő tartották őt a keresztvizre,
folytatá Szobieszky.
– De hallgass hát rám, mikor én a koronáról beszélek.
– Ne beszélj nekem a koronáról, mikor én a fiamról szólok.
 – Hallod? Híveid pártja ma éjjel Jablonovszkynál fog összegyűlni,
odajőjj.
– Ma éjjel én a feleségem elé megyek, a ki jön haza
Francziaországból s hozza magával a kicsinyemet, mondá
Szobieszky, megcsókolva a levelet, melyben Mária Kazimira az édes
örömhírt tudatá vele.
A bolond megrázta csörgősüvegét.
– Kár, hogy kettőnk közől az egyik bolond.
Hogy melyik volt az? nehéz volna megmondani. Az-e, ki
újszülöttének első mosolygását nem adta oda egy koronáért, s azt a
csörgetyűt, a mivel csecsemő fia játszik, többre becsülte annál az
arany jogarnál, a mivel a bepólált lengyel királyok játszanak?
Szobieszky elment a felesége elé, őt fele úton elfogadni. S a
lengyelek választottak aztán maguknak egy épen nekik való királyt:
egy tehetetlen nyomorékot, az ős «Piászt» vérből. Koributh Miskának
semmije sem volt királyi, csak a gyomra. Egy ülő helyében meg
tudott enni ötszáz narancsot. Megválasztották királynak.
Wawra megmaradt annál is udvari bolondnak.
– Komám, mondá a királynak. Te neked meg kellene házasodnod.
– Minek? szólt Koributh Miska, a király. Én nem vagyok «ember a
háznál».
– Van a római császárnak egy huga, Eleonora, vedd el: majd lesz
az «ember a háznál!»
– Biz az jó lesz!
Eleonora császári herczegnőnek derék, vitéz jegyese volt már
akkor, a lotharingi herczeg Károly; annak visszaküldték a
jegygyűrűjét, a herczegnőt szánra tették, mert tél volt az idő; jégtől
zajló folyamokon, hómezőkön keresztül, tíz mértföldet vágtatva
naponkint, elszállíták Lengyelországba s nagy hirtelen összeeskették
a czensztochaui kolostorban a szegény Koributh Miskával,
Lengyelország királyával.
Ezzel a franczia befolyás egyszerre ki lett szorítva az osztrák által.
A franczia udvaronczok kiszorultak a Viasdova palotából, helyet
kellett adni a németeknek s hangzott német szó a franczia helyett.
A lengyeleknél akkor keletkezett az a népdal, a minek a refrainja
így hangzik: «Poki szviát szviatem; Polak Nyemczovi nye bedzie
bratem». «Elébb lát a világ véget, mint jó barát lesz lengyel s
német.»
A lengyel rendek dühösködtek a házasságért s a király miatt
hazájukon álltak boszút: hagyták dúlni az ellenséget. Mahomed
szultán vezérei óriási haddal áraszták el Lengyelországot.
A nyomorék király aztán megboszulta magát a rendeken azzal,
hogy kötött egy csúfos békét a szultánnal, melyben tartománya felét
átengedi a portának, s a megmaradt felét adófizetőjévé teszi.
Mahomed e békekötés után küldött Koributhnak egy pompás
elefántcsont dobozkát, abban volt a díszkaftány, mely a lengyel
királyt vazallhoszpodárrá alázza le.
A diæta felordított dühében s nem akarta elfogadni a kaftányt, s
felhívta Szobieszkyt, hogy űzze el trónjáról az áruló királyt.
Szobieszky annál jobbat tudott. Elűzte az ellenséget. A khoczimi
ütközetben megsemmisíté az egész tábort, mely Lengyelországot
leigázni jött, s visszafoglalt mindent, a mit a nyomorék király
elvesztett.
Koributh Miska király pedig még sem viselhette a díszkaftányt,
mert azon a napon, melyen Szobieszky negyvenezernyi ellenséget
levágott, ő is megtette a magáét; Danczig várostól ezer darab
narancsot kapott ajándékba, s azt egy nap alatt mind megette.
Másnap meghalt. Elmondhatni róla, hogy a csatatéren halt meg.
 XXVII.
Most már csakugyan ő rajta volt a sor: a mythosi hősön, kiről
meg van írva, hogy sasszárnyakon repült az ellenség elé s teknöncz-
lábakon közeledett a trónhoz.
A trónnak kellett eléje menni, hogy hamarább
összetalálkozzanak.
Mikor a nyomorék Koributh ledűlt a királyi székből, lehetett-e
egyébre gondolni, mint hogy helyébe a nemzet ünnepelt hősét
ültessék?
Lehetett bizony! A megüresült trónnak akadtak vevői!
A hová a német gyökeret vert, az ott megörökül. Az özvegy
királynénak s vele együtt a trónnak kérői akadtak. Az egyik volt a
hajdani vőlegénye: Lotharingi Károly, a másik bajor Fülöp. S egyik
sem jött üres kézzel. Károly kilencz havi zsold kifizetését igérte a
hadseregnek, két új vár építését, ötezernyi hadnak saját költségén
tartását s örök szerelmet a királynénak. Fülöp megduplázott
mindent, kivéve az örök szerelmet.
Két német párt küzdött egyszerre a lengyel trónért, s mind a
kettő nem sajnálta a pénzt, a mit a nemes urak mindenkor szivesen
fogadnak.
A nagy választási országgyűlés Európa közfigyelme alatt ment
végbe Varsóban. Országgyűlés, a minőhöz hasonlót azon század
nem látott.
A megyék annyi követet küldtek, a hányat nekik tetszett, ha két
jelölt lépett fel a követi megbizásért, nem vesztek rajta össze,
megválasztották mind a kettőt, ha három versenyzett, mind a
hármat. A hány jelölt pártot tudott magának csinálni, mind bekerült
az országgyűlésbe.

É
 És a követeken kívül joga volt a «Kolo»-a megjelenni minden
nemesnek. A választási napon százezer lovas nemes volt együtt a
Vola mezőn, az országgyűlés épületét körülfogva s a százezernek
mind joga volt koronát adni, vagy megtagadni, joga volt azt
követelni és elfogadni.
A Kolóban összegyűlt ezer követ között egyetlen egynek a «nye
poz wolim» szava elég volt megsemmisíteni az ajánlott jelöltségét, s
ha a «szopa» és a «Kolo» megegyezett egy jelöltben, a százezer
közül odakünn egyetlen egy hang «nye poz wolim» elég volt arra,
hogy ne legyen belőle király.
Itt pedig már volt két jelölt, s mindegyiknek nagy pártja volt. S
mindegyiknek a pártja jól meg volt vesztegetve.
Hiszen ily tömérdek hadat heteken át együtt tartani, etetni, itatni,
ahhoz egy hadjárat költsége kell. S az előtanácskozás maga
huszonkilencz napig tartott. És az alatt folyvást érkeztek újabb
csapatok, a lengyel tartományok legtávolabb palatinátusaiból,
sztarosztáikkal, élükön a pompázó főnemesek, kísérve czifra
fegyverzetű német, oláh, kozák, tatár cseléd-néptől, soknak magyar
hajdui is voltak; előttük vitték a szalagoktól repkedő boncsukot, a
hetmani jelvényt, a buzogányos bulevát aranyból, ezüstből. A lovak
maguk, akkori divat szerint, megfestve tarkára, egyik párducznak,
másik tigrisnek, sörényük, farkuk biborpirosra, égszínkékre; a
lovagok öltözete, fegyverzete ragyog a drága kövektől. Mikor együtt
vannak, tengere az a drága prémnek, beszórva boglárokkal, miben
mint hajók vitorlái repkednek a szélnek eresztett zászlók ezerével.
A harminczadik napon megérkezett maga a főmarschall,
Szobieszky János. Őt is kísérte a pompa; különb, mint a többié. Száz
lobogót hoztak utána, a mit az ellenségtől foglalt el. Testőrségét
kétszáz janicsár képezte. Ilyen másnak nem volt. Ezek voltak azok a
janicsárok, kiket Khoczimnél a leghősibb védelem után foglyul ejtett,
nyomban megkegyelmezett, s a kik attól a percztől fanatikus hívei
lettek, s legvitézebb testőrei; a meghódított ellenfél is imádta őt.
 Az összegyűlt lengyel nemesség valóságos két táborra volt
oszolva, mind a két fél a maga jelöltjeért kardot húzni kész. Nem
királyválasztás szavazat szerint, hanem ütközet készült itt, a hol
előbb megmártogatják honfivérben a koronát, úgy teszik a fejére
annak, a kié a csatatér marad.
A legdühösebb lárma benn az országgyűlésben folyt. Mind a két
párt rajongott a maga jelöltjeért, az idegenért, a kit soha sem látott.
Nagy volt a lelkesedés! felvették az árát.
Ekkor lépett be a Kolo-ba Szobieszky. Mikor már a püspökök, a
nagyhatalmak követei rekedtté kiabálták magukat. Megjelenése
elcsendesíté a zajt, s egyenesen a szószékre lépett.
Hangja, ha akarta, a népviharon is uralkodott, most a csendben
az is csendes volt és nyugodt.
Csak igazságokat mondott: felmutatá mind a két jelöltet egymás
mellett, a lotharingit és a bajort, s kimondá mind a kettőről, hogy
egyik sem való a lengyel trónra. Tegyenek le mind a kettőről a
pártok, s válaszszanak egy harmadikat, egy hőst, egy igazán
királynak való férfit.
Mindenki feszült figyelemmel várta, mit fog mondani. Lesz-e
bátorsága így szólni: «magam vagyok az! én leszek királytok!»
Szobieszky meglepte mindannyit. Kimondá a nevet.
«E férfi a nagy Condé herczeg.»
E szóval szét volt robbantva egyszerre mind a két párt. Mind a
kettőben nagy száma volt a franczia szövetség hiveinek, s azok innen
is, túl is, tapsolni kezdtek a kimondott névnek s a harmadik jelölt
miatt felbomlottak a zárt sorok, megsemmisült mind a két párt, s
csak egy kiáltás hangzott: «éljen Condé!»
De Szobieszky ellenfelei, a hírére féltékeny, nagyságára irigy Paz
grófok, addig tudták halasztani a tanácskozást, míg beesteledett, s
naplement után nem szabad királyt választani.
 Egy éjszaka pedig hosszú idő; reggelig a két német párt jezsuitái
tele harangozták a nemesi tábort Condé herczeg eretnekségével,
hogy nem hisz Istent, hogy pénteken húst eszik, hogy nem gyónik
soha! hajnalra már egész tömeg volt, mely a Vola mezőn azt kiáltotta
a nevére: «nye poz wolim!»
Nem volt hátra más, mint az ütközet! Kardra bízni a döntést: ki
legyen a lengyel király?
Már épen azon a ponton állt az országgyűlés, hogy minden
ember kardot rántson s azzal adjon jelt a Vola mezőn dandárokra
felosztott nemességnek az összecsapásra, a midőn a krakkói érsek
felállva helyéről, jelt ad az egy sorban ülő főpapoknak s azok
egyszerre rákezdik énekelni a «veni Sancte Spiritus»-t.
A szent zsolozsmára egyszerre elhallgat az ádáz zaj. A tiszteletre
méltó prælatusi kar az égi szent lelket hívta alá, az emberek térdre
borultak.
S a meghívott leszállt!
A mint a zsolozsma után csend lett, felállt a helyéről Jablonovszky
Szaniszló, kis Russia palatinusa s azt mondta: «béküljünk ki
lengyelek! ne vesszünk össze a németen és franczián, válasszunk
királynak egy lengyelt!»
E pillanatban egy vékony selyemzsinór, mely a török, tatár, kozák,
svéd háborúk diadaljelvényeiül elhozott zászlókat az elnöki szék
mögött egy csomóba fűzve tartá, elszakadt, (vagy tán elvágatott) s
arra mind a száz lobogó egyszerre előre omlott, mint egy dicskör
terjengve szét az elnöki trónmennyezet körül.
E zászlókat Szobieszky foglalta el mind. Hisz azt tudta mindenki.
Egyetlen rivallás tölté meg a Kolót.
«Éljen Szobieszky János! Éljen a király!»
 Fredro Miksa kiugrik az erkélyre s kikiáltja e nevet a százezernyi
sokaságnak. És arra azután nem hangzik egyéb szó, mint Szobieszky
neve. A kik Károly, a kik Fülöp hívei voltak, letépték a jelölt tollait
süvegeik mellől s nem gondoltak többé harczra, ütközetre: ebben a
névben megtalálták a talizmánt, melyen kibéküljenek; dandárról-
dandárra, egyik palatinatusról a másikra terjed az üdvkiáltás, s az
ellen-főurak, a Pazok azt látják, hogy híveik ott hagyják a lotharingiai
zászlót, s a Kolóhoz tódulnak, szavazataikkal megelőzni a többieket.
Minden zászló meghajol előtte. A nép örömtől ittasul, az egész város
megzendül az üdvriadaltól, Szobieszky ki van kiáltva királynak.
Ekkor megkondul az estharang. A diætát folytatni nem szabad. A
királyválasztás második napja is eredménytelen marad. Estharangszó
után tiltva van a szavazás.
És ismét következik Varsóra egy izgalmas éj. Nem száll le álom e
városra ma. Az utczákon lovas csapatok nyargalnak, hintók
vágtatnak végig, fáklyásoktól kísérve, minden palota ki van világítva.
A királyjelöltek pártjai, a Szobieszky-család ellenségei mindent
megkísértenek, hogy a holnap reggeli választást meghiusítsák. Egy
«nye poz wolim» elég.
Elég. De annak ott kell hangzani a maga helyén.
S az egyesült nép: oroszlán, a kinek a torkába kell dugni fejét az
ellenmondónak, s bizony leharapja!
A Koló minden bejáratát, lépcsőit, gádorát elfoglalták a jó
hazafiak, a kik ismerik a maguk embereit, s a kiről azt tudják, hogy
Szobieszky ellensége, azt nem eresztik be a gyülésterembe.
A szavazásban meggátolni a lengyel nemest semmi hatalomnak
sem szabad; hanem a fejét kettéhasítani a szavazás előtt a
legközelebbi szomszédjának, szabad.
A Kolóba csak azok gyűlhettek össze, a kik a Szobieszky
megválasztását akarták. Maguk a Pazok, a litvániai hetmanok, kinn
rekedtek.
 Paz Mihály, kit eltaszigáltak az ajtótól, pisztolyait ragadta elő, s
belőtt a Kolóba velök, úgy kiáltá el tiltakozását; golyói ott fütyöltek el
az elnöklő alkirály fülei mellett. Odabenn nem törődtek a kinn rekedt
szidalmaival és golyóival; folytatták az értekezést. Egy ellenmondó
hang sem jutott be.
De hátha mégis!
Emlékezünk még tán a szomorú alakra, ki János Kazimir alatt
szétrobbantotta az országgyülést a «nye poz wolim» szóval, s azóta
elhagyott magányában ült egyedül, számkivetve minden emberi
társaságból. Az utolsó lény is magára hagyta már: az elüzött
asszony, kit meg akart boszulni. Az megbocsátott már az ellene
vétőknek, s visszatért eltiprói lábait csókolni; de a boszú, ez
megmaradt neki, az elátkozottnak.
Senki sem emlékezett már arczára, feljöhetett bátran Varsóba.
Senki sem látott a szívébe, mit rejtegetett benne?
Ez az ember, Sziczinszky, elszánta rá magát, hogy ő szétrobbantja
az országgyülést, s meghiusítja Szobieszky megválasztását egy
maga.
Furfangosan kigondolt terv volt. – A Kolónak elnöki tribünje
mögött volt egy roppant nagy kályha, a mit olyankor, ha télen volt az
országgyűlés, fűteni szoktak. Sziczinszky éjjel fölmászott a Koló
tetejére s onnan a kürtőn át leereszkedett abba a magas
kemenczébe s várt, míg az elnök fölteszi a kérdést:
– Akarjátok-e Szobieszkyt királytoknak?
A második felhivásnál felemelte Sziczinszky a kályha tetejét, s
kidugva rajta a fejét, bekiáltott a terembe éles, rikácsoló hangon:
– Nye poz…
De a harmadik szót már csak a másvilágon ejthette ki, mert ott
állt a kályha párkányára felkapaszkodva Matheiszky Máté, s az
hirtelen egy bárdcsapással úgy ütötte le az ellenmondó kidugott
fejet, hogy az odagurúlt az elnök lábaihoz.
Az elnök a lába alá esett fő felett a napirendre tért át.
Harmadszor is föltette a kérdést:
– Akarjátok-e Szobieszky Jánost királytoknak?
Az egész országgyülés harsogtatá: «akarjuk!»
De mikor minden elcsendesült, egy kiváló, csengő, határozott
hang elkiáltá:
– Nye poz wolim! Én nem akarom!
A ki e szót kimondá, az maga volt Szobieszky János.
Mindenki bámulva tekinte rá, míg ő helyéről fölkelve szólt:
– Nem akarom, hogy királylyá legyen választva valaki az
országban, a míg törvényeink meg vannak sértve, a míg egyetlen
egy nemes akadályozva van e gyülésben megjelenhetni; a míg e
nemzet szabadságán a legkisebb csorba van ejtve. Nem akarom!
E varázshatású szavakra a bejáratokat elzáró tömegek
félrevonultak s belépett a Kolóba a két Paz hetman, a Szobieszky-
család ősellenségei, a hősnek elkeseredett irigyei, versenytársai,
Leonora bérenczei, a lotharingiai herczeg pártfőnökei.
Odamentek Szobieszky elé.
Paz Mihály így szólt hozzá:
– Te ma legyőzted magad, s ezzel legyőztél minket. Elutasítottad
a koronát, s ezzel megtetted magadat királynak. Alávetetted magad
törvényeinknek s ezzel fölemelted magadat vállainkra. Kimondtad e
szót: «nye poz wolim!» s ezzel lehetetlenné tetted másnak, hogy azt
kimondja. Neked, mint jelöltnek, nincs szavazatod. Királyunk lettél!
Welcome to our website – the ideal destination for book lovers and
knowledge seekers. With a mission to inspire endlessly, we offer a
vast collection of books, ranging from classic literary works to
specialized publications, self-development books, and children's
literature. Each book is a new journey of discovery, expanding
knowledge and enriching the soul of the reade

Our website is not just a platform for buying books, but a bridge
connecting readers to the timeless values of culture and wisdom. With
an elegant, user-friendly interface and an intelligent search system,
we are committed to providing a quick and convenient shopping
experience. Additionally, our special promotions and home delivery
services ensure that you save time and fully enjoy the joy of reading.

Let us accompany you on the journey of exploring knowledge and

personal growth!

ebookluna.com