GPU Parallel Program Development Using CUDA 1st

Edition Tolga Soyata download

https://textbookfull.com/product/gpu-parallel-program-
development-using-cuda-1st-edition-tolga-soyata/

Download more ebook from https://textbookfull.com

We believe these products will be a great fit for you. Click
the link to download now, or visit textbookfull.com
to discover even more!

Comprehensive Healthcare Simulation Program Center

Development 1st Edition Michael A. Seropian

https://textbookfull.com/product/comprehensive-healthcare-
simulation-program-center-development-1st-edition-michael-a-
seropian/

Cybersecurity Program Development for Business: The

Essential Planning Guide 1st Edition Chris Moschovitis

https://textbookfull.com/product/cybersecurity-program-
development-for-business-the-essential-planning-guide-1st-
edition-chris-moschovitis/

Freight transport and distribution : concepts and

optimisation models Tolga Bektas

https://textbookfull.com/product/freight-transport-and-
distribution-concepts-and-optimisation-models-tolga-bektas/

GPU Pro 360 Guide to Geometry Manipulation 1st Edition

Wolfgang Engel

https://textbookfull.com/product/gpu-pro-360-guide-to-geometry-
manipulation-1st-edition-wolfgang-engel/
GPU Pro 360 Guide to Mobile Devices 1st Edition
Wolfgang Engel

https://textbookfull.com/product/gpu-pro-360-guide-to-mobile-
devices-1st-edition-wolfgang-engel/

GPU PRO 360: Guide to GPGPU 1st Edition Wolfgang Engel

(Editor)

https://textbookfull.com/product/gpu-pro-360-guide-to-gpgpu-1st-
edition-wolfgang-engel-editor/

Data Parallel C++ Mastering DPC++ for Programming of

Heterogeneous Systems using C++ and SYCL 1st Edition
James Reinders

https://textbookfull.com/product/data-parallel-c-mastering-dpc-
for-programming-of-heterogeneous-systems-using-c-and-sycl-1st-
edition-james-reinders/

GPU Zen Advanced Rendering Techniques Wolfgang Engel

(Editor)

https://textbookfull.com/product/gpu-zen-advanced-rendering-
techniques-wolfgang-engel-editor/

GPU Pro 360 Guide to Image Space 1st Edition Wolfgang

Engel (Author)

https://textbookfull.com/product/gpu-pro-360-guide-to-image-
space-1st-edition-wolfgang-engel-author/
 GPU Parallel Program
Development Using CUDA
 Chapman & Hall/CRC
Computational Science Series
SERIES EDITOR

Horst Simon
Deputy Director
Lawrence Berkeley National Laboratory
Berkeley, California, U.S.A.

PUBLISHED TITLES

COMBINATORIAL SCIENTIFIC COMPUTING

Edited by Uwe Naumann and Olaf Schenk
CONTEMPORARY HIGH PERFORMANCE COMPUTING: FROM PETASCALE
TOWARD EXASCALE
Edited by Jeffrey S. Vetter
CONTEMPORARY HIGH PERFORMANCE COMPUTING: FROM PETASCALE
TOWARD EXASCALE, VOLUME TWO
Edited by Jeffrey S. Vetter
DATA-INTENSIVE SCIENCE
Edited by Terence Critchlow and Kerstin Kleese van Dam
ELEMENTS OF PARALLEL COMPUTING
Eric Aubanel
THE END OF ERROR: UNUM COMPUTING
John L. Gustafson
EXASCALE SCIENTIFIC APPLICATIONS: SCALABILITY AND
PERFORMANCE PORTABILITY
Edited by Tjerk P. Straatsma, Katerina B. Antypas, and Timothy J. Williams
FROM ACTION SYSTEMS TO DISTRIBUTED SYSTEMS: THE REFINEMENT APPROACH
Edited by Luigia Petre and Emil Sekerinski
FUNDAMENTALS OF MULTICORE SOFTWARE DEVELOPMENT
Edited by Victor Pankratius, Ali-Reza Adl-Tabatabai, and Walter Tichy
FUNDAMENTALS OF PARALLEL MULTICORE ARCHITECTURE
Yan Solihin
THE GREEN COMPUTING BOOK: TACKLING ENERGY EFFICIENCY AT LARGE SCALE
Edited by Wu-chun Feng
GRID COMPUTING: TECHNIQUES AND APPLICATIONS
Barry Wilkinson
GPU PARALLEL PROGRAM DEVELOPMENT USING CUDA
Tolga Soyata
PUBLISHED TITLES CONTINUED

HIGH PERFORMANCE COMPUTING: PROGRAMMING AND APPLICATIONS

John Levesque with Gene Wagenbreth
HIGH PERFORMANCE PARALLEL I/O
Prabhat and Quincey Koziol
HIGH PERFORMANCE VISUALIZATION:
ENABLING EXTREME-SCALE SCIENTIFIC INSIGHT
Edited by E. Wes Bethel, Hank Childs, and Charles Hansen
INDUSTRIAL APPLICATIONS OF HIGH-PERFORMANCE COMPUTING:
BEST GLOBAL PRACTICES
Edited by Anwar Osseyran and Merle Giles
INTRODUCTION TO COMPUTATIONAL MODELING USING C AND
OPEN-SOURCE TOOLS
José M Garrido
INTRODUCTION TO CONCURRENCY IN PROGRAMMING LANGUAGES
Matthew J. Sottile, Timothy G. Mattson, and Craig E Rasmussen
INTRODUCTION TO ELEMENTARY COMPUTATIONAL MODELING: ESSENTIAL
CONCEPTS, PRINCIPLES, AND PROBLEM SOLVING
José M. Garrido
INTRODUCTION TO HIGH PERFORMANCE COMPUTING FOR SCIENTISTS
AND ENGINEERS
Georg Hager and Gerhard Wellein
INTRODUCTION TO MODELING AND SIMULATION WITH MATLAB® AND PYTHON
Steven I. Gordon and Brian Guilfoos
INTRODUCTION TO REVERSIBLE COMPUTING
Kalyan S. Perumalla
INTRODUCTION TO SCHEDULING
Yves Robert and Frédéric Vivien
INTRODUCTION TO THE SIMULATION OF DYNAMICS USING SIMULINK®
Michael A. Gray
PEER-TO-PEER COMPUTING: APPLICATIONS, ARCHITECTURE, PROTOCOLS,
AND CHALLENGES
Yu-Kwong Ricky Kwok
PERFORMANCE TUNING OF SCIENTIFIC APPLICATIONS
Edited by David Bailey, Robert Lucas, and Samuel Williams
PETASCALE COMPUTING: ALGORITHMS AND APPLICATIONS
Edited by David A. Bader
PROCESS ALGEBRA FOR PARALLEL AND DISTRIBUTED PROCESSING
Edited by Michael Alexander and William Gardner
PUBLISHED TITLES CONTINUED

PROGRAMMING FOR HYBRID MULTI/MANY-CORE MPP SYSTEMS

John Levesque and Aaron Vose
SCIENTIFIC DATA MANAGEMENT: CHALLENGES, TECHNOLOGY, AND DEPLOYMENT
Edited by Arie Shoshani and Doron Rotem
SOFTWARE ENGINEERING FOR SCIENCE
Edited by Jeffrey C. Carver, Neil P. Chue Hong, and George K. Thiruvathukal
 GPU Parallel Program
Development Using CUDA

Tolga Soyata
CRC Press
Taylor & Francis Group
6000 Broken Sound Parkway NW, Suite 300
Boca Raton, FL 33487-2742

© 2018 by Taylor & Francis Group, LLC

CRC Press is an imprint of Taylor & Francis Group, an Informa business

No claim to original U.S. Government works

Printed on acid-free paper

International Standard Book Number-13: 978-1-4987-5075-2 (Hardback)

This book contains information obtained from authentic and highly regarded sources. Reasonable efforts
have been made to publish reliable data and information, but the author and publisher cannot assume
responsibility for the validity of all materials or the consequences of their use. The authors and publishers
have attempted to trace the copyright holders of all material reproduced in this publication and apologize
to copyright holders if permission to publish in this form has not been obtained. If any copyright material
has not been acknowledged please write and let us know so we may rectify in any future reprint.

Except as permitted under U.S. Copyright Law, no part of this book may be reprinted, reproduced, trans-
mitted, or utilized in any form by any electronic, mechanical, or other means, now known or hereafter
invented, including photocopying, microfilming, and recording, or in any information storage or retrieval
system, without written permission from the publishers.

For permission to photocopy or use material electronically from this work, please access www.copyright.com
(http://www.copyright.com/) or contact the Copyright Clearance Center, Inc. (CCC), 222 Rosewood Drive,
Danvers, MA 01923, 978-750-8400. CCC is a not-for-profit organization that provides licenses and regis-
tration for a variety of users. For organizations that have been granted a photocopy license by the CCC,
a separate system of payment has been arranged.

Trademark Notice: Product or corporate names may be trademarks or registered trademarks, and are
used only for identification and explanation without intent to infringe.
——————————————————————————————————————————————–
Library of Congress Cataloging-in-Publication Data
——————————————————————————————————————————————–
Names: Soyata, Tolga, 1967- author.
Title: GPU parallel program development using CUDA
/ by Tolga Soyata.
Description: Boca Raton, Florida : CRC Press, [2018] | Includes bibliographical
references and index.
Identifiers: LCCN 2017043292 | ISBN 9781498750752 (hardback) |
ISBN 9781315368290 (e-book)
Subjects: LCSH: Parallel programming (Computer science) | CUDA (Computer architecture) |
Graphics processing units–Programming.
Classification: LCC QA76.642.S67 2018 | DDC 005.2/75–dc23
LC record available at https://lccn.loc.gov/2017043292
Visit the Taylor & Francis Web site at
http://www.taylorandfrancis.com

and the CRC Press Web site at

http://www.crcpress.com
 To my wife Eileen
and my step-children Katherine, Andrew, and Eric.
Contents

List of Figures xxiii

List of Tables xxix
Preface xxxiii
About the Author xxxv

Part I Understanding CPU Parallelism

Chapter 1  Introduction to CPU Parallel Programming 3

1.1 EVOLUTION OF PARALLEL PROGRAMMING 3

1.2 MORE CORES, MORE PARALLELISM 4
1.3 CORES VERSUS THREADS 5
1.3.1 More Threads or More Cores to Parallelize? 5
1.3.2 Influence of Core Resource Sharing 7
1.3.3 Influence of Memory Resource Sharing 7
1.4 OUR FIRST SERIAL PROGRAM 8
1.4.1 Understanding Data Transfer Speeds 8
1.4.2 The main() Function in imflip.c 10
1.4.3 Flipping Rows Vertically: FlipImageV() 11
1.4.4 Flipping Columns Horizontally: FlipImageH() 12
1.5 WRITING, COMPILING, RUNNING OUR PROGRAMS 13
1.5.1 Choosing an Editor and a Compiler 13
1.5.2 Developing in Windows 7, 8, and Windows 10
Platforms 13
1.5.3 Developing in a Mac Platform 15
1.5.4 Developing in a Unix Platform 15
1.6 CRASH COURSE ON UNIX 15
1.6.1 Unix Directory-Related Commands 15
1.6.2 Unix File-Related Commands 16
1.7 DEBUGGING YOUR PROGRAMS 19
1.7.1 gdb 20
1.7.2 Old School Debugging 21
1.7.3 valgrind 22

ix
x  Contents

1.8 PERFORMANCE OF OUR FIRST SERIAL PROGRAM 23

1.8.1 Can We Estimate the Execution Time? 24
1.8.2 What Does the OS Do When Our Code Is
Executing? 24
1.8.3 How Do We Parallelize It? 25
1.8.4 Thinking About the Resources 25

Chapter 2  Developing Our First Parallel CPU Program 27

2.1 OUR FIRST PARALLEL PROGRAM 27

2.1.1 The main() Function in imflipP.c 28
2.1.2 Timing the Execution 29
2.1.3 Split Code Listing for main() in imflipP.c 29
2.1.4 Thread Initialization 32
2.1.5 Thread Creation 32
2.1.6 Thread Launch/Execution 34
2.1.7 Thread Termination (Join) 35
2.1.8 Thread Task and Data Splitting 35
2.2 WORKING WITH BITMAP (BMP) FILES 37
2.2.1 BMP is a Non-Lossy/Uncompressed File
Format 37
2.2.2 BMP Image File Format 38
2.2.3 Header File ImageStuff.h 39
2.2.4 Image Manipulation Routines in ImageStuff.c 40
2.3 TASK EXECUTION BY THREADS 42
2.3.1 Launching a Thread 43
2.3.2 Multithreaded Vertical Flip: MTFlipV() 45
2.3.3 Comparing FlipImageV() and MTFlipV() 48
2.3.4 Multithreaded Horizontal Flip: MTFlipH() 50
2.4 TESTING/TIMING THE MULTITHREADED CODE 51

Chapter 3  Improving Our First Parallel CPU Program 53

3.1 EFFECT OF THE “PROGRAMMER” ON PERFORMANCE 53

3.2 EFFECT OF THE “CPU” ON PERFORMANCE 54
3.2.1 In-Order versus Out-Of-Order Cores 55
3.2.2 Thin versus Thick Threads 57
3.3 PERFORMANCE OF IMFLIPP 57
3.4 EFFECT OF THE “OS” ON PERFORMANCE 58
3.4.1 Thread Creation 59
3.4.2 Thread Launch and Execution 59
3.4.3 Thread Status 60
 Contents  xi

3.4.4 Mapping Software Threads to Hardware Threads 61

3.4.5 Program Performance versus Launched Pthreads 62
3.5 IMPROVING IMFLIPP 63
3.5.1 Analyzing Memory Access Patterns in MTFlipH() 64
3.5.2 Multithreaded Memory Access of MTFlipH() 64
3.5.3 DRAM Access Rules of Thumb 66
3.6 IMFLIPPM: OBEYING DRAM RULES OF THUMB 67
3.6.1 Chaotic Memory Access Patterns of imflipP 67
3.6.2 Improving Memory Access Patterns of imflipP 68
3.6.3 MTFlipHM(): The Memory Friendly MTFlipH() 69
3.6.4 MTFlipVM(): The Memory Friendly MTFlipV() 71
3.7 PERFORMANCE OF IMFLIPPM.C 72
3.7.1 Comparing Performances of imflipP.c and imflipPM.c 72
3.7.2 Speed Improvement: MTFlipV() versus MTFlipVM() 73
3.7.3 Speed Improvement: MTFlipH() versus MTFlipHM() 73
3.7.4 Understanding the Speedup: MTFlipH() versus MTFlipHM() 73
3.8 PROCESS MEMORY MAP 74
3.9 INTEL MIC ARCHITECTURE: XEON PHI 76
3.10 WHAT ABOUT THE GPU? 77
3.11 CHAPTER SUMMARY 78

Chapter 4  Understanding the Cores and Memory 79

4.1 ONCE UPON A TIME ... INTEL ... 79

4.2 CPU AND MEMORY MANUFACTURERS 80
4.3 DYNAMIC (DRAM) VERSUS STATIC (SRAM) MEMORY 81
4.3.1 Static Random Access Memory (SRAM) 81
4.3.2 Dynamic Random Access Memory (DRAM) 81
4.3.3 DRAM Interface Standards 81
4.3.4 Influence of DRAM on our Program Performance 82
4.3.5 Influence of SRAM (Cache) on our Program
Performance 83
4.4 IMAGE ROTATION PROGRAM: IMROTATE.C 83
4.4.1 Description of the imrotate.c 84
4.4.2 imrotate.c: Parametric Restrictions and
Simplifications 84
4.4.3 imrotate.c: Theory of Operation 85
4.5 PERFORMANCE OF IMROTATE 89
4.5.1 Qualitative Analysis of Threading Efficiency 89
4.5.2 Quantitative Analysis: Defining Threading
Efficiency 89
xii  Contents

4.6 THE ARCHITECTURE OF THE COMPUTER 91

4.6.1 The Cores, L1$ and L2$ 91
4.6.2 Internal Core Resources 92
4.6.3 The Shared L3 Cache Memory (L3$) 94
4.6.4 The Memory Controller 94
4.6.5 The Main Memory 95
4.6.6 Queue, Uncore, and I/O 96
4.7 IMROTATEMC: MAKING IMROTATE MORE EFFICIENT 97
4.7.1 Rotate2(): How Bad is Square Root and FP Division? 99
4.7.2 Rotate3() and Rotate4(): How Bad Is sin() and cos()? 100
4.7.3 Rotate5(): How Bad Is Integer Division/Multiplication? 102
4.7.4 Rotate6(): Consolidating Computations 102
4.7.5 Rotate7(): Consolidating More Computations 104
4.7.6 Overall Performance of imrotateMC 104
4.8 CHAPTER SUMMARY 106

Chapter 5  Thread Management and Synchronization 107

5.1 EDGE DETECTION PROGRAM: IMEDGE.C 107

5.1.1 Description of the imedge.c 108
5.1.2 imedge.c: Parametric Restrictions and
Simplifications 108
5.1.3 imedge.c: Theory of Operation 109
5.2 IMEDGE.C : IMPLEMENTATION 111
5.2.1 Initialization and Time-Stamping 112
5.2.2 Initialization Functions for Different Image
Representations 113
5.2.3 Launching and Terminating Threads 114
5.2.4 Gaussian Filter 115
5.2.5 Sobel 116
5.2.6 Threshold 117
5.3 PERFORMANCE OF IMEDGE 118
5.4 IMEDGEMC: MAKING IMEDGE MORE EFFICIENT 118
5.4.1 Using Precomputation to Reduce Bandwidth 119
5.4.2 Storing the Precomputed Pixel Values 120
5.4.3 Precomputing Pixel Values 121
5.4.4 Reading the Image and Precomputing Pixel
Values 122
5.4.5 PrGaussianFilter 123
5.4.6 PrSobel 124
5.4.7 PrThreshold 125
5.5 PERFORMANCE OF IMEDGEMC 126
 Contents  xiii

5.6 IMEDGEMCT: SYNCHRONIZING THREADS EFFICIENTLY 127

5.6.1 Barrier Synchronization 128
5.6.2 MUTEX Structure for Data Sharing 129
5.7 IMEDGEMCT: IMPLEMENTATION 130
5.7.1 Using a MUTEX: Read Image, Precompute 132
5.7.2 Precomputing One Row at a Time 133
5.8 PERFORMANCE OF IMEDGEMCT 134

Part II GPU Programming Using CUDA

Chapter 6  Introduction to GPU Parallelism and CUDA 137

6.1 ONCE UPON A TIME ... NVIDIA ... 137

6.1.1 The Birth of the GPU 137
6.1.2 Early GPU Architectures 138
6.1.3 The Birth of the GPGPU 140
6.1.4 Nvidia, ATI Technologies, and Intel 141
6.2 COMPUTE-UNIFIED DEVICE ARCHITECTURE (CUDA) 143
6.2.1 CUDA, OpenCL, and Other GPU Languages 143
6.2.2 Device Side versus Host Side Code 143
6.3 UNDERSTANDING GPU PARALLELISM 144
6.3.1 How Does the GPU Achieve High Performance? 145
6.3.2 CPU versus GPU Architectural Differences 146
6.4 CUDA VERSION OF THE IMAGE FLIPPER: IMFLIPG.CU 147
6.4.1 imflipG.cu: Read the Image into a CPU-Side Array 149
6.4.2 Initialize and Query the GPUs 151
6.4.3 GPU-Side Time-Stamping 153
6.4.4 GPU-Side Memory Allocation 155
6.4.5 GPU Drivers and Nvidia Runtime Engine 155
6.4.6 CPU→GPU Data Transfer 156
6.4.7 Error Reporting Using Wrapper Functions 157
6.4.8 GPU Kernel Execution 157
6.4.9 Finish Executing the GPU Kernel 160
6.4.10 Transfer GPU Results Back to the CPU 161
6.4.11 Complete Time-Stamping 161
6.4.12 Report the Results and Cleanup 162
6.4.13 Reading and Writing the BMP File 163
6.4.14 Vflip(): The GPU Kernel for Vertical Flipping 164
6.4.15 What Is My Thread ID, Block ID, and Block Dimension? 166
6.4.16 Hflip(): The GPU Kernel for Horizontal Flipping 169
xiv  Contents

6.4.17 Hardware Parameters: threadIDx.x, blockIdx.x,

blockDim.x 169
6.4.18 PixCopy(): The GPU Kernel for Copying an Image 169
6.4.19 CUDA Keywords 170
6.5 CUDA PROGRAM DEVELOPMENT IN WINDOWS 170
6.5.1 Installing MS Visual Studio 2015 and CUDA Toolkit 8.0 171
6.5.2 Creating Project imflipG.cu in Visual Studio 2015 172
6.5.3 Compiling Project imflipG.cu in Visual Studio 2015 174
6.5.4 Running Our First CUDA Application: imflipG.exe 177
6.5.5 Ensuring Your Program’s Correctness 178
6.6 CUDA PROGRAM DEVELOPMENT ON A MAC PLATFORM 179
6.6.1 Installing XCode on Your Mac 179
6.6.2 Installing the CUDA Driver and CUDA Toolkit 180
6.6.3 Compiling and Running CUDA Applications on a Mac 180
6.7 CUDA PROGRAM DEVELOPMENT IN A UNIX PLATFORM 181
6.7.1 Installing Eclipse and CUDA Toolkit 181
6.7.2 ssh into a Cluster 182
6.7.3 Compiling and Executing Your CUDA Code 182

Chapter 7  CUDA Host/Device Programming Model 185

7.1 DESIGNING YOUR PROGRAM’S PARALLELISM 185

7.1.1 Conceptually Parallelizing a Task 186
7.1.2 What Is a Good Block Size for Vflip()? 187
7.1.3 imflipG.cu: Interpreting the Program Output 187
7.1.4 imflipG.cu: Performance Impact of Block and
Image Size 188
7.2 KERNEL LAUNCH COMPONENTS 189
7.2.1 Grids 189
7.2.2 Blocks 190
7.2.3 Threads 191
7.2.4 Warps and Lanes 192
7.3 IMFLIPG.CU: UNDERSTANDING THE KERNEL DETAILS 193
7.3.1 Launching Kernels in main() and Passing Arguments
to Them 193
7.3.2 Thread Execution Steps 194
7.3.3 Vflip() Kernel Details 195
7.3.4 Comparing Vflip() and MTFlipV() 196
7.3.5 Hflip() Kernel Details 197
7.3.6 PixCopy() Kernel Details 197
7.4 DEPENDENCE OF PCI EXPRESS SPEED ON THE CPU 199
 Contents  xv

7.5 PERFORMANCE IMPACT OF PCI EXPRESS BUS 200

7.5.1 Data Transfer Time, Speed, Latency, Throughput, and
Bandwidth 200
7.5.2 PCIe Throughput Achieved with imflipG.cu 201
7.6 PERFORMANCE IMPACT OF GLOBAL MEMORY BUS 204
7.7 PERFORMANCE IMPACT OF COMPUTE CAPABILITY 206
7.7.1 Fermi, Kepler, Maxwell, Pascal, and Volta Families 207
7.7.2 Relative Bandwidth Achieved in Different Families 207
7.7.3 imflipG2.cu: Compute Capability 2.0 Version of imflipG.cu 208
7.7.4 imflipG2.cu: Changes in main() 210
7.7.5 The PxCC20() Kernel 211
7.7.6 The VfCC20() Kernel 212
7.8 PERFORMANCE OF IMFLIPG2.CU 214
7.9 OLD-SCHOOL CUDA DEBUGGING 214
7.9.1 Common CUDA Bugs 216
7.9.2 return Debugging 218
7.9.3 Comment-Based Debugging 220
7.9.4 printf() Debugging 220
7.10 BIOLOGICAL REASONS FOR SOFTWARE BUGS 221
7.10.1 How Is Our Brain Involved in Writing/Debugging Code? 222
7.10.2 Do We Write Buggy Code When We Are Tired? 222
7.10.2.1 Attention 223
7.10.2.2 Physical Tiredness 223
7.10.2.3 Tiredness Due to Heavy Physical Activity 223
7.10.2.4 Tiredness Due to Needing Sleep 223
7.10.2.5 Mental Tiredness 224

Chapter 8  Understanding GPU Hardware Architecture 225

8.1 GPU HARDWARE ARCHITECTURE 226

8.2 GPU HARDWARE COMPONENTS 226
8.2.1 SM: Streaming Multiprocessor 226
8.2.2 GPU Cores 227
8.2.3 Giga-Thread Scheduler 227
8.2.4 Memory Controllers 229
8.2.5 Shared Cache Memory (L2$) 229
8.2.6 Host Interface 229
8.3 NVIDIA GPU ARCHITECTURES 230
8.3.1 Fermi Architecture 231
8.3.2 GT, GTX, and Compute Accelerators 231
8.3.3 Kepler Architecture 232
xvi  Contents

8.3.4 Maxwell Architecture 232

8.3.5 Pascal Architecture and NVLink 233
8.4 CUDA EDGE DETECTION: IMEDGEG.CU 233
8.4.1 Variables to Store the Image in CPU, GPU Memory 233
8.4.1.1 TheImage and CopyImage 233
8.4.1.2 GPUImg 234
8.4.1.3 GPUBWImg 234
8.4.1.4 GPUGaussImg 234
8.4.1.5 GPUGradient and GPUTheta 234
8.4.1.6 GPUResultImg 235
8.4.2 Allocating Memory for the GPU Variables 235
8.4.3 Calling the Kernels and Time-Stamping Their Execution 238
8.4.4 Computing the Kernel Performance 239
8.4.5 Computing the Amount of Kernel Data Movement 239
8.4.6 Reporting the Kernel Performance 242
8.5 IMEDGEG: KERNELS 242
8.5.1 BWKernel() 242
8.5.2 GaussKernel() 244
8.5.3 SobelKernel() 246
8.5.4 ThresholdKernel() 249
8.6 PERFORMANCE OF IMEDGEG.CU 249
8.6.1 imedgeG.cu: PCIe Bus Utilization 250
8.6.2 imedgeG.cu: Runtime Results 250
8.6.3 imedgeG.cu: Kernel Performance Comparison 252
8.7 GPU CODE: COMPILE TIME 253
8.7.1 Designing CUDA Code 253
8.7.2 Compiling CUDA Code 255
8.7.3 GPU Assembly: PTX, CUBIN 255
8.8 GPU CODE: LAUNCH 255
8.8.1 OS Involvement and CUDA DLL File 255
8.8.2 GPU Graphics Driver 256
8.8.3 CPU←→GPU Memory Transfers 256
8.9 GPU CODE: EXECUTION (RUN TIME) 257
8.9.1 Getting the Data 257
8.9.2 Getting the Code and Parameters 257
8.9.3 Launching Grids of Blocks 258
8.9.4 Giga Thread Scheduler (GTS) 258
8.9.5 Scheduling Blocks 259
8.9.6 Executing Blocks 260
8.9.7 Transparent Scalability 261
 Contents  xvii

Chapter 9  Understanding GPU Cores 263

9.1 GPU ARCHITECTURE FAMILIES 263

9.1.1 Fermi Architecture 263
9.1.2 Fermi SM Structure 264
9.1.3 Kepler Architecture 266
9.1.4 Kepler SMX Structure 267
9.1.5 Maxwell Architecture 268
9.1.6 Maxwell SMM Structure 268
9.1.7 Pascal GP100 Architecture 270
9.1.8 Pascal GP100 SM Structure 271
9.1.9 Family Comparison: Peak GFLOPS and Peak DGFLOPS 272
9.1.10 GPU Boost 273
9.1.11 GPU Power Consumption 274
9.1.12 Computer Power Supply 274
9.2 STREAMING MULTIPROCESSOR (SM) BUILDING BLOCKS 275
9.2.1 GPU Cores 275
9.2.2 Double Precision Units (DPU) 276
9.2.3 Special Function Units (SFU) 276
9.2.4 Register File (RF) 276
9.2.5 Load/Store Queues (LDST) 277
9.2.6 L1$ and Texture Cache 277
9.2.7 Shared Memory 278
9.2.8 Constant Cache 278
9.2.9 Instruction Cache 278
9.2.10 Instruction Buffer 278
9.2.11 Warp Schedulers 278
9.2.12 Dispatch Units 279
9.3 PARALLEL THREAD EXECUTION (PTX) DATA TYPES 279
9.3.1 INT8 : 8-bit Integer 280
9.3.2 INT16 : 16-bit Integer 280
9.3.3 24-bit Integer 280
9.3.4 INT32 : 32-bit Integer 281
9.3.5 Predicate Registers (32-bit) 281
9.3.6 INT64 : 64-bit Integer 282
9.3.7 128-bit Integer 282
9.3.8 FP32: Single Precision Floating Point (float) 282
9.3.9 FP64: Double Precision Floating Point (double) 283
9.3.10 FP16: Half Precision Floating Point (half) 284
9.3.11 What is a FLOP? 284
xviii  Contents

9.3.12 Fused Multiply-Accumulate (FMA) versus Multiply-Add

(MAD) 285
9.3.13 Quad and Octo Precision Floating Point 285
9.3.14 Pascal GP104 Engine SM Structure 285
9.4 IMFLIPGC.CU: CORE-FRIENDLY IMFLIPG 286
9.4.1 Hflip2(): Precomputing Kernel Parameters 288
9.4.2 Vflip2(): Precomputing Kernel Parameters 290
9.4.3 Computing Image Coordinates by a Thread 290
9.4.4 Block ID versus Image Row Mapping 291
9.4.5 Hflip3(): Using a 2D Launch Grid 292
9.4.6 Vflip3(): Using a 2D Launch Grid 293
9.4.7 Hflip4(): Computing Two Consecutive Pixels 294
9.4.8 Vflip4(): Computing Two Consecutive Pixels 295
9.4.9 Hflip5(): Computing Four Consecutive Pixels 296
9.4.10 Vflip5(): Computing Four Consecutive Pixels 297
9.4.11 PixCopy2(), PixCopy3(): Copying 2,4 Consecutive Pixels at
a Time 298
9.5 IMEDGEGC.CU: CORE-FRIENDLY IMEDGEG 299
9.5.1 BWKernel2(): Using Precomputed Values and 2D Blocks 299
9.5.2 GaussKernel2(): Using Precomputed Values and 2D Blocks 300

Chapter 10  Understanding GPU Memory 303

10.1 GLOBAL MEMORY 303

10.2 L2 CACHE 304
10.3 TEXTURE/L1 CACHE 304
10.4 SHARED MEMORY 305
10.4.1 Split versus Dedicated Shared Memory 305
10.4.2 Memory Resources Available Per Core 306
10.4.3 Using Shared Memory as Software Cache 306
10.4.4 Allocating Shared Memory in an SM 307
10.5 INSTRUCTION CACHE 307
10.6 CONSTANT MEMORY 307
10.7 IMFLIPGCM.CU: CORE AND MEMORY FRIENDLY IMFLIPG 308
10.7.1 Hflip6(),Vflip6(): Using Shared Memory as Buffer 308
10.7.2 Hflip7(): Consecutive Swap Operations in Shared Memory 310
10.7.3 Hflip8(): Using Registers to Swap Four Pixels 312
10.7.4 Vflip7(): Copying 4 Bytes (int) at a Time 314
10.7.5 Aligned versus Unaligned Data Access in Memory 314
10.7.6 Vflip8(): Copying 8 Bytes at a Time 315
10.7.7 Vflip9(): Using Only Global Memory, 8 Bytes at a Time 316
List of Figures

1.1 Harvesting each coconut requires two consecutive 30-second tasks (threads).
Thread 1: get a coconut. Thread 2: crack (process) that coconut using the
hammer. 4
1.2 Simultaneously executing Thread 1 (“1”) and Thread 2 (“2”). Accessing
shared resources will cause a thread to wait (“-”). 6
1.3 Serial (single-threaded) program imflip.c flips a 640×480 dog picture (left)
horizontally (middle) or vertically (right). 8
1.4 Running gdb to catch a segmentation fault. 20
1.5 Running valgrind to catch a memory access error. 23

2.1 Windows Task Manager, showing 1499 threads, however, there is 0% CPU
utilization. 33

3.1 The life cycle of a thread. From the creation to its termination, a thread is
cycled through many different statuses, assigned by the OS. 60
3.2 Memory access patterns of MTFlipH() in Code 2.8. A total of 3200 pixels’
RGB values (9600 Bytes) are flipped for each row. 65
3.3 The memory map of a process when only a single thread is running within
the process (left) or multiple threads are running in it (right). 75

4.1 Inside a computer containing an i7-5930K CPU [10] (CPU5 in Table 3.1),
and 64 GB of DDR4 memory. This PC has a GTX Titan Z GPU that will
be used to test a lot of the programs in Part II. 80
4.2 The imrotate.c program rotates a picture by a specified angle. Original dog
(top left), rotated +10◦ (top right), +45◦ (bottom left), and −75◦ (bottom
right) clockwise. Scaling is done to avoid cropping of the original image area. 84
4.3 The architecture of one core of the i7-5930K CPU (the PC in Figure 4.1).
This core is capable of executing two threads (hyper-threading, as defined
by Intel). These two threads share most of the core resources, but have their
own register files. 92
4.4 Architecture of the i7-5930K CPU (6C/12T). This CPU connects to the
GPUs through an external PCI express bus and memory through the mem-
ory bus. 94

5.1 The imedge.c program is used to detect edges in the original image
astronaut.bmp (top left). Intermediate processing steps are: GaussianFilter()
(top right), Sobel() (bottom left), and finally Threshold() (bottom right). 108

xxiii
 Contents  xix

10.7.8 PixCopy4(), PixCopy5(): Copying One versus 4 Bytes Using

Shared Memory 317
10.7.9 PixCopy6(), PixCopy7(): Copying One/Two Integers Using
Global Memory 318
10.8 IMEDGEGCM.CU: CORE- & MEMORY-FRIENDLY IMEDGEG 319
10.8.1 BWKernel3(): Using Byte Manipulation to Extract RGB 319
10.8.2 GaussKernel3(): Using Constant Memory 321
10.8.3 Ways to Handle Constant Values 321
10.8.4 GaussKernel4(): Buffering Neighbors of 1 Pixel in Shared
Memory 323
10.8.5 GaussKernel5(): Buffering Neighbors of 4 Pixels in Shared
Memory 325
10.8.6 GaussKernel6(): Reading 5 Vertical Pixels into Shared
Memory 327
10.8.7 GaussKernel7(): Eliminating the Need to Account for Edge
Pixels 329
10.8.8 GaussKernel8(): Computing 8 Vertical Pixels 331
10.9 CUDA OCCUPANCY CALCULATOR 333
10.9.1 Choosing the Optimum Threads/Block 334
10.9.2 SM-Level Resource Limitations 335
10.9.3 What is “Occupancy”? 336
10.9.4 CUDA Occupancy Calculator: Resource
Computation 336
10.9.5 Case Study: GaussKernel7() 340
10.9.6 Case Study: GaussKernel8() 343

Chapter 11  CUDA Streams 345

11.1 WHAT IS PIPELINING? 347

11.1.1 Execution Overlapping 347
11.1.2 Exposed versus Coalesced Runtime 348
11.2 MEMORY ALLOCATION 349
11.2.1 Physical versus Virtual Memory 349
11.2.2 Physical to Virtual Address Translation 350
11.2.3 Pinned Memory 350
11.2.4 Allocating Pinned Memory with cudaMallocHost() 351
11.3 FAST CPU←→GPU DATA TRANSFERS 351
11.3.1 Synchronous Data Transfers 351
11.3.2 Asynchronous Data Transfers 351
11.4 CUDA STREAMS 352
11.4.1 CPU→GPU Transfer, Kernel Exec, GPU→CPUTransfer 352
11.4.2 Implementing Streaming in CUDA 353
xx  Contents

11.4.3 Copy Engine 353

11.4.4 Kernel Execution Engine 353
11.4.5 Concurrent Upstream and Downstream PCIe
Transfers 354
11.4.6 Creating CUDA Streams 355
11.4.7 Destroying CUDA Streams 355
11.4.8 Synchronizing CUDA Streams 355
11.5 IMGSTR.CU: STREAMING IMAGE PROCESSING 356
11.5.1 Reading the Image into Pinned Memory 356
11.5.2 Synchronous versus Single Stream 358
11.5.3 Multiple Streams 359
11.5.4 Data Dependence Across Multiple Streams 361
11.5.4.1 Horizontal Flip: No Data Dependence 362
11.5.4.2 Edge Detection: Data Dependence 363
11.5.4.3 Preprocessing Overlapping Rows Synchronously 363
11.5.4.4 Asynchronous Processing the Non-Overlapping
Rows 364
11.6 STREAMING HORIZONTAL FLIP KERNEL 366
11.7 IMGSTR.CU: STREAMING EDGE DETECTION 367
11.8 PERFORMANCE COMPARISON: IMGSTR.CU 371
11.8.1 Synchronous versus Asynchronous Results 371
11.8.2 Randomness in the Results 372
11.8.3 Optimum Queuing 372
11.8.4 Best Case Streaming Results 373
11.8.5 Worst Case Streaming Results 374
11.9 NVIDIA VISUAL PROFILER: NVVP 375
11.9.1 Installing nvvp and nvprof 375
11.9.2 Using nvvp 376
11.9.3 Using nvprof 377
11.9.4 imGStr Synchronous and Single-Stream Results 377
11.9.5 imGStr 2- and 4-Stream Results 378

Part III More To Know

Chapter 12  CUDA Libraries 383
Mohamadhadi Habibzadeh, Omid Rajabi Shishvan, and Tolga Soyata
12.1 cuBLAS 383
12.1.1 BLAS Levels 383
12.1.2 cuBLAS Datatypes 384
12.1.3 Installing cuBLAS 385
12.1.4 Variable Declaration and Initialization 385
 Contents  xxi

12.1.5 Device Memory Allocation 386

12.1.6 Creating Context 386
12.1.7 Transferring Data to the Device 386
12.1.8 Calling cuBLAS Functions 387
12.1.9 Transfer Data Back to the Host 388
12.1.10 Deallocating Memory 388
12.1.11 Example cuBLAS Program: Matrix Scalar 388
12.2 CUFFT 390
12.2.1 cuFFT Library Characteristics 390
12.2.2 A Sample Complex-to-Complex Transform 390
12.2.3 A Sample Real-to-Complex Transform 391
12.3 NVIDIA PERFORMANCE PRIMITIVES (NPP) 392
12.4 THRUST LIBRARY 393

Chapter 13  Introduction to OpenCL 397

Chase Conklin and Tolga Soyata
13.1 WHAT IS OpenCL? 397
13.1.1 Multiplatform 397
13.1.2 Queue-Based 397
13.2 IMAGE FLIP KERNEL IN OPENCL 398
13.3 RUNNING OUR KERNEL 399
13.3.1 Selecting a Device 400
13.3.2 Running the Kernel 401
13.3.2.1 Creating a Compute Context 401
13.3.2.2 Creating a Command Queue 401
13.3.2.3 Loading Kernel File 402
13.3.2.4 Setting Up Kernel Invocation 403
13.3.3 Runtimes of Our OpenCL Program 405
13.4 EDGE DETECTION IN OpenCL 406

Chapter 14  Other GPU Programming Languages 413

Sam Miller, Andrew Boggio-Dandry, and Tolga Soyata
14.1 GPU PROGRAMMING WITH PYTHON 413
14.1.1 PyOpenCL Version of imflip 414
14.1.2 PyOpenCL Element-Wise Kernel 418
14.2 OPENGL 420
14.3 OPENGL ES: OPENGL FOR EMBEDDED SYSTEMS 420
14.4 VULKAN 421
14.5 MICROSOFT’S HIGH-LEVEL SHADING LANGUAGE (HLSL) 421
14.5.1 Shading 421
14.5.2 Microsoft HLSL 422
xxii  Contents

14.6 APPLE’S METAL API 422

14.7 APPLE’S SWIFT PROGRAMMING LANGUAGE 423
14.8 OPENCV 423
14.8.1 Installing OpenCV and Face Recognition 423
14.8.2 Mobile-Cloudlet-Cloud Real-Time Face Recognition 423
14.8.3 Acceleration as a Service (AXaas) 423

Chapter 15  Deep Learning Using CUDA 425

Omid Rajabi Shishvan and Tolga Soyata
15.1 ARTIFICIAL NEURAL NETWORKS (ANNS) 425
15.1.1 Neurons 425
15.1.2 Activation Functions 425
15.2 FULLY CONNECTED NEURAL NETWORKS 425
15.3 DEEP NETWORKS/CONVOLUTIONAL NEURAL NETWORKS 427
15.4 TRAINING A NETWORK 428
15.5 CUDNN LIBRARY FOR DEEP LEARNING 428
15.5.1 Creating a Layer 429
15.5.2 Creating a Network 430
15.5.3 Forward Propagation 431
15.5.4 Backpropagation 431
15.5.5 Using cuBLAS in the Network 431
15.6 KERAS 432

Bibliography 435

Index 439
xxiv  List of Figures

5.2 Example barrier synchronization for 4 threads. Serial runtime is 7281 ms

and the 4-threaded runtime is 2246 ms. The speedup of 3.24× is close to
the best-expected 4×, but not equal due to the imbalance of each thread’s
runtime. 128
5.3 Using a MUTEXdata structure to access shared variables. 129

6.1 Turning the dog picture into a 3D wire frame. Triangles are used to represent
the object, rather than pixels. This representation allows us to map a texture
to each triangle. When the object moves, so does each triangle, along with
their associated textures. To increase the resolution of this kind of an object
representation, we can divide triangles into smaller triangles in a process
called tesselation. 139
6.2 Steps to move triangulated 3D objects. Triangles contain two attributes:
their location and their texture. Objects are moved by performing mathe-
matical operations only on their coordinates. A final texture mapping places
the texture back on the moved object coordinates, while a 3D-to-2D transfor-
mation allows the resulting image to be displayed on a regular 2D computer
monitor. 140
6.3 Three farmer teams compete in Analogy 6.1: (1) Arnold competes alone
with his 2× bigger tractor and “the strongest farmer” reputation, (2) Fred
and Jim compete together in a much smaller tractor than Arnold. (3) Tolga,
along with 32 boy and girl scouts, compete together using a bus. Who wins? 145
6.4 Nvidia Runtime Engine is built into your GPU drivers, shown in your Win-
dows 10 Pro SysTray. When you click the Nvidia symbol, you can open the
Nvidia control panel to see the driver version as well as the parameters of
your GPU(s). 156
6.5 Creating a Visual Studio 2015 CUDA project named imflipG.cu. Assume
that the code will be in a directory named Z:\code\imflipG in this example. 172
6.6 Visual Studio 2015 source files are in the Z:\code\imflipG\imflipG direc-
tory. In this specific example, we will remove the default file, kernel.cu, that
VS 2015 creates. After this, we will add an existing file, imflipG.cu, to the
project. 173
6.7 The default CPU platform is x86. We will change it to x64. We will also
remove the GPU debugging option. 174
6.8 The default Compute Capability is 2.0. This is too old. We will change it to
Compute Capability 3.0, which is done by editing Code Generation under
Device and changing it to compute 30, sm 30. 175
6.9 Compiling imflipG.cu to get the executable file imflipG.exe in the
Z:\code\imflipG\x64\Debug directory. 176
6.10 Running imflipG.exe from a CMD command line window. 177
6.11 The /usr/local directory in Unix contains your CUDA directories. 181
6.12 Creating a new CUDA project using the Eclipse IDE in Unix. 183

7.1 The PCIe bus connects for the host (CPU) and the device(s) (GPUs).
The host and each device have their own I/O controllers to allow transfers
through the PCIe bus, while both the host and the device have their own
memory, with a dedicated bus to it; in the GPU this memory is called global
memory. 205
 List of Figures  xxv

8.1 Analogy 8.1 for executing a massively parallel program using a significant
number of GPU cores, which receive their instructions and data from differ-
ent sources. Melissa (Memory controller ) is solely responsible for bringing
the coconuts from the jungle and dumping them into the big barrel (L2$).
Larry (L2$ controller ) is responsible for distributing these coconuts into the
smaller barrels (L1$) of Laura, Linda, Lilly, and Libby; eventually, these four
folks distribute the coconuts (data) to the scouts (GPU cores). On the right
side, Gina (Giga-Thread Scheduler ) has the big list of tasks (list of blocks to
be executed ); she assigns each block to a school bus (SM or streaming mul-
tiprocessor ). Inside the bus, one person — Tolga, Tony, Tom, and Tim —
is responsible to assign them to the scouts (instruction schedulers). 228
8.2 The internal architecture of the GTX550Ti GPU. A total of 192 GPU cores
are organized into six streaming multiprocessor (SM) groups of 32 GPU
cores. A single L2$ is shared among all 192 cores, while each SM has its
own L1$. A dedicated memory controller is responsible for bringing data in
and out of the GDDR5 global memory and dumping it into the shared L2$,
while a dedicated host interface is responsible for shuttling data (and code)
between the CPU and GPU over the PCIe bus. 230
8.3 A sample output of the imedgeG.cu program executed on the astronaut.bmp
image using a GTX Titan Z GPU. Kernel execution times and the amount
of data movement for each kernel is clearly shown. 242

9.1 GF110 Fermi architecture with 16 SMs, where each SM houses 32 cores, 16
LD/ST units, and 4 Special Function Units (SFUs). The highest end Fermi
GPU contains 512 cores (e.g., GTX 580). 264
9.2 GF110 Fermi SM structure. Each SM has a 128 KB register file that contains
32,768 (32 K) registers, where each register is 32-bits. This register file feeds
operands to the 32 cores and 4 Special Function Units (SFU). 16 Load/Store
(LD/ST) units are used to queue memory load/store requests. A 64 KB total
cache memory is used for L1$ and shared memory. 265
9.3 GK110 Kepler architecture with 15 SMXs, where each SMX houses 192
cores, 48 double precision units (DPU), 32 LD/ST units, and 32 Special
Function Units (SFU). The highest end Kepler GPU contains 2880 cores
(e.g., GTX Titan Black); its “double” version GTX Titan Z contains 5760
cores. 266
9.4 GK110 Kepler SMX structure. A 256 KB (64 K-register) register file feeds
192 cores, 64 Double-Precision Units (DPU), 32 Load/Store units, and 32
SFUs. Four warp schedulers can schedule four warps, which are dispatched
as 8 half-warps. Read-only cache is used to hold constants. 267
9.5 GM200 Maxwell architecture with 24 SMMs, housed inside 6 larger GPC
units; each SMM houses 128 cores, 32 LD/ST units, and 32 Special Function
Units (SFU), does not contain double-precision units (DPUs). The highest
end Maxwell GPU contains 3072 cores (e.g., GTX Titan X). 268
9.6 GM200 Maxwell SMM structure consists of 4 identical sub-structures with
32 cores, 8 LD/ST units, 8 SFUs, and 16 K registers. Two of these sub-
structures share an L1$, while four of them share a 96 KB shared memory. 269
9.7 GP100 Pascal architecture with 60 SMs, housed inside 6 larger GPC units,
each containing 10 SMs. The highest end Pascal GPU contains 3840 cores
(e.g., P100 compute accelerator). NVLink and High Bandwidth Memory
xxvi  List of Figures

(HBM2) allow significantly faster memory bandwidths as compared to pre-

vious generations. 270
9.8 GP100 Pascal SM structure consists of two identical sub-structures that
contain 32 cores, 16 DPUs, 8 LD/ST units, 8 SFUs, and 32 K registers.
They share an instruction cache, however, they have their own instruction
buffer. 271
9.9 IEEE 754-2008 floating point standard and the supported floating point data
types by CUDA. half data type is supported in Compute Capability 5.3 and
above, while float has seen support from the first day of the introduction
of CUDA. Support for double types started in Compute Capability 1.3. 284

10.1 CUDA Occupancy Calculator: Choosing the Compute Capability, max.

shared memory size, registers/kernel, and kernel shared memory usage. In
this specific case, the occupancy is 24 warps per SM (out of a total of 64),
translating to an occupancy of 24 ÷ 64 = 38 %. 337
10.2 Analyzing the occupancy of a case with (1) registers/thread=16, (2) shared
memory/kernel=8192 (8 KB), and (3) threads/block=128 (4 warps). CUDA
Occupancy Calculator plots the occupancy when each kernel contains more
registers (top) and as we launch more blocks (bottom), each requiring an
additional 8 KB. With 8 KB/block, the limitation is 24 warps/SM; however,
it would go up to 32 warps/block, if each block only required 6 KB of shared
memory (6144 Bytes), as shown in the shared memory plot (below). 338
10.3 Analyzing the occupancy of a case with (1) registers/thread=16, (2) shared
memory/kernel=8192 (8 KB), and (3) threads/block=128 (4 warps). CUDA
Occupancy Calculator plots the occupancy when we launch our blocks with
more threads/block (top) and provides a summary of which one of the three
resources will be exposed to the limitation before the others (bottom). In this
specific case, the limited amount of shared memory (48 KB) limits the total
number of blocks we can launch to 6. Alternatively, the number of registers
or the maximum number of blocks per SM does not become a limitation. 339
10.4 Analyzing the GaussKernel7(), which uses (1) registers/thread ≈ 16, (2)
shared memory/kernel=40,960 (40 KB), and (3) threads/block=256. It is
clear that the shared memory limitation does not allow us to launch more
than a single block with 256 threads (8 warps). If you could reduce the
shared memory down to 24 KB by redesigning your kernel, you could launch
at least 2 blocks (16 warps, as shown in the plot) and double the occupancy. 341
10.5 Analyzing the GaussKernel7() with (1) registers/thread=16, (2) shared
memory/kernel=40,960, and (3) threads/block=256. 342
10.6 Analyzing the GaussKernel8() with (1) registers/thread=16, (2) shared
memory/kernel=24,576, and (3) threads/block=256. 343
10.7 Analyzing the GaussKernel8() with (1) registers/thread=16, (2) shared
memory/kernel=24,576, and (3) threads/block=256. 344

11.1 Nvidia visual profiler. 376

11.2 Nvidia profiler, command line version. 377
11.3 Nvidia NVVP results with no streaming and using a single stream, on the
K80 GPU. 378
11.4 Nvidia NVVP results with 2 and 4 streams, on the K80 GPU. 379
 List of Figures  xxvii

14.1 imflip.py kernel runtimes on different devices. 417

15.1 Generalized architecture of a fully connected artificial neural network with

n inputs, k hidden layers, and m outputs. 426
15.2 Inner structure of a neuron used in ANNs. ωij are the weights by which
inputs to the neuron (x1 , x2 , ..., xn ) are multiplied before they are summed.
“Bias” is a value by which this sum is augmented, and f () is the activation
function, which is used to introduce a non-linear component to the output. 426
Exploring the Variety of Random
Documents with Different Content
 – Mentől elébb, – mondá Gombos úr.
– Jőjjön hát azonnal hozzám, – viszonzá az ügyvéd. – De az
utczán három lépésre mögöttem maradjon. Menjünk.
El is mentek. Gombos úr aláirta bűneinek bevallását, el sem
olvasva mit ír alá, aztán zsebre rakta kialkudott bérét, vette kalapját
s alázatosan ajánlotta magát. Az ügyvéd úr hátat fordított s kinézett
az ablakon, mintha nem hallaná Gombos úr búcsúzását. Az öreg
bűnös ezt is egészen rendén valónak találta, szép csendesen
kicsúszott az ajtón, halkan betette maga után s leosont a lépcsőn.
És ugyane tolvajlépésekkel, a házak falaihoz lapúlva,
mellékutczákon sietett bátyja lakása felé. Érezte, most már
ellenmondás nélkűl érezte, hogy nincs joga fejét fölemelni, a
becsületes emberek szeme közé nézni. Megtapogatta zsebében a
pénzcsomagot – ott volt – nem égette meg ujját, be sem piszkolta,
de azért nem mert föltekinteni. Tudta, hogy homlokára van ütve
visszavonhatatlan gyalázata; nem merte a tisztességes emberek
méltó boszúját arczátlanúl kihívni. Sietett, sietett, a mennyire lába
bírta, megmegriadva, ha egyes szavakat vagy lépteket hallott maga
mögött. Egészen elfuladt lélekzete, midőn a Menyhért úr kapuján
belépett s az udvaron ténfergő szolgálótól leánya után
kérdezősködött.
– A kisasszony a szobájában van, – mondá a szurtos
konyhahölgy, bámulva meredvén a lihegő öreg ember verítékes
arczára. Gombos úr megriadva fordult el a bámész tekintettől,
mintha ez is gyalázatát vetné szemére. Megkeményíté szívét, vidám,
nyugodt kifejezést erőltetett vonásaira és gyorsan benyitott Mártha
szobájába.
A leány örvendező sikoltással ugrott apja nyakába. – Csakhogy itt
vagy, csakhogy újra láthatlak! Miért taszítál el oly sokáig magadtól?
Hisz én mindig szerettelek, tiszteltelek. Oh mily jó vagy, hogy ismét
fölkerestél, édes, drága, szegény atyám!
 – Leányom, – mondá Gombos úr gyorsan, mint az iskolás fiú, ha
leczkéjét mondja föl, – leányom, Menyhért bátyám ma nálam volt és
tudtomra adta, hogy egy derék fiatal ember megkérte kezedet. Nincs
ellene kifogásom, és fogadd apai szerencsekívánatomat… Áldást
akart mondani, de akkor jutott eszébe, hogy az áldás gúnynyá vagy
épen átokká válhat az ő ajkán.
Mártha szólni akart, de Gombos úr gyorsan folytatá:
– Tudom, hogy a fiú apja pár ezer forintot kíván. Azért jöttem;
elhoztam. – Itt van, négyezer forint.
Mártha némán tekintett nagy meglepetésében a kezébe nyomott
pénzcsomagra. De nem szólhatott, mert Gombos úr lélekzetvétel
nélkül beszélt tovább.
– Ebből fizesd ki fönmaradt tartozásaimat. Nehány száz forintot
tesz az egész. A többi legyen hozományod; azt hiszem, elég lesz.
Isten áldjon meg, gyermekem.
– Atyám, – mondá a leány, megfogva Gombos úr kezét, a mint ki
akart suhanni az ajtón. – Atyám, micsoda pénz ez?
– Jó pénz, – felelt Gombos úr sietve. – Én szereztem, – jó úton
szereztem. Legyen a tiéd, számodra szereztem.
A leány kimondhatatlan fájdalommal és szeretettel nézett atyja
szegény gyötrelmes arczába s csöndesen visszatette kezébe a
csomagot.
– Mi az? – Miért vonakodol elfogadni? – kiáltott Gombos úr
réműlten. – Ha mondom, hogy jó pénz, számodra szereztem. Vedd
el gyermekem, a tiéd.
Mártha szomorúan rázta fejét s apja vállára borult.
– Haha! – kaczagott Gombos úr kínosan. – Talán attól félsz, hogy
lopott pénz? – Ne félj, gyermekem, senkit sem öltem meg értte.
Mártha egyre hallgatott és szorosabban simult apja kebléhez.
 – Vedd el, gyermekem, ne félj, – sürgeté Gombos úr nagy
aggódással. – Elveheted, semmi rosszat sem tettem érte. Csupán a
nevemet írtam alá. Csupán elismertem valamit, a mi úgyis igaz.
– Mi az? suttogá a leány.
– Csekélység, – mondá Gombos úr, enyelgő hangot erőtetve
végső agoniájában. – Ha épen oly kíváncsi vagy, hogy máskép nem
akarod elfogadni, megmondhatom. Csak – csak – azt írtam alá, a
mivel az az – asszony vádol. Úgyis igaz, és legalább vége lesz a
válópörnek. Meguntam már; így lerázom a nyakamról.
A leány kivette apja kezéből a pénzcsomagot és földre dobta. De
ismét lehajolt értte, fölvette és visszatette Gombos úr kezébe.
– Add vissza neki ezt a pénzt, atyám, – mondá reszketve. Többet
nem szólhatott, hangja elfuladt és heves sirással az asztalra hajtotta
fejét.
Gombos úr vígasztalanúl tekintett majd rá, majd a
pénzcsomagra. Többé nem merte szóval kínálni, csak némán s
félénken nyujtogatá leánya felé.
– Szegény, – szegény drága atyám, – zokogott Mártha, elhárítva
kezével a feléje nyujtott csomagot. – Vidd vissza, dobd lába elé. Oh,
mint gondolhattad, hogy engem boldoggá tehet az a pénz, melyet te
tiszta jó neved megtagadásával szereztél? Ily rossznak tartottál
engem, atyám? – Oh, ezerszer drágább nekem a te mocsoktalan
híred a világ minden kincsénél. Nem fogadom el ez áldozatot soha,
soha. Vidd vissza, dobd arczába ezt a gyalázatos pénzt!
Nehány perczig csendesen zokogott a leány, azután fölemelé
fejét, hogy még egyszer szegény szenvedő apja keblére boruljon. A
szoba üres volt. Gombos úr már az útczán futott.

V.
 Futott föltarthatatlanúl, de már nem félénken, nem czéltalanúl.
Egyetlen egy gondolat űzte, melynek lázító mámorában elfeledett
minden egyebet. Azt az asszonyt látni, szemébe dobni a bűndíjat.
Hogyan jut elébe, mit fog mondani, mit fog azután tenni – nem
tudta, nem is gondolt rá. Csak az az egy gondolat foglalta el agyát,
hogy látni fogja őt, szemébe fogja dobni szégyene bérét.
Megállapodás nélkűl rohant tovább; a város házai ritkúltak,
lassankint elmaradoztak, míg végre a jól ismert fa alá érkezett, hol
egykor egy egy egész éjszakát virasztott át. Szemben vele büszkén
emelkedett az úri lak, a fák koronái előkelő megvetéssel néztek rá a
kert falán keresztűl. Még világos volt; Gombos úr nem tudta, hogyan
jusson a házba. Bensejét nem ismerte, attól tarthatott, ha így
vaktában bebotlik, a milyen rongyos, kopott ember, vagy az ebek
fogják le, vagy a cselédek dobják ki a kapun. Meg kell elébb
ismerkednie a helyiséggel. A fa tetejéről be lehet látni a kertbe s a
nyitott ablakokon keresztűl a szobákba. Gombos úr gondolkozás
nélkűl felkúszott a fára. Nehéz, vén ember létére máskor
lehetetlennek tartotta volna e munkát, de most valami emberfölötti
láz adott könnyűséget tagjainak. A fa sűrű lombjai eltakarták; leült
egy vastag ágra és figyelmesen vizsgálódni kezdett.
Eleinte semmit sem látott, de a mint a nap nyugvó ágya felé
közeledett s a hűs esti szellő megborzongatá a fák leveleit, a kertben
két mozgó alakot vett észre. Megismerte mind a kettőt s erős
reszketése úgy megrázta ülőhelye lombjait, mintha orkán ingatta
volna meg a fát. Figyelmesen kísérte szemével a mozgó alakokat, a
mint közelebb jöttek a kerítéshez, majd meg eltávoztak; el-eltűntek
az árnyas fasorokban, majd ismét tisztás helyre léptek. Sokáig
beszéltek, nagyon jól mulathattak, de végre mégis elváltak. Az egyik,
az alacsonyabb és köpczösebb, a ház felé indult, a másik egy
gyeppamlagra dőlt. Gombos úr szívdobogása csaknem elállt. Neje
egyedűl maradt a kertben.
Gyorsan lecsúszott a fáról, de tövénél összeroskadt. Lába
reszketett. Lélekzete elállt. Épen az az elfogultság vett rajta erőt,
melyet akkor érzett, midőn először lépett eléje ama szándékkal, hogy
nőűl kérje. Mi ez? Még most is szereti őt? Az a gondolat, hogy
nehány percz mulva szemtől szembe fog vele állni, még most is
megakasztja szívdobogását? Nem szerelem ez, hanem gyűlölet –
erősíté Gombos úr – s összeszedve minden erejét, a falkerítéshez
sietett.
Előbbi őrhelyéről kikémlelte volt, mint juthat legkönnyebben a
kertbe. Közvetlenűl a falon kívül fa állt, melyre fölmászva a kerítés
tetejére, onnan egy ugrással a kertbe juthat. Gombos úr könnyen
megtette ez útat; ugortában meg sem ütötte magát. A bokrok közé
kúszott s néhány percz mulva a gyeppamlag előtt állt.
A hölgy ijedt sikoltással ugrott föl helyéből, midőn a poros,
megtépett, dúlt arczú alakot észrevette. Az alkony leszállt ugyan, de
jól megismeré hajdani férjét. Szava elállt, nem kiálthatott
segítségért. Mozdulatot tett, mintha el akarna futni.
– Ne félj, ne fuss el, nem bántalak, – suttogá Gombos úr
fuladozva. – Csak azért jöttem, hogy ezt a pénzt visszaadjam.
S ezzel lába elé dobta a sokszor említett csomagot.
– Bocsásson el, vagy segítségért kiáltok, – hebegé az asszony
reszketve, és ismét mozdulatot tett, hogy elfusson.
– Maradj itt, – mondá Gombos úr és megfogta kezét. – Vedd föl
azt a pénzt és vidd vissza. Nem fogadom el, semmi vallomást sem
teszek, nem akarok elválni.
– Hordja el magát, szemtelen ember, vagy cselédeimmel
dobatom ki, – kiáltott az asszony, a mint látta, hogy nincs oka
erőszakos támadástól félnie, s hangjával együtt visszatért bátorsága
is.
Gombos úr erősen tartá neje kezét, maga felé vonta és merően
arczába nézett. Eszébe jutott, mennyire szerette ő ez asszonyt, mint
nevelte, ápolta, kényeztette, mint áldozta föl érte mindenét, és mivel
fizetett ez vissza, mint dúlta föl életét, becsületét, földi és mennyei
üdvösségét, mint bélyegezte meg a világ előtt s gyalázta meg saját
gyermeke szemében; eszébe jutottak a gyötrelmek, melyeket miatta
szenvedett és az örömek, melyeket mellette élvezett… egy rövid
pillanat alatt a gondolatok, a visszaemlékezések ezrei torlódtak össze
agyában; szerelem s gyűlölet korbácsolta vérét… feje szédűlt és
szeme vérbe borúlt, s mindig erősebben vonta maga felé az ismét
remegni kezdő asszonyt.
– Róza, – hörgé rekedt hangon – Róza, emlékkezzél, mid voltam
én neked és mit tettél velem. – Gondold meg, még most sem késő.
Jőjj vissza és én mindent megbocsátok, mindent elfelejtek.
– Segítség! – sikoltott a megréműlt asszony, hasztalanúl
vergődve az őrjöngő öreg ember karjaiban.
– Még egyszer kérlek, jőjj vissza, s én jobban foglak szeretni,
mint valaha, jobban mint bárki e világon, – hörgé Gombos úr, s
ekkor már egészen magához szorítá a vergődő asszonyt.
– Segítség! – sikoltott ez, elfuló lélekzettel. A két kar vasfogóként
szorítá nyakát, arcza erősen az öreg ember melléhez tapadt, és ez
mindig keményebben, mindig őrültebben szorítá magához.
A kettős sikoltásra mozogni kezdtek a házban. Lámpafény
közelgett, léptek zaja hallatszott. – Gombos úr nagy figyelemmel
kísérte a hangok közelgését s látta, hogy már kevés ideje van.
Sietnie kell.
– Jer velem, – hörgé ismét, – s magával kezdte vonni a vonagló
alakot. Őrjöngésében nem vette észre, hogy már csaknem egészen
megfojtotta. Még erősebben szorítá nyakát. Az asszony szeme
kidüledt, arcza szederjes lett, ajka csak gyengén mozgott, de mintha
fuldokolva ezt suttogta volna.
– Gyűlöllek, utállak…
A közeli bokrok már mozogtak a siető emberek lépteitől. Gombos
úr látta, hogy pillanatig sem várhat. Elereszté a mozdulatlan alakot.
Az összeesett minden hang nélkűl; a bokrokból emberek rohantak ki.
Gombos úr nehány ugrással a falnál termett, hihetetlen erővel
fölmászott, s épen midőn tetejére ért, hallá háta mögött az
elszörnyedő kiáltást:
– Gyilkos! gyilkos!
Leugrott a túlsó oldalon s tovább futott. A szörnyű kiáltás folyton-
folyton sarkában járt. Gyilkos! gyilkos! Többen a házbeliek közűl
üldözésére eredtek, – talán ezek kiabálták utána a rettenetes nevet?
De mégsem! – Gombos úr gyors rohantában egy árokra akadt s
legjobbnak vélte, ha elrejtezik mélyében. A víz ugyan derekáig ért,
de észre sem vette. Üldözői elhaladtak fölötte az árok pallóján,
lépteik rég elhangzottak a sötét éjszakában, de valaki mégis
szakadatlanúl kiáltotta az iszonyú szót. Gyilkos! gyilkos! Ki kiálthat? –
Ki a gyilkos? Zavart fejével sokáig kereste a választ e kérdésre, míg
végre eszmélni kezdett. – Tehát megölte őt, – nem fogja többé
üldözni. Nem akarta, de nem bánja, hogy így történt. Kiterítik… s
hosszan elgondolkozott, milyen fog lenni a ravatalon… Szép halott
lesz, oh! hiszen életében is oly szép volt! Mégis kegyetlenség volt,
ezt a fiatal szép életet kioltani… – Gombos úr borzongani kezdett,
észrevette, hogy csipőig vízben áll. Még meghűtheti magát s
megbetegszik, pedig szeretné a halottat még egyszer látni.
E gondolatra gyorsan kimászott az árokból s lucskosan a
magányos úri lak elé vánszorgott. A ház ablakai mind ki voltak
világítva, belűl erős sürgés-forgásban látszott lenni minden.
Bizonyosan most terítik ravatalra a halottat, – gondolá Gombos úr, s
elgondolkozott, hogyan láthatná meg. Legalább még egyszer,
legalább utójára. Eszébe jutott az útszéli fa, melynek lombjai közt
ma egyszer már jó őrhelyet talált. Ismét fölkúszott s eközben még el
is mosolyodott ama gondolatra, hogy a mai napot csupa
fáramászással tölté el. A lombok közt elhelyezkedve, megelégedéssel
vette észre, hogy minden szobába kényelmesen beláthat. Csakhamar
ráismert a halottas teremre. Legalább annak mutatta az a
mozdulatlan alak, mely fehér lepellel betakarva az ágyon feküdt, míg
mellette nyolcz viasz gyertya égett. Gombos úr figyelmesen
megolvasta a gyertyákat s boszankodott a házi úrra, hogy nem
tudott legalább tizenkettőt gyújtatni. Ily szép halott bizony
megérdemelte volna. De az arczát nem láthatja, a fehér lepel
egészen elfödi. Nem fogja többé látni soha, soha. Sem ő, sem más;
a férgek fognak rajta lakmározni.
Hangos beszéddel haladt el a fa alatt nehány ember. Üldözői
voltak, kik eredménytelen útjokról fáradtan tértek vissza a kastélyba
s természetesen a gyilkosságról és a gyilkosról beszéltek.
– Elszalasztottuk, – mondá az egyik.
– Se baj, majd ráakadunk holnap, – mondá a második.
– Úgy is tudjuk, ki volt, – mondá a harmadik.
– De vajjon az a vén gazember volt bizonyosan? – kérdé a
negyedik.
– Ráismertünk, – feleltek mindnyájan egyhangulag.
– De hová tünhetett? – kérdé az első.
– Talán az árokba esett s a pocsolyába fúlt, – találgatá a
második.
– Ne félj, a ki akasztófára van szánva, nem fúl az a vízbe, –
röhögött a harmadik.
Gombos úr feszűlt figyelemmel hallgatott a lassankint elhaló
beszédre, s halkan, öntudatlan ismétlé az utóljára hallott szavakat:
«A ki akasztófára van szánva, nem ful az a vízbe».
De majd elfeledkezett tulajdonképeni czéljáról. Még nem láthatta
a halott arczát. Gyorsan ismét az ablakra fordítá tekintetét. Minden a
régiben volt, a fehér lepel még mindig elfedte a mozdulatlan alakot.
Gombos úrnak eszébe jutott, hogy látta ő máskor is tetőtől talpig
fehérben ezt az alakot, csakhogy akkor narancsvirág-koszorú volt
fején, élet ragyogott szemében, öröm mosolygott ajkán. De most,
most…
 Fölfelé nyujtá jobbját s egy kinyuló ágra akadt. Megpróbálta; elég
erős volt. Az utoljára fülében maradt szavak nem akartak kimenni
fejéből, szederjes ajka öntudatlanúl mormolá: «A ki akasztófára van
szánva, nem fúl az a vízbe».
Kalandozó képzelete új alakokat hajtott szeme elé. Látta leánya
siró, szégyenpírtól égő arczát, tudós bátyja komolyan hallgató ajkát s
nagynénje félelmes alakját. Még az ügyvéd úr is előkerűl, a mint az
útczán három lépésre maga mögé küldi s alázatos köszöntésére az
ablak felé fordúl. Eszébe jut a négyezer forint viszontagságos
története, s gondolkozik, vajjon megtalálták-e a kertben, és eközben
leoldja nyakkendőjét, egyik végét a kiálló ághoz erősíti, a másikból
hurkot fon.
De a halott arczát még most sem láthatja… Valahára! Valaki a
szobába lép, köpczös alakjáról könnyen ráismer. Lassú léptekkel az
ágyhoz megy, fölemeli a leplet. Gombos úr előre nyujtja nyakát,
nehogy elszalaszsza a kedvező pillanatot. A köpczös alak lehajol s
megcsókolja a halott homlokát.
– Megállj, – sikolt a leskelődő ember, – ne nyulj hozzá, csak
nekem van hozzá jogom! – És óriási erővel a légbe lódítja magát, az
ág megrecscsen, de erősen áll. Üveges szemmel halott nézi a halott
arczát.
*
A válópernek pedig, fölperes és alperes hiányában, itélet nélkül
vége lett.
 A VÉGREHAJTÓ.
Barkó Kelemen úr nagyravágyó ember volt. Ha ezen emberi
gyarlóság alól semmi halandó sincs kivéve, s egyiknél a hatalom
után való törekvésben, másnál kincsek gyüjtésében vagy gyöngéd
hódításokban nyilatkozik, Barkó úrtól sem vehette rossz néven senki,
hogy nem tudott jobb lenni embertársainál, és szabómester létére
azon nagyravágyó ábránd fészkelte magát szívébe, hogy polgártársai
felett hatalommal és tekintélylyel uralkodjék. Sőt még önzőnek sem
mondhatjuk nagyravágyását, mert egyedűl azon nemes szándék
lelkesíté, hogy tehetségét és hatalmát polgártársai javára
érvényesítse. A hatalom istentől van – okoskodék Barkó úr – s a
hatalmasok nem magukért nyerték azt, hanem embertársaik javára,
és csak akkor sáfárkodnak vele helyesen, ha egyedűl ezen czélt
tartják szemük előtt.
A hatalomnak ily nagylelkű és nemes felfogása mellett valódi
veszteség volt az emberiségre, hogy Barkó úr évek hosszú során
keresztűl csupán a szabó-műhely szűk határai közt vihette át
elméletét a gyakorlatba. Nem csoda, ha nem volt vele megelégedve.
Izlése, hajlama és – merjük mondani – tehetsége egészen más
irányt jelölt ki számára. A polgári társadalom élén állani, az ellenkező
érdekeket kiegyeztetni, a rendet és nyugalmat fentartani és
mindenkit – akár akar, akár nem – boldoggá tenni: ez volt a nagy
hivatás, melyre a szükséges tehetségeket keblébe ülteté a bőkezű
természet. Ámde a végzet mostohasága és egy világgyűlölő
nagybátya kérlelhetetlensége már zsenge ifjúságában leterelte
természetes ösvényéről, és ugyanazon világgyűlölő nagybátya
műhelyébe kényszerítette. A sík földbe tévedt fenyő lehet, hogy
eltengődik, de soha sem fogja feledni, hogy valódi helye ott fenn van
a büszke bérczek oldalán: Barkó úr is beletörődött a szabó-
mesterségbe, de soha sem feledte magasabb hivatását s jelenlegi
állapotát nem szűnt meg ideiglenesnek tartani.
 Az ideiglenesség azonban kissé sokáig tartott. Barkó úr ritkúlni
kezdő fürtjeit már az ötvenedik tél dere csípte, de nagyravágyó
ábrándja még mindig az ábrándok ködös országába tartozott. A
lefolyt hosszú évek alatt Barkó úron nem történt semmi említésre
való dolog, mi ily rendkívüli szellemet bizonyára megilletett volna.
Csak olyan közönségesen haladt át a szabó-mesterség fejlődési
fokain, mint akármilyen köznapi ember. Hogy inasból legény lett,
hogy egynéhány országot bevándorolt, hogy remekelt és czéhbelivé
lett, hogy világgyűlölő nagybátyja egyetlen leányát feleségűl s általa
a műhelyt birtokba vette, hogy gyermekeket nemzett és temetett,
hogy utoljára feleségét is eltemette s egyetlen leánynyal özvegyen
maradt: ezek mind oly jelentéktelen dolgok, melyekre akármily
közönséges szabó képes, s bizony kár volt Barkó úr magasabb rendű
tehetségét rájuk pazarolni. Barkó úr várakozó állást foglalt, s fel-
felpezsdülő geniusát azon vígasztalással csititgatá, hogy az ő ideje
még nem jött meg.
De egészen ellenkező nézetnek hódolt idősb Barkó úr, a
világgyűlölö nagybátya, ki átadván vejének a műhely dicsőségét és
gondjait, a város végén komor külsejű házban vonta meg magát, hol
kis megtakarított pénzéből élt s kedvére gyűlölte a világot. A sötét
philosophia, melynek idősb Barkó úr hódolt, természetes
következménye volt mesterségének, melyhez épen oly szenvedélyes
bálványozással ragaszkodott, a mily megvetéssel viseltetett iránta az
ifjabb Barkó. Ha pedig e sorok olvasója megdöbbenve keresné az
összefüggést a világgyűlölet és a szabómesterség közt, idősb Barkó
úr példájára hivatkozhatunk, ki hosszú pályája tapasztalásából
megtanúlta, hogy az ember semmi, a ruha minden, s hogy az ember
csak annyit ér, a mennyi értéket ruhája ad neki; és annyi emberi
tökéletlenséget ismert meg, melyet a ruhának kell jóvá tenni, hogy
utoljára, mint minden szenvedélyes szabó, tökéletesen lenézte és
megvetette az embereket s csupán hivatalos minőségben érintkezett
velök. Megszünvén e hivatalos összeköttetés, a komor lelkületű öreg
úr egész napokat töltött el sötét barlangjában, a nélkűl, hogy vején
és unokáján kívül egyéb emberi arczot lásson, s ezeket is sokszor
csak nagy kérlelésre engedé maga elé.
 Mert az öreg úr soha sem tartá igazi szabónak nagyravágyó
rokonát, kit a vérség és házasság kettős köteléke fűzött
családfájához, s azért mint félig-meddig laikus embert őt is
meglehetősen lenézte és megvetette. Barkó úr tudta ezt jól s fájlalta
régóta. De nem segíthetett rajta, bármint iparkodott is minden adott
alkalommal meggyőzni mogorva nagybátyját hivatásának
magasztosságáról s azon sok áldásról, melyet a közpályán
áraszthatna az emberiségre. Az öreg úr nagy aristokrata volt; nála az
ember nemcsak a szabónál kezdődött, hanem ott is végződött, s
Barkó urat sajátságos philosophiája műnyelvén «ütött suhancznak»
nevezte, mely homályos kifejezés, legbizalmasabb ismerőseinek
magyarázata szerint, nem épen a leghizelgőbb bók volt Barkó
Kelemen úr elmebeli állapotára.
Ezen névvel tisztelte meg az idősebb Barkó ambitiosus rokonát
már harmincz év előtt; s mint minden nagy bölcsész, meglehetősen
fukar lévén a szavakban, most harmincz év után is csak ezen
kabalistikus szóval nyilatkoztatá ki változatlan meggyőződését az
ötven éves suhancz felől, ki ezen szempontból az örök ifjúság
adományával látszék bírni.
– Ütött suhancz! ismétlé idősb Barkó úr ezen napon már
hetedszer, mialatt az ekképen megtisztelt férfiú a keskeny ablak
mellett ülve, azon töprenkedett, kihúzza e zsebéből azt, a mi benne
van, vagy ott hagyja?
A hetven éve daczára s a szakmájával járó véznasága mellett is
még mindig erős és szenvedélyes öreg úr nagy keserűséggel ismétlé
öcscsének fennebbi qualificatióját, cseppet sem törődve azzal, hogy
ily bókok által lábbal tiporja a vendégszeretet törvényeit. Barkó úr
nagy fontosságú ügyben látogatta meg ma sardonikus nagybátyját,
a mi abból is látszott, mert nem távozott el, mint máskor, első
kopogásának sikertelensége után, hanem az ajtóról az ablakra
kerűlt, s onnan addig kérlelte a kályha mellett komoran és hallgatva
bölcselkedő öreg misantropot, hogy végre beeresztette ajtaján,
miután előbb egy párszor már onnan belülről megtisztelé rendes
czímével.
 Ezen kívül nem is váltottak egyéb szót eddig bár a látogatás már
jó ideje tartott. Az ifjabb Barkó úr elfogúltnak látszott, s azon
érdekes foglalkozásba volt elmerűlve, hogy negyedóránként hősi
elhatározással zsebébe dugta kezét s félénk csüggedéssel ismét
kihúzta; az idősebb úr pedig komor és feszűlt figyelemmel leste
öcscse rejtélyes mozdulatait, szokott jelszavának ismétlése által
tudatván, hogy résen áll s harczra készen várja az ellenségeskedések
megindítását.
Végre megemberelte magát Barkó Kelemen úr, s több meghiúsúlt
kísérlet után kivonta zsebéből a hivatalos lap egy régibb számát.
– Mi az? kérdé a misantrop, vészjósló köhintéssel.
– A hivatalos újság, viszonzá Barkó úr vegyes érzésektől remegő
hangon, a mennyiben büszke is volt, hogy ily közhitelességű
okmányt hord zsebében, de egy kissé borzadott is a bekövetkezendő
magyarázattól.
– Úgy? Tán csődöt mondtál? kérdé az öreg úr hideg gúnynyal.
Barkó úr érzé, hogy mennél hosszabb bevezetést bocsát előre,
annál jobban ki fogja venni sodrából a mogorva philosoph
kérlelhetetlen ironiája; azért összeszedte minden önérzetét, nagyot
fohászkodott, s kiterítve maga előtt a derekasan meggyűrődött
újságot, csengő hangon, de lélekzetvétel nélkül felolvasta egyik
pályázati hirdetését. A hazának adó-végrehajtókra van szüksége, s
felszólítja polgárait ezen méltóság elfoglalására.
– Hát aztán? kérdé az öreg úr kétségbeejtő nyugalommal, midőn
Barkó úr befejezte olvasását, s ismét a büszkeség és rettegés vegyes
érzetével tekintett nagybátyja kifürkészhetetlen arczába.
– Pályázni szeretnék, mondá Barkó úr szilárd elhatározással, de
reszkető hangon.
– Tessék? kérdé az öreg úr keserű gúnynyal.
– Pályázni szeretnék, ismétlé Barkó úr.
 – Bolond, mondá az öreg úr.
Ezen kéttagú szó rendesen nem foglal ugyan magában valami
megtisztelő vagy buzdító jelentést, de Barkó úr ez utóbbi értelemben
látszék felfogni, mert előbbi nyilatkozatát ezzel toldá meg:
– Már be is adtam a folyamodást.
– Bolond, mondá ismét az öreg úr.
E második buzdításra Barkó úr hősi elszántsággal ismét zsebébe
nyúlt, valami összehajtott írást vett ki belőle, büszkén fölemelte a
légben s azután újra zsebébe sülyesztve, a hivatalos méltóság
önérzetével s némi titkos remegéssel egészen felhajtá a valót takaró
leplet.
Már meg is kaptam a kinevezésemet, mondá a régi vegyes
érzelemmel.
A világgyűlölő philosoph némán fölkelt e rettentő szavak
hallatára, az ajtóhoz ment, kinyitotta s oly mozdulattal nyujtotta
kezét kifelé, hogy a legnehezebb felfogású ember is könnyen
megérthette jelentését. Barkó úr is megértette s szívesen követte
volna a kijelölt irányt, de itt kellett maradnia, mert jöttének
tulajdonképeni tárgyát még nem is érintette. A szabóűzlet forgott
kérdésben, melyet új méltóságában természetesen nem tarthatott
meg. De el sem adhatta csak úgy könnyedén, mert még mindig az
idősebb Barkó tulajdona volt. Ennek megegyezését kellett tehát
előbb kicsikarni, s ezen kétségbeesett vállalathoz fogott most Barkó
Kelemen úr, nagy tapintattal és ékesszólással.
Hajh! De érzéketlen kősziklára pazarolta el minden ékesszólását.
Hiába festé megragadó színekkel a dicsőséget, melyet hivatalos
rangja a Barkó család társadalmi állására fog árasztani; hiába
hangsúlyozá a hazafiúi kötelességet, melynél fogva minden polgár
köteles tehetségét a hon boldogítására értékesíteni; hiába
hivatkozott megindúlt hangon egyetlen gyermeke jövőjére, mely
bizonyára fényes és boldog lesz, ha apja mint királyi tisztviselő vezeti
be őt a magasabb körökbe: sem a dicsőség, sem a hazafiasság, sem
a szeretet nyilai nem tudtak áttörni a kemény pánczélon, mely az
öreg úr keblét borítá engesztelhetetlenül; ott állt a nyitott ajtó
mellett, kezével kifelé mutatva, mint valami mogorva útmutató,
melytől csak annyiban különbözött, hogy néha-néha keserűen
mosolygott, a mit az útmutatók nem szoktak tenni.
– Királyi tisztviselő – gondolja meg azt apám uram – fejezé be
Barkó úr hosszas megindító szónoklatát, s látható tetszelgéssel
hangsúlyozva e nagy méltóság minden egyes szótagját – királyi
tisztviselő…
– Királyi bolond, morgott az öreg úr; aztán újra az ajtóra
mutatott, a következő udvarias búcsuzzással:
– Ajánlom magamat, nagyságos úr, méltóztassék kieblábolni.
– Tehát eladhatom az űzletet? Kérdé Barkó úr, boldog
tudatlanságot tettetve.
– Nem adhatja el a nagyságos úr, felelt az öreg úr, megátalkodott
ironiával e magas czímet adva Barkó úrnak, mely talán még sem
illette meg hivatalos rangját, a mint Barkó úr sietett is szerényen
tiltakozni, ámbár minden valamire való eredmény nélkűl. – Nem
adhatja el a nagyságos úr. Magam fogom átvenni, elég erős vagyok
még hozzá. Az űzlet a családban marad; nem azért alapította a
nagyapám, hogy holmi nagyságos urak elkótyavetyéljék. Alázszolgája
nagyságos úr; reménylem, többet nem lesz szerencsém.
És folytonosan bókolva kituszkolta vejét az útczára s úgy bezárta
utána az ajtót, hogy később alig tudta kinyitni.
Barkó úr hazafelé indúlt; sikertelen útja nem verte le,
kitagadtatása nem vette el kedvét; sőt némi bánatos örömet érzett,
meggondolván, hogy hivatalos állásának már meghozta az első
áldozatot, midőn szakított családja hagyományaival. Az áldozattal,
bármily nagy legyen, mindig együtt jár valami fájdalmas elégtétel,
mely megnyugtat és kárpótlást ad az elveszettért. Barkó úr érzé,
hogy most lett tulajdonképen felavatva a közügy apostolává, midőn
hazafiúi kötelességének feláldozta családi összeköttetéseit; s ez
öntudat boldogsággal és büszkeséggel tölté el keblét. Körűlnézett az
útczán, ha vajjon az emberek arczán nem vesz-e valamit észre azon
köztiszteletből, mely kiválóbb egyéniségek önfeláldozásának egyetlen
jutalma polgártársaik részéről. Az emberek közömbösen haladtak el
mellette, s egyik sem látszott róla tudomást venni, kivéve egy
haragos öreg urat, kinek lábára hágott. Barkó úr fájdalmas
megdöbbenéssel vette észre polgártársai közömbösségét, nem is
ügyelve a haragos öreg úr dörmögésére; de csakhamar
megnyugodott azon gondolatra, hogy a hivatalos újság még nem
közölte az új kinevezéseket s az emberek nem tudhatják
felmagasztaltatását.
Másnap megtörtént ez is. A hivatalos újság első lapján ott
ragyogott Barkó Kelemen úr neve, nyomtatásban; senki sem
tagadhatta el. A kitüntetett férfiú le nem tudta kezéből tenni az
újságot, a mint a kávéház ablakában ült, s szemét majd az útczán
jártatá, majd a kávéház nyüzsgő népsége felé fordítá, majd ismét
megújuló gyönyörrel a bűverejü nyomtatott sorokra szegzé,
elringatózva a hatalom megittasító érzetében. Szemben vele egy
sovány epés tekintetü úr ült, félóra óta lesve a hivatalos lapot, s öt
perczenkint metsző hangon kérdezve az átfutó pinczértől, hogy
valaki talán könyv nélkül akarja megtanúlni a kérdéses újságot?
Barkó úr nem hallotta a gúnyos czélzásokat, s ha hallja, sem veszi
magára, mert nem tartotta volna lehetségesnek a közhatalomnak ily
egyenes megsértését nyilvános helyen. Az epés arczú sovány úr
végre kimondhatatlan haraggal távozott a kávéházból, s úgy
becsapta maga után ajtaját, hogy még Barkó úr is felriadt boldog
merengéséből. Letette a hirlapot s egy félreeső szögletbe vonúlva
leste a hatást, melyet a nevezetés újság gerjeszteni fog. Egy kövér
öreg úr fölvette a lapot, rápillantott s néhány percz múlva megvető
mozdulattal a tekéző asztalra dobta. Bizonyosan bukott pályázó,
gondolá magában Barkó úr, s megjegyzé magának a forradalmi
hajlamú kövér öreg urat. Jöttek, mentek mások, fölvették a lapot,
elolvasták meg letették: Barkó úr szakadatlan figyelemmel kísért
minden mozdulatot s az arczok kifejezéséből fürkészte a hatást.
Egyszerre beszélgető csoport közé kerűlt az újság; egyik olvasni
kezdte, a többi föléje hajtott fővel hallgatta. Bizonyosan a
kinevezésről beszélgetnek, gondolá Barkó úr, s igen meg volt
elégedve, midőn látta, hogy az egyik hirtelen kiveszi a lapot a másik
kezéből s egy ideig nagy érdekkel olvas valamit. A kinevezés
megtette hatását, mondá magában Barkó úr, előjött szegletéből, s
közönyös arczczal négyszer végig sétált a beszélgető társaság előtt,
elfordítva szemét, nehogy elárulja, mintha sejtené a társalgás
tárgyát. Azután elégedetten és méltóságos tartással eltávozott a
kávéházból, előbb fényes borravaló igérete mellett meghagyva a
pinczérnek, hogy a hivatalos lap mai számát gondosan tegye el
részére, ha mind kiolvasták.
Barkó úr új lakása felé indúlt, mert kérlelhetetlen nagybátyja még
a múlt este beköltözött a szabó-műhelybe, gúnyosan fölkérve a
nagyságos urat, hogy abban a nyomban méltóztassék
kihurczolkodni. Barkó úr szerencsére már gondoskodott új lakásról, s
így könnyen meghozhatta hivatásának ezen második áldozatot. Most
tehát haza felé indúlt, szerényen a mellék útczákat választva, nehogy
az emberek arról gyanúsítsák, mintha dicsősége első napján
mutogatni akarná magát. De arról nem tehetett, hogy így is
közfigyelmet gerjesztett, s közeledtére több ablak nyílt ki, mely
körülmény egyedűl megjelenésének volt tulajdonítható, nem pedig
annak, hogy épen most volt a takarítás ideje. Barkó úr
leereszkedőleg veregette meg egy borzas kis fiú fejét, ki titokban
nyelvét öltögetve haladt el mellette; s miután tévedésből magára
vette és udvariasan viszonozta egy ábrándos tekintetű fiatal úr mély
köszöntését, mely valóságban az ablakon kinéző fürtös
kisasszonynak szólt: tökéletesen meg volt elégedve a hatással,
melyet új rangja polgártársaira gyakorolt. Nem is fognak bennem
csalódni, – gondolá magában Barkó úr, meghatottságtól dagadó
kebellel – az ő javukra lesz irányozva minden működésem, övék lesz
éjjelem és nappalom, s nem kell más jutalom, mint szeretet és
bizalom polgártársaim részéről.
 Haza érve tovább fűzte polgártársai javával foglalkozó
gondolatait, s meleg szavakba önté jóakaró szándékait és a jövőt
illető fényes terveit. A közjó lesz minden törekvésének végczélja,
tisztelet és szeretet legnemesebb jutalma, elismerés, közbecsülés
mindennapi kenyere. De a rangnak megvannak a maga kötelességei
is; hallott vagy olvasott is erről valaha valami franczia közmondást,
de nem jutott eszébe; mellesleg mondva, ha eszébe is jutott volna,
nem mondhatta volna el, nem lévén beavatva az említett világnyelv
titkaiba. A ranggal járó kötelességeket azonban szigorúan teljesíteni
kell, nemcsak a hivatali működésben, hanem a magánéletben is. A
társaságot ezentúl meg kell válogatni, a méltóságot fenn kell tartani.
A jó előljáró kegyes és elnéző alattvalói iránt, de nem keveredik
közéjök, nem teszi magát mindennapivá, ha tekintélyét, a
társadalom ezen alapját, sértetlenűl meg akarja óvni. Mindenki
maradjon a maga körében, – ez az ő véleménye. Hivatalában éljen
embertársainak, legyen a közönség szolgája, de a magán életben
maradjon a maga körében.
Egyetlen egy hallgatója volt Barkó úr ezen
programmbeszédjének, s ez egy hallgató nem volt senki más, mint
leánya. Hanem ez legalább mély figyelemmel ügyelt rá, mely
szerencsében nem minden nyilvános szónoklat szokott részesülni. A
hatás sem maradt el, csakhogy Barkó úr kimondhatatlan bámulatára,
a lehető legkeservesebb zokogásban nyilatkozott.
– Julcsa, leány, mit jelent ez? Kiáltott Barkó úr, hirtelen
megállapodva programmja kellő közepén, s nagy aggodalommal
tekintve a zokogó leányra.
Julcsa felelni akart, de a könnyek nem engedték szóhoz jutni.
– Mi bajod van, miért sirsz kis leányom? Kérdé ismét Barkó úr,
apai felindulásában elfeledve egy pillanatra hivatalos méltóságát.
A kis leány végre nagy nehezen elnyelte könnyeit, s nagy
pisszegések közt megvallotta keserves zokogásának okát. A
programm azon pontja volt ez, mely a távolság megválogatásáról
szólt s mindenkit a maga körébe útasított. Sejté, hogy az ő körük
ezentúl magasabb lesz a réginél, pedig ebben a régiben sokan
vannak, kiktől ha el kellene válnia, megszakadna a szíve, például a
Csordásék Marcsája, a Benkőék Lottija s számos más barátnéja…
és… akart még valamit mondani, de veszedelmesen elpirúlt, s
pisszegése és csuklása ismét heves zokogásban olvadt fel.
Barkó úr csendesen és jóakarólag mosolygott. Tudta ő ezt a titkot
régen, nem volt szüksége bővebb magyarázatra. Igaz, hogy régi
kollégája, Hörcsök Dániel szabómester maradt, s Károly fiával együtt,
ki apja mesterségét követte, mély örvény által választatott el egy
királyi tisztviselőtől, de ha már a fiatalok szeretik egymást, Barkó úr
nem volt az az ember, ki társadalmi formáknak feláldozza egyetlen
gyermeke boldogságát. Meg fogja ugyan kissé ijesztgetni a
szerelmes fiatal embert, de csak azért, hogy annál nagyobb legyen a
gyerekek boldogsága. A magasabb rangúak mindig emelhetnek
magukhoz egyeseket az alsóbb rétegekből, s utoljára sehol sincs
megírva, hogy Károly örökre szabó maradjon, és szerencsés
házassági s családi összeköttetése által ne juthasson magasabbra.
Ilyenformán meg is vígasztalta kesergő leányát, s félig érthető
czélzásokkal és jóakaró biztatásokkal annyira megkérlelte, hogy
végre teljesen magához tért s osztatlan figyelemmel szentelhette
magát fontos gazdasszonyi feladatának.
Mert Barkó úr nagy ünnepélyre készűlt. Másnap volt elfoglalandó
hivatalát vele együtt kinevezett kollégáival, s e nagyfontosságú
cselekmény reggeli kilencz órára volt kitüzve, a mint az inspector úr
tegnapi köszönő és tisztelgő látogatása alkalmával tudtára adta.
Barkó úr kellő díszszel szándékozott megünnepelni ez emlékezetes
napot; estére nagy vacsorát rendezett, s hosszas fejtörés után
akként intézte el meghívásait, hogy általuk némi hídat építsen, mely
jelenlegi rangját összekösse multja hagyományaival. A meghívottak
zömét természetesen rangbeli társai képezték; ezekhez csatolta még
Hörcsök Dániel urat fiával, s végre világgyülölő nagybátyját. Nem fog
ugyan eljönni – magyarázá leányának – de hadd lássa, hogy nem
neheztelek rá, s mostani állásomban sem tagadom meg rokonaimat.
 A hivatali beiktatás másnap reggel szerencsésen megtörtént. Az
inspector maga elé rendelte az új végrehajtókat s hivatalos
rövidséggel tudtokra adta, hogy pontosan végezzék dolgaikat,
különben irgalom nélkül el fognak csapatni. Barkó úr valamivel több
formalitást s némi ünnepélyesebb színezetet várt ugyan, de
megnyugodott azon gondolatban, hogy a hivatalos eljárás fő
feltétele a rövidség, s elhatározá, hogy működésében ő is az
inspector úr határozott modorát fogja utánozni. Meg is kisérlette
még az nap; mert az installatió után egy irnok-féle fiatal ember
azonnal kezébe nyomott egy csomó adóintést, hogy illető helyeiken
kézbesítse. Barkó úr oly természetes hűséggel utánozta az inspector
úr rövid parancsoló modorát, hogy az első nap folyamán már két
öreg úr s három özvegy asszonyság tett ellene panaszt az
adóhivatalnál.
Barkó úr azonban mit sem tudott egyelőre hivatalos föllépésének
ez első eredményéről, hanem befejezve körútját, meglehetős
fáradtan, porosan és éhesen haza tért. Alkonyodni kezdett már s
közelgett a díszlakoma ideje. Juliska nagy munkában volt, egész nap
sütött, főzött, s oly díszesen terítette föl a vacsorázó asztalt, mintha
valakinek a vendégek közűl nagyon ki akarná érdemelni tetszését.
Hanem ha e szándékával a fiatal szabóra, s nem mint illett volna, az
előbbkelő vendégekre czélzott, akkor bizony kárba veszett a szép
terítés, meg az asztal közepén díszlő nagy virágbokréta, mert este
felé azon izenettel köszöntött be a konyhába egy szurtos szolgáló,
hogy tiszteli Hörcsök Dániel úr, meg Károly úrfi, de nem jöhetnek el
vacsorára.
Eljöttek azonban a végrehajtók teljes számmal. Barkó úr arcza
ragyogott a büszkeségtől, midőn végig tekintett a csupa királyi
tisztviselőkből álló fényes társaságon. Volt köztük egy tönkrejutott
földesúr, két bukott kereskedő, két kiszolgált őrmester, egy
felfüggesztett tanító s négy más úr, ki azelőtt semmi határozott állást
nem foglalt el a társadalomban, hanem azon nagy kiterjedésű
osztályhoz tartozott, melynek tagjait magánzóknak szokták nevezni a
fogadók vendéglajstromában. A társaság tehát díszes volt, csak egy
kissé zajos. Juliska főzte nagy becsületet vallott, s a tönkrejutott
földesúr, mint a társaság legelőbbkelő tagja, válogatott szavakkal föl
is köszönté a bájos házi tündért, míg a fölfüggesztett tanító menten
beleszeretett s utána ment a konyhába, honnan megkarmolt
ábrázattal tért vissza. A mulatság tehát egészen a fínomabb körök
módjára folyt le, s midőn a lakoma végén az úri vendégek kissé
tántorogva léptek az útczára, a négy magánzó úr közűl kettőt
határozottan a földön kellett húzni; ezen körűlmény sem szolgált a
hivatalos tekintély csorbítására, mert éjfél után két órakor senki sem
jár az útczán, s így nem is vehet tudomást a felsőség emberi
gyarlóságáról.
Barkó úr későn feküdt le, következőleg kissé későn is kelt föl, úgy
annyira, hogy reggelizésre való ideje sem maradt, s mégis fél órával
később jelent meg hivatalos helyiségében, mint kellett volna.
– Maga már a negyedik végrehajtó, ki ma későn jön, mondá
vigyorogva a hivatalszolga. Menjen csak be az inspector úrhoz, régen
várja.
Barkó úr megdöbbenve nézett végig a vigyorgó hivatalszolgán.
Igaz, hogy az is hivatalos személy, sőt egyenruhát is visel, de mégis
vakmerőség tőle így szólni egy királyi tisztviselőhez. Röviden kikérte
az ily bizalmaskodásokat, mire a vigyorgó hivatalszolga még
impertinensebb vigyorgással felelt, egyszersmind kitárva az inspector
úr írószobájába vezető ajtót.
– No ugyan szépen kezdi a dolgát! kiáltott rá az inspector úr,
figyelmen kívül hagyva illedelmes köszöntését. – Mindjárt első nap
elkésik! Ez nem megy, hallja, ez nem megy.
Barkó úr töredelmesen fogadá, hogy ezentúl pontos lesz.
– Akkor beszéljen, ha kérdezem, mondá az inspector úr. Nem
elég, hogy maga késik el, még másokat is hanyagságra csábít.
Hallom az este is valami dáridót csapott, az egész végrehajtó sereg
ott dorbézolt reggelig. Hogy merte ezt tenni, hallja?
 Barkó úr megemlékezvén, hogy a kérdésre felelnie kell, nemes
önérzettel viszonzá, hogy nem dorbézolás volt nála, hanem csak új
hivatalát akarta szerény vacsorával megünnepelni.
– Micsoda! még ezt is hivatalnak nevezi, kiáltott az ideges
inspector úr epés kaczagással. Szép hivatal! Hogy meri ezt
hivatalnak mondani, hallja?
Erre a kérdésre már nem tudott Barkó úr felelni. Elszörnyedt és
elnémúlt. Az inspector úr, saját hivatalbeli főnöke mondja ezt
szemébe. Az ő állása nem hivatal, ő nem királyi tisztviselő! Hát
micsoda? Talán hajdú vagy szolga? Ha ezt világgyűlölő nagybátyja
hallotta volna! De nem, az inspector úrból csak a harag beszél, s az
igazságtalanná teszi az embereket.
Barkó úr kínos elmélkedését ismét félbeszakítá a haragos
inspector úr hangja.
– Más panaszok is jöttek az úr ellen. Első nap már öt panasz.
Szépen kezdi; gorombáskodik a publikummal. Hogy mer
gorombáskodni, hallja?
Barkó úr alázatosan kérdé a panaszlók kilétét s az inspector
mérgesen felnyitva egy tintafoltos könyvet, megnevezé a két öreg
urat és három özvegy asszonyságot.
– Én nem gorombáskodtam velök, mondá Barkó úr nemes
öntudattal. Ellenkezőleg, mindent az ő javukra óhajtottam elintézni;
azért szólítottam föl erős szavakkal, hogy siessenek adójukat
kifizetni. Kifejezéseim hivatalos színezetüek voltak; bátorkodtam az
inspector urat, mint főnökömet utánozni.
– Micsoda! Hogy mer engem utánozni? Kicsoda az úr? kiáltott az
inspector úr nagy méltatlankodással. Ha nem tekinteném ősz haját,
tüstént elcsapnám. Engem utánozni, hallatlan!
Ezen vakmerő mímelési kísérlet annyira fölbosszantá az inspector
urat, hogy jó ideig szóhoz sem tudott jutni. Végre oda állt Barkó úr
kifent szürke bajusza alá, s ezen rövid és érthető szavakkal adta
tudtára ultimátumát:
– A maga dolga, elvégezni azt, a mit rá bíztak, hallja!
Udvariasnak lenni, de mentől több adót behajtani, hallja! Nem
utánozni előljáróit, hanem tisztelni, hallja! És ha még egy panaszt
hallok ellene, elcsapom, hallja! Mehet dolgára, hallja!
Barkó úr hallotta, de nem értette. Így lehordani őt iskolás gyerek
módjára, a ki becsületben megőszűlt, tisztességes családapa volt
mindig s becsülésben állt mindenki előtt. És miért? Mert hivatalos
kötelességét teljesítette úgy, a mint legjobbnak vélte. Keserüséggel
telt el szíve, de nem szólt egy szót sem, hanem megfogadva a
mérges inspector úr végső útasítását, megfordult és ment dolgára.
De a mint tovább haladt az útczán, hóna alatt hosszú vékony
nyomtatott jegyzőkönyvekkel, zsebében tintatartóval és mellényébe
dugott irótollal, lassankint ismét fölébredt hivatalos minőségének
öntudata s megvígasztalá előbbi keserűségét. Megesik ez másutt is,
másokon is; alsóbb rangú tisztviselők akárhányszor kapnak orrot
fölebbvalóiktól, de ez hivatalos titok marad s nem kerűl ki a
közönség közé, tehát nem is járhat a tekintély kárával. Rajta sem
látja most senki, hogy az inspector úr nem épen a legnagyobb
tisztelet kifejezésével szólt hozzá. Csak polgártársai tiszteljék és
szeressék, a színfalak közt előforduló kellemetlenségeket el fogja
viselni; s ha polgártársai elismerik hivatalos tekintélyét, nem bánja,
ha négy szem közt még hivatalos minőségét is kétségbe vonja
szeszélyes főnöke.
Ezen vígasztaló gondolatok teljesen visszaadták megrendűlt
önérzetét. Kellő méltósággal és tekintélylyel járta be kijelölt házait,
jól figyelve mindenütt, nehogy ismét utánozni találja az inspector úr
hivatalos modorát. Komoly volt, de udvarias; méltóságos, de
gyöngéd. Udvariassága azonban nem talált mindenütt megfelelő
viszonzásra. Egy helyen azt kérdezték tőle, az ajtón akar-e kimenni
vagy az ablakon? Másutt lába elé dobták a nyájasan átnyujtolt
adóintést, üléssel pedig egyáltalában nem kinálták meg sehol. A
külvárosban egy indulatos csizmadia kutyáját uszította rá, a mint az
udvarra lépett, s e forradalmi hajlamú állat menten elhasította Barkó
úr szép új kabátját. Ugyanazon útcza másik házában, hova lefoglalni
ment, a középkorú háziasszony két kis mosdatlan visító gyereket
helyezett Barkó úr karjai közé, kijelentvén, hogy egyéb vagyona
nincs, hanem ezt csak vigye el bátran executio nélkül. Barkó úr
jóakaró méltósággal jobb anyai érzelmekre intette a középkorú
asszonyságot, s jegyzőkönyvére azon hátíratot vezette, hogy két
serdűletlen magzaton kívül egyéb ingóság nem találtatott; az
inspector úr írnoka azonban széttépte a jegyzőkönyvet s kikérte
máskorra az ily ostoba tréfákat.
Mindezen és számos egyéb tapasztalatait nem egy napon tette
Barkó úr. Mintegy két hét mult már el hivatalos működése óta, alakja
lassankint ismerős lett az adónemfizető honpolgárok köreiben.
Méltóságos komolysága és udvariassága sok jó tréfára adott
alkalmat, s egyik a másikat igyekezett fölülmúlni a tekintélyes tartású
öreg végrehajtó kijátszásában. Barkó úr fájdalmasan kezdett
meggyőződni polgártársainak forradalmi irányáról, s esténként
gyakran kijelenté leánya előtt, hogy ez állapot nem tarthat sokáig, s
a tekintélynek ezen általános megvetése okvetlenűl borzasztó
társadalmi fölfordulásra fog vezetni.
Csak leányával közölhette ezen vészjósló előérzetét, mert más
emberi lénynyel nem igen érintkezhetett bizalmasan. Azelőtt, míg az
alsóbb osztályokhoz tartozott, esténként eljárt a kávéházba, volt
társasága, hozzá hasonló mesteremberek, kikkel néha éjfélig
elpolitizált, s kik előtt meglehetős tekintélyben állott. Most azonban
társadalmi állása nem engedte, hogy régi körét fölkeresse, de ha
meg is engedte volna, nem volt arra való pénze, hogy kávéházra,
korcsmára jusson. Mint szabómester, hol többet, hol kevesebbet
keresett, de meglehetős jó móddal élt mindig, most azonban napi
díján kívül semmi egyebe nem volt, s ez bizony nagyon szűken
fedezte a háztartás költségeit. A kis Juliska keményen dolgozott és
cselédet sem tartott, mert arra nehezen jutott volna. Barkó úr néha-
néha maga is érezte, hogy egyben-másban mintha hiányt
szenvedne, kis leányát pedig igazán sajnálta, de nem segíthetett
egyébbel, mint azon vígasztalással, hogy a rang áldozatokat kiván.
Juliska tehát nagyon sokat dolgozott és semmit sem mulatott.
Lehet hogy ez volt oka folytonos szomorúságának, mert a fiatal
leány bizony megkíván néha egy kis szórakozást is; de lehet, hogy
talán egyéb okból is szomorkodott. Barkó úrnak sokszor szívébe
nyilallott leánykájának bánatos tekintete, sokszor föl is tette
magában, hogy alaposan ki fogja vallatni; de sohasem jutott rá elég
ideje, mert reggeltől estig szakadatlanúl dolgában járt s este oly
elcsigázottan vánszorgott haza, hogy rendesen a vacsoránál ülő
helyében elaludt, s Juliskának úgy kellett őt levetkőztetni.
És daczára e szakadatlan munkának, fáradságnak, Barkó úrral
még sem volt megelégedve a haragos inspector úr. Legalább ilyen
formát kellett tapasztalnia a hónap vége felé, midőn egy reggel az
inspector úr írnoka kiosztá a rendes napi munkát, s a többi
végrehajtó jelenlétében szigorúan megfeddé Barkó urat.
– A hova az úr megy – mondá az inspector úr írnoka – onnan
senki sem jő adót fizetni. Nem tud az emberekkel beszélni? Úgy
látszik, csak tréfára veszik figyelmeztetését. Mért nem ijeszt rájuk?
– Az inspector úr udvariasságot parancsolt, mondá Barkó úr
méltósággal.
– Tudja is maga, mi az az udvariasság, mondá az inspector úr
írnoka megvetőleg. Nem gavallérnak tartjuk az urat, hanem
végrehajtónak, s a hova küldjük, onnan pénzt kell behajtani jó vagy
rossz szerével, érti? Ne legyen gyáva, érti?
– Ez már mégis sok, mondá Barkó úr méltatlankodva, míg
kollégái hallhatólag vihogtak körülötte. Ha szigorú vagyok,
gorombának mondanak; ha udvarias vagyok, gyávaságról vádolnak.
Mit tegyek hát?
– Fogja be a száját, mondá az inspector úr irnoka, ki igen díszes
fiatal ember volt, haját felsütve viselte és zsebkendőjét erős
illatszerekkel szokta meghinteni. Jeles ifjú volt, szép előmenetelre
számíthatott s a leányos polgári házaknál nagy becsben állott.
Barkó úr megfogadta a díszes ifjú úr hivatalos utasítását, befogta
száját s kollégáinak vihogásától kísérve dolgára ment. El volt
keseredve az emberiség iránt, melynél legjobb igyekezete mellett
sem tud méltánylást találni. Hivatali főnökei üldözik és
igazságtalanok iránta, alattvalói nem ismerik tekintélyét, sőt sokszor
kézzelfoghatólag csúfot űznek vele. Bármint palástolta ez utóbbi
körülményt Barkó úr, kénytelen volt titokban bevallani önmagának a
rettentő igazságot. Polgártársai sem tiszteletet, sem szeretetet nem
mutatnak iránta, hanem vagy megvetést vagy határozott gyűlöletet.
Miért? Hiszen ő javokat akarja, egyedűl a közjó érdekében működik
fáradhatatlanul s bizony nem valami nagy anyagi jutalomért, a mint
foltos topánkája s feselni kezdő kabátja mutatja. Barkó úr nagyot
sóhajtott, midőn műértő szemmel végignézett említett ruhadarabjain
s elgondolá, hogy azelőtt nem kellett ily öltözetben mutatnia magát.
Igaz, nem a ruha teszi az embert, s a királyi tisztviselő kopott
külsőben sem veszti el benső méltóságát, de mikor ezt sem akarják
az emberek elismerni, sőt előljárói valódi szolgaként bánnak vele! De
jól van, legyen! – gondolá Barkó úr – ha jó akaratom nem kellett az
embereknek, érezzék hatalmam teljes súlyát. Azon keserűség
kezdett most Barkó úr keblében tanyát ütni, melylyel az alattvalók
hálátlansága tölti el az uralkodók szívét, s mely a zsarnokokat
teremti.
Ezen keserű érzelmek és zsarnoki elhatározások közt végezte be
Barkó úr napi körútját. Fellázadt indulatai még akkor sem csillapúltak
le, midőn este nagy fáradtan haza érkezett, s leánykája rendes
szokása szerint kezébe adta töltött pipáját. Barkó úr szórakozottan
tartá kezében a füstölgő instrumentumot, a helyett, hogy
közönségesen elfogadott szokás szerint szájába dugná. Tekintete
leányának halvány arczára, kisírt szemeire tévedt. Egy ideig kábúltan
küzdött saját keserűségével, öntudatlan bámulattal meredve a leány
szomorú arczára; de lassanként belopózott lelkébe e bús tekintet,
kezdett határozottabb alakot ölteni, s végre megragadta szórakozott
figyelmét a gondolat, hogy a gyermeknek valami nagy bánata van.
– Mi bajod van kis leánykám? kérdé Barkó úr nagy részvéttel.
– Semmi, mondá Juliska elfordított arczczal.
– Hogy ne volna? Hiszen most is sírsz, kiáltott Barkó úr, most már
egészen megfeledkezve saját hivatalos bajairól. Megfogta két
tenyerével a síró leány fejét, maga felé fordítá arczát és fájdalmas
aggódással nézett mélyen szeme közé.
– Így, most már beszéljünk, mondá Barkó úr vigasztaló hangon.
Ki bántott? senki…? Igen, értem, mindig a régi baj. De hiszen
mondtam már, hogy semmi kifogásom ellene. Megmondhatod
Károlynak, hogy ne féljen, jőjjön el és kérjen meg bátran. Én nem
akadályozom gyermekem szerencséjét. Nem mondtad ezt neki?
– Hiszen megmondtam, viszonzá Juliska sóhajtva, de nem ez a
baj. Az ő apja nem akarja megengedni, hogy… hogy…
Micsoda? kiáltott Barkó úr kimondhatatlan meglepetéssel. Az ő
apja? Hörcsök Dániel? Hiszen hajdanában többször beszélgettünk
erről a dologról, s nagyon kedvére volt neki.
– Igen, de azóta… hebegé Juliska újra fenyegetőző sírással.
– Úgy? Most már értem, mondá Barkó úr homlokára ütve. Fél a
szegény ember, s azt hiszi, mostani állásomban nem lehet hozzám
közelednie. De ne félj gyermekem, fölvilágosítom, még ma este
fölvilágosítom. Ilyenkor a Három Tulipánnál szokott néhány régi –
hm – ismerősömmel mulatni. Oda megyek, beszélek még ma este.
Juliska csendesen rázta fejét s valamit akart mondani, de Barkó
úr nagy sietségében semmit sem vett észre. Gyorsan előkereste
kalapját, fölhúzta rongyos keztyűit, s miután félre fordúlva titokban
meggyőződött, hogy van még költség tárczájában a rendkívüli
kocsmai költekezésre, megcsókolta leányát s méltóságos tartással a
Három Tulipán felé indult.
 A három Tulipán, a szomszéd útczában, kedvencz estéli tanyája
volt a szabóművészet előbbkelő képviselőinek. Barkó úr hajdanában
sokszor járt ide, útját jól ismerte. Ajtaja elé jutva, óvatosan
körültekintett, ha vajjon nem veszi-e észre a közönség, hogy ily
rangján alul álló helyiségbe téved. Szerencsére senki sem járt az
útczán, Barkó úr hivatalos tekintélyének minden csorbítása nélkűl
beléphetett a Három Tulipánba.
Valóban ott ült a szögletasztal mellett Hörcsök Dániel úr, régi
helyén, több kollégájával, tisztes szabómesterekkel. Barkó úr, előre
mosolyogva a kellemes meglepetés fölött, melyet hirtelen
megjelenése lesz okozandó, az asztalhoz lépett, s barátságos csengő
hangon jó estét kívánt a társaságnak.
A mester urak csakugyan nagy meglepetéssel ütötték föl fejüket
a köszöntésre s némi bámulattal meredtek egy ideig Barkó úrnak
jóakaró leereszkedéstől ragyogó arczára. Egyikök immel-ámmal
viszonozta a jó estét, a többiek, miután eléggé kibámulták magukat,
tovább kezdtek beszélgetni, nem véve több tudomást Barkó úr
jelenlétéről.
– El vannak fogúlva, gondolá Barkó úr, csendesen mosolyogva.
Nem tudják, hogyan szóljanak hozzám, vagy talán büszkeségemtől
félnek. Bátorítsuk föl őket.
E dícséretes határozattal Barkó úr az asztalhoz ült, épen Hörcsök
úr mellé, s az ekképen kitüntetett férfiút még azon újabb
kitüntetéssel is elhalmozá, hogy barátságosan kezet nyújtott neki.
Mindnyájan elhallgattak s széküket kezdték tova tolni az asztaltól.
Hörcsök úr sem vette észre a barátságos leereszkedéssel feléje
nyújtott jobb kezet, s nagy igyekezettel és minden látható ok nélkül
kereste zsebében kendőjét. Barkó úr már sokallni kezdte a félénk
elfogúltságot, mely hajdani társain erőt vesz; föltevé, hogy még
nyájasabb lesz s egészen az ő modoruk szerint viseli magát, hogy
teljesen elfeledtesse velök a köztük tátongó társadalmi mélységet.
Hangosan megzörgette az asztalt s egy félmeszely bort rendelt;
ezalatt kedélyes beszélgetést kezdve az időről, piaczi árakról, régi
egyszerű módja szerint. Ez sem használt semmit. A mester urak
egymás után keltek föl az asztaltól, mindenkinek akadt valami dolga,
mi csodálatos módon eddig egyiknek sem jutott eszébe. Az egyiknek
még ma éjszakára sürgős munkája volt, a másiknak kis fia feküdt
betegen, a harmadik otthon felejtette a kapu kulcsát. Lassanként
megürűlt az asztal, még csak Hörcsök úr maradt ott s ez is épen
készűlt haza, azon hívságos ürügy alatt, hogy álmos. Barkó úr
megfogta a távozni akaró kabátját s ismét székére erőltette.
– Ne siessen Hörcsök úr, mondá nagy nyájassággal.
Beszélgessünk egy kissé; régi jó – hm – ismerősök vagyunk, akad
elég mondani valónk annyi idő után.
Hörcsök Dániel úr kevés beszédű ember volt, de a szavakban
nem igen válogatós. Ülve maradt tehát Barkó úr kényszerítő
nyájasságára, de válaszúl csak ennyit mondott.
– No hát mit akar?
– Legyen nyugodt Hörcsök úr, mondá Barkó úr biztató hangon.
Ne féljen és ne gondolja, hogy az új rang elfelejteti a régi
érzelmeket. Csak ennyit akartam mondani.
– Nem értem, mondá Hörcsök úr.
– Ha már egész tisztán kell szólnom, kimondom, hogy Károly és
Juliska szeretik egymást. No csak ne hökkenjen meg Hörcsök úr; ne
féljen, nincs kifogásom ellene.
– De van nekem, mondá Hörcsök úr mogorván.
– Micsoda? mondá Barkó úr álmélkodva. Még most is fél? De ha
mondom, hogy nincs oka rá. Én soha sem fogom Károlynak szemére
vetni társadalmi állásunk különbségét.
– Ejnye, még az úr mer így hetvenkedni? kiáltott Hörcsök úr.
Értsen meg hát világosan: én soha sem engedem meg fiamnak,
hogy egy végrehajtó leányához aljasítsa le magát. Értette?
 – Mi az…? hebegett Barkó úr – lealjasítsa magát…
– Igen is, mondá a szenvedélyes Hörcsök úr, azt mondtam és azt
gondoltam.
– Tudja meg Hörcsök úr, mondá Barkó úr méltósággal, hogy egy
királyi tisztviselő leányát nőűl venni senkire sem lealjasítás,
legkevésbbé egy szabólegényre.
– Az ám, királyi tisztviselő! kiáltott Hörcsök úr maró gúnynyal.
Embernyúzó, házfölverő, bútorbehordó! Nem szégyenli magát az úr,
hogy még tisztességes emberek közé mer ülni, pedig látja, hogy az
érintését is kerülik? Volt becsületes mestersége, de azt ott hagyta és
beállt azok közé, kik a szegény ember tönkrejuttatásából élnek, s
még az én fiam nyakába akarná kötni a leányát! Csak azt várja!
Hörcsök úr nagy indulattal mondá végig e forradalmi hangzású
nyilatkozatot, azután fölkelt és távozni készűlt. Megfordultában még
egy pillantást vetett ellenfelére. Barkó úr meredten ült székén,
arczán megkövűlt a bámulat kifejezése, szeme kidűledt rettentő
meglepetésében. Ha a villám ütött volna le közvetlen közelében,
nem nyújthatta volna hivebb képét az ijedt megdermedésnek.
Hörcsök úr némi lelkiismereti furdalásokat érzett; fölvett egy lapot a
szomszéd asztalról s Barkó úr elé dobta.
– Ne gondolja, hogy csak én beszélek így, mondá mogorva
mentegetőzés hangján. Itt az újság, olvassa el, mit mondanak az
országgyűlésen a végrehajtókról. Jó éjszakát! S ezzel a szenvedélyes
Hörcsök úr kiment az ajtón s Barkó úr egyedűl maradt a Három
Tulipánban.
Ott ült az asztalnál, dermedten az előbbi villámcsapástól. Előtte
érintetlenűl állt megrendelt félmeszely bora, pedig bizony jót tett
volna gyomrának a régóta nélkülözött ital. Szeme még mindig
meredten az átellenes falszegletre volt szegezve, mintha
tanúlmányozni akarná a hosszan lelógó pókháló művészi szövését. A
pók undok állat, az emberek ösztönszerűleg húzódnak tőle – ő is
pókká változott? A pók lassankint visszavezette kábúlt eszméletét a
hallott szavakra, megrázkódott s nehezen felsóhajtott, mint a ki
hirtelen mély álomból ébred föl; keze gépileg játszadozni kezdett az
elébe dobott hírlappal, feltárta, elsimította s mintegy félálomban
olvasni kezdte tánczoló betűit. Az olajlámpa lángja szeszélyesen
lobogott jobbfelé, balfelé, a nyomtatott sorok fölemelkedtek, majd
leereszkedtek, mint a a tenger hullámai, de a mozgó sorok között
rendületlenűl álltak s tisztán olvashatók voltak e szavak: az
adóvégrehajtók a társadalom salakját képezik. Itt állt nyomtatásban,
az országgyűlésen mondta egy nagy tekintélyű férfiú, az egész
nemzet hallatára. Akármerre fordítá a lapot reszkető keze, az a
nehány betű izzó parázs módjára világított előtte, s babonás erővel
vonta magára szemét, csábította olvasásra. Barkó úr nem állhatott
ellen a bűvös erőnek, tovább olvasott, volt ott még több is. Hogy a
végrehajtókat mindenféle társadalmi osztályok söpredékéből szerzik
össze, bukott földesurakból – Barkó úr elgondolkozott… igen, ez van
kollégái közt… tönkrement kereskedőkből… ismét elgondolkozott…
ilyenek is szolgálnak vele… dologkerülő mesteremberekből… Barkó
úr megállapodott e szónál… gondolkozott… ez csak ő lehet, ezt
rámondták. Tehát dologkerülő mesterember… most már valódi
gyönyörrel olvasott tovább, mint a megátalkodott elitélt, ki
legnagyobb kínjai közt újabb kínzásokra biztatja hóhérát… Barkó úr
figyelmesen elolvasta az egész beszédet, megszámlálta, hány helyest
kiáltottak, s kereste a további beszédek közt, ha vajjon nem akadt
más valaki, ki a megsértett hivatalos tekintély védelmére kelt volna?
Ilyesmit nem talált, hanem akadt újabb helyekre, hol nagyobb
urakkal, sőt még a miniszterekkel is hasonló kemény módon bánnak
el. Ez megvígasztalá Barkó urat s némi keserű elégtétellel tölté el
szívét. Mohón kikereste mindazon helyeket, hol a minisztereket
mosták irgalom nélkül s figyelmesen elolvasta valamennyit, az
erősebbet kétszer is. A hivatalos méltóság senki személyében sem
szent, gondolá keserű örömmel; mentől magasabban áll valaki,
annál több sarat dobnak rá. A sárról ismét a salak jutott eszébe; újra
kikeresett minden helyet, ha nem találná a lealázó elnevezést
másokra is alkalmazva? Nem, ezt csak róla mondták, minden mást
tisztelnek, bár megtámadják, őt megvetik, elrúgják… Büszke
elégtétele, mely sorsát a miniszterekkel hasonlítá össze, ismét
Welcome to our website – the ideal destination for book lovers and
knowledge seekers. With a mission to inspire endlessly, we offer a
vast collection of books, ranging from classic literary works to
specialized publications, self-development books, and children's
literature. Each book is a new journey of discovery, expanding
knowledge and enriching the soul of the reade

Our website is not just a platform for buying books, but a bridge
connecting readers to the timeless values of culture and wisdom. With
an elegant, user-friendly interface and an intelligent search system,
we are committed to providing a quick and convenient shopping
experience. Additionally, our special promotions and home delivery
services ensure that you save time and fully enjoy the joy of reading.

Let us accompany you on the journey of exploring knowledge and

personal growth!

textbookfull.com